Délmagyarország, 2010. október (100. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-30 / 253. szám

60 éve biztos útitárs a Tisza Volán 2010. október életképek XXIII. évfolyam, 3- szám A TISZA VOLÁN ZRT. IDŐSZAKOS KIADVÁNYA A jogelőd vállalatot hat évtizeddel ezelőtt, 1950. október 1-jén alapították A XXI. század közszolgáltató vállalata Elődeihez méltó kíván lenni, az alapítók előtt tiszteleg, a hagyo­mányokat őrzi, megbecsüli, ugyanakkor szervezetében, szolgáltatásainak minőségé­ben, járműállománya műszaki színvonalában teljes egészé­ben már a XXI. század köz­szolgáltató vállalatának felel meg az a Tisza Volán Zrt, amely október 6-án 60 éves fennállá­sa alkalmából jubileumi ünnep­séget rendezett. A Csongrád megyei közforgalmú autóbusz közlekedési társaság készen áll az elkövetkező időszak még nehezebb feladatainak elvég­zésére is - hangzott el a köszöntőkben, ünnepi beszé­dekben. Október 6-án, szerdán délu­tán mintegy 400 dolgozó, vala­mint üzleti partnerek, önkor­mányzatok, társvállalatok kép­viselői gyülekeztek a szegedi IH Rendezvényközpont nagyter­mében, hogy részt vehessenek a Tisza Volán Zrt. jogelődje megalakulásának 60. évfordu­lója alkalmából megrendezett ünnepségen. 1950-2010.: ezek, a kerek évfordulóra emlékeztető dátumok köszöntötték az érkezőket, akik az emeleti nagyterem előterében először egy stúdió-kiállításon ismerhették meg a közlekedési társaság történetét, majd a terembe belépve az ünnepség kezdetéig a színpadra vetített képek segítségével idézhették fel a múltat. Dr. Szeri István, a Tisza Volán Zrt. vezérigazgatója az ünnep­séget megelőző sajtótájékozta­tón megindokolta, miért októ­ber 6-án rendezték meg a szü­letésnapi ünnepséget. Elmond­ta: október 1-je pénteki napra esett, amely a folyamatos üzem­ben dolgozó közlekedési társa­ságnál a hét egyik legnehezebb napja. A szerda, október 6-a tűnt a legalkalmasabbnak arra, hogy a vállalat összes vidéki telephelyéről, decentrumból, az összes munkaterületről ará­nyosan képviseltethessék magukat a dolgozók - hiszen ez az ő ünnepük. A vendégek között ott volt töb­bek között dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rek­tora, s az intézmény karainak tár­sasággal kapcsolatot tartó dékán­jai, dr. Lukács János dandártá­Az ünneplő közönség az IH Rendezvényközpont nagytermében. (Fotók: Karnok Csaba) bornok, Csongrád megyei rend­őrfőkapitány, az egyes települési önkormányzatok polgármesterei, megbízottjai, a cég korábbi igaz­gatóságának, felügyelő bizottsá­gának elnökei, s meghatározó partner vállalatainak első számú vezetői. Az ünnepség a Himnusszal kezdődött, majd Avarné dr. Berta Brigitta, az esemény háziasszo­nya felkérte előbb Zana Tibort, a Magyar Nemzeti Vagyonkeze­lő Zrt. társaságokért felelős ügy­vezető igazgatóját, utána pedig dr. Szeri István vezérigazgatót, hogy tartsa meg köszöntő beszédét. A vállalatot és dolgozóit méltató megemlékezéseket zenei cse­megének számító műsorszámok követték: Altorjay Tamás operaé­nekes Koczka Ferenc karnagy zongorakíséretével áriákat éne­kelt, a Peter Pan gitárzenekar pedig a 60-as évek klasszikus slágereit adta elő. A jubileumi megemlékezés végén kitüntetéseket adtak át. Zana Tibor a Szent Kristóf Emlék­érem arany fokozatát nyújtotta át Juhász-Nagy Sándor vagyon- tűz és katasztrófavédelmi koordiná­ciós vezetőnek, Gábor Mihályné leszámoltató pénztárosnak és Pá/fi Sáncforoktató-elővételi pénz­tárosnak. Dr. Szeri István adta át a Szent Kristóf Emlékérem ezüst fokoza­tát Szegfű László vonaltisztnek, Gajdacsi János minőségellenőr­nek és Hevesi András autósze­relőnek. Berente Istvántól, a Dél-alföldi Regionális Közlekedésszervezé­si Iroda vezetőjétől a Szent Kris­tóf Emlékérem bronz fokozatát vehette át Ferkóné Kassai Gizel­la személyszállítási értékesítési ellenőr, Juhász János autóvilla­mossági szerelő csoportvezető és Tóth László autóvillamossági szerelő. A Volán Plaketteket Szarvas Péter, a Közúti Közlekedési Vál­lalkozások Szövetségének elnö­ke nyújtotta át Födi Árpád mes­ter autóbuszvezetőnek, Deme Dezső oktatónak és Kudász Ist­ván tűzoltó készülékjavító cso­portvezetőnek. Legvégül Vörös Péter, a Volán Egyesülés gazdasági igazgatója Volán Elismerő Oklevél kitünte­tést adott át Fehér Zoltán és Bogár Sándor autóbuszvezetőnek, vala­mint Veszprémi Sándor mester autóbuszvezetőnek. Az ünnepség állófogadással zárult. Dr. Szeri István fogadta a vendégeket, köztük dr. Szabó Gábor (balról) rektort. Zana Tibor mondott beszédet az „emberöltőnyi évforduló"alkalmából Tisza Volán Zrt. = innováció Zana Tibor, Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ügyvezető igazgatója a 60 éves jubileum alkalmából méltatta a Tisza Volán Zrt. elért eredményeit. Az MNV Zrt. ügyvezető igaz­gatója, Zana Tibor a dél-alföldi térség legnagyobb közlekedési vállalata ünnepének nevezte a jubileumot, az „emberöltőnyi évfordulót". A Tisza Volán Zrt. mindig jól működött, folyamato­san fejlődött - az állami tulajdo­nos megelégedésére - jelentet­te ki Zana Tibor. Ezt követően a közlekedési vállalat történetének azon meg­határozó dátumait sorolta fel, amelyek fontosak voltak a cég történetében, és amelyek azt is mutatják, hogy a Tisza Volán mindig jól alkalmazkodott a körülményekhez. Az 1950. októ­ber 1 -jei megalakulást követően az 1953-as esztendőt említette, amikor az árufuvarozási profil a személyszállítással bővült, utána 1984-et, amikor a tröszti idő­szakot követően már önállóan gazdálkodhatott - mint ismere­tes - Tisza Volán néven. Majd 1993-tól az állami tulajdonú rész­vénytársaság - immáron tiszta profillal - még magasabb szín­vonalon szolgálhatta ki az uta­sokat. Zana Tibor kiemelte beszédében: országos rekord a Tisza Voláné, hogy még az egyik legkisebb megyei településre is minimum 7 járatpár közlekedik munkanapokon. Az ország 24 Volán-vállalata - mondta az igazgató - hetero­gén képet mutat úgy a vagyonát, mint műszaki paramétereit ille­tően, de ha összehasonlítjuk őket, akkor a Tisza Volán Zrt. a 3-4. helyen ál! akár árbevételét, akár szolgáltatásainak volume­nét, akár járműállományának műszaki színvonalát, átlagélet­korát vesszük alapul. Ha a többi Volán vállalattal távolsági jára­I Zana Tibor azt is bejelentette: változások várhatók. tainak hálózatát vetjük egybe, akkor a 2. helyen áll az ország­ban, a dél-alföldi régióban pedig vezető szerepet tölt be. A Tisza Volán Zrt. innovációs szándéka kiemelkedő - jelen­tette ki Zana Tibor - az alterna­tív energiát hasznosító járművek fejlesztésében, a regionális együttműködésben, a klaszter létrehozásában, az integrált minőség- és környezetirányítási rendszer alkalmazásában. A Tisza Volán Zrt.-t beruhá­zásaiért is dicséret illeti. Az MNV Zrt. ügyvezető igazgatója ezek között sorolta fel az idei, uniós támogatással felépült kisteleki, sándorfalvi buszállomásokat, valamint az átadás előtt álló makói buszpályaudvart. Beje­lentette: a régió többi Volán-vál­lalatával együtt nyert a Tisza Volán Zrt. olyan uniós pályáza­tot, amelynek köszönhetően 100 millió forintos fejlesztéssel az összes járaton megvalósul az elektronikus helyfoglalás, s hogy 2012-től teljes körű GPS-felsze­reltséggel rendelkezhetnek az autóbuszok. Zana Tibor elmondta: előké­szítés alatt áll az új nemzeti közösségi közlekedésfejleszté­si struktúra. A jövőben változá­sok várhatóak a jelenlegi rend­szerben, mivel a 24 Volán-vál­lalat nem biztos, hogy kellő hatékonysággal működik. Ugyanakkor szerinte nem lehet cél az alaptevékenységet jelen­tő személyszállítási közszol­gáltatás teljes központosítása. Az ügyvezető igazgató úgy véli, a Tisza Volán Zrt. ebből a hely­zetből megerősödve tud kike­rülni, megtartva régiós vezető szerepét. „Kívánom, hogy a Tisza Volán biztos útitárs maradjon a követ­kező 60 évben is minden utasa, partnere, megrendelője számá­ra!" - mondta befejezésül Zana Tibor. (Jubileumi összeállításunk a 3. oldalon folytatódik.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom