Délmagyarország, 2010. október (100. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-18 / 243. szám
%10. OKTÓBER 18., HÉTFŐ MAR KIÍRTAK AZ ARUHAZRA: NOVEMBER 4-EN NYITNAK AKTUALIS Visszakapja régi nevét a Centrum November 4-én Centrumként nyit ki újra a szeptember 11-én bezárt Skála Áruház. Márkás termékeket ígérnek a vevőknek - elérhető áron. SZEGED FEKETE KLÁRA Szemlátomást takarítanak, rendezkednek az egy hónapja üresen álló régi Skálában. Kirakatüvegén azt olvasni: a családok áruháza szeretne lenni az újra Centrumnak elkeresztelt, nevében legalábbis a régi békeidőkre emlékeztető divatház. A szegedi áruház tulajdonosa jelenleg a Skála-Centrum Kft., amelynek ügyvezető igazgatóját és résztulajdonosát, Fekete Csabát telefonon kérdeztük a tervekről. A vezető elmondta: november 4-én újra megnyit a Tisza Lajos körúti Centrum, egy időben a miskolcival, az egrivel, a kecskemétivel és a pécsivel. Azt szeretnék, ha ugyanolyan áruház lenne az új Centrum is, mint a régi, amelyben jó minőségű, de még elérhető árut vásárolhatnak a szegediek. Megtudtuk: az épületben 74 divatmárka képviselteti magát, de lesz benne ingatlanközvetítő és gyógyszertár 6 Skála Áruház az övék A kecskeméti Malom Központ tulajdonosi érdekeltségébe tartozó Skála-Centrum Kft. 2006 végén vásárolta meg a Skála-Centrum Ingatlanhasznosító Kft.-t. A tranzakció 6 Skála Áruház megszerzésével járt. A befektetői csoport új céget alapított a vételre ES-Holding Kft. néven, amelynek jogutódja a mostani tulajdonos, a Skála-Centrum Kft. Az övé jelenleg a Skála Újpest, Eger, Miskolc, Szeged, Kecskemét és Pécs. Az újpesti áruházon kívül az összesben a Centrum Exclusive Divatház Kft. lett a meghatározó bérlő. A Centrum Exclusive Divatház Kft. a cégbíróság nyilvános adatai szerint a Vitapress Kft. tulajdona, ami a Szentkirályi Ásványvíz Kft.-t is birtokló Balogh Leventéé. is. - Nem plázát alakítunk ki az épületben, hanem hagyományos, egy légterű áruházat - magyarázta a vezető. Azzal kapcsolatban, miért zárták be a Skálát, Fekete Csaba a következőket válaszolta: a korábbi kínai bérlő az utóbbi időben nem hozta azt a Nem pláza, hanem hagyományos, egyterű áruház lesz. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA színvonalat, amit elvártak volna tőle, túlságosan „kínaivá" tette a termékskálát. Az új, meghatározó bérlő a Centrum Exclusive Divatház Kft.: nemcsak Szegeden, hanem további 4 áruházban is. Megírtuk: szeptember 11-én zárt be a Skála, előtte hónapokig 70 százalékos árengedménnyel árusította ki a készletet a kínai bérlő. A több mint 40 régi dolgozónak felmondtak, az áruházat teljesen kiürítették, még a képeket is elvitték a falról. A nyitásra kész áruház kirakatában még mindig ott a piros betűkkel, kézzel írt közlemény, miszerint a C&L Focus Kft. befejezte kereskedelmi tevékenységét. Alatta az apró betűs szöveg azt tartalmazza, hogy Budapesten lehet reklamálni blokk ellenében, amennyiben a vevőnek a megvásárolt áruval kapcsolatban minőségi kifogásai vannak. KET SARKI HAZBOL ALL ÖSSZESEN A megye legrövidebb utcája CSONGRÁD MEGYE FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL - Szentkirály, amiről ezt az utcát annak idején elnevezték, egy település volt a város környékén, egészen 1566-ig, amikor a Gyulát elfoglaló törökök tatár segédcsapatai felgyújtották. Sosem települt újra. Helyén alakult ki a sarkalyi szőlőhegy - tudtuk meg Herczeg Mihály helytörténésztől, nyugalmazott levéltár-igazgatótól. - Még ennél rövidebb utca is volt egészen a közelmúltig a városban. A Zalaegerszeg tér mellett lévő Pásztor utcára ugyanis egyetlenegy házat sem számoztak. Megyei furcsaságok. A megye más városaiban is akad különleges utca. Ilyen például a csongrádi Alsóvároson lévő Szív utca, amely a gyakorlatban egy labirintus. Szegeden pedig a Szabadkai út és a gyálai vasúti átjáró közt húzódó alig ötven méter hosszú Szajáni utca is csak két házból áll. Már nagyon építenék a körforgalmat Makón Mihelyt elkészül az M43-as, és eltűnnek a kamionok Makó főutcájáról, körforgalommá alakítják az egyetlen lámpás kereszteződést is. MAKÓ BAKOS ANDRÁS Alakuló ülésén hozzájárult Makó város képviselő-testülete, hogy a központi lámpás kereszteződés mellett egy vízvezeték kiváltása miatt felbontsanak 15 négyzetméter térkőburkolatot és 2 négyzetméter zöld területet. A munkát a Makó-térségi Víziközmű Kft. végzi. A vezetéket azért kell „kiváltani", hogy ne legyen útban, amikor majd megépül itt a körforgalom. Azt már korábban eldöntötték, hogy itt is körforgalomra cserélik a lámpát. Ez 130 millió Kamion a pirosnál Makó főterén. Szívesen hozzáfognának az építkezéshez, de amíg nincs kész az M43-as, nem lehet. A SZERZŐ FELVÉTELE forintba fog kerülni, a város 35 millióval járul hozzá a munkához. Azért lesz ez jobb, mint a lámpa - hangzott el a pénteki testületi ülésen -, mert most a pirosnál váró autók, kamionok fölöslegesen járatják a motort, és gázfröccsel indulnak el. A körforgalom viszont nem állítja meg a kocsikat: tisztul a levegő. Mivel itt halad át a 43-as út forgalma, és ezt elterelni egy ekkora munka idejére lehetetlen volna, olyan döntés született, hogy az építkezés akkor kezdődik, ha átadják az új M43-ast. Ez mikor következik be? Búzás Péter polgármester megemlítette, hogy néhány nappal a helyhatósági választások után a gyorsforgalmi út egy szakaszát főútként már megnyitották, és a hídépítők is összeértek. Ha Szegedtől Makóig járható lesz a gyorsforgalmi, a 43-as úton most közlekedő autók, kamionok 80 százaléka ott fog járni. A központi körforgalom ennek megfelelően már csöndes kisvároshoz méltó, egysávos lesz, szökőkutat is terveztek a közepére. Megújult a zeneiskola Minden várakozásnak megfelel a zenei magániskola új épülete mondja a makói intézmény igazgatója, Csikota József. Egy régi, Szent János téri polgárházat alakítottak át és újítottak fel, még koncertezni is lehet benne a szomszédok zavarása nélkül. MAKÓ SZABÓ IMRE A kétszintes épületben 550 négyzetméteren az irodákon, öltözőkön kívül 1 nagy hangversenyterem, 2 zeneelméleti és képzőművészeti foglalkozások megtartására alkalmas csoportos tanterem, valamint 14 hangszeres oktatóterem található - dióhéjban így mutatta be nekünk Csikota József a Magán Zene- és Művészeti Iskola új makói székházát. A felújítással és átalakítással együtt 130 millióba került; a régi polgárházat 5 évvel ezelőtt vásárolták meg, hozzáépítettek egy szárnyat, de még az udvarát is átalakították úgy, hogy jó időben kamarakoncerteket lehessen itt tartani. A beruházáshoz 124 millió forintnyi pályázati pénzt, valamint önkormányzati, szülői segítséget kaptak, sőt vállalkozók is támogatták. Az iskola nem költözött messze: a szakmunkásképző iskola egykori kollégiumában tartották eddig az órákat, ami szintén a Szent János téren áll - az új helyen ugyanakkor jobban elférnek, így könnyebb az órákat beosztani, és mivel a kívülről hagyományos képet mutató épületet belül hangszigetelték, még a szomszédokat sem zavarják. Az iskola több száz növendéke közül - vidéken is tartanak órákat - több mint 200 szinte napi rendszerességgel megfordul itt. Csikota József elmondta: az intézmény már egy újabb pályázatra készül, amelynek révén új hangszereket vásárolhatnak, és programokat, rendezvényeket is tarthatnak. Trükkös tolvaj Szegeden SZEGED. Nyugdíjfolyósító alkalmazottjának adta ki magát egy ismeretlen személy még pénteken, amikor becsengetett Szegeden egy családi házba - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Pál János elmondta: a ház tulajdonosa gyanútlanul beengedte az idegent, aki nagyon udvarias és előzékeny volt. Kérésére a házigazda megmutatta papírjait, miközben felfedte megtakarított pénzének rejtekhelyét is. A trükkös tolvaj elterelte a tulajdonos figyelmét, elemelte a pénzt, majd sietve távozott. A tulajdonos csak később vette észre, hogy meglopták. A rendőrség kéri a lakosságot, hogy ne engedjenek idegeneket a lakásukba, minden esetben győződjenek meg a bebocsátást kérő személyek szavahihetőségéről. Kérjenek igazolványt, szükség esetén segítséget, azonosítást a hivatkozott cégtől vagy szervezettől. Gyanú esetén rögtön értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107-es vagy 112-es számon - figyelmeztetett a szóvivő. HÍREK Alpolgármester-választás ALAKULÓ ÜLÉST TART az új felgyői képviselő-testület ma délután 5-kor a községházán. A képviselők ez alkalommal választják meg a kistelepülés alpolgármesterét. Éhező gyerekeket segít a Dóm Hotel A DÓM HOTEL ÉS ÉTTEREM csatlakozott a Gyermekétkeztetési Alapítvány és a Civilek a Palotanegyedért Egyesület közös, országos kezdeményezéséhez, a jótevő héthez. Az akcióban részt vevő éttermek a múlt szombati bevételükből az éhező gyermekeket támogatják. Az így felajánlott adományokból az alapítvány egy-egy család egy hónapra elegendő élelmiszer-vásárlását tudja fedezni. A szegedi étterem nem csupán bevétele egy részével segít, hanem vendégül is látta a rászoruló gyermekeket, így próbálva kissé könnyíteni helyzetükön. Nyitott árak a Szeplastnál! Hihetetlen év végi árak várják vásárlóinkat a Szeplastnál! Most Ön is kizárhatja a hideget otthonából, hogy a téli fűtésszezon már hőszigetelt nyílászárókkal induljon. Bemutatótermünkben különleges kedvezményeket, szakmai tanácsadást kínálunk minden típusú lakás, ház felújításához! Az akció részleteiről érdeklődjön munkatársainknál a 62/549-329 telefonszámon vagy a www.szeplast.hu honlapon! fsZEPLAST M AJTÓ-ABLAK Szeplast - Az ablak partner