Délmagyarország, 2010. augusztus (100. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-24 / 196. szám

2010. AUGUSZTUS 21., SZOMB AT HIRDETES A VIDÉKI VÁROSOKBAN INKÁBB AZ ATUTAZOK SZALLNAK MEG Szeged új arculattal a turisztikai palettán ••• A megyeszékhely már nem csak fesztiválváros: a hazai fürdőturizmus térképére is felkerült. FOTÓ: KARNOK CSABA Már nemcsak a fesztiválok, a gyógy- és wellnessfiirdők is turistákat csábítanak Szegedre - ezt bizonyítja az idei szezon. Májustól szep­temberig gyakran telt házzal működnek a szállodák, magánszállá­sok. A vidéki városokban még az átutazók vannak többségben. CSONGRÁD MEGYE BOBKÓ ANNA - 2010-ben Szeged új arcu­lattal tűnt fel a turisztikai pa­lettán - a fesztiválvárosi címre már évekkel ezelőtt rá­szolgált, az idei szezonkez­dettől pedig a wellness- és gyógyfürdők városainak tér­képére is felkerült - fogalma­zott Mihály Illés, a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. El­mondta: az újszegedi Nap­fényfürdő Aquapolis megnyi­tása hozzájárult, hogy az év minden időszakában egyen­letesen alakuljon a turizmus a Tisza-parti városban. A Dó­rái, a Dóra2 és az Anna gyógyvíz kihasználásával, az európai színvonalú fürdőhe­lyek működtetésével pedig Szegedet méltán nevezhetjük fürdővárosnak. A fürdő- és gyógyturizmus mellett a fesztiválok vonzzák a legtöbb látogatót Szegedre. A meghosszabbított, összesen 11 napos borfesztiválra és a Sze­ged napi rendezvényekre pél­dául 200 ezer vendég volt kí­váncsi, és 300 millió forintnyi turisztikai tőkét hozott Szeged­re. A Hungarikum Fesztivál és a grillfesztivál is egyre népsze­rűbb program. Csongrád megye székhelyén évente átlagosan 150 ezer turis­ta 300 ezer vendégéjszakát tölt el, a legjobb statisztikát 2005-ben rögzítették, ekkor 296 ezer 286 turista fordult meg a városban. 2008-ban és 2009-ben visszaesés követke­zett: bezárt a Forrás Szálló, és a Royal sem üzemelt, beütött a gazdasági válság. Bár ez még mindig érezteti hatását, a ven­déglátás lassan kezd kimozdul­ni a mélypontról. Pontos ada­tokkal Mihály Illés még nem tu­Kevesebb vendég a magánszállásokon. - A vendégeink az idei nyá­ri szezonban rövid időre jöttek, legtöbben a szabadtérire érkeztek, általá­ban egy-két éjszakát töltöttek el a Szenna Vendégházban, ahol a hétvé­geken rendszerint nem volt szabad szobánk, hétköznap azonban pangott az üzlet - hallottuk Sümeginé Nemes Nagy Ágnestől, aki az idei szezon­ban összességében visszaesést tapasztalt. Ezt azzal magyarázta, hogy akik korábban is meg tudták fizetni a szállodát, azoknak ez a válság után sem jelent problémát, a magánszállásokat azonban a kisebb költségve­téssel rendelkezők választják, akik közül sokan inkább otthon maradtak. Inkább csak átutaznak Vásárhelyet az utóbbi egy-két hónapban egyre több vidéki és külföldi kereste fel, de csak át­utazóban. Kevesen éjszakáztak itt. A belföldiek jellemzően a fő­városból és Dunántúlról, Győrből és Szekszárdról, míg a külföldiek Írországból, Németországból és Hollandiából érkeztek - vont gyors mérleget tapasztalataiból Mártonné Tülkös Ildikó, a helyi Tourinform-iroda vezetője. Az el­múlt esztendőkhöz képest visz­szaesett a forgalom a makói Au­tóscsárdában. Szabó Norbert tu­lajdonostól megtudtuk: a forga­lomcsökkenést befolyásolta, hogy a fürdő a fejlesztések miatt csak félgőzzel működik. Arra szá­mít, hogy ha teljesen elkészül az M43-as és a feléjük vezető lehaj­tósáv, ismét visszatérnek a ven­dégek. A tavalyihoz hasonló volt az idei szezon a szentesi Hold­fény Panzió számára. Vukovich Sándorné tulajdonostól megtud­tuk: a legerősebb hónapjuk a má­jus volt a fábiáni lovasnapok, il­letve a tömegeket megmozgató városi rendezvények miatt. dott szolgálni, az összesítés ok­tóberre készül el, ám a szakem­ber bizakodó, a tavalyi évhez képest növekedésre számít. Szeged szálláshelyeinek száma a szállodai szobáktól a kempingekig mintegy 7000. Egy-egy nagyobb fesztivál vagy sportrendezvény, a sza­badtéri játékok előadásai, a kajak-kenu-válogató és a vi­torlázó-világbajnokság, a vá­rosnapi programsorozat, az if­júsági napok és a halfesztivál idején - májustól szeptembe­rig - szinte folyamatosan csúcsra járnak a szegedi szál­lodák. - Jó néhány telt házas na­punk volt, főleg a különböző programok alatt. Sikerült meg­őrizni a tavalyi foglaltságot még úgy is, hogy a Forrás idő­közben megnyitott - mondta el lapunknak Vezekényi Péter, a Novotel Hotel igazgatója, akitől megtudtuk: a szálloda a nyári hónapokban 60 százalék feletti kihasználtsággal működik. A vendégek 30 százaléka belföld­ről érkezik, egyre többen nya­ralnak itt családostul: idén két­szer annyi gyerek szállt meg szüleivel a hotelben, mint ta­valy júliusban. Adóssággörgető kórházaink KÓRHÁZAK ÉS ADÓSSÁGOK I Sorrend I 1 K W • w \ÜIM Pécsi Tudományegyetem í? MP 4. SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Szeged 15. Dr. Bugyi István Kórház, Szentes 21. Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelőintéiet, • 43. Erzsébet Kórház-Rendelőintézet, Hódmezővásárhely 93. Csongrád Megyei Önkormányzat Mellkasi Betegek Szakkórháza, Deszk Szegedi Kistérs^öbbcélú Társulása Humán Szolgáltató Központ .^•Aj, i .. mk I Kisteleki Térségi Egészségügyi Központ Nonprofit Kft. Fotris: DM/DV-gyüjtés Összes határidőn túli kötelezettség (ezer Ft) .^t4894107 2601667 669668 485400 133 526 0 0 0 DM-GRAFIKA portjaival külön tárgyaljanak. Ezt követően pedig át kell gon­dolni az egészségügyi ellátás egészét az integráció, az erőfor­rás-koncentráció alapján. Tehát az esetleges konszolidáció nem kizárólag adósságcsökkentés, annak a hatékonyság javulását kell eredményeznie. CSONGRÁD MEGYE FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL - A kórházak összehasonlításá­ra nem alkalmas az adósságlis­ta. A kifizetetlen számlák össze­ge ugyanis nem mutatja az ela­dósodottság mértékét. Ha az in­tézményi költségvetés 4 száza­léka alatti a határidőn túli köte­lezettség, akkor az akár önerő­ből is kezelhető; 8 százalékig külső beavatkozással orvosol­ható a baj; míg az efölötti adós­ságmennyiség már komoly problémát jelent - árnyalta a képet Rácz Jenő. A Magyar Kór­házszövetség elnöke elmondta: a most először teljes körűen be­érkezett adatokat értékelik. Az adósságkezelés megkívánja, hogy a kifizetetlen számlák mö­götti beszállítók különböző cso­jól birkóznak A gazdálkodási nehézségek­kel megbirkózik az egészség­ügyi intézmények harmada, határidőn túli kötelezettsé­gük: nulla. E csoportban tatá­lunk több olyan céget, amely járóbeteg-ellátás részeként végez úgynevezett „egyna­pos sebészeti ellátást". De a jól gazdálkodók közé tartozik a deszki tüdőkórház is. Az igazgató, Bálint Beatrix el­mondta: a szakmailag felké­szült csapat folyamatosan fi­gyeli a gazdálkodási mutató­kat, a döntéshozók instrukci­óit minden munkatársuk ha­ladéktalanul és szívvel-lélek­kel teljesíti. Isten veled, Lara! SZÖGI ANDREA ^ -Syf szogi.andrea@delmagyar.hu Még meg sem született, már biztos volt: Larának nem lesz könnyű dolga a Földön. Édesanyja, Éva egyedül vállalta őt, de tudta, ketten elég erősek lesznek, és szembeszáll­nak a világgal. Nagyon hamar kiderült, hogy a sors jóval több akadályt állított az útjukba, mint azt Éva valaha is gondolta. Lánya szívbetegsége megkeményítette, csak a remény hajtotta, hogy Lara egyszer meggyógyulhat vég­re. Feladta az életét, és éjjel-nappal a kórházi ágy mellett ült, hogy együtt lehessenek. Vállalta a nyilvánosságot is, mert felmérte, ehhez a harchoz ők ketten már kevesek lesznek. Jól tette, hiszen rengetegen ajánlották segítségü­ket, a szegvári önkormányzattól lakást kaptak, lapunk gyűjtőakciójában pe­99 Csak a remény hajtotta, hogy Lara egyszer meggyógyul­hat végre. dighat hét alatt 1,3 millió forint jött össze. Az elmúlt két évben rendszeresen beszél­tem Évával, kétszer ta­lálkoztunk is. Először akkor, amikor az ado­mányok hírével hazavártuk őket a kórházból, másodszor Lara születésnapján. Sokszor hallottam örömet a hangjá­ban, gyakran volt elkeseredett is - de bármit érzett, hihe­tetlen módon uralkodott magán. A beszélgetéseinkbe szinte mindig „beleszólt" Lara, hol nevetett, gügyögött, máskor türelmetlenül kiabált, hogy anyukája csak vele foglalkozzon. A kicsi számára édesanyja jelentette a vilá­got, legtöbbször csak a karjaiban érezte jól magát. Egy idő után már Éva is telefonált nekünk egyszer-egyszer, hogy elmondja például: nem szeretné, ha megjelenne az újságban, de lánya ismét kórházban van. A múlt hét elején arra készültem, a fürtös kislány 3. születésnapja alkalmából újra írunk majd arról, mi újság velük. Ehelyett már péntek este keresnem kellett az anyu­káját, mert arról szóltak a hírek, hogy Lara nincs többé. Éva sokáig hallgatott a vonal túlsó végén, aztán kimond­ta, amit addig nem akartunk elhinni: Lara elment. Az utolsó leheletéig küzdött, de a háborút elvesztette - édes­anyja karjai közt, ahol mindig is biztonságban érezte ma­gát. Nagyon sokan nagyon sokáig emlékezni fogunk rá. Fényképek nélkül is. A kicsi lány ma lenne 3 éves. Isten veled, Bóta Lara Szonja! Kampány és nyilvánosság SZEGED. Aláírták az önkor­mányzati választáson induló jelölőszervezetek képviselői a Délmagyarország, a Délvilág és a delmagyar.hu választási vál­lalásait tartalmazó etikai kóde­xet. Lapunk kiszámítható és konstruktív partnere kíván len­ni az induló személyeknek és jelölőszervezeteknek, ezért meghatározott megjelenési le­hetőségeket kínál számukra. Az erről szóló egyeztetésre min­den pártot és jelölőszervezetet meghívtunk. A megbeszélésre a Fidesz, az MSZP, a Centrum összefogás Magyarországért Párt, a Független Városi Szövet­ség - Magyar Egyesület, a Civil Mozgalom Egyesület, az össze­fogás Zsombóért Közhasznú Egyesület, a Zöld Baloldal kép­viselői, valamint Márta József szegedi független jelölt jött el. A képen Nagy Péter (Összefogás Zsombóért), Apró Juhász János és Si­mon Melitta (Független Városi Szövetség - Magyar Egyesület), Solymos László (MSZP), Tóth Sándor (Civil Mozgalom), Márta József (független), Farkas Sándor (Fidesz), Beck Gábor (Zöld Baloldal). FOTÓ: KARNOK CSABA Kigyulladt a busz SZEGED. Az első vizsgálatok szerint műszaki hiba okoz­hatta a tüzet egy távolsági au­tóbusz motorterében tegnap délután a Bajai úton, a repü­lőtérhez közeli körforgalom­nál - tájékoztatott Tátrai Já­nos, a Csongrád Megyei Ka­tasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Az Ásottha­lom-Szeged járat sofőrje ész­lelte, hogy füstöl a karosszé­ria, mire leállította a jármű­vet, már lángolt a busz hátul­ja. Személyi sérülés nem tör­tént; a vezető a 44 utast le­szállította - pótjárat vitte to­vább őket. Két tűzoltóautó ér­kezett a helyszínre, a tüzet gyorsan eloltották, de a jár­mű hátsó része teljesen ki­égett. A főúton hatalmas tor­lódás alakult ki a helyszíne­lés idejére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom