Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-22 / 271. szám

14 2010. NOVEMBER 22., HÉTFŐ Makó FC: így szebb az ősz A labdarúgó NB II Keleti csoport­jának őszi zárásán a Makó FC 3-2-re legyőzte az MTK ll-t, így szépített őszi teljesítményén. MAKÓ MÁDI JÓZSEF A mérkőzés egyperces gyásszü­nettel kezdődött Szegedi Mik­lós szurkoló emlékére. Megle­pőt húzott Kolozsvári János edző. Támadói gyengélkedése, betegsége és sérülése miatt muszáj is volt neki váratlant lépnie, így került egyetlen csa­tárként a megtermett MTK II. védői közé - ott szerepelt a di­csőséges U21-es vb egyik hőse, Zámbó is - Varga Róbert, aki eddig inkább védekező közép­pályás volt. A húzás gyorsan bejött, hiszen a nyolcadik perc­ben éppen Varga R. góljával vezetést szerzett a Makó. És a fővárosiak még fel sem ocsúd­tak, a 20. percben már megint szólt a szurkolók himnusza, a The name of the game. Ólé, ólé, ólé, ólé: egy szép emelés, és máris 2-0. Ezután az történt a pályán, amit a kék-fehérek akartak, ám kapura nem voltak veszélyesek. Ahhoz, hogy szé­pítsenek, kellett a pálya egye­netlensége is. A szünet után folytatódott a vendégfölény, ám elég volt egy figyelmetlen­ség, a rutinos cséká, Magyar ­aki olyan magányos volt a 16-oson belül, mint az a bizo­nyos kisujj - megint kettőre növelte a hazai előnyt, öt perc­cel a vége előtt Nikházi megint szerencsés gólt szerzett, és az innentől a hosszabbítással együtt hátralévő nyolc perc na­gyon „meleg "volt. Ám a Makó néha az égbe vagy céltalanul elrúgva a labdát megőrizte az előnyt, és egy picit feledtette az elmúlt négy meccs kudarcait. Kolozsvári János: - Mi az­tán jól tudjuk, hogy nem min­ik bajnokság őszi végeredménye 1 Nyíregyháza 15 11 3 1 38- 7 36 2 Mezőkövesd 15 9 3 3 24-10 30 3 Diósgyőr 15 9 2 4 30-16 29 4 Vác 15 9 2 4 24-14 29 5 MTK II. 15 7 5 3 22-16 26 .6 Kazincbarcika 15 6 4 5 20-25 22 l Békéscsaba 15 5 7 3 27-21 22 8 Újpestit 15 6 1 8 20-29 19 9 Vecsés 15 5 4 6 16-1419 10 REAC 15 5 4 6 16-1819 11 Makó 15 5 3 7 17-2318 12 Orosháza 15 4 5 6 19-2617 13 Bocs 15 4 3 8 19-3015 14 Debrecen II. 15 3 4 8 20-29 13 15. Hajdúböszörmény 15 3 4 8 14-2313 16 Cegléd 15 1 212 11-36 5 dig a jobb, a kezdeményezőbb csapat nyer... További eredmények: Nyír­egyháza-Kazincbarcika 4-0, Diósgyőr-Orosháza 5-0, Ve­csés-Cegléd 3-0, Újpest IL-Vác 0-2, Bőcs-Mezőkövesd 1-5, Debrecen II.-Hajdúböszörmény 5-0, Békéscsaba-REAC 3-0. Magyar (4) és Varga R. is bevette az MTK II. kapuját. FOTÓ: FRANK YVETTE Makó FC-MTK II. 3-2 (2-1) Labdarúgó NB II, Keleti csoport, 15. forduló. Makó, Erdei Ferenc téri sporttelep, 450 néző. Vezette: Erdős. Makó: Czirbus 6 - Rakonczai 6, Tóth I. 6,5, Béres 6,5, Krucsó 6 ­Csamangó 6, Magyar 6,5, Puskás Cs. 6,5, Nagy A. 6 - Fülöp 5,5 ­Varga R. 6,5. Edző: Kolozsvári János. MTK II.: Groppioni - Hajdú S., Kelemen, Zámbó, Ódé - Sasa, Gál ­Csiki, Nikházi, Pál - Molnár M. Edző: Pölöskei Gábor. Gólszerzők: Varga R. a 8., Nagy A. a 18., Csiki a 32., Magyar a 61., Nikházi a 85. percben. Csere: Nagy A. helyett Bakos (6) az 58., Sasa h. Kákonyi a 62., Csiki h. Skriba a 70., Molnár M. h. Kákonyi a 70., Fülöp h. Kószó a 73., Csamangó h. Kulacsik a 75. percben. Sárga lap: Magyar a 23., Gál a 45., Béres a 87. percben. Góltörténet ' 8. perc: szöglet után Ma­gyar György a hosszúról visszafejelte középre a lab­dát, amelyet Varga Róbert A szintén fejjel juttatott a ka- n puba, 1-0. 18. perc: Béres Róbert a E félpályáról ívelt előre sza- n badrúgásból, a labda Nagy a Andor elé került, aki oko- ;t san emelt át a kifutó Grop- jb pionin, 2-0. 32. perc: Nikházi 26 méte­res szabadrúgása Czirbus előtt kellemetlenül pattant le, a vetődő kapus csak ki- ?q ütni tudta azt, Csiki pedig a jobb sarokba passzolt, 2-1. 61. perc: Puskás Csaba jobbról, a félpályáról sza­badrúgásból ívelt a 16-oson belülre, Magyar György pe­dig teljesen egyedül marad­va csúsztatott 10 méterről a jobb alsóba, 3-1. 85. perc: Nikházi Márk lövé­se felpördült egy lábon, a lab- P da a tehetetlen Czirbus Gábor felett hullott a hálóba, 3-2. A megyeegy utolsó őszi fordu­lójában Mórahalmon a Csong­rád nyerte a rangadót 4-1-re. CSONGRÁD MEGYE TUDÓSÍTÓINKTÓL UTC-Sándorfalva 0-1 (0-1) Kertész utcai pálya, 150 néző. Vezette: Gera. UTC: Béry - |oó, Erhardt, Szántó, Jaksa, Laudisz, Péczely, Fejsze. Tóth (Török), Ba­logh, Mazula (Szabó) Edző: Páli Zoltán. Sándorfalva: Vasas - Kordás, SzQcs D„ Mihalkö G., Kanász. Molnár. Mihalkó M.. Túri (Varga), Szűcs j. (Gerecz), Gonda (Dobos), jani EdzS: dr. Tóth jános. Gólszerző: Mihalkó M. Kiállítva: Péczely. Jók Béry. Balogh. Ertiardt. ill Szűcs D, Mihalkó M. Tápé-SZVSE-Gyátarét 0-1 (0-1) Tápé, 100 néző. Vezette: Fülöp. Tápé: Kispéter - Székely, Farsang, Bacsaz Mudri, Horváth, Fodor, Neszméry, Kövecs, Bagi ()enei), Fejsze (Kovács). Edző: Kozma Zoltán. SZVSE-Gyálarét: Regull - Virág, Földeák. Hegyesi Á., Ágoston, Simon, Beleznai (Kozma), Hegyesi Zs., Dürgő, Környei, Fá­bián (Kenderesi). Edző: Bóka Ferenc. Gólszerző: Virág Kiállítva: Kövecs. Jók: Neszméry, Bacsa, ill. Hegyesi Á. He­gyesi Zs., Környei. Ásotthalom-Mindszent 1-0 (0-0) Ásotthalom, 100 néző. Vezette: Széli. Ásotthalom: Ábrahám - Papp, Vastag, Bokányi Á„ Németh. Pataki, Kothencz L., Szlobodnyik, Lakatos, Baji. Szűcs. Edzők: Hevesi Tibor, Gyenge Balázs. Mindszent: Sós - Szabó J„ Nana, Szabó B., jemei, Orosz, Galambosi, Mihály, Muzsik, A bajnokság állása 1 Mórahalom 15 11 2 2 46 12 35 2 Kistelek 14 11 1 2 43-18 34 3 Csongrád 14 10 3 1 30- 7 33 4 SZVSE-Gyálarét 15 8 7 0 29-17 31 5 Mindszent 15 8 1 6 28 21 25 6 Sándorfalva 15 7 4 4 23-15 25 7 Ásotthalom 15 7 3 5 29-19 24 8 Kiskundorozsma 15 6 5 4 19 18 23 9 Balástya 15 6 3 6 18 20 21 10 Nagymágocs 15 5 2 8 23 40 1/ 11 UTC 15 4 3 8 17 32 15 12 Csanádpalota 15 4 2 9 26 32 14 13 Kiszombor 15 3 4 8 25-34 13 14 Tápé 15 3 3 9 10 28 12 15 Üllés 15 1 311 23-45 6 16 Röszke 15 1 212 18 49 5 A fehér mezes Mórahalom elbukott a Csongrád ellen. FOTÓ: FRANK YVETTE Kiss, Antal (Szecskó). Edző: Antal Ferenc. Gólszerző: Pataki. Jók: Ábrahám. Németh, Kothencz L.. III. Sós. Nagymágocs-Rőszke 3-2 (1-1) Nagymágocs, 150 néző. Vezette: Fodor. Nagymágocs: Soós - Sándor L„ Takács (Marsovszki), Magyar, Kovács, Borbás, Makai, Sándor Z., Gulyás, Szepesi, Fejes (Sebők). Edző: Györgyi István. Röszke: Földesi - Tóth Gy. Tóth I. (Ki­rály). Tóth D„ Laczi N„ Laczi Z.. Bálint, Tanács (Frank), Balogh, Túri, Takács. Edző: Berki István. Gólszerzők: Kovács (2, egyet 11-esből), Marsovszki, ill. Tóth D., Tóth I. Kiállítva: Tóth Gy.. Bálint. Jók: Kovács, Marsovszki, ill. mindenki. Balástya-Csanádpalota 1-1 (1-1) Balástya, 100 néző. Vezette: Szeles. Balástya: Korom - Szélpál, Zámbori, Bo­zó, Bálint T.. Juhász I., dr. Bálint D., Gajda­csi (Szabó), Takács, Péter, juhász Á. (Ge­tyinás) Edző: Hódi Mihály. Csanádpalota: Flórián - Nyári, Molnár, Varga, Cost, Erdélyi (Sas), Merlák (Nagy). Bimbó (Zielbauer), Halász, Teleki, Csókás. Edző: Koczkás Zoltán. Gólszerzők: Péter, III. Teleki. Jók: senki, Ili. mindenki. Kiskundorozsma-Kiszombor 3-2 (2-0) Kiskundorozsma, 100 néző. Vezette Véngertel. Kiskundorozsma: Bazsó j. - Csányi (Makra), Ottlik, Szabó, Cseh, Makai (Gá­bor), Bazsó F., Marjanucz, Bodré, Temes­vári (Kálmán). Tari. Edző: Ottlik Sándor. Kiszombor: Kander - Bottyán, Madránsz­ki (Pásztor), Kardos R.. Patka, Kováts L„ Kovács A., Halász, Kardos Zs.,Hatvani, Csizmadia. Edző: Lehota István. Gólszerzők: Temesvári (2), Szabó (11-es­Mórahalom-Csongrád TSE-Turbó Kft. 1-4(1-2) Mórahalom, 300 néző. Vezette: Szűcs. Mórahalom: Szűcs - Kreizler, Illés A., Udvari, Gyimesi L., Siha (Purgel), Tóth, Daróczi, K. Tóth (Lázár), dr. Szőke, Ta­kács. Edző: Tóth Ákos. Csongrád: BÍRÓ - Bánfi, Polyák, Boldi­zsár, Lévai (Bárdos), DELI, RUZSINSZKI, SARUSI, Lajos, Berók (Bórák), Szepesi (Boldog). EdzS: Keller Mihály. Gótszerzők: dr. Szőke, III. Sarusi, Deli, Ruzsinszki, Bíró (11-esből). Tóth Ákos: - Gratulálok a Csongrádnak, megérdemelten nyerte meg a rangadót, a párharcokban múltak felül bennünket. Keller Mihály: - Régen láttam a csa­patot ilyen szervezetten és harcosan játszani. Megérdemelten nyertünk. bői), ill. Kovács L„ Kardos Zs. Jók: Szabó, Ottlik, Tari, III. mindenki. Üllés-Kistelek 0-1 (0-1) Üllés, 150 néző. Vezette: Szöllősi. Üllés: Győri - Kormos (Czakó), Király T„ Tímár, Lukovics, Király Zs., Szabó G. (Ka­lános), Tóth, Vér (Katona), Mihalkó, Füle­ki. Edző: Szabó Zsolt. Kistelek: Tombácz - Bitó, Rácz, Piacsek, Koncz R„ Kiss, Koncz M., Kispál, Kiszner (Rostás), Tóth (Gera), Keller. Edző: Czei­gersmidt Roland. Gólszerző: Kiss. Kiállítva: Lukovics. Jók: mindenki, ill. Tombácz, Koncz M„ Kispál. Tudósítóink: Pálfi Zoltán (Újszegedi TC), Molnár János (Tápé), Fábián Szabolcs (Mórahalom), Bokányi Péter (Ásottha­lom), Verrasztó István (Nagymágocs), Vá­mos Péter (Balástya), Ottlik Sándor (Kis­kundorozsma), Szabó Zsolt (Üllés). Botrány a megyekettőben. Az Universitas-2sombó, korábbról elma­radt megyekettes labdarúgó-mérkőzés 1-O-s vendégvezetésnél a 14. percben félbeszakadt. Információink szerint egy ártatlan szituációt kö­vetően a zsombóiak vitattak egy bírói ítéletet. Szópárbaj alakult ki, a bíró az egyik zsombóit kiállította. Ezután is szó szót követett, a vendé­gek tovább szidalmazták a játékvezetőt, ezért még ketten jutottak tő­lük a kiállítás sorsára. Erre a 2sombó levonult a pályáról, félbeszakadt a meccs, az ügyben fegyelmi döntések várhatók. A KITE-SZEGED ES A HFC PONT NÉLKÜL MARADT Öt Volán-gól a Jánoshidának A labdarúgó NB III Alföld cso­port utolsó előtti őszi forduló­jában a Csongrád megyei csa­patok közül egyedül a Tisza Volán SC nyert, a KITE-Szeged és a HFC szerzett gól nélkül szenvedett vereséget. CSONGRÁD MEGYE MUNKATÁRSUNKTÓL Tököl-KITE-Szeged 1-0 (1-0) Tököl, 100 néző. Vezette: Pikó. Tököl: Balázs - Telegdi (Agócs), Szirtesi, Filó, Váradi - Riedl, Plausin (Helgert), Dévai, Palásti, Radnics (Kóbor), Kerekes. Edző: Nagy László. KITE-Szeged: Belecan - Laczkó (Kormányos), Kazán, Saulic, Keller J. - Gellér, Brinszky, Nagy A. (Vágó A.), Balogh - Horváth P„ Nomel. Edző: Major László. Gólszerző: Filó T. (11-esből). Langyos első félidőt produkál­tak a csapatok. A kapuk ritkán forogtak veszélyben, a játék zömmel a két tizenhatos között zajlott. Mégis láthatott gólt a közönség: a 33. percben Keller József megmozdulását szabály­talannak ítélte a játékvezető, a megítélt büntetőt Filó értékesí­tette, 1-0. A második félidőben feljavult a KITE-Szeged, me­zőnyfölénybe került, de a haza­iak kapuja előtt nem volt sze­A bajnokság állása 1 Csepel 14 8 4 2 32-16 28 2 Újbuda 13 8 3 2 28 -2127 3. Dabas 13 6 6 1 22-- 9 24 4 Tököl 13 6 4 3 24-14 22 5 HFC 14 6 3 5 25--2121 6 KITE-Szeged 13 6 2 5 20 -13 20 7 Szolnokit 13 6 2 5 13­-12 20 8 Gyula 13 5 5 3 24 -20 20 9 Jászberény 13 4 6 3 28 20 18 10 Tisza Volán 13 4 5 4 22-20 17 11 Kecskemét II. 13 4 5 4 22 2117 12 Szolnoki S. 13 3 •3 7 16 -2812 13. Jánoshida 14 3 1 10 17 -4110 14 Szabadkígyós 13 2 2 9 11--30 8 15 Szarvas 13 1 3 9 17--35 6 rencséje. Több helyzetet is el­rontottak, a legnagyobbakat az utolsó percekben: előbb Nomel hagyta ki a kihagyhatatlant, majd Balogh Norbert rontott, kikapott a KITE-Szeged. Major László: - Úgy érzem, jogtalan U-essel vesztettünk. A második félidőben a Tököl szin­te át sem jött a félpályán, beszo­rítottuk őket, de gól nélkül nem lehet eredményt elérni. A héten igyekszünk javítani, a Dabas el­len nagyon kell a három pont. Jók: Balázs, Filó, Váradi, ill. Kazán, Saulic, Nomel. Tisza Volán SC-Jánoshida 5-0 (2-0) Szeged, Felső Tisza parti stadion, 100 néző. Vezette: Medovarszki. Tisza Volán SC: Dongó - Pénzvál­tó, Vida, Mórocz, Szabó A. (Grün­vald) - Boldizsár (Frank) - Dargó (Huszárik), Búzási, Vágó L„ Végh ­Beretka. Edző: Buchholcz Gábor. Jánoshida: Koncz - Belles, Eszes B., Rontó, Fülöp - Nagy A., Eszes Gy., Or­lóczki (Kun), Palicz (Gömöri) - Ábel, Lippai (7rupkó). Edző: Szabó Imre. Gótszerzők: Beretka (2), Buzási (2), Huszárik. Kiböjtölte a Tisza Volán SC. Mármint a győzelmet, a János­hida előtt ugyanis elég régen, október 2-án ünnepelhetett legutóbb a szegedi alakulat. A vendégek számára 39 percig tartott csupán a találkozó, a 21. születésnapját ünneplő Be­retka második gólja után fel­adták a számukra kilátástalan küzdelmet. A szünet után fel­billent a pálya, szinte kizáró­lag a jánoshidaiak térfelén pattogott a labda, de hogy a nézők is jól szórakozzanak, a volánosok fölénye gólokban is megmutatkozott: Búzási négy perc alatt duplázott, majd Hu­szárik is feliratkozott a gól­szerzők közé, 5-0. Kiütés! Buchholcz Gábor: - Végre újra győzelemmel örvendeztet­hettük meg a szurkolókat. Aj csapatom mindent megtett a sikerért, aminek különbsége egyáltalán nem túlzó. Külön örülök, hogy a 21. születésnap­ját ünneplő Beretka parádés játékkal rukkolt elő, akárcsak Búzási Péter. Jók: mindenki (Beretka a mezőny legjobbja), ill. senki. Dabas-HFC 2-0 (0-0) Dabas, 100 néző. Vezette: Vörös. Dabas: Ambrus - Buczkó (Sápi), Csáki, Halgas, Danyis - Csendes, Magyar (Feczesin), Szűcs L., Mu­rányi - Lendvai (Teiringer), Vo­lenszki. Edző: Keresztúri András. HFC: Kovács K. - Szűcs, Sipos, Mu­csi, Bakos - Kökény, Domonkos ­Varga M., Rácz, Marton - Bata (Tö­rök). Edző: Kandó Róbert. Gótszerzők: Csáki, Murányi. rf A sérülésektől és betegségek­től tizedelt Hódmezővásárhely 80 percig bírta a hazai pálya minden előnyét élvező dabasi nyomást. A vendégek részéről több volt a számukra utolsó őszi meccsben, akár ponttal is távozhatott volna a Pest me-r gyei gárda otthonából, ha a félidők első perceiben kihasz­nálják a kínálkozó helyzete­ket, és ha a hazaiak vezető ta­lálata előtt a játékvezető sza­badrúgást ítél a HFC javára... Kandó Róbert: - Sajnálom, hogy az őszi búcsúnk nem sike­rült szépre. Azt gondolom, a csapat így is várakozáson felül szerepelt a szezonban, és remé­lem, hogy a város sportszerete­te és támogatása a folytatásra is biztosítja a sikeres munkánk­hoz szükséges feltételeteket. Jók: Halgas, Murányi, Csá­ki, ill. Sipos, Kökény, Bakos. További eredményei! Csepel-Gyula 0-3, Szabadi gyós-Szarvas 2-4, Kecskemét IL-Újbuda 1-3, Szolnoki Spa| tacus-Jászberény 2-2. kARÁHSONYI AJÁNDÉKUDVAR. a delmagyar.hu oldáion Nincs ideje „ .. Keresse az AJÁNDÉK­ajándékokat SCgítÜnk! UDVARTadelmagyar.hu keresgélni? oldalán! 'A'weBshop " nyitvá tartása: 2010. november 20­december 31.

Next

/
Oldalképek
Tartalom