Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-15 / 265. szám

13 Tíz perc alatt eldőlt Nem sok esélyt adott a Pick Szeged a PLER-nek, Zubaiék már a tizedik percre eldöntöt­ték a férfi kézilabda BB-liga 11. fordulójában rendezett bajnokit, amelyet végül 38-31-re nyertek meg. A meccsen Lékai és Törő is bokasérülést szenvedett. BUDAPEST GYÚRÓS ISTVÁN - Az meccsszerelés nálad? - kérdezték Herbert Gábort, a Pick Szeged válogatott beálló­ját a PLER elleni túra előtt. - Igen, a héten már edzet­tem párat, ha úgy alakul, le­het, hogy 3-4 percre már be­szállok - felelt Herbert, ezzel a nap első jó hírét szolgáltatva (végül azonban nem kockáz­tatták meg a játékát). A második az volt, hogy a tizedik percben már 10-2-re vezetett Skaliczki László együttese, elsősorban a remek gólokat lövő Fero Sulcnak és a beállóból és indulásból is „életveszélyes" Zubai Sza­bolcsnak köszönhetően. A PLER nem tudott mit kezdeni a szegedi védekezéssel, Stra­novsky és Törő pedig villám­gyors volt, ők is dobálták a gólokat. 14-5-nél már kilenc is volt a Pick előnye, ám né­hány hiba, elrontott ziccer miatt innen nem tudott na­gyobb fórt szerezni a szege­di együttes. Nem változott a játék ké­pe a második félidőben sem, Zubai továbbra is szórta a gólokat, még úgy is, hogy Skaliczki mester bátran cse­rélhetett. Báláz, Butenko és Beocsanin, a végjátékban pedig Grünfelder és Nagy is pályára lépett: harmadik jó hírként - Bálázón kívül ­mindegyikük góllal hálálta meg a bizalmat, az előnyből pedig hét találat maradt meg a végére - 38-31-re nyert a Pick Szeged. Ám sajnos nem csak jó hí­rek voltak a találkozón: az utolsó percekben Lékai Máté és Törő Szabolcs is bokasérü­lést szenvedett. Előbbinek nincs komolyabb baja, utób­bi viszont elképzelhető, hogy kénytelen lesz kihagyni az orosz Csehovszki Medvegyi elleni csütörtöki Bajnokok Ligája-meccset. Skaliczki László: - Ké­szültünk az erős kezdésre, hamar el akartuk dönteni a meccset. Örülök, hogy min­denkinek lehetőséget adhat­tam, a meccs jól szolgálta a felkészülésünket. Mikler és Zubai extrateljesítményt nyújtott a bajnokin, és a fia­taljaink is jól szálltak be a hajrában. További eredmények: MKB Veszprém-Csurgó 37-26, Mezőkövesd-Tatabá­nya 19-28, Kecskemét-Du­naferr 29-28, FTC-Tatran Presov 27-28. PLER-Pick Szeged 31-38 (11-19) Budapest Bank férfi kézilabdaliga, 11. forduló. Budapest, Elektromos sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Bárányi, Sloszka. PLER: Kovács J. - Rév 2, SZALAFAI 5, Kocsi 4, Lendvay 2, Kupi 3, Pá­los 2. Csere: Székely (kapus), Gazdag 5 (2), Forgács 4, DEBRECZENI 3, Marczinkó 1. Pál, Koller. Vezetőedző: Adorján Gábor. Pick Szeged: MIKLER - Stranovsky 3, LÉKAI 3, SULC 4, ZUBA110, Katzirz 2, TÖRŐ 8 (3). Csere: Tatai (kapus), Bajorhegyi 1, Beocsanin 2, Butenko 2, Báláz, Vadkerti, Grünfelder 2, Nagy N. 1. Vezetőedző: Ska­liczki László. Kiállítások: 4, ill. 10 perc. Hétméteresből: 5/2, ill. 4/3. Második helyen a Loki A labdarúgó NB 114. fordulójá­nak nagy nyertese a címvédő Debrecen. A Loki ugyanis le­győzte az addigi második Zala­egerszeget, míg az éllovas Vi­deoton csak döntetlenre volt képes Győrben. MAGYARORSZÁG MUNKATÁRSAINKTÓL Újpest-Honvéd 3-1 (2-0) Budapest, Szusza Stadion, 4265 néző. Vezette: Vad II. Gólszerzők: Hajdú N. (41. - ön­gól), Böőr (45.), Rajczi (53. ­11-esből), ill. Bajner (82.). Vasas-Paks 2-3 (2-1) Budapest, lllovszky Stadion, 1000 néző. Vezette: Bognár. Gólszerzők: Ferenczi (13.), Né­meth N. (36.), ill. Kiss T. (21.), Heffler T. (50.), Böde (62.). Debrecen-Zalaegerszeg 2-1 (2-0) Debrecen, 4000 néző. Vezette: Iványi. Gólszerzők: Varga R. (6. - öngól), Coulibaly (22.), ill. Simon A. (52.). Siófok-Kecskemét 1-2 (1-1) Siófok, 1000 néző. Vezette: Kas­sai. Gólszerzők: Honma (39.), ill. Foxi (43.), Tököli (77.). Ferencváros-Szombathely 2-1 (1-0) Budapest, Albert Stadion, 5000 néző. Vezette: Szabó Zs. Gólszerzők: Heinz (40.), Maróti (61.), ill. Oross (84.). Kiállítva: Kenesei (90. - Szom­bathely). Szolnok-Kaposvár 1-2 (0-1) Szolnok, 600 néző. Vezette: García. Gólszerzők: Ngalle (60.), ill. Sze­pessy R. (2.), M. Perics (65.). Győr-Videoton 1-1 (0-0) Győr, 2500 néző. Vezette: Bede. Gólszerzők: Ganugrava (86.), ill. Alves (90. - 11-esből). Kiállítva: Sztanisics (53.), Fehér Z. (90.), ill. Vaskó (86.). MTK-Pápa 2-1 (0-0) Budapest, Hidegkúti Stadion, 500 néző. Vezette: Takács j. Gólszerzők: Könyves (76.), Éppel (79.), ill. Abwo (62.). A bajnokság állása I Videoton 14 9 3 2 30-16 30 2 Debrecen 14 8 3 3 29-18 27 3 Zalaegerszeg 14 8 2 4 27-20 26 4 FTC 14 8 1 5 22-20 25 5. Paks 14 7 3 4 24-19 24 6 Kaposvár 14 7 2 5 21-19 23 7 Pápa 14 7 1 6 25-22 22 8 Honvéd 14 6 3 5 19-17 21 9 Újpest 14 5 4 5 25-1919 10. MTK 14 5 3 6 18-2118 11 Győr 14 4 5 5 17-1617 12. Vasas 14 5 1 8 22-29 16 13 Kecskemét 14 5 ­9 24-34 15 14 Siófok 14 3 5 6 13-19 14 15 Szombathely 14 2 4 8 16-23 10 16 Szolnok 14 2 210 9-29 8 Volt esélyük a győzelemre SZEGED. Szezonbeli legjobb el­ső félidejét játszotta a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák a Körmend ellen. Fodor Péter együttese hiába került 10 perc után hátrányba, a második ne­gyed elején egy 8-0-s roham­mal visszajött a meccsbe, és Rubin és Drahos dupláival, va­lamint McKenzie zsákolásaival folyamatosan ott lihegett esé­lyesebb riválisa nyakán. Amilyen jó volt az össze­csapás első 20 perce, annyira visszaesett a színvonal a foly­tatásra. A vendégek triplaspe­cialistájuk, Ferencz Csaba tá­volijával már 12-vel is meglép­tek a Sűbá/í-legények, ám ha­mar elhitték, zsebben a két bajnoki pont, és a Szeged 64-52 után, kihasználva a hétperces körmendi pontnél­küli időszakot, 64-63-nál is­mét a győzelemért hajthatott. Ez végül nem jött össze, amikor kellett, a vendégek két kiemelkedő képességű légió­sa, Bell és Moore fontos pon­tokat szerzett, így hiába volt négy perccel a vége előtt egy Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák­Körmend 71-80 (21-29, 21-17,12-18,17-16) Férfi kosárlabda NB IA csoport Új­szegedi sportcsarnok 1000 néző. Vezette: Bodnár, Benczúr, Király. Szedeák: DRAHOS 10/6, RUBIN 20/6, Kiss Zs. 3, Dukics 7, Ta­nács 9/3. Csere: Vida 2, MCKEN­ZIE 14, Nyilas 6, Molnár, Simán­di. Vezetőedző: Fodor Péter. Körmend: MOORE 19/6, Ruják 7, FERENCZ 17/15, BELL 20/6, Davies 6. Csere: Németh, Hege­dűs, Trummer 3/3, Boldizsár 8/6. Vezetőedző: Sabáli Balázs. Kipontozódott: Drahos (40.). pont a különbség (66-67) a csapatok között, végül a ven­dégek örülhettek. Rubin (jobbra) és McKenzie (takarásaban) hiába nyújtózkodott, Davis (14) és a Körmend nyerte a meccset. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Fodor Péter: - Volt esé­lyünk a győzelemre, ám a dön­tő szituációkban a nyerőembe­rek a körmendiek közül kerül­tek ki. Sajnálom az elszalasz­tott lehetőséget. További eredmények: Ka­posvári-Kecskemét 70-78, Pécs-Albacomp 68-100, Sal­gótarján-Szolnok 92-105, Debrecen-Atomerőmű 86-92, ZTE-Sopron 70-64. Jobban bírták erővel - örülök, hogy végre maradt időnk a pihenésre is a héten, meglátszott a lányokon, hogy nem csak három napunk volt felkészülni a bajnokira - mond­ta Bencze Tamás vezetőedző. - Bár végig jól kerültünk helyzetbe, eleinte sok dobá­sunk kimaradt, amit elsősor­ban a rutintalanságunknak köszönhettünk, ezért is lehe­tett, hogy nem tudtunk meg­lépni a jól szervezett Zalaeger­szegtől - fogalmazott. A szegedieknek sokáig gondot okozott az amerikai légiós, Danielle Page által ve­zetett egerszegi szekció, amely ugyan a klasszikus centerjátékot nem erőltette a meccsen, a külső dobásokból rendre betalált. Rasheed (balra, fehérben) és Laklóth minden labdáért megküzdött a Za­laegerszeg ellen, FOTÓ: SCHMIDT ANDREA - Döntő volt, hogy a vég­játékban több jó védekezé­sünk után tudtunk ziccere­ket dobni, könnyű kosarakat szerezni, ekkor már kevésbé volt friss a ZTE. Ezt magunk­nak is köszönhetjük, hiszen végig nagy ritmusban kosár­labdáztunk, ami az egyik fegyverünk, és nem is bírta tartani a tempót a vendég­csapat. Azon dolgozunk, hogy ezt a ritmusos játékot a sorozatterhelés alatt is vég­hez tudjuk vinni - tette hoz­zá Bencze Tamás. További eredmények: Va­sas-Csata-Cegléd 85-50, FTC­BSE 65-51, BEAC-Újbuda-Baja 51-72, Szolnok-MKB-Eurolea­sing Sopron 65-92, SEAT Lami Véd Győr-Pécs 2010. SZEGED. Fordulatos, izgalmas meccset játszott a Szevi­ép-Szeged és a ZTE a női ko­sárlabda NB I A csoportjában. A 22. percig fej fej mellett ha­ladtak a csapatok, ám ekkor a vendégek megléptek, több­ször is hat ponttal vezettek. Az utolsó negyedet jobban bírta Bencze Tamás együttese, amely felőrölte az Egerszeg utolsó energiáit, Laklóth Anna és Németh Bernadett egy-egy fontos triplájával elhúzott, majd végül magabiztos, 73-62-es sikert aratott. 8:0 - a hatodik SZEGED, SZEGVÁR. A Szombat hely, a Szegvár, a Fradi, az Ózd és a Kunfehértó után a hatodik 8:0-s győzelmét aratta a férfi te­ke Szuperliga alapszakaszában a Szegedi TE csapata, amely ez­úttal a Kaposvárt múlta felül ilyen különbséggel. A szegedi­ek tehát kiheverték a zalaeger­szegi vereséget, és aki esetleg már kezdte leírni őket, annak igazolták, kár még így tenni. Az újszegedi teke- és bowlingcent­rumban lebonyolított mérkőzés legjobbja az a Kiss Norbert volt, aki éppen Kaposvárról indult. - Eljött Szegedre olyan szur­koló, aki egykor csapattársam volt, ám régen látott játszani. Azt kérte, döntsem meg a pá­lyacsúcsot, ám amikor meg­mondtam neki, hogy az 723 fa, már csak arra biztatott, játsszak jól. Remélem, teljesítettem az általa elvártakat - mondta Kiss. A Szegvár folytatja menete­lését: az újonc együttes meg­szerezte ötödik győzelmét is, ezzel pedig már a dobogó kö­zelében helyezkedik el. Való­színű, ezt még a legoptimis­tább szegvári szurkolók sem gondolták, amikor elkezdő­dött a bajnokság. Jegyzőkönyvek. Szegedi TE­Kaposvár 8:0 (3602:3173) A párok Kakuk-Bekő 1.0 (4:0, 612558), Föidesi-Kozma W (2:2, 594563), Karsai L-Lapat 1:0 (4:0,601:533), Szél T.-Tamás (Fa­zekas) W (4:0,604:480), Kiss N.-Pákai 1:0 (4:0,633533), Pete L-Rapatyi 1:0 (4:0,558506). Szegvár-Kunfehértó 6:2 (3153:3105) Szabics k-Tóth Bagi R. 1:0 (4:0, 551:4%), Márton-lványi 10 (3:1, 514507), Bozó-Tóth Bagi j. 0:1 (0:4,509542), Staberecz-Mózer 10 (3:1,533511), Rácz (Bali)-Kál­lai 0:1 (13,502544), Rakonczai­Fekete 10 (3:1,544505). Szeviép-Szeged-ZTE 73-62 (12-13,15-15, 22-21, 24-13) Női kosárlabda NB I A csoport, 10. forduló. Újszegedi sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Kapitány, Gerencsér. Szeviép-Szeged: NÉMETH 19/9, Laklóth 8/6, Rasheed 15, FEJES 11, Roglics 4. Csere: LENGYEL 13/3, Farkasinszki, Keller 3. Vezetőedző: Bencze Tamás. ZTE: Bukovszki 4, Zsovár 12/9, SZÉLESY 10, CZUKOR 13/3, PAGE 17. Csere: Szalay 2, Ambrus, Hersics 4. Vezetőedző: Gáli Tamás. Kipontozódott: Roglics (25. p.), Zsovár (39. p.). Közel állt a HPQ a szettnyeréshez KAZINCBARCIKA. A szegény embert még az ág is húzza. Nem elég, hogy a férfi röplab­da Extraligában a mezőny egyik legerősebb játékosállo­mányával rendelkező Kazinc­barcika vendégeként kellett pályára lépnie a Szegednek, a Tisza-partiaknál nem állt Mészáros edző rendelkezésé­re Csíkos, Csányi D. és Nacsa sem. Ehhez képest tisztessé­gesen helytállt a HPQ, amely a második szettben nagyon közel állt a játszmanyerés­hez, de maratoni csatában végül veszített. Mészáros Péter: - Kény­szerhelyzetünkből fakadóan ebben az összeállításban még sohasem szerepeltünk. Voltak ugyan nagyszerű dolgaink, de sajnos csak a második szettet tudtuk igazán szorossá tenni. Nem tudom elmarasztalni a társaságot, foghíjasságunk el­lenére majdnem kihozták a meccsből a maximumot. További eredmény: Veszprém-MAFC 3:0. Kazincbarcika-HPQ-Szeged 3:0 (20, 31,13) Férfi röplabda Extraliga, 7. forduló. Kazincbarcika, 300 néző. Vezette: Bodrogi, Csizmarik. Kazincbarcika: Lehótczky L., KO­VÁCS Z., Gulyás, Lónárt, Lehóczky G„ JUHÁSZ. Csere: Szántai (libe­ró), CSIZMADIA, Toronyai, Dudás, Szaiai, Germuska. Edző: Dudás András. HPQ-Szeged: Bitó, TORMA. Bon­dor, MAKHULT, Filius, Babanyecz. Csere: Csányi R. (liberó), Posztós, Gyuris. Edző: Mészáros Péter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom