Délmagyarország, 2010. október (100. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-20 / 245. szám
21310. OKTÓBER 20., SZERDA AKTUALIS SZERKEZETKÉSZ AZ M43-AS SZTRÁDA ÚJ ÁTKELŐJE Átgurították a hordót a Móra hídon az építők A hídépítők szerint szerencsétlenség éri azt, aki elsőnek megy át egy új hídon - ezért hordót guritanak maguk előtt. Szerkezetkész az M43-as Tisza-hídja: kivitelezői tegnap rendezték meg a hagyományos szertartást. SZEGED, ALGYŐ FEKETE KLÁRA - Most érkeztünk el ahhoz a lépcsőfokhoz a munkálatok során, amikor a híd felső pályalemezét lebetonoztuk, és át lehet kelni rajta - magyarázta Orosz Károly, a kivitelező Hídépítő Zrt. híd- és mélyépítési igazgatója tegnap, az ünnepélyes hordógurítás előtti pillanatokban a Móra Ferenc hídon. Hozzátette: az alkalmazott függesztett-feszített technológia - amely egész Európában egyedülálló különleges tervezési és kivitelezési munkát igényelt. Kiderült: akár autóval is végig lehetne menni a sztrádahídón, de ezt csak akkor teszik majd meg az építők, ha naEgész Európában egyedülálló, felfüggesztett-feszített technológiával készült a híd. FOTÓ: KARNOK CSABA Mikor lesz kész? Orosz Károly arra a kérdésre, mikor készül el a híd, nem tudott konkrét időpontot mondani. - Azon vagyunk, hogy minél előbb befejezzük a munkát - ez nekünk és megbízónknak egyaránt érdeke. gyon muszáj. Sérülhet ugyanis a szigetelés. Tegnap a szakadó esőben tartották meg az építők ünnepét, a hordógurítást. A hagyomány szerint baj éri azt, aki elsőnek megy át egy új hídon. Ezért engedik előre a hordót, amiért nem kár, hiszen végül csapra verik. Megtudtuk: a babona ellenére sem lehet elkerülni, hogy legyen egy első ember, aki átjut a folyó felett középen összeérő híd egyik feléről a másikra. Ez az „átlépő" rendszerint Balázs Jenő. A Hídépítő főművezetője elmondta, amikor összeérnek a zsaluzókocsik, és már csak egy méter a távolság a híd két fele között, egy nagy lépéssel át lehet jutni egyik partról a másikra. Balázs Jenő ezt a lépést október l-jén tette meg. Az eredetileg belső ceremóniának szánt „vállon veregetés" végül nagy sajtónyilvánosság mellett zajlott, a Hídépítő-matricás hordó teljes, 660 méter hosszú gurulását fotóriporterek és operatőrök örökítették meg. Az első métereken Fehér László, a Hídépítő Zrt. vezérigazgatója, Orosz Károly igazgató, valamint Botka László, Szeged polgármestere gurította a hordót. Az esernyős, védősisakos szakemberek, vendégek - az alvállalkozók mindegyike azon volt, hogy legalább egyet taszítson a nem túl nagy hordón. Azzal, hogy az új északi Tisza-híd összeért, Szeged és a térség régi álma teljesült mondta az ünnepségen Botka László. Hozzátette: az M43-as autópálya vezeti majd ki a forgalmat a városból. - Az új sztrádára, Tisza-hídjára, valamint a 2005-ben átadott M5-ösre a szegediek évtizedek óta vártak - jelentette ki a polgármester. 2011 első felére készül el az M43-as Az M43-as autópálya Z, az új Móra Ferenc hidat is magában foglaló, illetve az utolsó, 3. szakaszát a határidő-módosítások miatt csak 2011 első felében vehetik birtokba az autósok - áll a NIF Zrt. tegnapi közleményében. Hogy pontosan mikor, azt nem közölte az állami sztrádaépítő. CSONGRÁD MEGYE MUNKATÁRSUNKTÓL A tavalyi szélsőséges időjárás miatt módosítani kellett az M43-as autópálya szakaszainak átadási határidejét - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. tegnap. Megvizsgálta a kivitelezők módosításra vonatkozó kérvényeit, és a valós indokokat figyelembe véve döntött az új határidőkről. Az M43-as Makóig elérő mintegy 32 kilométerének és a 7 kilométeres „lekötésnek" eredetileg idén, augusztus végére kellett volna elkészülnie. Megírtuk: az 1. szakaszon egy - a Szeged Északi városrészének vízigényét ellátó - nyomócső nem tervezett védelembe helyezése miatt húzódott el az építkezés. A szakasz első 4 kilométerét 2010 áprilisától, a teljes első szakaszt pedig októbertől használhatják az autósok - forgalmi korlátozások mellett, főútként. Befejeződött az M43-as sztráda makói elkerülő útjának építése is - ez a 7 kilométeres rész az autópálya forgalmát a 43-as főútra tereli vissza. Szintén október eleje óta használhatják az autósok. A 2. - a Tisza-hidat is magá99 Bár az autópálya utolsó szakasza már az idén elkészül, forgalombiztonsági, üzemeltetési és forgalomszervezési okok miatt csak a 2. szakasszal egy időben helyezik forgalomba. ban foglaló -, illetve a 3., utolsó kivitelezési szakaszon szintén nehezítette az építkezést a szélsőséges időjárás. A NIF Zrt. szerint a kivitelezőt nem terheli felelősség a csúszás miatt. A Móra Ferenc híd október első hétvégéjén összeért a Tisza felett, az útépítési munkák szintén gyors ütemben haladnak. Bár az autópálya utolsó szakasza már az idén elkészül, forgalombiztonsági, üzemeltetési és forgalomszervezési okok miatt csak a 2. szakasszal egy időben helyezik forgalomba. A két szakaszt - így az M43-as autópálya teljes Szeged-Makó közötti vonalát 2011 első felében adják át a forgalomnak. Robin Hood II. 99 Előrebocsátom: mindhárom szektor ki fogja bfrni a válságadót. KOVÁCS ANDRÁS kovacs.andras@delmagyar.hu Múlt szerdán hallottunk először a válságadóról, hétfőn, későn este az országgyűlés már el is fogadta a törvényjavaslatot. Ahhoz képest, hogy a tétel százmilliárdos, és három ágazat - távközlés, energetika, kereskedelem profitjának felét érinti, túl sok sajtos pogácsát nem ettek meg az érdekegyeztetők. Sőt, az áruházláncok saját szervezete, az Országos Kereskedelmi Szövetség még támogatta is a különadó bevezetését - tudtuk meg a törvényjavaslat vitájában. Nekem valamiért erre az ugrott be, hogy a privatizáció hajnalán a később komolytalannak bizonyult Sámson megvette a Szegedi Konzervgyárat, s a megilletődött, székében hagyott felsővezető azt találta mondani a sajtótájékoztatón: „boldogok vagyunk, hogy a tulajdona lehetünk". Előrebocsátom: mindhárom szektor ki fogja bírni a válságadót, de azt is, hogy részben áthárítják majd ránk, fogyasztókra, ügyfelekre. Még akkor is, ha a törvényjavaslat egyik előterjesztője utalt rá: a hatóságok erre ügyelnek, s ha mégis „áthárítás történne", a parlament felhatalmazást adhat a beavatkozásra. Több elemző is írta, hogy a kereskedelmi multikra jutó résznek akár a felét is fizetheti a Tesco. Lehet szeretni is, meg nem szeretni, az viszont tény, hogy az elsők között érkezett, s akkori újszegedi telekáron vett magának jó helyet a megyeszékhelyen, a lakótelep közepén. A lemezépület csúnyácska, a fák sem akarnak nőni és árnyékot adni a parkolóban, a vásárlók azonban a pénztárcájukkal szavaznak. A brit Tesco után jött sorba a többi áruházlánc, köztük nem egy német tulajdonú - ők sem őszinte mosollyal teszik majd bele a pénzt a közös magyar kalapba. Multiellenességgel ezzel együtt sem vádolható a kormány, óriási támogatásokról született szerződés a közelmúltban az Audi, az Opel hazai fejlesztése kapcsán, és a Suzuki is újra a mi autónk - hogy csak egy ágazatot említsünk. Az ésszerűsség ezt a sorrendet kívánta, a pozitív járműipari gazdasági hírt, s utána a válságadósat - fordítva láthattunk volna néhány nem olyan őszinte mosolyt. Tény, azok után, hogy ajtót mutattunk az IMF-nek, százmilliárdokat találni máshol nehéz lett volna - igaz, a magán-nyugdíjpénztári einstandra csak nagyon kevesen gondoltak. Ez utóbbiról meg a Pál utcai fiúk óta tudjuk, hogy inkább erő, mint szellemi erőfeszítés. Megsüvegelendő teljesítmény viszont költségvetési bevételt találni ilyen csekély társadalmi ellenállás mellett - ennél is csekélyebb már csak a jegybankelnök fizetésének harmadolása. Hozzáértők ugyan alkotmányossági aggályokat emlegetnek, de erre láttunk már példát a két évvel ezelőtt beterjesztett Robin Hood-adónál, az Alkotmánybíróság tavaly decemberben ott sem talált kifogásolnivalót. Őszi érettségiszezon CSONGRÁD MEGYE. A magyar nyelv és irodalom, valamint a rajzvizsgákkal hétfőn megkezdődött az őszi érettségi. Csongrád megyében a következő egy hónapban közel 1200-an maturálnak: emelt szinten 121 fő 15 tantárgyból, középszinten pedig 1075 fő 29 tantárgyból. Hét olyan tantárgy is van, amelyből csupán egyetlen diák kedvéért rendeznek érettségit. Az előrehozott vizsgák országosan az őszi vizsgák több mint felét (54 százalékát) teszik ki, számuk a tavalyihoz képest emelt és középszinten is nőtt. A második leggyakoribb vizsgafajta a „rendes" vizsga, aránya a vizsgák között 16,8 százalék. Az érettségi bizonyítvánnyal már rendelkezők pedig kiegészítő, ismétlő, illetve szintemelő vizsgát tesznek. P£NNY MARKÉT Penny Markét Paradicsom* • I. osztály • lédig • kg M lif Isf II Ilii * - 3 -2 I« a l smS. ním e-1||i 15151 3£ S E 3 oi Ifjait ijiju %,-z a — E £ c t: « % = "! iíilif imü ™ >or ai E fl Ili Ifiül 311 síI liJsP % = < ™ a.« 2|-Sl | s íaflIs JllfSi www.penny.hu