Délmagyarország, 2010. december (100. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-24 / 299. szám

6 a tanyák lakói a végsőkig kitartanak Belvizes karácsony Székkutason HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI kistérség: Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent, Székkutas HÍREK 750 adag ételt főznek MINDSZENT. Mindenki kará­csonya, őszinte szívvel címmel december 28-án a művelődési ház előtt délután 1 órától 750 adag ételt főznek a helyi rá­szorulóknak. Zsótér Károly polgármester azt mondta, mindezt az önkormányzat, a képviselő-testület és ő szpon­zorálja. Az elkészült ételt Tóth Lajos atya áldja meg. Tóth Sándorra emlékeztek VÁSÁRHELY. Aradon emlékez­tek meg tegnap a 21 éve hősi halált halt Tóth Sándorról. A hódmezővásárhelyi taxisofőr a vásárhelyiek segélyadományát vitte Romániába, amikor életét vesztette. Az ünnepségen részt vett Tóth Sándor özvegye, Kó­szó Péter alpolgármester, vala­mint Grezsa István, a közgyűlés tagja. A kegyelet koszorúit a ro­mán forradalmárok mellett Bog­nár Levente, Arad város alpol­gármestere is elhelyezte Tóth Sándor emlékművénél. Ma még nyitva a strand VÁSÁRHELY. A Török Sándor Strandfürdő és a Gyarmati Dezső Sportuszoda ma reggel 8 órától 12 óráig tart nyitva. Szombaton és vasárnap zárva lesz. Építményadó­befizetés hódmezővásárhely. Jövőre már nem küld sárga csekket a lakosságnak az építményadó befizetésére a vásárhelyi pol­gármesteri hivatal. Korsós Ág­nes, a város címzetes főjegyző­je elmondta: a befizetésről szó­ló határozatot továbbra is pos­tázzák. Az adózó fizethet az ön­kormányzat számlavezetőjé­nél, az Erste Bankban (ehhez vinni kell az építményadóról szóló határozatot) vagy a pol­gármesteri hivatal házi pénztá­rában. Feladhatja az összeget • postai piros utalványon is ­pluszpénzért. A sárga csekkes módszer évi több millió forint­jába került a hivatalnak - tette hozzá a címzetes főjegyző, aki úgy vélte: a változás nem okoz nagy problémát a vásárhelyi­eknek. Az építményadót egyébként március 15-éig, má­jus 31-éig és szeptember 15-éig kell befizetni. Mlmlcii kedves partnerének kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben, sikerekben gazdag, boldog ú j éret kirdnnak a KITIi ért. hódmezővásárhelyi alközpontjának dolgozói! December 3-i vásárlóink közül | John Deere makettet nyertek: s Csabai Róbert, Szeged Korom Gábor, Apátfalva . Tóth Zsolt, Derekegyház A végsőkig kitartunk! - ezt mondták tegnap a székkutasi tanyavilág lakói. A földeken víz, a bejárókon sártenger, en­nek ellenére nem akarják el­hagyni az otthonaikat. székkutas TÖRÖK ANITA - Magasra kell tenni a kará­csonyi gyertyát, hogy ne le­gyen vizes! - jegyezte meg kényszeredett mosollyal teg­nap a székkutasi Pusztaszéli úton Nagy György vízgazdál­kodási dolgozó. A tanyákat körülvevő tenger látványa ön­magáért beszél. Borsi Lajosék több mint egy hónapja már csak gyalog tudják megközelí­„Nem tudok úszni, de ha kell, megtanulok, nem akarunk innen elmenni." Ibolya teni az otthonukat. A gumi­csizma kötelező viselet, de mint ahogy a fiatalember megjegyezte: jobban járna egy csónakkal. - Az istállót feltöltöttem földdel, hogy a jószágok ne álljanak vízben. A tanyába ed­dig nem tört be, de újabb csa­padék esetén nem tudom, mi lesz. Annyi biztos, kiköltözni nem akarunk. A végsőkig küz­dünk, hogy megvédjük a ta­nyát - mondta a 35 éves férfi, aki barátnőjével él a házban. - Karácsony? Persze hogy lesz. Állítunk fát, lesz süte­mény és pulyka - tette hozzá Lajos. Majd, hogy szavait bi­zonyítsa, beküzdötte magát a térdig érő sárba a tanyáig, és egy kiskocsin - a szomszédja, Rostás László segítségével ­pulykákat húzott ki az úton álló Trabantjához. - Viszem édesanyámékhoz főzni mondta a fiatalember. A sártengeren keresztül ju­tottunk be egy másik tanyába. A ház asszonya, Ibolya nem emlékszik, hogy valaha is ilyen rossz lett volna a helyzet. A há­zukba még szerencsére nem ju­tott be a víz, a falakon viszont jól látszanak a nyomai. - Megy a szivattyú, próbál­juk az udvarból eltávolítani a vizet, nem sok sikerrel - jegyez­te meg az asszony. Elárulta: vészhelyzet esetére bespájzolt élelmiszerekből. A fagyasztólá­dája 10 kiló kenyeret rejt. A ka­rácsonyról ők sem mondanak le. - Két fiunk van, ünnepnek lennie kell. Sütök-főzök, nem tehetek mást. Nem hagyjuk el az otthonunkat, ez az életünk. hódmezővásárhely MUNKATÁRSUNKTÓL A közelmúltban készült felmé­résben a vásárhelyi önkor­mányzat arra volt kíváncsi, a külterületen élő szülők mennyi­re elégedettek a városi oktatási intézményekkel. Az Aranyossy Ágoston óvoda és általános is­kolában a pedagógusok, az osz­tályfőnök, az intézmény vezető­ségének munkájával, a felsze­reltséggel 100, az iskolabusz szolgáltatásával 63,63 százalé­kosan voltak elégedettek. A Liszt Ferenc Ének-zenei Általá­nos Iskolában minden 100 szá­zalékos lett, a Németh László Gimnázium és Általános Iskolá­ban és a Szent István Általános Iskolában az (Tlső három tétel hibátlan, míg az intézmény technikai felszereltségét 94 és 66,6, az iskolabuszt 94 és 83,3 73 ezer hektár Továbbra is közel 73 ezer hektár áll belvízben az Atikövizig műkö­dési területén. 29 szivattyútelep működik, éjjel-nappali üzemben mintegy 3,7 millió köbméter bel­vizet emelnek át. A védekezés­ben 243-an vesznek részt. I. fokú vízkárelhárítási készültséget tart Bordány, Csongrád, Deszk, De­rekegyház, Felgyő, Fábiánsebes­tyén, Hódmezővásárhely, Kis­zombor, Magyarcsanád, Makó, Mórahalom, Nagyszénás, Pitva­ros, Pusztaszer, Röszke és Üllés önkormányzata. II. fokon véde-. kezik Balástya, Csanádpalota, Domaszék, Dóc, Kistelek, Ópusz­taszer, Szeged, Szegvár, Szentes, Székkutas, Tömörkény és Új­szentiván. III. fokú a készültség Csanyteleken. Nem tudok úszni, de ha kell, megtanulok, nem akarunk in­nen elmenni - mondta Ibolya. Közben fiai, a 13 éves László és a 7 éves Bálint is előkerültek. Kiderült: a nagyobbik gyerek is kiveszi a részét a belviz elleni küzdelemből, ha kell, felügyeli a szivattyút. A jutalom persze sem neki, sem az öccsének nem marad el szenteste. P^További FOTÓK L M aneten! www.delmagyar.hu százalékra osztályozták a meg­kérdezettek. A legtöbb külterü­leti csemete a Klauzál Gábor Ál­talános Iskola és Óvodába jár, ezért nagyon fontosak az ottani értékek. Az iskolai „szakaszon" az első három kategória 100 százalékos, a technikai felsze­reltség 87,71, az iskolabusz 94,71. Az óvodai részen minden (a pedagógusok és az intéz­mény vezetőségének munkája, felszereltség, iskolabusz-szol­gáltatás) maximálisan megfe­lelt a megkérdezett famíliák­nak. A szülők javaslatokat is te­hettek, főként az iskolabusszal kapcsolatban érkeztek ötletek. Felmerült a kicsik és nagyok el­különítése, ülésrend kialakítá­sa, a délutáni járat korábbi indí­tása, fedett buszmegállót is kér­tek, valamint új megállóhely beiktatását a Szent István Álta­lános Iskolánál és Erzsébeten, a vegyesboltnál. Védik a szanatóriumot is. Jelenleg hat szivattyú működik éjjel-nappal Székkutas térségében - mondta Szél István polgármester. Reméli, hogy egyetlen tanyából sem kell kitelepíteni senkit, de ha igen, akkor a régi iskolában el tudják hetyezni a családokat. Az önkormányzat homokzsá­kokkal, gázolajjal segíti a védekezést. Egyébként a kakasszéki gyógyinté­zet mögötti gátat is meg kellett emelni, hogy védjék a szanatóriumot. Bronzérem Lisszabonból Az EuroSkills 2010 szakmai ta­nulmányi versenyen mechatroni­kában 3. helyezést szerzett két korábbi vásárhelyi diák, Albert Viktor és Beregszászi Gergő. vásárhely, lisszabon IMRE PÉTER Mechatronikában két vásárhe­lyi fiatal, a HISZK Gregus Máté Tagintézmény egykori tanulói ­idén végeztek, szereztek techni­kusit -, Albert Viktor és Bereg­szászi Gergő képviselte hazán­kat az EuroSkills 2010 szakmai tanulmányi versenyen. A népes és erős mezőnyben a 3. helyen végeztek. Előtte már a kanadai Calgaryban megrendezett vi­lágeseményen is megmérettek, ott a középmezőnyben zártak. A szereplést felkészítés és szigorú válogatás előzte meg - mondta el a jelenleg az Óbu­dai Egyetemre járó Albert Vik­tor. Az első rostát angol szak­mai nyelvből tartották, ezt az akadályt 16 fiatal vehette siker­rel, majd következett a gödöllői Szent István Egyetemen a han­golás (pneumatika, programo­zás, szerelés) és az első „rosta­vizsga", ahol 6 fiatalt választot­tak ki. Ezután egy hónapos fel­készülésen vettek részt, majd jöhetett a „szétlövés", csak az első kettő örülhetett. Az egykori Gregus-diákok már ott megmu­tatták tudásukat: Albert végzett az 1., Beregszászi a 2. helyen, így ők utazhattak Calgaryba és Lisszabonba. A portugál fővárosban közel 30 ország fiataljai vettek részt a szakmai versenyen. Az első na­pon egy dobozt kaptak, tele al­katrészekkel, ebből kellett ösz­szeállítani működőképes gépet, majd beprogramozni, a követke­ző két napon ezt továbbfejleszte­ni, tulajdonképpen gyártósort, futószalagrendszert kialakítani. Karbantartás is szerepelt a fel­adatok között. Az első 5 helyen nagyon szoros, kiélezett küzde­lem alakult ki, a vásárhelyiek a maximális 600-ból 537 pontot szerezve végeztek a 3. helyen. Mindketten elmondták: si­kerüket egyetemükön is sokra értékelik, tanáraik számon tart­ják. Beregszászi Gergő közölte: a verseny technikai hátterét biztosító Festő cégnél is „képbe kerültek", számítanak rájuk a jövőben a hasonló megmérette­tésekre jelentkező fiatalok fel­készítésében. mmmbmmn Karácsonyi adomány Némethéknek Újabb pénzadománnyal lepte meg tegnap Berényi Károly a Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségü­gyért Alapítvány nevében Németh Zoltán özvegyét és három fiát. A 41 éves apa egyik gyermekét mentet­te ki májusban a mártélyi Tisza-holtágból, ő azonban megfulladt. Az alapítvány számlájára a tragédia óta érke­zik az adomány a család megsegítésére. Összesen 1 millió forint gyűlt össze, ennek utolsó összegét, 200 ezer forintot kapott tegnap a nehéz helyzetben lévő család. Ildikó, az özvegy hálásan mondott köszönetet az ado­mányozóknak. FOTÓ: FRANK VVETTE Gyártósort épített Albert Viktor és Beregszászi Gergő. FOTÓ: DM/DV Oktatási felmérés

Next

/
Oldalképek
Tartalom