Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-02 / 254. szám

18 A DÉL SPORTJA 2010. NOVEMBER 2., KEDD MAGABIZTOSAK VOLTAK A DOBOGÓSOK Hetet gurított az Asotthalom Ötvenszázalékos hétvége A labdarúgó megyei I. osztály hétvégi fordulója nyomasztó hazai fölényt hozott: a nyolc meccsből hetet a házigazdák nyertek, s csak egyszer diadal­maskodtak a vendégek. A ha­zai sikerek közül kiemelkedik az Ásotthalom gólzáporos meccse, Bokányiék hetet gurí­tottak a Röszkének, amely csak egyszer „válaszolt". A vendégek három pontját 3 gól­lal a Mórahalom szerezte Kis­zomboron. A Sándorfalva-Ba­lástya rangadót is - a fentiek­ből már kiderülhetett - a házi­gazdák nyerték. CSONGRÁD MEGYE TUDÓSÍTÓINKTÓL Csongrád TSE-Turbó Kft.-Üllés 3-1(2-0) Csongrád, 300 néző. Vezette: Csillik. Csongrád: Bíró - Lajos, Bórák, Boldizsár, Lekrinszki (Szepesi), Ruzsinszki (Boldog), Sarusi, Lévai, Deli, Bertók (Czibolya), Po­lyák Edzó: Keller Mihály. Üllés: Horváth - Kormos (Czakó), Tímár. Vér. Lukovics. Király, Szabó (Bozsity), Tóth, Kalános, Katona, Mihalkó Edző: Szabó Zsolt. Gólszerzők: Bíró (11-esbőt). Ruzsinszki. Boldog, ill. Katona. jók: Lévai. Sarusi. Boldog, ill. Katona, Tí­már, Horváth. Ifjúságiak: Csongrád TSE-Turbó Kft.-ÜI­lés 10-1 Mindszent-Újszegedi TC 1-0 (0-0) Mindszent, 100 néző. Vezette: Somodi. Mindszent: Molnár M. - Szabó L., Orosz, Nana, Szecskó, Szabó B.. Galambosi ()er­nei), Tóth Cs„ Kis K„ Muzsik S„ Antal S. Játékos-edzők: Kis Krisztián, Tóth Csaba. Újszegedi TC: Cserháti - Farkas (jaksa), joó, Erhardtt, Szabó, Szántó, Laudisz, Péczely, Fejsze (Török). Tóth, Balogh. Edző: Pálfi Zoltán. Gólszerző: Nana. |ók: senki, ill. mindenki. Ifjúságiak: Mindszent-Újszegedi TC 4-0 SZVSE-Gyálarét-Csanádpalota 4-2 (1-2) Gyálarét, 100 néző, Vezette: Gyuga. SZVSE-Gyálarét: Reguli - Csobán K. (Környei), Hegyesi Á„ Ágoston, Virág, Fröhlich, Simon. Beleznai (Kenderesi), Kozma (Fábián), Dürgő, Hegyesi Zs. Edző: Bóka Ferenc. Csanádpalota: Flórián - Zielbauer, Sas (Preduti), Molnár Zs., Varga, Csókás, Cost A bajnokság állása 1 Mórahalom 12 10 2 0 43- 7 32 2. Csongrád 11 8 3 0 23- 3 27 3. Kistelek 11 8 1 2 35-15 25 4 Mindszent 12 7 1 4 25-18 22 5 SZVSE-Gyálarét 12 5 7 0 25-16 22 6 Ásotthalom 12 6 2 4 25-14 20 1 Sándorfalva 12 5 4 3 20-12 19 8 Balástya 12 5 2 5 14-1617 9 Kk.-dorozsma 12 4 5 3 15-1417 10 Kiszombor 12 3 3 6 23 30 12 11 UTC 12 3 2 7 14-2911 12. Tápé 12 3 2 7 9-25 11 13 Csanádpaiota 12 3 1 8 21-28 10 14 Nagymágocs 12 3 1 8 16 36 10 15. Üllés 12 1 2 9 21 40 5 16 Röszke 12 1 2 9 14-40 5 Két röszkei gyűrt egy ásotthalmit - mindhiába. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Sándorfalva-Balástya 2-0 (2-0) Sándorfalva, 350 néző. Vezette: Wereska. Sándorfalva: VASAS - GAÁL, Mihalkó G. (Gerecz), Kordás, Kanász (Gonda), Mol­nár, MIHALKÓ M„ Bense (Túri), Szűcs )„ SZŰCS D„ Jani. Edzó: dr. Tóth János. Balástya: Korom - ZÁMBORI, BOZÓ (Juhász Á ), Bálint T„ Gerebicz, juhász I., BÁ­LINT D., Péter, Gajdacsi, Duba, Kajlinger (Takács). Edző: Hódi Mihály. Gólszerzők: Bense, Mihalkó M. Kiállítva: Gerebicz Dr. Tóth János: - örülünk a győzelemnek, nehéz mérkőzésen nyertünk, és ezzel továbbra is ott vagyunk a bajnokság élmezőnyében. Hódi Mihály: - Az első félidőben a hazaiak, a másodikban pedig mi játszottunk jobban. Ők ezt gólokra váltották, mi nem. hiszen meddő volt a mezőnyfölényünk, ezért győzhettek. (Nagy T.), Erdélyi, Merták (Kiss Z.), Ha­lász. Bimbó. Edző: Molnár László. Gólszerzők: Virág, Hegyesi Zs., Dürgő. Nagy T. (öngól), ill Molnár 2s. (2). (ók: Virág, Hegyesi Zs., Dürgő, ill. Molnár Zs. Ifjúságiak: SZVSE-Gyálarét-Csanádpalo­ta 7-0 Kiszombor-Mórahalom 0-3 (0-3) Kiszombor, 200 néző. Vezette: Bán. Kiszombor: Kander - Bottyán, Kalász, Tézsla, Pásztor, Kovács L. (Madránszki), Kardos Zs.. Halász. Horváth, Kardos R. (Kovács A.), Csizmadia. Edző: Lehota István. Mórahalom: Szűcs - Papdi (Illés T ). Gyi­mesi l., Udvari, Daróczi, Sádt. Siha (Pur­get), Tóth L„ K. Tóth (Gyimesi N ), Takács, dr. Szőke. Edző: Tóth Ákos. Gólszerző: Daróczi, Siha, Udvari, jók: Kander, Halász, Kalász, ill. dr. Szőke, Udvari, Tóth L. Ifjúságiak: Kiszombor-Mórahalom 2-3 Ásotthalom-Röszke 7-1 (2-0) Ásotthalom, 250 néző. Vezette: Fülöp. Ásotthalom: Ábrahám (Bubori) - Papp, Vastag, Bokányi Á., Németh (Szaláko­vics), Pataki, Kothencz L„ Sztobodnyik, Andróczki (Kothencz G.). Baji. Szűcs. Edzők: Hevesi Tibor, Gyenge Balázs. Röszke: Szabó - Tóth Gy„ (Pécsek), Tóth D.. Bálint (Kiss). Laczi, Tanács, Szilágyi. Balogh, Szalma, Takács, Markó. Edző: Berki István. Gólszerzők: Sztobodnyik (2), Bokányi Á. (3), Pataki (2), ill. Tanács (11-esből). jók: Bokányi Á., Baji, Pataki, ill. senki. Ifjúságiak: Ásotthalom-Röszke 3-3 Nagymágocs-Tápé 2-0 (0-0) Nagymágocs, 200 néző. Vezette: Be­nyovszki. Nagymágocs: Soós - Sándor L., Borbás (Marsovszki), Magyar, Takács, Kovács (Sebők), Makai, Sándor Z., Szepesi, Fejes (Gulyás), Markovics I. Edző: Györgyi István. Tápé: Kispéter - Kövecs, Mátó (Kiss A.), Farsang, Horváth, Fodor, Neszméry (Mik­lós), Jernei, Mudri, Kecskés, Veres (Bagi). Edző: Kozma Zoltán. Gólszerzők: Kovács, Markovics I. jók: mindenki, ill. Farsang, Mudri. Ifjúságiak: Nagymágocs-Tápé 2-0 Kistelek-Kiskundorozsma 4-2 (1-0) Kistelek, 250 néző. Vezette: Tompái. Kistelek: Tombácz - Bitó, Rácz, Kovács, Keller (Kispál), Kiszner, Koncz R„ Kiss (Pi­acsek). Rostás, Koncz M., Gera (Papp). Edzó: Czeigersmidt Roland. Dorozsma: Fehér - Balogh (Kálmán), Ott­lik, Csányi, Cseh, Gábor (Makra), Bazsó, Marjanucz, Makai, Bodré, Tari. Edző: Ott­lik Sándor. Gólszerzők: Koncz M. (3), Kóncz R, ill. Marjanucz, Makai. Jók: Tombácz, Kiszner, Koncz M., itt. Csá­nyi, Cseh, Bazsó, Bodré. Ifjúságiak: Kistelek-Dorozsma 6-0 Ifjúságiaknál: Sándorfalva-Balástya 3-0 Tudósítóink: Kiss István (Csongrádi TSE-Turbó Kft.), Hevesi Tamás (Mind­szent), Bóka Ferenc (SZVSE-Gyálarét), Madránszki Zoltán (Kiszombor), Bokányi Péter (Ásotthalom), Verasztó István (Nagymágocs), Hegedűs András (Sándor­falva), Bárkányi Péter (Kistelek). A következő forduló November 6. (szombat), 13.30: UTC-Nagymágocs, Tá­pé-Kiszombor, Csanádpalota­Csongrád-Turbó Kft. Novem­ber 7. (vasárnap), 13.30: Kis­kundorozsma-Mindszent, Ba­lástya-SZVSE-Gyálarét, Móra­halom-Sándorfalva, Röszke­Kistelek, Üllés-Ásotthalom. Remek formában az Egerszeg MAGYARORSZÁG. A 12. fordulót rendezték meg a Monicomp Li­gában, azaz a labdarúgó NB I-ben. Egyedül az MTK-ZTE meccsen potyogtak a gólok, a többi találkozó nem hozott gól­párbajt. Megszenvedett a Fra­di, a Vasas és a Győr is a sike­rért, míg a szegedi születésű Véber György vezette Pápa, ide­genben nyert a Siófok ellen. Győr-Kecskemét 2-1 (2-1) Győr, 1500 néző. Vezette: An­dó-Szabó. Gólszerzők: Piiibaitis (18., 11-es­ből), Bouguerra (38.), ill. Némedi (45., 11-esből). Vasas-Hatadás 2-1 (1-1) Budapest, lllovszky Stadion, 500 néző. Vezette: Fábián. Gólszerzők: Pancsava (26.), Né­meth N. (91). Ili. Sipos N. (23.). Siófok-Pápa 0-1 (0-0) Siófok, 1000 néző. Vezette: Veizer. Gótszerző: Marics (52.). Ferencváros-Szolnok 1-0 (0-0) Budapest, Albert Stadion, 4000 néző. Vezette: Berger. Gólszerző: Rodenbücher (62.). Újpest-Paks 2-3 (1-2) Budapest, Szusza Stadion, 3000 néző. Vezette: Garcia (chilei). Gölszerzők: Tisza (44.), Böőr (50.), ill. Éger (16.), Böde (32.), Bartha (60.). MTK-Zalaegerszeg 3-4 (0-3) Budapest, Hidegkúti Stadion, 600 néző: Vezette: Szilasi. Gólszerző: Könyves (53.), Ladányi (64 ), Éppel (84.), III. Balázs (11.). Simon A. (34.), Rajcomar (43., 11-esből), Panikvar (89.). A bajnokság állása 1 Videoton 12 8 2 2 25-ii 26 2 ZTE 12 7 2 3 24 -17 23 3 FTC 12 7 1 4 19 -17 22 4 Debrecen 12 6 3 3 23 -17 21 5 Paks 12 6 2 4 21 -17 20 6 Kaposvár 12 6 2 4 18 14 20 7 Honvéd 12 6 2 4 17 13 20 8 Pápa 12 6 1 5 22-19 19 9 Vasas 12 5 1 6 19 -24 16 10 Újpest 12 4 4 4 19 -14 16 11 Győr 12 4 3 5 15-14 15 12 MTK 12 4 3 5 16 -18 15 13. Siófok 12 3 4 5 12 1713 14 Kecskemét 12 3 0 9 18 30 9 15 Szolnok 12 2 2 8 8 23 8 16 Szombathely 12 1 4 7 Il-21 7 A labdarúgó megyei II. osztály hétvégi fordulója kiegyenlített csatákat, „ötvenszázalékos" kört hozott. A két csoportban megrendezett kilenc találkozón három-három hazai és vendég­siker, valamint döntetlen szüle­tett. Gólt csak Szőregen nem láthatott a közönség, míg Al­győn és Zsombón ötöt-ötöt. CSONGRÁD MEGYE TUDÓS[TÓINKTÓL Homokháti csoport Szatymaz-Baks 1-1 (0-1) Szatymaz, 250 néző. Vezette: Varga. Szatymaz: Lippai P. - Gyuris, Kormos, Horog (Bárányi), Szabó, Szél, Lippai D„ Nikolényi (Toldi). Kakuszi (Pólós), llyés, Gémes. Edző: Polgár Attila. Baks: Ádok - Bereczki, Székesi, Tóth (Szalai), Kasza, Vári (Kovács), Kiss (Ros­tás), Kapornai (Potor), Szentmártoni, Ku­rucsai, Fülöp (Varga). Edző: Bozó Csaba. Gólszerzők: Szét, ill. Kiss. |ók: Szél, Kormos, ill. mindenki, Ádok, a mezőny legjobbja. Ifjúságiak: Szatmyaz-Baks 1-1 Csanytelek-Universitas 1-3 (0-3) Csanytelek, 50 néző. Vezette: ifj. Tóth. Csanytelek: Kanó - Papp, Mészáros, Bát­ki B., Kovács, Gál, Zsigó, Forgó, Kádár, Ko­sa (Tar), Mátyás (Urbán). Edző: Gál Lajos. Universítas: dr Bánki - Aszódi (Paksi), dr. Török, Szőke, Papp, Degovics, Kószó, Terjéki, Gulyás (Seres), Börcsök, Gál (dr. Vízi). Edző: Miskolczi józsef. Gólszerzők: Bátki, itt. Gál (3). Jók: senki, ill. dr. Bánki, Szőke, Degovics, Kószó. Zsombó-Zákányszék 4-1 (1-1) Zsombó, 100 néző. Vezette: Bartucz. Zsombó: Kertész - Túri, Zádori (Mihálffy B ), Tápai (Busa Gábor), Bátky, Gyuris, Szűcs, Busa Gergely, Kohlrusz, Németh (Molnár), Dobó. Edzó: Daru Sándor Zákányszék: Pördi - Seress. jójárt, Papp, Kertész, Soós, Farkas Cs., Szabó (Szűcs), Honti, Tóth, Tanács. |átékos-edző: Szabó Zsolt. Gólszerzők: Bátky, Kohlrusz, Mihálffy B„ Busa Gergely, ill. Gyuris (öngól). Jók: Kohlrusz, Busa Gergely, itt. Soós, Tóth, Pördi. Ifjúságiak: Zsombó-Zákányszék 2-0 Bordány-FK 1899 Szeged 1-1 (0-1) Bordány, 100 néző. Vezette: Madácsi. Bordány: Tari - Csonka (Masir), Bán, Kiss, Veres, Dobó, Tóth (Mihálffy), Nógrá­di, Szabó (Hegedűs), Mészáros (Donciu), Kovács. Játékos-edző: Claudiu Donciu. FK 1899 Szeged: Brunczvik - Fodor L. (Miklós), dr. Havas, Turján, Dóra, Nagy, Kálmán (Fodor I.), Meszes, Bakó (Murá­nyi), Imre, Túróczi (Burzon). Edző: HUvös Gábor Gólszerzők: Nógrádi, ill. Dóra. Kiállítva: dr Havas, Dóra. Jók: mindenki, ill. mindenki. Ifjúságiak: Bordány-FK 1899 Szeged 2-1 Szabadnapos: Tömörkény. Tisza-Maros csoport Székkutas-Szentesi Kinizsi 1-3 (1-2) Székkutas, 100 néző. Vezette: Kószó. Székkutas: Kovács I. - Tóth, Borsodi, Kiss)., Szabó, Szél, Lászlai (Sipos), Ko­vács R., Balogh, Kis Á., Forrai (Nagy). Edző: Antal Ferenc. Szentesi Kinizsi: Poszter - Németh. To­mopa, Tihany (Nagy A ), Bordács, Debre­czeni, Tóth L. (Pengő), Nagy I., Gránitz (Halmos), Páger, Hidas. Edző: Bozóki Zoltán. Gólszerzők: Balogh (11-esből). ill. Balogh (öngól), Nagy I., Tóth L. Jók: senki, ill. mindenki. Ifjúságiak: Székkutas-Szentesi Kinizsi 3-0 CONTITECH-Makó FC ll.-Fábiánsebes­tyén 2-1 (2-1) Makó, Erdei Ferenc tér. 100 néző. Vezet­te: Szalai Sz. CONTITECH-Makó FC II.: Komáromi ­Kalász (Bíró), Aigner (Károlyi), Szebehe­lyi, Varga, Dávid (Árva), Zádori, Rakity (Kerekes), Köteles, Bakos, Paku. Edző: Bárány Mihály. Fábiánesebestyén: Valuk - Rózsa (Varga Dudás), Berezvai. Harkai, Kabai, Skorka, Horváth, Banka S., Nagy Á., Nagy I. (Fel­földi), Tóth. Edző: Nagy István Gótszerzők: Paku, Dávid, ill. Nagy Á. Jók: Szebehelyi. Zádori, Bakos, Paku, ill. Nagy Á„ Harkai, Tóth. Ifjúságiak: CONTITECH-Makó-Fábiánse­bestyén 8-0 A következő forduló November 6. (szombat), Ho­mokháti csoport, 11 óra: Uni­versitas-Bordány, 13.30: Tö­mörkény-Csanytelek, Zsom­bó-FK 1899 Szeged. Tisza­Maros csoport, 13.30: Szen­tesi Kinizsi-Szőreg, HFC II­Székkutas, CONTITECH-Makó FC ll.-Újszentiván, Fábiánse­bestyén-Szegvár. November 7. (vasárnap), Homokháti csoport, 13.30: Zákányszék­Szatymaz. Tisza-Maros cso­port, 13.30: Földeák-Algyő. Újszentiván-HFC II. 0-1 (0-1) Újszentiván, 50 néző. Vezette: Fodor. Újszentiván: Apró - Bogya, Tamási, Ada­mov Sz., Tóth G., Hevesi, Csobán (Fer­iing), Bányai (Adamov I.), Papp, Adamov F. (Scheireir), Balla. Edző: Kántor Ferenc. HFC II.: Halász - jesenszki, juhász, Szen­tirmai, Moha. Mucsi (Domonkos), Vaits (Bánki), Bognár, Török, Kis Szabó, Krasz­nics (Batik). Edző: Apró Attila. Gólszerző: Török. Jók: Tóth G., Adamov F.,. Hevesi, Papp, ill. Krasznics, Török, Batik, Juhász. Ifjúságiak: Újszentiván-HFC 11.1-2 Szőreg-Földeák 0-0 Szőreg, 80 néző. Vezette: Szalai. Szőreg: Szendrei - Sajtos (Tóth), Méreg, Jankó. Csikós, Németh, Kucsera, Drágity, Váczi, Gyenes, Mityók (Varga). Edzó: Tóth Tamás. Földeák: Szélpál - Molnár. Kelemen, Du­nai, Szűcs, Ceszkó, Kun, Nagy, Neparácz­ki, Tóth, Mészáros. Edzó: Tóth Imre. Kiállítva: Mészáros. |dk: senki, ill. mindenki, Szélpál, a me­zőny legjobbja. ilfjúságiak: Szőreg-Földeák 4-4. Tudósítóink: Róta Ferenc (Székkutas), Bárány Mihály (CONTITECH-Makó FC II ), Horváth Nándor (Algyő), Tóth Gábor (Új­szentiván), Tóth Tibor (Szőreg), Szűcs László (Zsombó), Polgár Attila (Szaty­maz), Kurucz Zoltán (Csanytelek), Rácz Zoltán (Bordány). Tisza-Maros csoport Homokháti csoport Algyő-Szegvár 5-0 (3-0) 1 Algyő 12 6 3 3 36-21 21 1 Baks 11 7 4 0 29 15 25 Algyő, 150 néző. Vezette: Csuka. Algyő: Udvari - Szigeti, Gábor (Balogh), Békési, Szabados, Fejes (Nagy), Takács, Molnár, Hadár, Farkas, Bogdán (Gonda). Edző: Takács Zoltán. 2. HFC II. 11 6 2 3 27-12 20 2 Szatymaz 10 7 3 0 34 -1124 Algyő, 150 néző. Vezette: Csuka. Algyő: Udvari - Szigeti, Gábor (Balogh), Békési, Szabados, Fejes (Nagy), Takács, Molnár, Hadár, Farkas, Bogdán (Gonda). Edző: Takács Zoltán. 3. C-Makó II. 11 6 1 4 15-1119 3 Bordány 10 5 2 3 20 917 Algyő, 150 néző. Vezette: Csuka. Algyő: Udvari - Szigeti, Gábor (Balogh), Békési, Szabados, Fejes (Nagy), Takács, Molnár, Hadár, Farkas, Bogdán (Gonda). Edző: Takács Zoltán. 4 Szőreg 12 5 4 3 24-22 19 4 FK Szeged 11 4 4 3 17 1316 Algyő, 150 néző. Vezette: Csuka. Algyő: Udvari - Szigeti, Gábor (Balogh), Békési, Szabados, Fejes (Nagy), Takács, Molnár, Hadár, Farkas, Bogdán (Gonda). Edző: Takács Zoltán. 5 Székkutas 12 5 2 5 22-23 17 5 Zsombó 10 4 0 6 26 -2212 Szegvár: Szilágyi - Sziver, Bartucz, Buj­6 Szentes 12 4 5 3 21-22 17 6 Universítas 9 3 2 4 11 1711 dosó, Szűcs, Gémes, Szobácsi, Ember, Rácz, Fekete, Mihály. Edző: Sátor Attila. Gólszerzők: Hadár (3), Farkas. Gonda. Jólc Hadár, Farkas, Gonda, ill. senki. 7 Fábiáns. 12 5 1 6 24-30 16 7 Zákányszék 11 3 0 8 9 -33 9 dosó, Szűcs, Gémes, Szobácsi, Ember, Rácz, Fekete, Mihály. Edző: Sátor Attila. Gólszerzők: Hadár (3), Farkas. Gonda. Jólc Hadár, Farkas, Gonda, ill. senki. 8 Szegvár 12 4 2 6 19-3114 8 Tömörkény 10 2 2 6 9 19 8 dosó, Szűcs, Gémes, Szobácsi, Ember, Rácz, Fekete, Mihály. Edző: Sátor Attila. Gólszerzők: Hadár (3), Farkas. Gonda. Jólc Hadár, Farkas, Gonda, ill. senki. 9 Újszentiván 11 3 4 4 21-1613 9 Csanytelek 10 2 1 7 7 -23 7 Ifjúságiak: Algyő-Szegvár 5-0 10 Földeák 11 1 2 8 16-37 5 Hárman szinte páholyban EURÓPA. A címvédő Inter, vala­mint a Barcelona és a Lyon is biztosithatja helyét a legjobb 16 között a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A keddi játéknapon előbbi két csapatnak a győze­lem, míg a francia együttesnek a döntetlen is elegendő ehhez. Az A csoportban az Inter két hete viharos meccsen verte a Tot­tenhamet. Az olaszok a 35. perc­ben már 4-0-ra vezettek, ám jött Gareth Bale mesterhármasa, így aztán 4-3 lett a végeredmény. Amennyiben az olaszok most nyernek a Hotspur otthonában, akkor készülhetnek a nyolcad­döntőre. A sorozatban hat góllal listavezető Sámuel Eto'o fémje­lezte Inter az utóbbi 11 BL-mecs­cséből kilencet megnyert, és az utóbbi három angol riválisát egy­aránt legyűrte. A két gárda keddi találkozóját Kassai Viktor vezeti, segítője Ring György, Vámos Ti­bor, Fábián Mihály, Bognár Ta­más és Bede Ferenc lesz. A B jelű kvartettben az ed­dig százszázalékos Lyonnak A mai Bajnokok Ligája-program. Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, A csoport, 20.45: Totten­ham (angol)-lnter (olasz, tévé: TV2, élő) Werder Bremen (német)­Twente (holland). Az állás: 1. Inter 7,2. Tottenham 4, 3. Twente 2 (4-7), 4. Werder Bremen 2 (3-7) ponttal. B csoport, 20.45: Hapoel Tel Aviv (izraeli)-Schalke (német), Benfica (portugál)-Lyon (francia). Az állás: 1. Lyon 9,2. Schalke 6,3. Benfica 3,4. Hapoel Tel Aviv 0 ponttal. C csoport, 20.45: Bursaspor (török)-Manchester United (angol), Va­lencia (spanyol)-Rangers (skót). Az állás: 1. Manchester United 7,2. Rangers 5,3. Valencia 4,4. Bursaspor 0 ponttal. D csoport, 18.30: Rubin Kazany (orosz)-Panathinaikosz (görög, tévé: DigiSport, élő), 20.45: Köbenhavn (dán)-Barcelona (spanyol, tévé: Di­giSport, élő). Az állás: 1. Barcelona 7, 2. Köbenhavn 6, 3. Rubin Kazany 2,4. Panathinaikosz 1 ponttal. elég pontot szereznie a Benfica otthonában a nyolcaddöntő­höz. Két hete 2-0-ra nyert az akkor vendéglátó francia ala­kulat. A portugálok az utolsó nyolc hazai európai kupamecs­csükön veretlenek, hétszer nyertek, lőttek 22 gólt, és kap­tak hármat, ráadásul francia klubok ellen kilenc otthoni fel­lépésükön sohasem kaptak ki. A Lyonnak ez lesz a 100. mécs­ese a legrangosabb sorozatban. A D csoportban a Barcelona október 20-án Lionel Messi duplájával verte a Köbenhavn csapatát, és ha a katalánok megint győznek, ott vannak a nyolcaddöntőben. A skandináv együttes hazai BL-mérlege vi­szont imponáló: négyből há­rom győzelem és egy döntetlen. Almási Zoltán Lékó Péter előtt BUDAPEST. Már nem a szegedi Lékó Péter a legjobb magyar a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) világranglistáján: Almási Zoltán (2721 Élő-pont) a 25. hely­re jött fel a tegnap nyilvános­ságra hozott novemberi rang­sorban, míg a szegedi nagymes­ter (2717) csak a 27. A női világ­ranglistát fölényesen vezető Polgár Judit a 49., Berkes Ferenc pedig az 59. - jelenleg ez a négy magyar játékos található a leg­jobb 100-ban. A norvég Magnus Carlsen (2802) elvesztette a ve­zető pozíciót, amelyet ismét a világbajnok indiai Viswanathan Anand (2804) birtokol.

Next

/
Oldalképek
Tartalom