Délmagyarország, 2010. december (100. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-11 / 288. szám

16 PROGRAMPONT - NAPI KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ 2010. DECEMBER 11., SZOMBAT A szegedi kisszínházban ma és holnap a Szegedi Kortárs Balett da­rabját, a Testek filozófiáját láthatja a közönség. Az alkotás rövid du­ettekből áll. Az első részben minden külső eszköz nélkül, csak a tánco­sok mozdulatait, egymás közötti viszonyait figyelhetjük meg. A balett­est második részében a táncosok bizonyos fogalmakat - például: tudo­mány, emberség, gyönyör, lelkiismeret, elvek, politika - személyesíte­nek meg Chopin, Liszt, Schumann, Csajkovszkij, Satie és Gershwin klasz­szikus zongoramuzsikájára. SZÍNHÁZ SZEGED NAGYSZÍNHÁZ ma 15 óra: Csárdáskirálynő ­nagyoperett. Jávor Pál-bérlet. KISSZÍNHÁZ ma 19 óra: Testek filozófiája - a Szegedi Kortárs Balett előadása. Makó Lajos-bérlet, holnap 15 óra: Testek filozófiája - a Szegedi Kortárs Balett előadá­sa. Kiss Manyi 2.-bérlet, holnap 19 óra: Testek filozófiája - a Szegedi Kortárs Balett előadá­sa. Erkel Ferenc 1,-bérlet. KÖVÉR BÉLA BÁBSZÍNHÁZ holnap 11 óra: Ilyenek az állatok. Bérletszünet. FILM SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM Giuseppe Verdi: Don Carlos ­élő közvetítés a New York-i Metro­politan Operából: ma 18.30 óra, Nótaest: holnap 15 óra. Harry Potter és a halál ereklyéi, 1. rész (m. b.): holnap 18 óra, Narnia krónikái: A hajnalvándor útja - 30 (m. b.): ma 10,14,16 óra, holnap 10.20.30 óra. BALÁZS BÉLA TEREM Csingiling és a nagy tündérmen­tés (m. b.): ma és holnap 10.30, 14.30 óra, Az amerikai (m. b.): ma és holnap 16, 20.30 óra, Dumas (feliratos): ma és holnap 18.15 óra. CSÖKE JÓZSEF TEREM Zimmer Feri 2. (magyar): ma és holnap 17.30 óra, Call girl (feliratos): ma és holnap 19.30 óra. GRAND CAFÉ Tetro (feliratos): ma és holnap 19 óra, 22 lövés (feliratos): ma és holnap 21 óra. PLAZA CINEMA CITY Red (m. b.): ma és holnap 11, 13.15,15.30,17.45, 20 és ma 22.15 órakor is. Narnia krónikái - A hajnalván­dor útja - 3D (m. b.): ma és hol­nap 11.15,13.30,15.45,18,20.15 és ma 22.30 órakor is. Narnia krónikái - A hajnalván­dor útja (m. b.): ma és holnap 10.15,12.30,14.45,17,19.15 és ma 21.30 órakor is. Aranyhaj - 3D (m. b.): ma és hol­nap 10.30,12.30,14.30,16.30. 18.30, 20.30 és ma 22.30 órakor is. Aranyhaj (m. b ): ma és holnap 11.30,13.30,15.30,17.30,19.30 óra. Ilyen az élet (feliratos): ma és holnap 10.45,15.15,17.30,19.45 óra. Zimmer Feri 2. (magyar): ma és holnap 12.15,16.30,18.30,20.30 és ma 22.30 órakor is. Harry Potter és a halál ereklyéi, 1. rész (m. b.): ma 10.30,13.15, 16.15,19,21.45 óra. holnap 11.30, 14.15,17.15, 20 óra. Machete (feliratos): ma és holnap 18.15 és ma 21.30 órakor is. Megaagy - 3D (m. b.): ma és hol­nap 13 óra. jackass (felirat nélkül): ma 22 óra. Száguldó bomba (m. b.): ma és holnap 10,14 óra. Bérgyilkosék (m. b ): ma és hol­nap 10.15,14.15 óra. Terhes társaság (m. b.): ma és holnap 12,16, 20.15 és ma 22.15 órakor is. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Zimmer Feri 2. (magyar): ma és holnap 18.30 óra. SZENTES Az amerikai (feliratos): ma és holnap 17.30 óra, Tolvajok városa (feliratos): ma és holnap 20 óra. CSALÁDI PROGRAMOK SZEGED A GYERMEKKÖNYVTÁRBAN ma 10.30 óra: Angyalbaranka ­bábmese óvodások és kisiskolá­sok számára Diószegi Ági, Szűcs Dóri és Tóth Andi bábosok előadá­sában. A MÓRA FERENC MÚZEUMBAN ma 10 óra: Luca, Luca, kitty-kotty - Luca-napi foglalkozás dr. Szűcs­né Kopasz Kinga vezetésével. A GRAND CAFÉBAN ma 17 óra: Beszélő címmel a le­gendás, Paál István által vezetett Szegedi Egyetemi Színpad tagjai­nak estjén beszélgetést tartanak dr. Geréb Ágnes barátai, egykori csapattársai, hogy kifejezzék mel­léállásukat jelenlegi méltatlan helyzetében. GOKART-KUPA A JÁTÉKDZSUNGEL JÁTSZÓHÁZ­BAN holnap 10.30 óra: Dzsungel-kupa - gokart ügyességi és gyorsasági verseny. Jelentkezni lehet 3 éves kortól, nevezési díj: 500 forint. MAKÓ A JÓZSEF ATTILA VÁROSI KÖNYVTÁRBAN (DEÁK F. U. 2.) ma 15 óra: Makó képeslapokon régen és most című könyv bemu­tatója. ADVENT SZENTES A KOSZTA JÓZSEF MÚZEUMBAN (KOSSUTH TÉR 1.) ma 14-16 óra: Kézműves-foglal­kozások az advent jegyében. SZEGED MA DÓM TÉR 11 óra: Bordányi Amatőr Színját­szókör: A lónak vélt menyasszony (komédia), 14 óra: Állati karácsony: állatbarát délután - kutyusok gazdikeresője, adománygyűjtés, zsákbamacska, tombola, gyermekfoglalkoztató és vetélkedő 15 óra: Ki VAUgyok én? - kutya­kvízjáték gyerekeknek, Majoros Ági, 16 óra: Állati szép karácsony - in­teraktív mesejáték, 17.15 óra: Fabatka Bábszínház: Vá­sári bábjátékok, 18 óra: A Dél-Atföldi Művészeti Kör karácsonyi verscsokra, 19 óra: Ördögfű-koncert, 20 óra: A Kankalin Néptáncegyüt­tes a Kender Zenekarral, 21 óra: Vatafaka-koncert, 21.30 óra: Hevesi judit és a Vég­letek. SZÉCHENYI TÉR 17 óra: Pangeacoustic, 18 óra: Light, 13-16 óra: Tappancs örökbefoga­dó nap, 16-18 óra: Karácsonyi kézműves játszóház. DUGONICS TÉR GASZTRONÓMIAI KARÁCSONY ma 14 óra: a Lúdas Matyit adja elő a Barboncás Társulat. Szombat, vasárnap egész nap: Mangalicakóstoló és -bemutató, óriáspalacsinta-sütés, a Mestersé­gek sátrában a fafaragással ismer­kedhetünk, disznóvágás sporto­lókkal: ezúttal a szegedi női vízi­labdacsapat szorgoskodik. HOLNAP DÓM TÉR 11 órától: Nemzetközi Betlehemes Találkozó, 11 óra: Szalmamenti mesebörze, 16 óra: Kenworth Band gyermek­zenekar (koncert), 17 óra: Gyertyagyújtás az óriásko­szorún - Kligl Sándor szegedi szobrász-képzőművész, Markovics Zsolt főrabbi, 19 óra: Effata-koncert, 21 óra: Barboncás Bábműhely: Fe­kete Gyöngyök - pajzán történe­tek zenével fűszerezve. SZÉCHENYI TÉR 17 óra: Hagyományőrzés hangsze­rekkel, Szurdi Zsolttal, 18 óra: Ördögfű, 13-16 óra: Tappancs örökbefoga­dó nap, 16-18 óra: Karácsonyi kézműves játszóház. ÜLLÉS holnap 16 óra: a parkban kerül megrendezésre az Adventi hétvé­gék harmadik vasárnapi rendezvé­nye. Az adventi gyertyát ország­gyűlési képviselőnk, dr. Bohács Zsolt gyújtja meg. A műsorban fel­lépnek az általános iskola növen­dékei, valamint a kisteleki ütős­együttes tagjai. KONCERT, BULI SZEGED A SZOTE-KLUBBAN ma 22 óra: Night Fever Party - D) Effendi. A JATE-KLUBBAN ma 20 óra: Bemelegítés buli előtt - rocky tánctanítással. Táncot ta­nít: Pap Géza, AZ IH RENDEZVÉNYKÖZPONT­BAN holnap 16 óra: Golgota Gospel Kórus karácsonyi koncertje. A kó­rus 2002-ben alakult meg a Buda­pesti GolgQta Keresztény Gyüleke­zet egyik szolgálataként. (Jegyár: 1500 forint.) AZ AFRICA CAFÉBAN ma 20 óra: Ladies Night - a kü­lönleges koktélok éjszakája. A GÖDÖR ÉTTEREMBEN ma 21 óra: Dancing Ring, holnap 17 óra: Dancing Ring ­békebeli 5 órai tea. A RETRO-BLUESEUMBAN ma 20 óra: 958-as Boogie Klub ­kréterkarcsival. A JAZZ KOCSMÁBAN ma 20 óra: Vote Richmon (GB) ­Rádió Mi Mikulás Party. SZENTES A GOLD CLUBBAN ma este: Everybody dancin' - DJ Lennard. KIÁLLÍTÁS SZEGED GYÓGYPEDAGÓGUS-KÉPZŐ INTÉZETBEN (HATTYAS U. 10.) megnyílt Pólós Zoltán természet­fotós kiállítása, amelyet dr. Galam­bos Gábor dékán nyit meg. A BELVÁROSI KAMARA GALÉ­RIÁBAN (BELVÁROSI MOZI 2. EMELET) január 10-éig tekinthető meg Szombathy Bálint képzőművész Tarcs rendet! című kiállítása. A CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR­FŐKAPITÁNYSÁG I. EMELETI ELŐCSARNOKÁBAN megnyílt Holler László hódmező­vásárhelyi festőművész kiállítása. A RENDEZVÉNYHÁZBAN (KÖZÉP FASOR 1-3.) megnyílt „A vidék kitárul - Székely­föld képekben" című kiállítás Feke­te Réka és Balázs Ödön képeiből. AZ ALSÓVÁROSI KULTÚRHÁZ­BAN december 17-éig tekinthető meg Borbély Imre festőművész kiállítá­sa, hétfőtől péntekig 10-18 óráig. AZ SZTE NÉPRAJZI ÉS KULTURÁ­LIS ANTROPOLÓGIAI TANSZÉK­ÉNEK FOLYOSÓ GALÉRIÁJÁBAN (EGYETEM U. 2., FSZT.) megnyílt a Fények és árnyak, Buday György grafikái című kiállí­tása. A GRAND CAFÉBAN megnyílt a Generációs különbsé­gek fotókiállítás a KépÉsSzöveg Alapítvány nemzetközi fotópályá­zatának első fordulós kiállítási anyagaiból. AZ SZTE JGYPK RAJZ-MŰVÉ­SZETTÖRTÉNETI TANSZÉK GALÉ­RIÁJÁBAN (BRÜSSZELI KRT. 37.) január 23-áig tart nyitva a Művé­szeti Diákkörök kiállítása, naponta 10-18 óráig. A BÁLINT SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZBAN (TEMESVÁRI KRT. 42.) december 20-áig látható a 100 éves az újszegedi Szent Erzsé­bet-templom fotó- és dokumen­tumkiállítás. A TÖMÖRKÉNY ISTVÁN MŰVE­LŐDÉSI HÁZBAN (SZŐREG, MA­GYAR U. 14.) december 15-éig tart nyitva a Tö­mörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola textil szakának kiállítása, munkana­pokon 10 és 18 óra között. A KASS GALÉRIÁBAN (VÁR U. 7.) december 19-éig tart nyitva Tóth Pál (Paja) animációs filmrendező 7><3D című, az animáció világnapja alkalmából rendezett kiállítása, keddtől vasárnapig 10-17 óráig, állandó kiállítás tekinthető meg Kass János grafikáiból. A VÁRMÚZEUMI KIÁLLÍTÓ­TEREMBEN (STEFÁNIA SÉTÁNY 2.) december 15-éig tart nyitva a Ma­gyar Szobrász Társaság kiállítása, hétfő kivételével 10-17 óráig. A FEKETE HÁZBAN 2011. január 30-áig látható az 1956 - Válogatás Görgényi István festőművész (1917-1973) művé­szeti hagyatékából című kiállítás, állandó kiállítás: így öltözködött a „szögedi nemzet" - a szabóipar dicsérete. A MÓRA FERENC MÚZEUMBAN (ROOSEVELT TÉR 1-3.) megnyílt a Ha vitéz vagy, jer vé­lem! - régi idők fegyverei című ki­állítás, megnyílt a Válogatás Bálint Sán­dor szakrális gyűjteményéből cí­mű, a szakrális művészetek hete alkalmából rendezett kiállítás. Mindkét kiállítás december 19-éig, hétfő kivételével naponta 10-17 óráig tart nyitva. Állandó kiállítások: Patikatörténeti kiállítás, Móra Ferenc-emlékszoba, Csak egy Földünk van - termé­szettudományi kiállítás, Díszterem az állandó festészeti bemutatóval, Lucs-gyűjtemény, Szöged hírős vá­ros... néprajzi kiállítás. A kiállítá­sok hétfő kivételével naponta 10-17 óráig tekinthetők meg. A SOMOGYI-KÖNYVTÁRBAN január 4-éig látható Járdányi Pál zeneszerző munkásságát bemuta­tó tárlat, január 5-éig: Urbán Sándorné Beli­nyák Olga ikonfestő A szív imája című kiállítása, január 12-éig: ...a virágzásnak mel­lőzhetetlen föltétele - emlékek a Szegedi Kereskedelmi és Iparka­mara múltjából. A múltba tekintő tárlatot a jelen kézműveseinek ki­állítása varázsolja ünnepi hangula­túvá, január 12-éig: Csillaghullás - 100 éve született Erdei Ferenc. Erdei életútját tekinti át művein keresz­tül, kortársakkal való kapcsolatát idézi fel. A BUDAPESTI RKI SZEGEDI FIÓKINTÉZETÉBEN megnyílt a NOÉ - Te mit men­tenél meg? című, három fiatal marosvásárhelyi képzőművész, Bantta Annamária, Molnár Kriszti­na és Molnár D. Dénes közös tárlata. A WAN DÉLY MŰTEREM-GALÉ­RIÁBAN (FŐ FASOR 158.) Bóta Csaba és Almási Lili festmé­nyeiből látható kiállítás. Megte­kinthető telefonos egyeztetés után: 30/758-7842. AZ ALKOTÓHÁZ-MŰTEREM GALÉRIÁBAN (VAS U.) Farkas Gyula festőművész olaj­festményeinek kiállítása tekinthe­tő meg. Látogatható telefonon tör­ténő bejelentkezés után: 30/286-7061. A PICK SZALÁMI ÉS SZEGEDI PAPRIKA MÚZEUM (FELSŐ TISZA-PART 10.) keddtől szombatig 15-18 óráig várja látogatóit. Vasárnap és hétfő szünnap. Állandó kiállítások: A Pick szalámi története, A szegedi paprika története. CSONGRÁD A TARI LÁSZLÓ MÚZEUMBAN 2011. január 15-éig tekinthető meg Vincze Lászlóné Huszár Klára em­lékkiállítása, hétköznap hétfő ki­vételével 13-17 óráig, szombaton 8-12 óráig, vasárnap 13-15 óráig, állandó kiállítások: Csongrád me­gye bronzkori kultúrája, Mozaikok Csongrád megye történetéből, Csongrád város népélete, El­lés-monostor ásatása. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A NÉMETH LÁSZLÓ VÁROSI KÖNYVTÁR ELŐCSARNOKÁBAN megnyílt Gránicz Péter, Mónus Szilvia, Nagy Andrea, Piti Julianna művésztanárok bemutatkozó tár­lata. A BELVÁROSI OLVASÓKÖRBEN (ANDRÁSSY ÚT 32.) megnyílt Halasiné Dúzs Julianna festő és szobrász, valamint Ko­vácsné Horváth Katalin szobrász kiállítása. MAKÓ A VÁROSHÁZA AULÁJÁBAN A JÓZSEF ATTILA VÁROSI KÖNYVTÁR OLVASÓTERMÉBEN december 31-éig látható Németh­né Koczka Edit és Galgóczi Mária kézműves kiállítása - textil, csip­ke, gyöngy, mézeskalács. A JÓZSEF ATTILA MÚZEUMBAN (MEGYEHÁZ U. 4.) január 31-éig várja látogatóit Az emlékezés színes álmai - kortárs roma festőművészek alkotásai cí­mű kiállítás. SZENTES A GALÉRIA KÁVÉHÁZBAN január 3-áig tekinthető meg Seres Géza Illusztrációk egy Borges-no­vellához című, olajnyomat eljárás­sal készült fotókiállítása. A MŰVELŐDÉSI HÁZBAN január 15-éig várja látogatóit Sza­bó Béla öttevényi fotóművész Tánc című kiállítása. A KOSZTA-MÚZEUMBAN (A MEGYEHÁZI ÉPÜLETBEN, KOSSUTH TÉR 1.) december 22-éig látható a Csontvárytól Szőnyiig - Modern magyar művészet - Válogatás a miskolci Hermán Ottó Múzeum anyagából című kiállítás, amely keddtől péntekig 9-15, szombaton 10-17, vasárnap 13-17 óráig tart nyitva, állandó: Susanna című zene­gép-történeti kiállítás. Szentes vá­ros évszázadai, Legelők, szántók, vadvizek, Céhek, iparosok és fes­tők, Koszta-terem. KARÁCSONYI FILÉZETT PONTYHALÁSZLÉ ELVITELRE megrendelhető december 21-lgl Hódmezővásárhelyen, a Mozaik Kamarateremben ma 16.30-tól a 10 éves Fandante kamarakórus ad koncertet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom