Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-05 / 257. szám

2010. NOVEMBER 5., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR \ Izraeli vacsoraest S2ÉGED. Az őszi zsidó kulturá­lis fesztivált hagyományosan az izraeli vacsoraest zárja zsi­dó ételekkel, kóser borokkal. Az idei rendezvényt holnap éste 7 órától tartják a Hungu­est Hotel Forrás Szállóban az Akropolisz Táncszínház, a Netti és a Hollánderek Zene­kar, Juhász Máté zongorista, valamint a Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán színművész házaspár közreműködésével. A bál kísérő eseménye lesz a Szent-Györgyi Albert Rotary Klub tagjai által a szentföldi kirándulásokon készült 80 fo­tóból összeállított tárlat. A ki­állítás vasárnaptól megtekint­hető, csakúgy, mint Macs­kássy Izolda festményeinek bemutatója. A képek megvá­sárolhatók, a bevételt a zsina­góga felújítására fordítják. Az etnobizniszről a Regiórában SZEGED. Az ml-en ma délelőtt 10 órától az MTV Szegedi Stúdiójá­ból jelentkezik a Nappali. A mű­sorban arról is szó esik, miért le­hetnek veszélyesek az ellenőri­zetlen étrend-kiegészítők. Ho­gyan segít a rászorulóknak a Magyar Élelmiszerbank Egye­sület? Temetetlen halottak ­Sijlis Zoltán beszél dokumen­tumfilmjéről. Hogyan segít a bajba jutott devizahiteleseknek a nemrég elfogadott törvény? Felépítik a „legszögedibb szö­gedi", Bálint Sándor Emlékhá­zát. November 5-6. a dzsessz szerelmeseinek hétvégéje Sze­geden. A Regióra 13.30-kor kez­dődik az ml-en. Az adásból ki­derül, hogy a magyar szakem­berek milyen csúcstechnikával szűrik ki az illegális bevándor­lókat a zöldhatáron. Ellátogat­nak egy vízen úszó üdülőfalu­ba, Új-Belgrádba, a műsorban szót ejtenek az etnobiznisz je­lenségéről is. A nézők megis­merkedhetnek azzal a gyulai fi­atalemberrel, akinek háromke­rekű járgánya hamarosan feltű­nik a filmvásznon az Üvegtigris 3. részében. Már megint Te?! November 11 -tői a mozikban! fJ/ 100 éve velünk ébred! DÉLMAGYARORSZÁG A Már megint Te?! premier előtti vetítésére belépőt nyertek: Apáti László Balogh Lásztóné Barkai Laszloné Bárkányi Zoltán Bodoni Károly Borbásné Török Ilona Botka Lajosné Csókás! Istvánné Dávid Nándor Dékány József Doró Gézáné Dr Dobi Ágnes Gardag" Bogiad" Lajosné •^y Antal Gyuris Tibor Lajos Ül inyi Lászlóné Kasza Sándor Kerekes P Király Jám Király Zsuzsanna Kis Máté Györgyné Korek József Korom Erika KM Izabella Kucsera Zoitánné Kulinyi Sándorné Lakó János Földeák. Dózsa Gy.u.S Szatymaz, Rózsa u. 56. Hódmezővásárhely, Hódtó u. 6.3/16. Nagymágocs, Szentesi út 3/A Szeged, Régiposta u. 5! Szentes. Pipacs u. 20. Balástya, Szegfű utca 5. Szeged, Temető u. Domaszék. Jókai u. 20. Szeged, Pitypang u. 10. Szeged. Bujdosó Gy. u. 58. Makó. Hold u. 24/A Szeged, Mars tér 1-3. Ill/l. Hódmezővásárhely. Báthory u. 1. Szeged, Hont Ferenc u. 2. III/9. Sándortalva, Rózsa u. 53. Ullés, Hámán u. 37. Tiszasziget, Temesvári u. 10. Szeged, Vitorla u. 56. Szeged, Derkovits fasor 20. Szeged, Kormányos u. 25. Szeged. Csongrádi sgt 83 Szeged. Csongrádi sgt. 78.1/3. Szeged, Szövetség u. 35. Szeged. Mérey u. 18. Ullés, Fogarasiu. 28. Szeged, BródyM. u.32/1. Algyő, Dália u. 8. Mindszent Damjanich u. 18. Szeged, Vidra u.1. Szeged, Gáz U.12/B. Ullés, Hámán u. 40. Hódmezővásárhely, Veres u. 15, Makó, Hollósy K. u. 10. Szeged, Alsókikőtö sor 6.111/16. Szeged, Holló u 1/A Szeged. Bécsi krt. 23. Szeged, Gát utca 7/B Bordány. Móra F. u.17, Kistelek, Nagy Sándor u. 13. Szeged, Móra u. 38. Szeged. Radnóti u. 46/A Szeged, Palánkai u. 3. Szeged, Bajza u. 4, Szeged, Petresi utca 3/BIII. em. 12, a. Szeged, Hargitai u. 61/B1/4. Szeged, Túzok u. 12. Zsombó, Andrássy u. 40. Szeged. Pátfy u. 19/A. Hódmezővásárhely, Kaszap u. 14.1/3. Szeged, Szögi u. 24/B Szeged, Galgóczi u. 4 Szeged. Csatorna u. 5. Szeged, Teleki u. 19.1/4. Szeged, Nyüu. 20. Sándorfalva, Tolbuhin 49. Szeged. Katona J. u. 5. Szeged, Világos u. 21. Lasancz Istvánné Lele István Lévai Olga Mihály István Módra Atbla Molnár Árpád Nagy-György Helga NagynéSéndOf MwJoha NagynéVánkay Katalin Németh Lajosné Novai Györgyné Nóvák Hajnalka Nyerges Józsefné Nyilas Péter István Nyilasi Kata Orbán István Palotás József Papp Dóra Pesti Ferencné PolyákJenőné Rea Erzsébet Rokolya Lászlóné Rudner József Síkhegyi Béláné Simity Zsuzsa Sinkó Sándor Somogyi Attila Szabó László Széplaki Laura Sziládiné Hédi Renáta Szögi Edina Takó Éva Tiszainé Zsigmond Edit Tóth Ibolya Tóth Magdolna Tóth Szilvia Török Miklósné VágónéH. Magdolna Varga Ferencné Varga Zoitánné Vecsernyés Ferenc Viczián Kitti Vidács Nikolett Szeged. Kisfaludy u. 44/A Algyő, Süli A u.13. Szeged. Lomniá u.17. fszt 3. Szeged. Bihari u. 28/A Szeged, Retek u. 7/B IX/36. Szeged, Pálfy u.8/A. Szeged, Rózsa u. 4. Szeged, Ortutay u. 7/A. Szeged,ft Szeged, Fagyöngy u. 7. Szeged. Kereszttöltés u. 27/A, III/7. Szatymaz, Kis u. 5. Sándorfalva. Árpád u. 28/A Szeged, Magdolna u. 20. Algyő, Lőrinc u. 24. Szeged, Táncsics u. 8. Szeged, Olajos u. 8/A Szeged, Vajda u. 22/B, 111/11. i, Apatini u. 13. Bordány, Rákóczi u. 61. Deszk, Damjanich u. 8/A 1, Bethlen G. 23. Bordány, Petőfi u. 76. Algyő. Téglás u. 95. Zákányszék, Október u.19. Sándorfalva, Ady E. u. 51/A Szeged, Csongrádi sgt. 102. Szeged, Öthalom u. 41 Csongrád, Jókai u.11. Hódmezővásárhely, Duna u. 2/A Szeged. Bazsalikom u. 1 Szeged, Zoltán u. 16.2/A Sándorfalva, Széchenyi u. 17. Szeged. Veres Péter u. 26. Szeged. Hüvelyk u. 4. Balástya, Dózsa György utca 11. Szeged. Puskás u. 15.3/9. Szeged, Tompa M. u. 15. Zákányszék, Dózsa Gy. u. 50. Szeged, Rókusi krt. 25. Algyő, Fazekas u. 87. Kiszombor, Szőlő u. 7. Szeged, Budapesti krt. 13/B. 2/2. Szeged. Szatymazi u. 27/B, fszt. 3. Ásotthalom, Kossuth u. 26. Szeged, Szl István tér 12-13. Algyő, Berek u. 17. Szeged, Űrhajós U.10/A 1/6. Szeged, Cserzy M. u. 10. II/5. Szeged. Othalom u. 28/A Szeged, Bálvány u.9/B Szeged, Szatymazi u. 10. Algyő, Kócsag u. 25/A Szeged, Budapesti krt. 15/A fszt. 2. Szeged-Szöreg, Zsálya u. 9. Szatymaz, Árpád u. 55. Ninden nyertes 2 db belépőt kap! A vetítés időpontja: 2010. november 9. (kedd), 19 óra • Helyszíne: Szeged Plaza, Cinema City, 7-es terem. • A beengedés lista alapján, a vetítés helyszínén történik 18.40 órától. I éves a DÉLMAGYARORSZÁG ÚJABB KORTÁRS OLASZ ZENEMŰ-BEMUTATÓ SZEGEDEN: A LAKÁJ Marco Tutino: Az opera lényege a hallgathatóság Az egyik legjelentősebb kortárs olasz zeneszerzőnek, Marco Tu­tinónak már a negyedik darabját mutatják be szombaton a nagy­színházban: A lakáj az opera­fesztiválra érkezik Plzenből. SZEGED HOLLÓSI ZSOLT Marco Tutino (56) gyakran ját­szott szerzőnek számít Szege­den. Pál Tamás fedezte fel a vá­rosnak: 1994-ben La Lupa című operáját Szonda Éva címszerep­lésével mutatták be. Később koncertszerűen játszották a Pu­gacsovot, sikert aratott a hal­dokló, rákbeteg irodalmárról szóló La Vita című operája a ta­valyi fesztiválon. Most egy cseh társulat, a plzeni Josef Kajetán Tyl Színház hozza el verseny­produkcióként A lakáj című operáját, amit szombaton és va­sárnap láthat a közönség. - Robin Maugham The Ser­vant című novellája és a belőle készült film alapján született meg A lakáj. Ez a történet egy olyan figura lelki megmutatko­zása, akinek sikerül a hatalmát ráerőltetnie egy másik emberre, így lassacskán szolgából úrrá vá­lik, miközben az úrból szolga lesz - foglalja össze operája cse­lekményét a Milánóban született Tutino, aki 2006-tól a bolognai Teatro Comunale igazgatója. Szí­Marco Tutino: Van valami Szegedben, ami közel áll a zenémhez. FOTÓ: FRANK YVETTE nidirektorként is jó kezdeménye­zésnek tartja az operaversenyt. - Különösen az tetszik, hogy az énekeseket egy adott opera szerepeire választják ki, nem általánosságban a hangi adott­ságok alapján. A májusi közép­döntőben dolgozhattunk is a versenyzőkkel, így láttuk, mi­lyen lehetőségek rejlenek ben­nük. Ez ritka az operaversenye­ken. Szegedre egyébként min­dig örömmel jövök, mert van valami ebben a városban, ami közel áll a zenémhez, ezért jól érzem itt magam - mondja a komponista, aki azt is elárulta: kedvenc operája Verdi Falstaff­ja, ami a 20. század első operája volt, de szerinte a következő száz év szinte minden darabja merített belőle. - Csodálatos mestermű a Falstaff! Ha az ember belegon­dol, hány éves is volt Verdi, amikor írta... Hihetetlen a fris­sessége, és az is, hogy a semmi­ből egy új nyelvet volt képes te­remteni. A kortárs operákat gyakran a műfaj ellenére - és nem érdekében - írják. Megfe­ledkeznek olyan alapvető el­vekről, mint a zene dramaturgi­ája; arról, hogy a zene milyen jól el tud mesélni dolgokat. Megfeledkeznek arról is, hogy az opera lényege a hallgatható­ság - és az, hogy érzelmeket közvetítsen. Az opera nem in­tellektuális kísérletezésre való, ahhoz inkább zenekari műve­ket érdemes választani. Évadnyitó a Wesselényi Népfőiskolán ZSOMBÓ. Huszonkilencedik évadját nyitja ma este 6-kor a zsombói egykori tanyai isko­lában működő Wesselényi Népfőiskola. Akadémikusok, professzorok, világhírű kuta­tók találkoznak itt március el­ső hetéig rendszeresen tanyai emberekkel, tartva magukat ahhoz a megfogalmazott igényhez, hogy mindig min­denből a lehető legjobbat kell adniuk. Az idei előadók: Bé­kési Imre, B. Fejes Katalin, Si­mái Mihály, Czigner Jenő, Tóth Károly, Dombiné Kemény Er­zsébet, Kelemen Gábor, Szó­noky Miklósné, Szónoki Mik­Őszi trendkavatkád a Csini Divatszalonban Őszi-téli ruhák nagy választékával várja a Csini Divatszalon a telt idomú hölgyeket, akiknek ajándék inggel és masszázskuponnal is ked­veskednek. Újdonság a Csini Fit­nessben a relaxációs óra és a szóró­pisztolyos testbarnítás. Azok a hölgyek, akik a Csini Di­vatszalonban szerezték be nyári ruháikat, az őszi-téli kollekciójuk összeállításánál is elégedettek lesz­nek, ha a Vadaspark lakóparki üz­letet választják. Színes ruhakaval­kád várja a telt idomú nőket, 44-60-es méretig találunk itt töb­bek között pólókat, bolerókat, nad­rágokat, blúzokat, farmernadrá­gokat és szoknyákat, valamint al­kalmi ruhákat is. Sőt, kényelmes és tetszetős fehérneműket, csinos melltartókat. , A Föld is gömbölyű, mégis gyö­nyörű" - szól a divatszalon szlo­genje, melynek ügyvezető igazga­tója, Sántáné Ági nemcsak új ru­hákkal látja el az ide érkező fiatal nőket, hanem a megnyitás óta, im­máron negyedik hónapja önbizal­mat is ad nekik, hogy merjenek újítani, élénk színeket kipróbálni. Ráadásul minden tizedik vendégét egy ajándék inggel lepi meg. De hasonló földöntúli élmény­ben lehet részünk, ha Szűts Barba­ra gyógymasszőr, kozmetikus kezei alá fekszünk, akinél minden ven­dég 50 százalékos kedvezményt kap az első alkalommal. (Masszázs­kupont kapnak bizonyos értékű vásárlás után a divatszalon ven­dégei is, és azok, akik fitneszbér­letet vesznek.) Újdonság a testbar­nítás is, amelyet szintén Barbara végez - tökéletes hollywoodi bar­naságot érhetünk el, mindössze öt perc alatt, s a legfontosabb: a foltmentes elhalványulás. A Csini Divatszalon ruhái, a fit­nesz- és masszázsbérlet karácsony­ra is kiváló ajándék lehet! (x) CSINI DIVAT ÉS FITNESS Szeged, Szabadkai út 9/C A 4-es villamos végállomása, a Műjégpályával és a Délmagyarország székházával szemben. lós, Ungi Imre, Ungi Tamás, Blazovich László, Szabad Já­nos, Szabad Gábor, Szalay Ist­ván, Sonkodi Sándor, Galbács Zoltán, Fábián Tamás, Vályi Katalin, Horváth Ferenc, Süve­ges Ildikó, Bodosi Mihály, Ma­rosi György, Papp Katalin, Papp György, Papp István, Teendő elsősöknek! Az Arany János Általános Iskola a 20ii/20i2. tanévben induló Vlayschool osztályába (új típusú angol tagozatra) jelentkezők szá­mára november 13-tól szombaton délelőttönként nyelvi előkészítőt tart. • Információ: www.arany-szeged.hu • Telefon: 62/469-6)4 Várjuk jelentkezésüket! Varga Erika, Varga Gyula, Be­reg Edit, Mészáros Tamás, Mé­száros András, Hadlaczky Gyula, Puskás László, Gallé László, Schneider Klára, Pan­cza István, Csákány Béla és Kálmán Ferenc. A foglalkozá­sok hétfőn és pénteken este 6-kor kezdődnek. KERITESEK LÉPCSŐKORLÁTOK ABLAKRÁCSOK GYÁRTÁSA T.: 06-70/541-5401 MÉDIART KFT. T.: 62/649-454 IKV ZRT* ntMUMtunű if VMWMtMDMHODŰ J[RI. AZ IKV INGATLANKEZELŐ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT. FELVÉTELT HIRDET HÁZKEZELŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. Feltételek: • középfokú közgazdasági végzettség • felhasználói szintű PC-ismeret • előnyt jelent társasházkezelő OKJ-s végzettség. Fényképes részletes szakmai önéletrajzát, bizonyítványainak másolatát legkésőbb 2010. november 12. napjáig az alábbi címre kérjük küldeni: Soós Ferenc kezelési igazgató, IKV Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt., 6722 Szeged, Dáni u. 14-16.

Next

/
Oldalképek
Tartalom