Délmagyarország, 2010. október (100. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-16 / 242. szám

2010. OKTÓBER 16., SZOMBAT REJTVÉNY 23 Szedeák: kétezer néző látta a visszatérést Kétezer néző előtt a fél­időig magát jól tartó Dél-Konstrukt SZTE­Szedeák húszpontos ve­reséget szenvedett a magyar bajnok Zalaeger­szeg ellen az A csopor­tos férfi kosárlabda-baj­nokság 2. fordulójában. SZEGED GYÚRÓS ISTVÁN A férfi kosárlabda minden kétséget kizáróan visszatért a szegedi sportélet vérkerin­gésébe. De még hogy! Teg­nap a Dél-Konstrukt SZTE­Szedeák első hazai bajnoki­ján 2000 néző biztatta a sze­gedi együttest a bajnok Zala­egerszeg ellen. A kezdés előtt tíz perccel még állt a sor a csarnok előtt, a kispadok mögött lévő lelátók csaknem teljesen megteltek az A cso­portos bajnokira - nem cso­da, hiszen a Tisza-parti kö­zönség hét éve várt, ki volt éhezve a legmagasabb szintű férfi kosárlabdára. A vezetést a hazaiak sze­rezték meg Rubin büntetői­vel, majd McKenzie erősza­kosságának köszönhetően sokáig a Szedeáknál volt az előny, először 15-13-nál ve­zetett a ZTE. Az amerikai Kyle Wilson ekkor szórta be első tripláját, és bár ekkor még nem tudtuk, még négyet tartalékolt a meccsre, a ven­dégek összesen tizenhatig ju­tottak. A második játékrészben 30-22-es vendégvezetésnél erőre kaptak Tanács Attiláék, épp az ő kosaraival kezdtek közelebb lopódzni a bajnok­hoz, amely annyira jól sike­rült, hogy 32-30-nál ismét a Szedeáknál volt az előny - zúgott is az újszegedi sportcsarnok minden egyes kosár után. Az utolsó percek­ben azonban nem volt elég kemény a hazai együttes vé­dekezése, így a nagyszünet­ben nyolc pontra duzzadt a zalai előny. Ahogy a Paks elleni nyitó­fordulóban, úgy most sem sikerült jól a harmadik ne­gyed, az egyre pimaszabb hármasokat szóró ZTE foko­zatosan húzott el az újonc­tól, és hiába volt Fodor Péter időkérése, 73-53-nál hússzal vezettek Williamsék. Innen már nem volt visszaút, és bár egyszer még 15 pontra zárkóztak fel a szegediek, végül 97-77-es vereséget SZEGED BETON: NEGYEDDÖNTŐ A SZOLNOK ELLEN Euroliga után mk A férfi vízilabda magyar kupa negyeddöntőjében a Szeged Beton a Szolnok ellen játszik. A mai „odavágót" Szolnokon rendezik, a vasárnapi visszavá­gót pedig az újszegedi sport­uszodában. Mindkét találkozó 18 órakor kezdődik. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Fennállása egyik legnagyobb sikerén van túl a Szeged Beton férfi pólócsapata. Molnár Ta­másék az elmúlt hétvégén az Euroliga 2. selejtezőköréből, az újvidéki csoportból száz­százalékos teljesítménnyel ju­tottak a sorozat főtáblájára. - Fárasztó három mérkőzés volt, de a továbbjutás minde­nért kárpótolt bennünket ­mondta Kásás Zoltán mester­edző. - Az élet azonban nem áll meg, megyünk tovább a megkezdett úton, amelyen még rengeteg nagy erőpróba vár ránk. Ezek miatt nem vet­tünk vissza a tempóból, a hé­ten is kemény terhelést kaptak a fiúk, de egy sikeres időszak­kal a hátuk mögött mindig könnyebb elviselni a szenve­dést, mint egy sikertelen után. A tréner elmondta, a ma­gyar kupában a negyeddöntő­ben rivális, a Szolnok elleni párharc is emberpróbáló lesz. - Vetélytársunk már az elő­ző évadban is jó képességű volt, de a nyáron tovább erő­södött, odakerült Kovács Oli­vér, a válogatott-kerettag Mar­nitz és a román Georgescu. A továbbjutás érdekében na­gyon oda kell tennünk ma­gunkat. Remélem, a meccsek­re felépül majd Vindisch Feri, aki a hét közben gyomorron­tás miatt hagyott ki edzéseket. A magyar kupa további párosítása: FTC-BVSC, Va­sas-Honvéd, Pécs-Eger. Kalmár: Eb-bronz GORUCE. A lengyelországi Gorli­cében húsz ország versenyzői vettek részt a FILA grappling Eu­rópa-bajnokságon. A viadalon ott voltak a magyar válogatott tagjai is, akik közül a szegedi SZTE-EHÖK egyesületet ketten képviselték, és a NO-GI grapp­ling (földharcbirkózás) szabály­rendszerben küzdöttek. Egyi­kük, Gulyás Csaba sérülés miatt feladta a küzdelmet, Kalmár Ist­ván (képünkön) viszont a világ­bajnoki bronzérem után a konti­nensviadalon is a harmadik he­lyig menetelt hatalmas csaták után a 110 kg-ban és az abszolút kategóriában egyaránt. A két versenyző felkészülését Sárközi Róbert, Rédai Géza és az SZVSE birkózószakosztálya segítette. Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák­Zataegerszeg 77-97 (16-22,23-25,17-28,20-22) Férfi kosárlabda NB IA csoport, 2. forduló. Újszegedi sportcsar­nok, 2000 néző. Vezette: Föld­házi, Benczúr, Hegedűs. Dél-Konstrukt SZTE-Szede­ák: Vida 4, RUBIN 17/3, Kiss Zs. 8/6, Dukics 12/3, MCKEN­ZIE 17. Csere: Drahos, Nyilas, TANÁCS 17, Molnár M. 2. Ve­zetőedző: Fodor Péter. ZTE: WILLIAMS 15/9, Vojvoda 13/3, KÁMÁN 17/9, WILSON 25/15, Tóth Á. 10. Csere: Tóth G. 2, Kinter, GÁSPÁR 12/9, Ba­ki 3/3, Vertetics. Vezetőedző: Völgyi Péter. szenvedtek az esélyesebb zalaiak ellen. A Szedeák számára a baj­nokság első nyerhető meccse szerdán következik, amikor szintén hazai pályán, 18 órá­tól az újszegedi sportcsar­nokban fogadják a Pécset. A felkészülés során egyszer Januo Rubin 17 pontig jutott a bajnok ZTE ellen. FOTÓ: KARN0K CSABA már győztek Dukicsék a bara­nyaiak ellen, tehát a feladat adott: meg kell ismételni az akkori produkciót - ehhez pedig szükség lesz a szurko­lók további támogatására. Fodor Péter: - Voltak jó időszakaink a meccsen, ám vé­dekezésben nem teljesítettünk úgy, ahogy azt elvártam volna, nem tudtunk mit kezdeni a ZTE kinti dobásaival. A jobb csapat nyert, de a különbséget túlzottnak érzem, ám ne felejt­sük el, hogy az Egerszeg há­rom éve építi együttesét, míg nekünk három hónap mun­kánk van ebben a csapatban. Szerb légióssal a Fradi ellen SZEGED. Felocsúdni sincs idejük a Szeviép-Szeged kosárlabdázó­inak: az MKB-Euroleasing Sop­ron elleni, fantasztikus szerdai siker után (100-93) újabb rang­adót játszanak ma 18 órától ha­zai pályán az újonc, ám nyáron alaposan megerősített, egykori bajnok Ferencváros ellen. A zöld-fehéreknél több ismerős is pattogtat, elég csak a korábban Szegeden szép éveket töltő Rus­sai Petrát és az egykor szintén szeviépes Vardát említeni. - Ismét győzelemre készü­lünk, hiszen a bravúr után a közvetlen rivális ellen is köte­lező a siker - mondta Domo­kos Mihály ügyvezető. Új sorozat? MAKÓ. A labdarúgó NB II Keleti csoportjában a Makó FC vasár­nap 14.30-kor az Erdei Ferenc téri sporttelepen a Bőcs együt­tesét fogadja. A hazaiak négy mérkőzésből álló veretlenségi sorozata Vecsésen megszakadt (0-1), itt az ideje egy új, pozitív széria kezdetének. - Egyszerű a feladat: nem szabad gólt kapni, egyet kell szerezni, és ezzel begyűjtjük a három pontot. A múlt heti telje­sítményünk alapján inkább a támadójáték, mint a védekezés miatt aggódom. Olyan harcos csapatra vágyom, mint amely a Diósgyőrt legyőzte. A Bőcs régi ellenfél, amely sok kellemetlen­séget okozott már nekünk. Név­re igazi zsoldossereg, a többség­nek van már NB l-es múltja, de bízom az együttesben és a győ­zelemben - mondta Kolozsvári János, a Makó FC edzője. A tervezett makói kezdő ti­zenegy: Czirbus - Rakonczai, Béres, Tóth /., Puskás - Podo­nyi, Varga R„ Magyar, Fülöp ­Schreiber, Faragó B. - Örülök annak, hogy fiatal magyar együttesünk szerdán a magasabban jegyzett Sop­ron ellen is tudott bizonyítani hazai pályán, nagy eredmény, végig tartottuk velük a lépést, az pedig rendkívüli erőről tesz tanúbizonyságot, hogy a hosszabításban a győzelmet is sikerült megszereznünk. A Szeviépben jelenleg nyolc egyetemista kosárlabdázik, ezért is mondom, hogy ennek a csapatnak van jövője - re­mélem, a Sopron elleni bravú­runk után ezt további támoga­tók is felismerik - tette hozzá. A Fradi ellen egyébként új játékos is bemutatkozhat a Szeviépben: ha sikerül elin­tézni a papírmunkát, a zöld-fehérek ellen pályára léphet a csütörtök óta a csa­pattal készülő szerb center, Iva Roglics is. - Roglics pénte­ken írt alá az év végéig csapa­tunkhoz, fiatal, 22 éves kosa­rasról van szó, aki jól illeszke­dik majd a Szeviépbe. A szerb játékos tavaly a francia élvo­nalban szereplő Calais színei­ben szerepelt, míg korábban hazájában a Partizan Beog­radban játszott - vele játéktu­dásban és a variációs lehető­ségek területén is erősödtünk - tájékoztatott Donkó Orsolya klubigazgató. FIATAL EDZŐK. KIS KRISZTÁN ÉS TÓTH ÁKOS CSATÁIA Mindszenten a Mórahalom CSONGRÁD MEGYE. A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójában ma három mérkőzés szerepel a program­ban. Kiszomboron (12.) a Csa­nádpalota (11.) szerepel, a ki­menetel kiszámíthatatlan. Az SZVSE-Gyálarét (9.) az Üllést (15.) látja vendégül, a hazai" gárda a favorit. A játéknap rangadóját Mindszenten (7.) játsszák, ahová az éllovas Mó­rahalom (1.) látogat. - Hazai közönség előtt csakis a győzelem a cél. Kivá­ló csapatot fogadunk, ismer­jük ellenfelünk gyengéit és erényeit, és az előbbit kihasz­nálva szeretnénk megszerezni a három pontot. Mindenkire számíthatok, a legjobb csapat veszi fel a harcot a Móraha­lom ellen - vélte Kis Krisztián, a Mindszent játékos-edzője. - Nagyon nehéz meccs előtt állunk, semmivel sem lesz könnyebb, mint a Kiste­lek _ ellen 3-1-re megnyert rangadó. Rutinos és gyors, te­hetséges játékosok alkotják a Mindszentet, ahová akkor sem volt kellemes elutazni, amikor kevésbé jól szerepelt, nemhogy most, amikor az él­mezőnybe tartozik. Azt szeret­ném, ha a mérkőzés végén pa­rázs hangulat lenne, mert az azt jelentené, hogy nyertünk. Ha így lesz, akkor akár szép őszt is zárhatunk. Kreizler el­tiltását tölti, a többiek kisebb sérüléssel bajlódnak, de azok rendbe jönnek. A feltételeink adottak, mindenki mellettünk áll, csendben dolgozunk to­vább - mondta Tóth Ákos, a Mórahalom szakvezetője. Vasárnap öt találkozót ren­deznek: az Ásotthalom (5.) az UTC-t (10.), a Röszke (16.) a Kiskundorozsmát (6.), a Nagymágocs (14.) a Balástyát (4.), a Sándorfalva (8.) a Csongrádot (2.), a Kistelek (3.) pedig a Tápét (13.) fogadja. Az ásotthalmi és a sándorfalvi mérkőzés kifejezetten izgal­masnak tűnik. PÁLYÁRÓL PÁLYÁRA Kupacsaták Szegeden NŐI VÍZILABDA MAGYARKU­PA-CSOPORTMECCSEK, SZOM­BAT, 10 ÓRA, VASÁRNAP 10 ÓRA. Az újszegedi sportuszo­dában ma és holnap rendezik a női vízilabda magyar kupa cso­portmérkőzéseit, a belépés mindkét napon ingyenes. A sorsolás szeszélye folytán a je­lenlegi négy legerősebb hazai együttesből három a szegedi csoportban ugrik vízbe. - A Szentes és az Eger előttünk jár, több tapasztalattal bírnak az ott játszók, de ez nem jelenti azt, hogy lemondtunk volna a továbbjutásról, a négy közé ke­rülésről. Nincs sérültünk, eltil­tottunk, a legerősebb összeállí­tásban szerepelhetünk - nyilat­kozta a Taylor&Nash Universitas Szeged edzője, Godova Gábor. - Célunk egyértelmű: annak el­lenére, hogy a keretünkben akadnak sérültek, tovább sze­retnénk jutni. Mindegy, hogy az első vagy a második helyen, a lényeg, hogy bejussunk az elő­döntőbe - mondta Zantleitner Krisztina, a Hungerit Metal­Com-Szentes trénere. A mai kupaprogram: Sze­ged-Kecskemét 10, Szen­tes-Eger 11.30, Kecskemét­Szentes 17.30, Eger-Szeged, 19. Vasárnap: Eger-Kecskemét 10, Szentes-Szeged 11.30. Az első sikerre várva HPQ-SZEGED-MAFC, VASÁR­NAP, 16 ÓRA. A férfi röplabda Extraliga negyedik fordulójá­ban hazai pályán, az újszegedi sportcsarnokban az egy győ­zelemmel álló MAFC-ot fogad­ja a nyeretlen HPQ-Szeged. - Eddig olyan csapatok ellen játszottunk, amelyek esélyeseb­bek voltak nálunk, a MAFC vi­szont nem, hazai pályán szeret­nénk végre megszerezni első győzelmünket - jelentette ki a HPQ edzője, Mészáros Péter (képünkön). - jó lenne sikerrel zárni a meccset, önbizalmat ad­na a folytatáshoz. A műtéten át­esett Csíkos Gabi ugyan már edzeget, de játékáról még nem lehet szó, miként a beteg Szath­mári Mátéra sem számíthatunk. A bajnokság állása (a címvédő Kaposvár csak januárban kapcso­lódik be): 1. Kecskemét 6 pont (9:2), 2. Kazincbarcika 6 (9:3), 3. Dunaferr 5 (8:4), 4. MAFC 4 (5:8), 5. Veszprém 3 (3:9), 6. HPQ-Szeged 3 (1:9). A kis Újpest jön TISZA VOLÁN-SPARTAK-ÚJ­PEST JUNIOR, VASÁRNAP, 18 ÓRA. A jégkorong OB l/B-ben a Tisza Volán-Spartak a második fordutóban az Újpest junior együttesét fogadja vasárnap 18 órakor a szegedi műjégpályán. - Annyit tudunk holnapi ellenfe­lünkről, hogy a keret fele a Mol­ligában játszik, és az első fordu­lóban legyőzték a Crvena zvez­da juniort. A játékerejük nem is­mert előttünk, de remélem, egy jó mérkőzésen kijavítjuk azokat a hibákat, amelyeket a MAC el­len elkövettünk. Mindenki a baj­nokot akarja megverni, ezt a ter­het el kell viselni - mondta Ka­locsa László, a Tisza Volán-Spar­tak szakmai vezetője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom