Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-09 / 260. szám
ADÉLMAGYARORSZÁG/DÉLVILÁG MELLÉKLETE » NAPRÓL NAPRA MINDIG MAS SOMLO TAMAS AZ EGYIK LEGSOKOLDALÚBB HAZAI ZENESZ „Kíváncsi voltam az igazságra, M 3 Ul rc | Hétfő Kalendárium, A hét témája, Lakberendezés Gyógyír Szerda Légy-ott Csütörtök Bizalmasan Péntek Délmadár Szombat Szieszta Somló Tamásnak gyermekkora óta a zene az élete, mégis úgy érzi, manapság nincs értelme lemezt készíteni. Az LGT 62 éves frontembere a jótékonykodást azonban nagyon fontosnak tartja; azt, hogy segítsen azoknak, akiknek éppen nem megy jól a soruk. ro I M F Ul Hl ZENE KANCSÁR TÍMEA - Gyakran állnak Chartie-val közös színpadon. Régóta barátok? - önhibánkon kívül iskolatársak lettünk. Ötödik osztálytól egészen másodikos gimnazista korunkig osztálytársak voltunk. Charlie eredetileg balett-táncosnak készült, az Állami Balettintézetben tanult, én az Állami Artistaképzőbe kerültem, ahol zsonglőrködés, akrobatika, karaktertánc, balett és pantomim volt a tananyag - tulajdonképpen „bo99 Ha az emberek elvesztik a humorérzéküket, akkor az országnak nincs »sármja« többé. Somló Tamás hócipari technikumba" jártam. A szakképzés külön folyt, de Charlie-val délutánonként együtt mentünk a humán suliba. Az első pillanatban kiderült, hogy őt is a zene motiválja. Emlékszem, már akkor is a kelleténél többet cigarettázott. Állítom, az egyik dohánygyár csak neki dolgozik... Hála istennek a mai napig jól bírja, száztíz évig fog élni. Az első igazi koncertünk együtt volt, hetedikesek vagy nyolcadikosok lehettünk. Baracskán, a börtönben játszottunk, Charlie-val és az akkori zenekarommal, az Atlasszal próbáltuk szórakoztatni a smaszszerokat - „prémiumbulijuk" volt. Eljátszottuk nekik az olyan népszerű együttesek, mint a Rolling Stones, a Beatles slágereit, de bajban voltunk, mert ők nem ismerték ezeket a dalokat. Még jó, hogy elhívtuk a bátyámat is, aki nagyon jól harmonikázott és a magyar nótákkal levettük őket a lábukról. Végül olyan jól sikerült a buli, hogy viccből elkoboztuk a rendfenntartóktól a gumibotot és a bilincset - „átvettük az irányítást" a baracskai börtönben... - Legutóbb a Szeged Első Uons Klub hagyományos könnyűzenei koncertjén játszottak együtt, amelynek a teljes bevételét a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványnak ajánlották föl. Gyakran érzi feladatának, hogy valamilyen jó ügy érdekében koncertezzen? - Igen. Az, hogy tudsz jótékonykodni, adottság, és amikor nem alakulnak olyan jól a dolgok, fontos élni vele. Vegyük csak a Kolontáron és környékén történt tragédiát: látszik, hogy mindenki tesz-vesz és kiveszi a részét a feladatokból, és ez nagyon jól van így. Emellett úgy gondolom, az is fontos, hogy a gyermekkórházak technikailag és orvosgárda tekintetében megfeleljenek az elvárásoknak. Ezeknek a kis embereknek esélyt kell adni a normális életre. Örömmel veszünk ebben részt. - Kevesen tudják önről: artistaként, cirkuszi zenebohócként „félig körbejárta" a világot. - Az artistaképzőbe fl édesapám jó barátja, Heinemann Sándor bácsi révén kerültem be, aki a cirkusz karmestere volt. Elkezdett tanítgatni, a klasszikus zene mellett szaxofonozni és klarinétozni is megtanultam. Artistaként a Luxor nevű kis csapattal nyolc évig utazgattunk, Angliától Dél-Amerikáig mindenfelé jártunk. Aztán a lányok meggondolták magukat, s szerte a világban választottak férjet, én pedig visszatértem első „feleségemhez", a zenéhez. - A nyolcvanas évek végén Dániában is élt. - Az már egy másik műfaj volt, kicsit kényszerű megoldás. Két-három évre terveztem, hat lett belőle. Egy tánczenekarral dolgoztam akkoriban, végül is nem éreztem magam rosszul velük. Megismerkedtem ott egy-két fura figurával. Demjén Ferenc hívott haza, azt mondta: ne maradjak le arról, hogy felnőnek a gyermekeim. Akkor születtek ugyanis az ikerfiaim, Dani és Palkó, ma 21 évesek. Megfogadtam a tanácsát, amikor hazajöttem, Demjén turnéin voltam vendégszereplő, segített dalokat írni. Visszavándoroltam a köztudatba, '92-ben megszületett az első szólólemezem. - Mit jelent önnek a humor? - Nagyon fontos. Ha az emberek elvesztik a humorérzéküket, akkor ennek az országnak nincs „sármja" többé. A hétköznapi hangulat az utcán megmutatja, hogy van-e az emberekben eredetiség. Fontos, hogy odafigyeljünk erre, hiszen humor nélkül a tragédiákat sem lehet átvészelni. - 2004-ben az ELTE jogi karán diplomázott. Miért pont a jog? - Kíváncsi voltam az igazságra, az igazságtalanságra. Valójában semmilyen más okom nem volt elvégezni a jogi egyetemet. - Cukorbeteg. Hogy kezeli a betegségét? - Gyógyszert kell szednem. Úgy vettem észre, hogy állandóan kiszáradt a szám és estére teljesen kitikkadtam. Aztán meg hiába ittam bármit, nem tudtam oltani a szomjamat. Ez a betegség a rendszertelen életmód miatt is kialakulhat - nem tudom. Mindenesetre sokat sétálok a kutyáimmal, AGRESSZÍV GYEREKEK Egy brit kutatás szerint egyre több gyermek tartja rettegésben szüleit. A szigetországban több mint húszezer szülő kénytelen elviselni a terrorizálást, a megfélemlítést, az agressziót, a fizikai erőszakot. Az extrém viselkedésű, súlyos személyiségzavarokkal küszködő gyerekek közül hétezren már rá is támadtak szüleikre. A legnagyobb problémát a 13-15 év közötti korosztály jelenti, ebben az időszakban viselkednek a gyerekek a legdurvábban. A lányok sem viselkednek másként, mint a fiúk, bár utóbbiak gyakrabban támadnak rá szüleikre. Egy édesanya azt mondta, 14 éves lánya azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja a házat - tette ezt azért, mert szülei megkérték, hogy tegyen rendet a szobájában. Egy másik anyuka azt mesélte: 15 éves lánya azt csinál, amit akar, nem tudják, hol jár iskola után és előfordul, hogy csak reggel megy haza. Amikor a szülei kérdőre vonták, a lány dührohamot kapott, és mindent összetört, ami a keze ügyébe került, közben pedig azt kiabálta a szüleinek, hogy gyűlöli őket. A megkérdezett szülők 70 százaléka mondta azt, hogy gyermeke mindennap agresszíven viselkedik, tízből kilenc pedig azt válaszolta, hogy gyermekének naponta vannak dühkitörései. A gyerekek több mint fele csúnyán beszél, 47 százalékuk kárt tesz az otthonában, 42 százalékuk pedig sérüléseket okoz családtagjainak. A szülők bevallották: úgy érzik, már egyáltalán nem bírnak gyermekeikkel, sem a szigor, sem a szép szó nem segít, nyilvános helyen a gyerekek gyakran szégyenítik meg őket, ők pedig tehetetlenek. A szakértők szerint a stabil családi háttér segíthet megelőzni a problémákat. A viselkedészavaros gyerekek majdnem fele az anyjával él, és a szülők azt mondták: ezek a problémák a válás után kezdődtek. ÉLJEN A (MŰ)SZŐRME! Régen volt utoljára ekkora divat a (mű)szőrme, mint az idei szezonban, amikor szinte öltözékünk bármelyik darabja készülhet belőle. Az abszolút favorit a szőrös, kissé hosszított mellény, övvel összefogva, de a szőrmés táska, sapka, gallér, sőt, öv is trendi. Bár az igazi szőrme vásárlását lehetőleg hanyagoljuk, a turkálókban rábukkanhatunk használt, jó állapotban lévő bundákra, kabátokra. sí A FÁRAÓK TEMPLOMÁBAN ESKÜSZIK Egy, a fáraók korából származó egyiptomi templomban mondja ki a boldogító igent vőlegényének Naomi Campbell. A modell és jegyese, Vlagyiszlav Doronyin orosz milliárdos Luxor városában december 7-re lefoglalt egy templomot és számos hotelszobát. A pár az Old Winter Palace történelmi, Nílusra néző luxushotelben éjszakázik majd. , Nyáron még olyan híresztelések láttak napvilágot, melyek szerint a sztárallűrjeiről híres szépség Velencében mondja ki az igent Doronyinnak. NŐK IS SZOLGÁLHATNAK - DE HOL? Végre nők is szolgálhatnak katonai tengeralattjárókon Bulgáriában... csakhogy már nincs szolgálatban egyetlen ilyen jármű sem. > . A bolgár védelmi minisztérium feloldotta a tilalmat, mely nem engedett nőket hadi tengeralattjárókra vezényelni. Ugyanaznap azonban a parlament kivonatta a forgalomból az összes bolgár tengeralattjárót - az egyetlent. A testület a hadsereg korszerűsítésének jegyében döntött úgy, hogy „tartalékos állományba" helyezi a járművet. Mivel nem hatalmas flottáról van szó, az intézkedés nemigen gyengíti Bulgária haderejét. Az ország 44 ezer fős hadseregének egyébként 14 százaléka nő.