Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-15 / 265. szám

2010. NOVEMBER 15., HÉTFŐ AKTUÁLIS 3 Közel a befejezés - az időjárás a sztrádaépítők mellé állt A sztrádaépító'k lassan befordulnak a célegyenesbe. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Múlt és jelen IK — ~ " TÖRÖK ANITA ' rat torok.anita@delmagyar.hu Szívinfarktust biztosan nem kapott egyik tanyavilágban élő gazdálkodó sem - mesélte kollégámnak Nagygyörgy Ferenc. Pedig a 89 éves vásárhelyi bácsi szerint akkor is keményen kellett dolgozni a mindennapi betevőért, mégis valahogy nyugodtabban, „lassabban" éltek. Meg­volt az ideje a munkának, megvolt a pihenésnek. A múltba ásva találhatunk olyan példákat is, hogy a dédapa 50 éves korában fogta magát, és a tanyáról be­költözött a városba. Ezzel véget értek számára a dolgos hétköznapok. Lányai gondoskodtak róla, akik a helyé­be vitték a tejet, kenyeret - no és a pálinkát. Még a csiz­máját sem maga húzta le. Naponta eljárt a kocsmába bi­__ liárdozni, megitta a ff Manapsag 50 évesen ki engedheti meg magának, hogy kiszálljon a mókuskerékből? kupica pálinkáját, szalonnázott és pipá­zott. 92 évesen halt meg. Manapság 50 éve­sen ki engedheti meg magának, hogy ki­szálljon a mókuskerékből? Többen még ha lehetne, sem mennek nyugdíjba. A fiatalabb és az idősebb generáció is élete nagy részét a munkahelyén tölti, mert aki lema­rad, az kimarad. Ha nem hajt eléggé, utcára kerül. így aztán örül, ha a saját gyerekére jut ideje. Ha mosolyog­ni tud rá, nem ordibál, nem türelmetlenkedik, és eszébe jut: elég, ha ő „idegbajos", nem kell, hogy a gyereke is idejekorán azzá váljon. Úgyis megismeri majd azt a szót, érzést: stressz. Szüléinkről sem tudunk gondoskodni úgy, ahogy azt megérdemelnék. Nemcsak időnk, pénzünk sincs rá. Ar­ról nem is beszélve, hányszor ülünk le beszélgetni ve­lük, vagy hallgatjuk meg történeteiket - legyintés, az órára pillantás nélkül. Megéri-e? Nem dönthetünk. Legfeljebb irigyked­hetünk. Október eleje óta teljes hosz­szában használhatják az autó­sok az M43-as első szakaszát az M5-ös sztráda és a 47-es fő­út csomópontja között, a má­sodik szakaszon lévő Móra Fe­renc híd „összezárt", novem­berben pedig átadták a Makót elkerülő utat. Befejezéséhez közelednek a munkák az M43-as autópályán. CSONGRÁD MEGYE MUNKATÁRSUNKTÓL Amikor a hordógurítás hagyo­mányos szertartását tartották az M43-as Móra Ferencről el­nevezett sztrádahídján csak­nem egy hónappal ezelőtt, az évszaknak megfelelően sza­kadt az eső, és nyirkos hideg volt. Azóta azonban szinte egyfolytában kellemes, tava­szias, többnyire száraz az idő. Ráfért a szerencse az autópá­lya-építőkre, hiszen abban, hogy az M43-as nem készült el augusztus végére, az idei özönvízszerű esőzések is sze­repet játszottak. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MUNKATÁRSUNKTÓL 34 dolgozótól, azaz a polgár­mesteri hivatal munkatársai­A Móra Ferenc hídon a hor­dógurítás után is folyamatosak dolgoztak - tájékoztatott Lop­pert Dániel, a beruházó Nemze­ti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője. nak 15 százalékától válnak meg 2011. január 15. és febru­ár 15. között Vásárhelyen - a létszámcsökkentésről a köz­gyűlés döntött. 2000 óta - kivéve a Az eltelt időszakban folytató­dott a pályalemez szigetelése, a szigetelésvédő öntött aszfalt készítése, illetve a szegélyek és korlátok építése. Megtudtuk: jelenleg fűzik be, és feszitik a hídszekrényben futó kábele­ket, rakják a helyére a dilatáci­ós elemeket. A híd környezeté­ben, mivel most alacsony a Ti­sza vízállása, mederrendezési munkák zajlanak. A sztráda második és harma­dik szakaszának kishídjain el­készült a szigetelésvédő öntött 2008-as évet - minden évben átszervezéssel vagy összevo­nással csökkent a polgármes­teri hivatalban dolgozók szá­ma. 10 évvel ezelőtt 230, most 216 munkavállalót foglalkoz­tatnak. Ebből 158 a köztisztvi­selői státusz, és 156 köztisztvi­selőt alkalmaznak - tájékoz­tatta a képviselőkét a szava­aszfalt és az aszfalt kötőréteg, egy kivételével pedig a rézsű­burkolás is. Építik a surrantó­kat és a lépcsőket. A 47-es út utáni területen a pálya alap- és kötőrétege készült el, szerelik a vadvédő kerítést, telepítik a nö­vényeket. A harmadik szaka­szon már szeptemberben lerak­ták a pálya aszfalt kötőrétegét, hamarosan pedig végeznek a kopóréteggel is. Rendezik a környezetet, dolgoznak az át­ereszeken, a védőkerítés kiala­kításán - kihasználva a jó időt. zás előtt Korsós Ágnes címze­tes főjegyző. A jövő év elejére tervezett lét­számleépítés során olyan mun­katársaktól igyekeznek megvál­ni, akik más ellátási formához juthatnak, így például élhetnek a 40 éves munkaviszony utáni vagy a korkedvezményes nyug­díjazás lehetőségével. SZEGED. Az Egy csepp figyelem Alapítvány Szegedet találta a legegészségesebb magyaror­szági megyei jogú városnak. Az Erős Antónia televíziós műsor­vezető által létrehozott szerve­zet fél éven át tartott ingyenes szűrővizsgálatokat a hazai nagyvárosokban. Szegeden május 28-án járt: a Klauzál té­ren egész nap vércukorszint-, vérnyomás-, koleszterinmé­rést, melanómaszűrést végzett. Az alapítvány a résztvevők szá­ma és azok egészségügyi érté­kei alapján hirdetett győztest. A szegedi szűrés mentora Ör­dög Nóra műsorvezető volt. A legegészségesebb város címet Kozma József, az önkormány­zat egészségügyi és szociális bizottságának elnöke vette át tegnap délelőtt, a diabétesz vi­lágnapján a Syma-csarnokban, Budapesten. A címet egy évig viseli Szeged. Az első szakasz főút. Az autópálya első szakaszát október elején he­lyezték ideiglenesen forgalomba. Az 5-ös és a 47-es főút közötti szakasz továbbra is kivitelezési területnek számít, ahol a munkálatok befejezéséig az autósokra a főúton érvényes szabályok vonatkoznak. 90 kilométer per órás sebességkorlátozás van érvényben, Hódmezővásárhely felé pedig a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegú gépjárművek nem hajthatnak fel. LETSZAMLEEPITES A VÁSÁRHELYI POLGÁRMESTERI HIVATALBAN 34 dolgozótól válnak meg januártól 15 százalékkal csökkentik a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban dolgozók számát. A közgyűlési döntés szerint janu­ártól 34 dolgozót küldenek el. A legegészségesebb város: Szeged lakástextil- és Konyhafelszerelési zaküzlet nalas Vekor Kft. A készleten lévő termékekből 30% kedvezmény 2010. november 30-ig! Már most vegye meg szeretteinek karácsonyi ajándékát, segítünk a választásban. • Nyitva: h-p. 10-18, szo. 9-13 óráig. • Tel.: 62/637-952 • Szeged, Tisza L krt.-Nagy J. u. sarok. DÉLMAGYARORSZÁG HÜSÉGKÁRTYA-ELFOGADÓHELY. AMILYEN KEVÉS ÚJBOR LETT, ANNYIVAL NŐTTEK A VESZTESÉGEK Jövőre padlót foghat a borvidék Szinte csak kóstolóba termett idén szőlő a csongrádi borvidéken ­aki tehette, tesztelte. A SZERZŐ FELVÉTELE szakembereket is megtréfálta. A tavalyi termés harmadát tudták leszüretelni idén, és hiába mozdultak el a szőlő­árak a 2009-es mélypontról, a kiadások is növekedtek. Ami a borokat illeti, Gulyás Ferenc úgy fogalmazott, magasabb savtartalom és kevesebb illat jellemzi őket, de minőségük még fejlődhet az elkövetke­zendőkben. - Tavaly 70 ezer, idén a legfrissebb becslések szerint mindössze 25 ezer mázsa sző­lőt szüreteltek le a gazdák a borvidék 1420 hektáros terüle­tén, ennek felét a csongrádi hegyközségben - nyilatkozta lapunknak Papp Ferenc. A Csongrádi borvidék tanácsá­nak titkára szerint - bár nem zárult még le az adatszolgálta­tás - megyénkben sok ültet­vényen egyáltalán nem volt termés, mert a peronoszpóra és a lisztharmat megállítha­tatlanná vált ott, ahol az első permetezéssel lemaradtak a termelők. A 25 ezer mázsás borvidéki termésből 15 ezer került - 90 százalékban kun­sági - feldolgozókhoz, a töb­biből a szőlészek készítettek saját bort. A mórahalmi és a pusztamérgesi hegyközség­ben is minden eddigit alul­múlt az idei szüret, összessé­gében a fajták közül a kék­frankos és zweigelt teljesített viszonylag jól, a mustfok 16,5 volt. - Jóllehet 40-ről 80-90 fo­rintra nőttek a felvásárlói árak, a gyenge termés és a ma­gas növényvédelmi költségek miatt 2010 sorozatban a har­madik olyan esztendő, amikor veszteséges az ágazat. Ennek tükrében a következő időszak áthidalható, de csak akkor, ha jelentősen javulnak az időjá­rási körülmények. Ha a szőlé­szek és borászok ezen kíván­sága nem teljesül, padlót fog­hat a Csongrádi borvidék - je­lentette ki Papp Ferenc. Egy bolond év újborait kóstol­hatták az ínyencek hétvégén Csongrádon, de a friss nedű ünnepe sem tudta elterelni a figyelmet arról, hogy az elmúlt évek termésátlagának csak tö­redékét tudták leszedni idén a tőkékről. Ha még egy ilyen év jön, padlót fog a Csongrádi borvidék. CSONGRÁD MEGYE BÍRÓ DÁNIEL - Nincs annyi reklám, ami ne­künk elég lenne, ezért is üd­vözöltük az ötletgazda Kováts Attila kezdeményezését, hogy késő ősszel is legyen egy bor­ral kapcsolatos rendezvény Csongrádon - mondta la­punknak Gulyás Ferenc, a bokrosi Gulyás pincészet tu­lajdonosa az első újborfeszti­válon, ahol főleg a csongrádi hegyközség pincészetei és ter­melői mutatták be az idei szü­retből való nedűiket. A hegy­község korábbi elnöke szerint a kevés napfény és a sok csa­padék miatt olyan bolond éven vagyunk túl, amely még a növényvédelemben jártas

Next

/
Oldalképek
Tartalom