Délmagyarország, 2010. október (100. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-30 / 253. szám

10 T 2010. OKTÓBER 29., PÉNTEK Szieszta ./'•'••> V WERNER KRISZTINA Szigor Európában nem 6DS0uík nazziy in ni s ndmvdXdL Amerikában Egyre többen viszik haza szerettük hamvait Régi európai hagyomány szerint állítanak a családok síremléket hozzátartozójuk sírjára. A temetkezési szokásokat erősen befolyásolják az időjárási és talajviszonyok, valamint a technológiai újítások. HALOTTAK NAPJA DOMBAI TÜNDE Í

Európában mindenütt hagyomány, hogy a hozzátartozók szinte műemléket állítanak elhunyt szerettük sírjára. Szobrokkal, műalkotásokkal emlékeznek meg halottaikról, és ezek a kerítéssel körbevett, növényekkel beültetett sírok nemritkán turisztikai célpontokká nőtték ki magukat. Gondoljunk csak a franciaországi és olaszországi, metőre! - hívta fel a figyelmet Angyal Eleonóra kegyeleti szakértő. Régóta a család vagy az elhalt személy társadalmi rangját, anyagi helyzetét fejezi ki a sír fölé emelt díszítés grandiózus mérete. Ezzel együtt ma már egyre kevesebb helyet foglalnak el a temetkezési helyek, sőt, egyre inkább elfogadottak - az amerikai mintát követő - hant nélküli sírok. Gyakorlatilag az egyetlen kővel jelölt sírok ugyanolyan méretűek, mint az ágyszerűen megemelt, végső nyughelyek. Azzal a különbséggel, hogy az ilyen temetőrészek könnyebben kezelhetők és rendezettebb hatást keltenek. A sírok alapterületét mindig is a koporsó mérete határozta meg; a jelenlegi szabvány 280 centiméter hosszú és legalább 60 centi széles minden egyes halottnak. A stílustalan sírkövek viszont magyar sajátosságnak számítanak. Más és más a közösségek viszonya a rátemetéshez, amit - a temetési szokásokhoz hasonlóan - befolyásolnak az időjárási GYÉMÁNT, FESTMENY, HALOTTI MASZK Amerikából vett szokás, hogy az elhunyt 400 grammnyi porából 0-25 karátos, 2 milliméteres gyémántot készítenek, amelyet elegáns dobozba vagy ékszerbe foglalnak. Hazánkban évente egy-egy ilyen eljárásra akad példa, az ára közel egymillió forint. A hamvak fennmaradó - nagyjából két és fél kilónyi - részét pedig elszóratják. Nem kapott még megrendelést, de - az Európában honos megoldáshoz hasonlóan - Biszák László bonyhádi festőművész kikísérletezte, miként készülhet hamvak hozzákeverésével tetszőleges témájú festmény, homokból kevert festett halotti maszk vagy kisplasztika. Ennek az ára lényegesen olcsóbb, 50-100 ezer forint, ám ehhez még életében nyilatkoznia kell az alanynak, míg a gyémántkészítéshez ilyen procedúra nem szükséges. Kisbeszéd az ablakokról Mennyire jellemző, hogy mivel takarjuk el a házaink, lakásaink nagy, álmos szemeit, az ablakokat. Függöny. Redőny. Spaletta. Férfibőrelőke. Virágos pongyola. Persze, nem mindenütt van ez így, nem mindenhol szokás a takargatás. Mert például Hollandiában! Vagy Németországnak bizonyos helyein. Ezekben az országokban sok helyen sárgán, közvetlen közelről hunyorog az utca emberére az ablakszem, és mi láthatjuk, hogy a házigazda, a háziasszony éppen mit tesz, hogy pakol, reszel, simogat, suvickol, süt, főz, vagy éppen táncol magában. Az ablak a nyilvánosság része, és az utca szemtanú lehet, hogy odabent, a magánéletnek eme territóriumában mi minden történik. Szevasz, nézz csak be, nincsen különösebb takargatnivalónk. De legyen itt egy külön megjegyzés is. Amikor a németek újjáépítették a kormányzati negyedüket Berlinben, olyan épületeket terveztek a hivatalnokoknak, hogy azok a tágas ablakok mellett üljenek, és dolgozzanak, vagyis jól lehetett látni, hogy éppen mit tesznek. Az üzenet nem volt más: az állam működése átlátható. De lépjük vissza a flaszterra. Van abban valami furcsa, egyszerre kellemetlen és kellemes, hogy az ember, miközben sétafikál az utcán, belát a másik szobájába. És a másik éppen ül a számítógépénél, az asztalánál, és szerkeszt, olvas, töpreng, és olyan szépen derengi körül az asztali lámpa fénye, de tényleg, mint valami szentséget. Szent Mária verset ír. Szent Péter bazilikát tervez. A pillanat egészen intim. Melegsége van. Meghittsége van. És milyen közel van az a másik ember, de valahogy mégis milyen messze. A tekintete elgondolkodó, magába zárkózó. Az a másik ember ott az ablakban látható, de végül is kikezdhetetlen. Zárt világ. Ő bent van, mi kint téblábolunk. Ő tudja, mit tesz, velünk bármi történhet. Ő biztonságban van, mi veszélyben vagyunk! Nahát, mi időzünk a szabadban, mégis, mintha ő lenne a szabadabb. Milyen jó neki, gondoljuk irigykedve, milyen jó neki, hogy otthon van, hogy gondolkodhat, zenét hallgathat, hogy írhat, hogy szerkeszthet, hogy kitölthet, hogy osztályozhat, hogy élheti a saját, kiváltságos, biztonságos életét. Csak hát ő is gondolja? Mert nem úgy gondolja, hogy nahát, nahát, itt senyvedek idebent, elvakít ennek a lámpának a hülye fénye, rám szárad a kardigán, közben töltögetnem kell ezt az izét, ezt a formanyomtatványt, ezt a semmiresejó világigazolványt, miközben kint az emberek sétafikálnak, eget és földet bámulgatnak önfeledten, és szabadok, szabadok. Te jó Isten, megint milyen gúnyosan néz rám az a tag kintről! Hogy utálom ezt az alakot! Mindennap elballag a házunk előtt, és benéz, és a tekintetében fölény és lenézés. Nézz rám, pajtás, az én kezem zsebben pihen, vígan fütyörészek, és odamegyek, ahová csak akarok, amíg te bent rabszolgáskodsz! Na jó, hogy be lehet látni az ablakon, az a szabadabb országok, a szabadságot régen gyakorló és művelő birodalmacskák tulajdonsága. Nálunk ez másképp van. Mi behúzzuk a függönyt, leeresztjük a rolót, behajtjuk a spalettát. Mi féltjük az odabenti világot, hogy jaj, csak az legyen a miénk, a kintiben úgysem bízhatunk. Egyébként úgy van, hogy a szabad ember eredendően naiv lény. Neki még zimankóban is nyitva az ablaka. A képzeletbeli ablaka, természetesen. És nem fázik attól, hogy látja a tél fagyszeme, az a sok kavargó, őrjöngő hópehely. Szív Ernő és talajviszonyok, valamint a technológiai újítások. Görögországban például - az ortodox kultúra és a köves talaj miatt három év után sokkal kisebb helyen, csonttárolóban, úgyneLebomló koporsó és urna. Az uniós tagállamok egyre nagyobb figyelmet szentelnek a környezettudatos temetkezésnek, hogy a megtelt sírkertekben minél hamarabb újrahasznosítható helyeket biztosítsanak. Lebomló alapanyagot alkalmaznak; előírás szabja meg, milyen lehet a földbe kerülő koporsó fája és ragasztóanyaga, egyre több urna pedig tetszetős papírból készül. vezeti osszáriumban újratemetik a földi maradványokat. Idehaza sokáig csak tíz év elteltével lehetett újabb koporsót helyezni a korábbi fölé. Síremléket korábban egy évvel a temetési szertartás után emelhettek, meg kellett várni, hogy összeessen a sír. Célszerű volt időt hagyni a gyászév leteltéig azért is, hogy a síremlék készítésével egyúttal az általános gyászt is lelki megnyugvással lehessen zárni. Ma ehhez képest felgyorsult minden, előre elkészíthető a síremlék, elmosódnak a gyászidőszakok. A legfrissebb kegyeleti felmérés szerint jelentősen emelkedik hazánkban a hamvasztások száma. A szakértő elemzése szerint vidéken elsősorban ' anyagi megfontolásból választják a családok ezt a temetési módot, és mert a talajvizes területeken nem akarnak sokáig várni a végső búcsúval. Nagyvárosokban egyértelműen többségbe kerültek az urnás temetések, a fővárosban pedig a szertartások túlnyomó többségét hamvasztás után tartják. Tíz éve engedi meg a törvény, hogy a hozzátartozók hazavigyék a hamvakat és a budapesti hozzátartozók harmada él a lehetőséggel. Angyal Eleonóra hangsúlyozta, a baj ezzel az, hogy az előírás nem terjed ki arra, mi történjen a földi maradványokkal. így fordulhat elő különösen sok kegyeletsértés azáltal, hogy rengeteg műanyag urna köt ki kukákban, folyókban, temetőkbe csempészve, gyakran bukkan elő lomtalanításkor vagy kertfelásáskor. Ilin—Miki i'lll'l—l Bruce Schneier a biztonságról Sorozatunkban a szegedi Somogyi-könyvtár kínálatából szemezgetünk. Ez alkalommal Bruce Schneier A biztonságról című kötetét ajánljuk. KÖNYVAJÁNLÓ Bankkártya, elektronikus napló, Facebook, ügyfélkapu, Skype, webáruház... - életünk minden területére beférkőzött az internet, legfontosabb adatainkat számítástechnikai rendszerek tartják nyilván. A kényelem ugyanakkor veszélyt is jelent, és erről még csak sejtésünk sincs. Bruce Schneier, a világ egyik legismertebb biztonsági szakértője valós történeteken keresztül mutatja be, milyen is valójában ez a behálózott világ. Külön érdeme, hogy ezt a „száraz", csak bizonyos rétegeket érdeklő témát élvezetes, érthető formában tálalja olvasóinak. Kiderül, a biztonság alapvetően az emberről szól, az emberek érdekében létezik. Sokszor ezért vállalunk a biztonság érdekében kellemetlenségeket - a repülőtéren levetetik a cipőnket, számtalan PIN kód és jelszó kavarog a fejünkben. Ha eddig még nem jutott volna eszünkbe, a szerző most megválaszolja azt a kérdést is, valójában ki birtokolja az otthoni számítógépünket, holott mi fizettünk érte. Elmagyarázza, hogy a sok biztonsági gyakorlat valójában miért jelent biztonsági kockázatot, és miként érezhetjük magunkat igazán nagyobb biztonságban nemcsak a világhálón, de a repülőgépek fedélzetén, a munkahelyünkön, az iskolában és a mindennapi életben is. A szakértő négy fontos dologra hívja fel a figyelmet: 1. A biztonság kompromisszummal jár, abszolút biztonság nem létezik. 2. A biztonság fogyasztói vagyunk. 3. A biztonság egy rendszer. 4. A technológia biztonsági egyensúlytalansághoz vezet. Még számtalan lebilincselően izgalmas témában kaphatunk választ arra, mi miatt kell tényleg aggódnunk, és miként szabadulhatunk meg félelmeinktől. Aki angol nyelven, bővebben kíván olvasni a témáról, bátran (!) kattintson a www.schneier.com internetes oldalra. Mosonyi Helga könyvtáros