Délmagyarország, 2010. szeptember (100. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-04 / 206. szám
18 PROGRAMPONT - NAPI KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ 2010. SZEPTEMBER 4., SZOMBAT Deszken tizenötödik alkalommal rendezik meg a falunapokat, amelyen ma 20 órától Szekeres Adrién (képünkön) szórakoztatja a közönséget. TISZAI HALFESZTIVÁL SZEGED MA IV. SZEGEDI NEMZETKÖZI KUTYTYOGATÓ HORGÁSZVERSENY 5 óra: Gyülekező a hajókikötőnél, 6 óra: Kihajózás, horgászverseny 10 óráig, mérlegelés. VÍZI SZÍNPAD 8 óra: Boszorkánysziget-Maros-torkolat rekordkísérlet (táv: 8 km, 8 és 17 óra között teljesíthető vízen, sporteszközökkel, 11.30: hosszútávúszók rajtja), Csongrád-Szeged vízitúracsapat fogadása, 9 óra: IV. Szegedi Sárkányhajóverseny, 10 óra: Egy „szegedi boszorkány" röpülve hozza a paprikát az óriásbográcsba, 12.10 órától: Csicsó Győző és zenekara, Molnár Dixieland Band, erős emberek versenye, borlovagok Tisza-parti felvonulása, a lovagrendek bemutatkozása, 20 óra: Ízelítő a Kárpát-medencei magyarság népzenéjéből: Algyői Citerazenekar, Rozsdamaró együttes. Szurdi Zsolt - Marosi Zoltán, Hívogató együttes. Mentés Másként Trió, közös gála, 22.30-tól táncház. ÚJSZEGEDI PARTFÜRDŐ 9 órától: Szakmai megnyitó, fotópályázat díjátadója, 11 óra: Első Magyar Fehérasztal Lovagrend felvonulása, 12 óra: Rácz Lajos cigányzenekara, 14 óra: Régi szögedi halászélet előadás, 17.05 óra: Halfőző érdemrendek és különdíjak átadása. RÉGI HUNGÁRIA 18 óra: A Fesztivál bora díj átadása, 20 óra: Szeged Szépe szépségkirálynő-választás. BELVÁROSI HALÁSZKERT 10 órától: Sing Team - musicalrészletek, Dél-alföldi Harmonikabarátok. Délikert Népszínház Hahotatréning, a Talent Tehetségkutató Énekstúdió könnyűzenei koncertje, Dorozsmai Hastánccsoport, Giselle Hastánc Klub, Délikert Színház - Rejtő Jenő: Jutalomjáték VÁRSZÍNHÁZ 11 óra: Interaktív mese: Ludas Matyi, 20 óra: Szerelem, oh! HOLNAP VÍZI SZÍNPAD 9 óra: IV. Szegedi Sárkányhajó Verseny, futamok: 9-12 óra, 13 g ő 16 óra, 17 -19 óra, 13 óra: üldözéses verseny, 12 óra: Rácz Lajos és zenekara, 14 órától: Storyville Jazz Band, Ritmus táncstúdió, Szegedi Erika a vendégeknek jósol, Drink Panthers, Samira hastánccsoport, 20 óra: A szegedi cigányzenekarok közös műsora, 21 óra: Bangó Margit és lánya, utána tűzijáték, lézershow. RÉGI HUNGÁRIA SZÁLLÓ 19 óra: Storyville Jazz Band. BELVÁROSI HALÁSZKERT 10 órától: Rúzsa Sándor Népdalkör és Citerazenekar, Tápai Hagyományőrző Egyesület, 13 órától: Petőfitelepi Szépkorúak Nyugdíjas Egyesület Népdalköre, Gyuris Gyula citerázik, Sárgarózsa Népdalkör, Petöfitelepi Jóbarátság Nyugdíjas Egyesület Népdalköre, Szegedi Hóvirág Nyugdíjas Klub, Nosztalgia Népitáncgyüttes, Délikert Napsugár Táncegyüttes. VÁRSZÍNHÁZ 11 óra: Interaktív mese: Magyar népmesék, 20 óra: Idézetek a boldogságról zenés est. Részletes infó, kapcsolódó rendezvények: www.halfesztival.hu vagy online programajánlónkban. SZABADIDŐ SZEGED ROOSEVELT TÉR - BELVÁROSI HÍDFŐ, MÓRA PARK A SZEGEDI MŰVELŐDÉSI HÁZAK NAPJA MA 10-22 óra: Sing Team - Musicalrészletek, Dél-alföldi Harmonikabarátok Klubja szólistái. Népszerű dallamok, Délikert Népszínház, Hahotatréning, Rejtő Jenő-jelenetek, Talent Tehetségkutató Énekstúdió - Könnyűzenei koncert, Székivirág Népdalkör, Giselle Hastáncklub. HOLNAP 10-21 óra: Rúzsa Sándor Népdalkör és Citerezenekar, Tápai Hagyományőrző Egyesület, Petőfitelepi Szépkorúak Nyugdíjas Egyesület Népdalköre, Gyuris Gyula citera, Sárga Rózsa Népdalkör, Petőfitelepi Jóbarátság Nyugdíjas egyesület Népdalköre, Nosztalgia Népitáncegyüttes, Délikert Napsugár Táncegyüttes. A Közéleti Kávéház rendezvénye GULYÁS LÁSZLÓ KERTJÉBEN (ACÉL U. 21.) ma 17 óra: Lecsóparti. Főz: Horváth József. A lecsót adják, a továbbiról mindenki maga gondoskodik. A WALDORF-ISKOLÁBAN (KOLOZSVÁRI TÉR) holnap 10 óra: „Belső béke megteremtése" című meditációs tanítás. Információ: 20/927-3471. ALGYŐ A FŐ TÉREN ma 17-20 óra: Miénk a tér! nyárvégi zenés irodalmi kavalkád. A teret elfoglalják: Parlandó Énekegyüttes, Tollforgatók Köre, Szőke Tisza Nyugdíjasklub, Gáli Zsolt, Pataki Andrea, Sermann József, a Talent Tehetségkutató Stúdió Tagjai. DOMASZÉK ÁRPÁD TÉR, FOGATHAJTÓVERSENY MA 20 óra: Sztárvendég: Gáspár László, majd diszkó a Rádió 88 munkatársaival (zenélnek: Patkós Attila és DJ p.e.t.). HOLNAP 8 óra: Megnyitó, 8.30 óra: Pályabejárás a versenyzők részére, 9-16 óra: Kétfordulós alappálya, egyszeri összevetéssel, 10-13 óra: Borkóstolás (ingyenes), borkülönlegességek bemutatója, 15.30 óra: Polgármesterek fogathajtása, eredményhirdetés. DESZK XV. DESZKI FALUNAPOK MA 7 óra: Horgászverseny megnyitója az 1-es tónál, 8 óra: VI. Szalma Zoltán Kézilab- . da-emléktorna a sportcsarnokban. PROGRAMOK A SZABADIDŐPARKBAN 10-17 óra: Gyermekparadicsom: ugrálóvár, játszóház 13 óra: ízek, italok utcája, Polgármesterek X. Nemzetközi Főzőversenye, Alföldi borok bemutatója, Jó ebédhez szól a nóta, 14 óra: Utcai akrobaták, 14.30 óra: Őriznek, védenek szolgálati kutyák bemutatója, 15.30 óra: „Mással szórakozzatok!" Helyi csapatok humoros vetélkedője, 17 óra: Miénk a színpad! Kulturális műsor, közben a főzőverseny eredményhirdetése, 19 óra: Meglepetésfellépő az ÚMVP-pályázat támogatásával, 20 óra: Sztárvendég: Szekeres Adrién, 21 óra: Tűzijáték, 21.20: Utcabál a Drink Pantherszszel. HOLNAP 11 óra: Ünnepi szentmise a római katolikustemplomban, 11 óra: A megújuló szerb néprajzi gyűjtemény kiállításának megnyitója a szerb iskola, óvoda épületében. ÓPUSZTASZER AZ ÓPUSZTASZERI NEMZETI TÖRTÉNETI EMLÉKPARKBAN ma 9 óra: Hagymanap. SZEGVÁR A RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMBAN hónap 9.30 óra: Szentmise és Salkaházi Sára ereklyéjének átadása. A 2006-ban boldoggá avatott Salkaházi Sára több mint 100 zsidót mentett meg a második világháború alatt. Itt töltötte noviciátusát, és tette le első fogadalmát 1930-ban. SZENTES IX. SZENTESI LECSÓFESZTIVÁL MA 11 óra: Városi fúvósok zenés figyelemfelkeltése, 10-20: Ugrálóvár, 11 óra: Gyermekprogramok és felnőtteknek szóló játékok, 13 óra: A Tücsök zenekar gyermekműsora, 15 óra: Tűzgyújtás, lecsófőző verseny, Nótás Jana operett- és mulatós slágereket ad elő, 15.30 óra: Dobbantó néptáncegyüttes, 16 óra: Dupla Kávé-koncert, 17 óra: A színpadon a Lajtha László A.M.I. ütős zenekara, 18 óra: Eredményhirdetés, díjkiosztás, majd tombolahúzás, 18.45 óra: Latin tánc és hastánc, 20.30 óra: Vásáry André, 21 óra: Korda György és Balázs Klári, majd tűzijáték zárja az estét. A MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZBAN (ADY ENDRE U. 36.) holnap 7-11 óra: A Szentesi Művelődési Központ díszmadártenyésztő szakköre díszmadár- és kisállatbörzét rendez. FILM SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM Step up - 3D (feliratos): ma és holnap 14,18, 20 óra, Kutyák és macskák - A rusnya macska bosszúja - 3D (m. b.): ma és holnap 16 óra, Hihetetlen utazás (m. b.): ma 10 óra. BALÁZS BÉLA TEREM A szúpercsapat (m. b ): ma és holnap 15.30 óra, BAARIA (feliratos): ma és holnap: 17.45 és 20.30 óra. CSÖKE JÓZSEF TEREM Hét perc a mennyországban (feliratos): ma és holnap 17,19.30 óra. GRAND CAFÉ Hó (feliratos, boszniai-német-francia-iráni): 19 óra, Engedj be! (felir., svéd): 21 óra. PLAZA CINEMA CITY Charlie St. Cloud halála és élete (feliratos): ma és holnap 10.30, 12.30,14.30,16.30,18.30, 20.30 és ma 22.30 óra. A karate kölyök (m. b.): ma és holnap 11.30,14.15,17,19.45 és ma 22.20 óra. A kilencedik légió (feliratos): ma és holnap 14,18 és ma 22.30 óra. Step up 3 - Digitális 3D (feliratos): ma és holnap 11,13.15,15.30, 17.45,20 és ma 22.15 óra. Ragadozók (m. b.): ma és holnap 11.15,13.30,15.45,18,20.15 és ma 22.30 óra. Salt ügynök (m. b.): 16, 20 és ma 22 óra. Kutyák és macskák A rusnya macska bosszúja - 3D (m. b.): ma és holnap 10.45,15 óra. Levelek Júliának (feliratos): ma és holnap 10,14.45 óra. Varázslótanonc (m. b ): ma és holnap 11.45,15.15,17.45,20.15 és ma 22.30 óra. Csingiling és a nagy tündérmentés (m. b.): ma és holnap 11.15, 13.15 óra. Nagyfiúk (m. b.): ma és holnap 12.45,17.15,19.30 és ma 21.30 óra. Az utolsó léghajlító - 3D (m. b ): ma és holnap 16.45, 20.30 óra. Eredet (m. b.): ma és holnap 12, 16.45,19.30 és ma 22.15 óra. Shrek a vége, fuss el véle - 3D (m. b.): ma és holnap 13,18.45 óra. Alkonyat - Napfogyatkozás (feliratos): ma és holnap 14.45 óra. Toy Story (m.b.): ma és holnap 10.15 KONCERT, BULI SZEGED A MILLENNIUMI KÁVÉHÁZBAN ma 19 óra: Indigó-koncert, holnap 18 óra: Riccardo Monti (Olaszország) gitározik. SZOTE-KLUB ma 22 óra: Music Döme Party - D) Rat'N, holnap 22 óra: GólyaStart Party - DJ Lennard (Zártkörű rendezvény!). MEMPHIS CLUB & CAFE ma 21 óra: Videó Warm Up Party D) Timár. FÉSZEK KLUB ma 22 óra: Fresh Night, DJ Dániel Freeman, Gyala A GARABONCZIÁS BOROZÓBAN ma 17 óra: Verschwende deine jugend, jubilee, ma 20 óra: Koncertek - Indirekt, The Snobs, Csók és könny, Hiteljugend, Elit osztag. KISZOMBOR A RÓNAY-KÚRIA ÉTTEREMBEN ma 19 óra: Nyárbúcsúztató zenés-táncos est. KIÁLLÍTÁS SZEGED A SOMOGYI-KÖNYVTÁRBAN megnyílt a Szűcs Édua Szegedről elszármazott grafikus, karikaturista, illusztrátor rajzaiból álló kiállítás az első emeleti folyóirat-olvasóban. Zsolnay-remekművek - A világhírű pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra legszebb alkotásaiból nyílt kiállítás. A Zsolnay-remekművek című kiállítássorozat 2009-es megnyitóját a New York-i Forbes galériában tartották. A kiállításon eozin- és porcelánvázák, -kaspók, ékszerek, teás- és étkészletek láthatók. A kiállítás szeptember 5-éig, a könyvtár nyitvatartási idejében tekinthető meg, október 22-éig tart nyitva a Helyünk a világban című, a bibliotéka régi és ritka könyveiből összeállított kiállítás, a könyvtár nyitvatartási rendjében. A MÓRA FERENC MÚZEUMBAN (ROOSEVELT TÉR 1-3.) a Csontvárytó! Szőnyiig - Modern magyar művészet, válogatás a miskolci Hermán Ottó Múzeum anyagából szeptember 12-éig tart nyitva, állandó kiállítások: Patikatörténeti kiállítás, Móra Ferenc-emlékszoba, Csak egy Földünk van - természettudományi kiállítás, Díszterem az állandó festészeti bemutatóval, Lucs-gyűjtemény, Szöged hírős város... néprajzi kiállítás. A kiállítások hétfő kivételével naponta 10-17 óráig tekinthetők meg. A VÁRBAN vadászati kiállítás látható szeptember 5-éig - bemutatják a Magyarországon elejthető vadakat, nevezetes trófeákat és a vadászat ihlette képzőművészeti alkotásokat. A FEKETE HÁZBAN megnyílt a Söröskorsók és -kancsók Köves L. Imre magángyűjteményéből című kiállítás, amely szeptember 10-éig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig tart nyitva. Állandó kiállítások: így öltözködött a „szögedi nemzet" - a szabóipar dicsérete. A BÁLINT SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZBAN (TEMESVÁRI KRT. 42.) Megnyílt a „Szabadkígyós 2010" című, a Szegedi Szépmíves Céh 22. alkotótelepének beszámoló kiállítása. A tárlat szeptember 11-éig látható. A REÖK-BEN megnyílt a Rembrandt rézkarcai című kiállítás, amely október 31-éig látogatható. A KASS GALÉRIÁBAN (VÁR U. 7.) állandó kiállítás tekinthető meg Kass János grafikáiból. AZ EDF GALÉRIÁBAN megnyílt a Régi házak üzenete című fotópályázati kiállítás. A tárlat szeptember 15-ig látható. A PICK SZALÁMI ÉS SZEGEDI PAPRIKA MÚZEUM keddtől szombatig 15-18 óráig várja látogatóit. Vasárnap és hétfő szünnap. Állandó kiállítások: A Pick szalámi története, A szegedi paprika története. CSONGRÁD A TARI LÁSZLÓ MÚZEUMBAN október 10-éig látható az „Egy orvos, akinél a kultúrák találkoznak" című tárlat. állandó kiállítások: Csongrád megye bronzkori kultúrája, Mozaikok Csongrád megye történetéből, Csongrád város népélete, Ellés-monostor ásatása. MAKÓ A JÓZSEF ATTILA MÚZEUMBAN megnyílt Sipos József (London), Fényképezőgéppel a Föld körül című fotókiállítása, állandó kiállítás: Küzdelmes évszázadok - Makó története az újjátelepüléstől (1699) a rendszerváltásig (1989). HÓDMEZŐVÁSÁRHELY AZ EMLÉKPONT GALÉRIA KIÁLLÍTÓTERMÉBEN (ANDRÁSSY ÚT 34.) október 10-éig látható az 1988-1990: A változás évei, egy rendszer bukása, egy rendszer születése című kiállítás. A HAGYMAHÁZBAN Szeptember 14-éig látogatható a Makói Grafikai Alkotótelep Exit című kiállítása. ASZTALFOGLALAS: Góiy Pince & Terasz, 6723 Szeged, Liszt u. 9. AHOL A TÁLALÁSBAN FENSÉGES RÁAOÁS VAN! Ma kilencedik alkalommal várják Szentesre a lecsó szerelmeseit. Miközben a vállalkozó kedvűek a főzőtudásukat mérik össze, a rendezvényre kilátogatok a néptáncosok, a latin- és hastáncosok, valamint neves művészek előadásait nézhetik meg.