Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-29 / 277. szám
» Játék felnőtteknek. A meglett férfiaknak kicsit jobban csillogott a szemük, mint az ifjaknak, FOTÓ: DELMAGYAR.HU Születésekor gombfocinak hívták, ma már asztali labdarúgássá nemesedett. Mi, magyarok találtuk ki, s még ma is világszínvonalon űzzük. A hétvégén Algyőn turnéztak a sportág szegedi nagyágyúi. ALGYŐ MUNKATÁRSUNKTÓL Gombfocidélutánra várt minden érdeklődőt szombaton az Algyői Kerecsen Egyesület. A faluház aulájában két profi versenyasztalt állítottak fel a szervezők, s meghívták a kétszeres magyar bajnok ALC KSE Szeged versenyezőjét, elnökét, Deme Gyulát és Gyenes Gábort, aki szintén magyar bajnoknak mondhatja magát. Ők ketten ismertették a lelkes érdeklődőkkel a fontosabb szabályokat, lövési technikákat, trükköket. Kiderült, az asztalon sosincs les, és igen durva sportszerűtlenségnek kell történnie ahhoz is, hogy valaki tizenegyest lőhessen. - Ma már egy profi csapat kapukkal, labdákkal, pálcákkal együtt akár 15 ezer forintba is kerülhet, de egy használható szettre 3000 forintot biztosan rá kell költeni - mondta Gyenes Gábor. Majd Deme Gyulával közösen ízelítőt adott a korábban elmondottakról. Persze ilyenkor a profinak is megremeg a keze, és Deme bármennyire gólt akart lőni, csak a kapufa-forgácsolásig jutott. - Tudom már, miért nem megy be! Nem az én játékosom! - derült fel az elnök arca, majd ahogy lecserélte a csatárt a sajátjára, azonnal a hálóban táncolt a laszti. Ottjártunkkor az is bebizonyosodott, az asztali labdarúgás is kicsit olyan, mint a vasútmodellezés: játék felnőtteknek. Persze voltak gyerkőcök is a faluházban, de a meglett férfiaknak kicsit jobban csillogott a szemük, mint az ifjaknak. Miután mindenki megismerkedett a legfontosabb lökési variációkkal, egy gyors háziversenyt is tartottak. Az amatőr gombfocibajnokság képzeletbeli dobogójára sorrendben Szilágyi Tamás, Canjavec Tamás és Balázs Zsolt állhatott fel. Ü^IPEÓ a neten! www.delmagyar.hu SZEGED ES TERSEGE 2010. NOVEMBER 29., HÉTFŐ SZEGEDI kistérség: Algyő. Deszk, Dóc, Domaszék, Kübekháza, Röszke, Sándortalva, Szatymaz, Szeged. Tiszasziget, Újszentiván, Zsombó Közmeghallgatás az új iskolánál ALGYŐ. Herczeg József algyői polgármester közmeghallgatásra várja a nagyközség lakosait és az érdeklődőket december 1-jén 14 órától az épülő új iskolánál (Sport utca 9.). A közmeghallgatáson a szakemberek bemutatják a XXI. század követelményeinek megfelelő új, 16 tantermes algyői általános iskolát. Érkeznek a Mikulások DESZK. A faluház könyvtárába, a legkisebb olvasókhoz érkezik a Mikulás csütörtökön 18 órakor. Vasárnap 16 órakor a faluház előtt találkozhatnak a Télapóval az érdeklődők. Kultúrparki advent SZATYMAZ. A helyi nőegylet Kultúrparki advent elnevezéssel indít rendezvénysorozatot a művelődési ház előtti téren minden vasárnap. December 5-én 17 órakor kezdődik a programsorozat: gyertyát gyújtanak az óvodások, majd gitárzenével kísért Mikulás-hívogató ének hangzik el. Várhatóan 18 órára érkezik meg a Télapó, akitől minden gyermek kap csomagot. Átadták a csatornarendszert DOMASZÉK. A szegedi tűzoltóság segítségével, vízsugárral avatta fel az új csatornaszakaszt szombaton Magyar Anna, a megyei közgyűlés elnöke és Kispéter Géza polgármester. Uniós pályázattal, több mint 71 millió forintból közel 3 kilométernyi burkolt csapadékvíz-elvezető rendszer épült ki. Másodpercenként 425 liter vizet szállít, 54 lakóház állagmegóvását és elöntését előzi meg. Turizmusfejlesztés a Holt-Tiszán RÖSZKE. Közös pályázatot nyújtott be a MagyarországSzerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programban az önkormányzat és partnere, a szerbiai Magyarkanizsa. A röszkei Konferencia- és Képzési Központban rendezték a Fenntartható turizmusfejlesztés a Holt-Tisza mentén című program kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött nyitórendezvényét. A jelenlévők megoszthatták egymással ötleteiket a holtág rehabilitációjával kapcsolatban, valamint megtekinthették a röszkei Beretzk Péter Természetvédelmi Klub helyi értékeit bemutató kiállítását. Csatorna Újszentivánon 144 millióból ÚJSZENTIVÁN j{ o MUNKATÁRSUNKTÓL Uniós pályázaton nyert pénzt az újszentiváni önkormányzat modern belvízelvezető rendszer kiépítésére. A betonelemes csatornáknak köszönhetően „szárazon úszhatja meg" a település a gyakori, nagy esőzéseket. Ez év októberében kezdték a munkálatokat, s várhatóan jövő májusban fejezik be. Betonelemes csatornát alakítottak ki már többek között a Bóján és a Nováki tó utcában, a hétvégén lettek kész a Damjanich utcában, s amennyiben az időjárás engedi, a Mária utcát is rákötik a rendszerre. A több mint 144 millió forint összköltségű projektre a település közel 130 millió forint uniós támogatást nyert. Újszentiván utcáinak közel kétharmadát - a belvíz elleni védekezésben kiemelt fontosságú részeket - érinti az átalakítás. Van olyan utca, ahol csak az egyik oldalon építik ki az új csatornát. Ez azonban nem végleges megoldás - biztosítja a lakosokat Putriik Lázár polgármester -, ha lehetőség adódik, a település újra pályázik, s akkor a kimaradt oldalak, utcák kerülnek sorra. MÉG 1,2 KILOMÉTER ASZFALT HIÁNYZIK DESZK ÉS ÚJSZEGED KÖZÖTT Megépült az összekötő út második szakasza Egy hektár pálinka a domaszéki böllérnapon Sosincs les az asztalon 121,5 millió forintból megépült a Deszket Újszegeddel összekötő út második szakasza. A beruházás 4 évvel ezelőtt kezdődött. DESZK KISS GÁBOR GERGŐ Átadták a Deszket Újszegeddel összekötő elkerülő út második szakaszát a hét végén. Az első, 1 kilométeres szakasz 2006 végére épült meg, ami most újabb, 638 méter aszfaltos úttal bővült Újszeged felé. A második ütem a Dél-alföldi Operatív Program 79 millió forintos támogatásával készült el. A beruházás összköltsége 121,5 millió forint volt. Lapunk többször foglalkozott az összekötő úttal, amely személygépkocsival és kerékpárral kényelmes és biztonságos közlekedést biztosítana a két település között. A kistelepülés önkormányzata annak ellenére folytatta az építést, hogy a szegedi közgyűlés 2007-ben kimondta: nem építi meg a Deszket Újszegeddel összekötő út rájuk eső részét, mondván, az káros a szegedi városrész számára. „Amennyiben a beruházás megvalósul, megnő az átmenő forgalom" - érveltek. Most már Deszk határáig ér a szilárd burkolat a falut Újszegeddel összekötő úton. FOTÓ: KARNOK CSABA Király László deszki polgármester az avatón elmondta: Deszk teljesítette vállalását, és megépítette a rá eső részt a község közigazgatási határáig. - Az út megépítése közös érdek, így az elkészült szakasz átadása kézfogásnak tekinthető a két település között. A deszki vállalkozók ezáltal el tudnak jutni a mezőgazdasági területekre, és a gát is könynyen megközelíthető lesz - mondta a polgármester. Király László reményei szerint a fennmaradó 1,2 kilométeres szakasz aszfaltozása 1-2 éven belül megtörténhet, hiszen szerinte Szegednek is elemi érdeke az új út megépülése. - A védőgát melletti kiskertes övezet házainak tulajdonosai 90 százalékban szegediek. A község és a városrész a 43-as főút kikerülésével könnyen megközelíthető lesz, aminek turizmust fellendítő hatása is lehet - jelentette ki Király László. Puszta riogatásnak tartotta, hogy az új út miatt Deszk felől kamionok és rengeteg autó lepné el Újszegedet. Elmondása szerint több cég jelezte: a teljes szakasz megépítése után szívesen hozna létre vállalkozásokat az érintett területen. Tizenkét pecsenyesütő csapat mérte össze tudását a domaszéki böllérnapon szombaton. Az is kiderült, hogyan került a fetasajttal töltött gombafej a magyar disznóvágás gasztronómiai kánonjába. DOMASZÉK R. TÓTH GÁBOR Egy hektár pálinka - ezzel az új mértékegységgel ismertette meg a tudósítót a szombati domaszéki böllérnap egyik résztvevője. Vélhetően a hektót ajánlotta volna figyelmünkbe, de lehet, hogy éppen a lövétei delegáció „székelyirtónak" becézett pityókája zavarta össze gondolatait. Lázár Zoltán polgármester szerint a technikájuk más, mint az ittenieké: „mi a hátáról bontjuk a disznót" - bár egy kollégája hozzátette: mindez at. tói függ, hogy áll meg az állat. - Csíkszeredából jöttem, de fél lábam háromszéki - mutatkozott be Fodor Levente. Feléjük is gázzal porzsolnék, „nem kell foggal-körömmel ragaszkodni a hagyományokhoz", igaz, a végén „egy kis szalmával kell ízt adni" a disznónak. - Nem dobunk el semmit, mindent hasznosítunk - mondta, mellette a lavórban egy malacfej pihent. Füstölt oldalast 1000, lecsókolbászt 680 forintért lehetett készen is kapni, de a többség nem bízta másra az ennivaló előállítását. 7 böllércsapat ragadott kést, a pecsenyesütő versenyre pedig 12-en jelentkeztek, a helyi Jázmin nyugdíjasklub mellett például Zsombó, Röszke, Szatymaz és Deszk küldöttsége. A zsűri - Gachályi Béla, a CSMRFK főkapitányi hivatalának vezetője, Csiszár István mesterszakács, Magyar Anna országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke - 3 különdíjért osztott ki: Alb János, Száraz Ferdinánd, valamint a domaszéki öregfiúk munkáját ismerve el. Rácz László szatymazi amatőr királyi mesterszakács a fetasajttal töltött gombafejeket emelte be a magyar disznóvágás gasztronómiai kánonjába, a domaszéki Kotogán Vilmosék pedig azzal tűntek ki a disznótor kellős közepén, hogy birkát vágtak. Hét böllércsapat ragadott kést Domaszéken. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA