Délmagyarország, 2010. augusztus (100. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-25 / 197. szám
2010. AUGUSZTUS 25., SZERDA KAPCSOLATOK 11 MEGKERDEZTÜK VÁSÁRHELYI OLVASOINKAT - KAPCSOLODO ÍRÁSUNK A 4. OLDALON Leadta már a kopogtatócéduláját? |B| PURUCZKAI GÉZA kereskedő: - Még nem, de már eldöntöttem, melyik párt jelöltjét támogatom ajánlószelvényemmel, vagyis megvan a kiszemelt. Annyit elárulhatok, hogy a jobboldal felé húz a szívem, és a parlamentbe bejutott egyik új erő ottani tevékenysége, munkája szimpatikus számomra. FEHERVARI JÓZSEF gépkocsivezető: - Természetesen, már legalább két napja. Azért siettem vele, mert fontosnak tartottam bizalmamról biztosítani azt a pártot, jelöltet, aki számomra elfogadható programot képvisel. Például támogatja a nagycsaládosokat nekem négy gyerekem van. SZERENCSI JÁNOSNÉ nyugdíjas gyermekfelügyelő: - Még nem, most elsősorban az otthoni munkára, a meszelésre koncentrálok, az köti le az energiáimat. Még nem is jöttek érte. Egyébként nem is gondolkodtam el komolyan a dolgon, de ha leadom, valószínűleg, mint mindig, jobboldali jelöltet támogatok vele. HAVASI KATALIN települési képviselő: - Félig. Ez azt jelenti, hogy a polgármesterjelöltre már korábban leadtam - másokéval együtt, többen rám bízták ugyanis ajánlószelvényüket -, és meggyőződésből támogatom az illetőt. A képviselőjelöltnek szólót is kitöltöttem, ma juttatom el a kiválasztottnak. ELVESZETT, KÖSZÖNET II POSTABONTAS PENZTARCABAN AZ UNOKÁK FÉNYKÉPE A 30/537-1744-es számról telefonáló olvasónk Szegeden, valahol a belvárosban elveszítette szürke színű pénztárcáját. Nagyon sokat jelentett neki, mert benne van mind a négy unokájának a fényképe, ezért is kérné a becsületes megtalálót, hogy legalább a tárcát jutassa vissza neki. Nagy boldogságot szerezne ezzel egy elkeseredett nagymamának. KULCSCSOMÓ A 30/832-0440-es számról telefonáló olvasónk szombaton a Boross József utca és a Mars tér között elveszítette hét kulcsból álló kulcscsomóját. Kéri a megtalálót: hívja. KOCSIKULCS Augusztus 18-án, szerdán olvasónk elhagyta Renault típusú gépjárművének a slusszkulcsát. Kéri, hogy a becsületes megtaláló jutalom ellenében jelentkezzen a 70/327-7162-es telefonszámon. ORVOSI ÜGYELETEK SZEGEDEN Baleseti sebészet, felnőtt: traumatológiai klinika (Semmelweis u. 6.). Járó betegek: traumatológiai szakrendelés 7-16 óráig (Tisza Lajos krt. 97.), traumatológiai klinika 16-19 óráig (Semmelweis u. 6.). Sebészet, nem baleseti: sebészeti klinika A részlege (Pécsi u. 4.). Urológia: sürgősségi betegellátó osztály (Kálvária sgt. 57.). Sürgősségi betegellátás, felnőtt: sürgősségi betegellátó osztály, mindennap 0-24 óráig (Kálvária sgt. 57.). Baleseti sebészet, gyermek (14 év alattiak): gyermekgyógyászati klinika és gyermek-egészségügyi központ gyermeksebészeti osztály (Korányi fasor 14-15.). Szemészet: szemészeti klinika (Korányi fasor 10-11.). Felnőtt és gyermek sürgősségi orvosi ügyelet: hétköznap 16 órától reggel 7.30-ig, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (Szilágyi u. felől). Tel.: 62/433-104 vagy 104. S. 0. S. Lelkisegély-szolgálat: megyeszerte ingyenes: 06-80/820-111. Gyógyszertár: Pelikán Gyógyszertár (Ág u. 1., tel.: 559-571), hétfő-szombat 22-7-ig, vasárnap 20-7-ig, munkaszüneti napokon (ünnepnap) 7-7-ig. TÉRÍTÉSES FOGORVOSI ÜGYELET DENTHA FOGÁSZAT Osztrovszky u. 12. • 30/206-9532 H-p. 8-22, szo-v. 9-19 óráig. www.dentha.hu Vértói emlékhely Marosvásárhelyről, a székelyek hajdan szabad városából, Székelyföld szívéből a hála és a köszönet szavával üzenek nektek: milyen jó, hogy van egy megszentelt helye a székely szabadságtörekvésnek a mai Magyarországon. Milyen jó, hogy a megcsonkított hazában vannak olyandk, akik azt mondják nekünk, az elszakított területek magyarjainak: a kevésből, ami maradt, legyen a tietek ez a talpalatnyi föld. Emlékeztetőül, hogy hozzánk tartoztok, és mi is örökkön veletek vagyunk! 1943. január 19-én Marosvásárhelyen száznegyven községből negyvenezer ember gyűlt össze egy nagygyűlésre, hogy hitet tegyen a székelyek hűségéről Magyarországhoz. A székely nagygyűlés közvetlen indítékai közt azok a román elméletek szerepeltek, hogy a székelyek voltaképpen a románok leszármazottai. A gyűlésen felszólaló báró Atzél Ede elutasítva a román elméletet azt mondta, a székelység azt is tudja, milyen sors várna rá, ha visszakerülne a román állam keretébe. Ám hiába tudták az apáink, a nagyapáink, mit jelentene visszakerülni kisebbségi sorba, amitől báró Atzél Ede és mások is tartottak, bekövetkezett. De így sem feledtük el soha, amit a Marosvásárhelyi Székely Nagygyűlés 1943 januárjában határozatban kimondott: „Ha mi magunkat székelyeknek mondjuk vagy valaki csak így emleget minket -, ezzel csak arra az erkölcsi, nemzeti és népi jelentésre teszünk külön hangsúlyt, amelyet nekünk ez a szent név jelent: magyar". Ma a magyar nemzet legerősebb regionális tudattal és sajátos hagyományokkal rendelkező közössége a székelység. Ennek a közösségi tudatnak meghatározója épp az a meggyőződés, hogy mindig a nemzet védelmezője és legmagyarabb törzse volt a székely. A székely himnusz szegedi emlékműve valójában egy megerősítése ennek az erős köteléknek, amely a trianoni határok fölött is a nemzet egészéhez kapcsol bennünket. Köszönet illeti érte a Független Városi Szövetség Magyar Egyesületét, személyesen Apró juhász Jánost és az elkészült MEGJÖTTÜNK SZEGED PÉTER TÍMEA Augusztus 19., 15 óra 55 perc, 3760 g. Sz.: Simon Tímea és Péter Róbert (Öttömös). ONCZAY LILLA VILLŐ Augusztus 17., 9 óra 50 perc, 3350 g. Sz.: dr. Molnár Mirtill és Onczay Péter (Domaszék). TANÁCS MILÁN Augusztus 20., 14 óra 39 perc, 3380 g. Sz.: dr. Gellén Mariann és Tanács Gábor (Szeged). PAJZER ANDRÁS Augusztus 20., 15 óra 50 perc, 3480 g. Sz.: Bernát Andrea Mónika és Pajzer Attila (Szeged). PERÉNYI ATTILA Augusztus 21., 12 óra 35 perc, 3260 g. Sz.: dr. Varga Katalin és dr. Perényi László (Szeged). MÉSZÁROS TIBOR Augusztus 21., 13 óra 15 perc, 3150 g. Sz.: Gémes Éva és Mészáros János (Csengele). BURÁNY ZSÓFIA Augusztus 21., 9 óra 40 perc, 2680 g. Sz.: Farkas Dóra Petra és Burány László (Szeged). SZENTES ÁDÁM ZOLTÁN Augusztus 18., 8 óra 23 perc, 2800 g. Sz.: Pápai Éva és Ádám Zoltán (Nagyrév). KECSKÉS NOEL KEVIN Augusztus 18., 13 óra 5 perc, 3810 g. Sz.: Atkári Anita Mónika és Kecskés László (Csongrád). KARDOS SÁNDOR RÓBERT Augusztus 19., 15 óra 55 perc, 3280 g. Sz.: Szalóki Jolán Anikó és Kardos Sándor (Nagytőke). RÁGYANSZKY MÁTÉ GÁBOR Augusztus 19., 18 óra 12 perc, 4020 g. Sz.: Sáli Veronika és Rágyanszky Gábor (Szarvas). KOZÁK REGŐ Augusztus 21., 16 óra 12 perc, 3550 g. Sz.: Bodnár Bernadett és Kozák GáborTSzentes). KOCSIS ISTVÁN Augusztus 22., 15 óra 35 perc, 3470 g. Sz.: Tóth Ilona és Kocsis István (Cserkeszőlő). JÁMBOR DORKA Augusztus 21., 15 óra 40 perc, 3410 g. Sz.: Justyák Anikó és Jámbor Rudolf (Orosháza). BÁNFI REBEKA NAPSUGÁR Augusztus 19., 14 óra 10 perc, 3350 g. Sz.: Bari Sarolta Borbála és Bánfi Géza (Szentes). FÉBERT VIOLA Augusztus 21., 0 óra 10 perc, 3520 g. Sz.: Jutási Andrea és Fébert Zoltán (Szentes). GRATULÁLUNK! székely kapukért a Magyarok Világszövetségét, személyesen Patrubány Miklóst, aki segítette a székely székeket, hogy megjeleníthessék azt a magasztos gondolatot, amelyet a Marosvásárhelyi Székely Nagygyűlés határozata is kifejez. Illesse köszönet azokat a székelyeket is, akik otthon megértették a fontosságát a kezdeményezésnek, és cselekvően álltak melléje a kezdetektől, ma pedig eljöttek ide közösen ünnepelni. Bízzunk abban, hogy a jövőben ez az emlékhely is hozzá fog járulni a székelyek autonómiaküzdelmének megerősödéséhez, és végül meg fogjuk tudni teremteni a székely szabadságnak, Székelyföld önkormányzásának intézményeit. Ennek előfeltétele, hogy minden magyar, a világon bárhol éljen is, megértse, hogy ez a magyar nemzet egészének érdeke! Erőt, kitartást és a magyar összetartozás erejébe vetett hitet kívánok mindenkinek. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke (A vértói emlékhellyel kapcsolatos vitát befejezettnek tekintjük. A szerk.) Csörög a telefon C Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat ma & Nyemcsok Éva újságíróval oszthatják meg. Az ügyeletes újságíró hétfőtől péntekig 9 és 21 óra között hívható a 06-30/218-1111-es mobiltelefonszámon. 16 és 21 óra között rendkívüli eseményekről szóló bejelentéseket fogadunk. E-mail: kapcsolatok@delmagyar.hu SMS-számunk: 06-30/303-0921 Ha nem kapott újságot: hívja a 62/567-864-et, vagy jelezze a terjesztes@delmagyar.hu e-mail címen! PARLAGFUGONDOK A 62/444-359-es számról telefonáló olvasónk jelezte, hogy a Bajai út mentén a repülőtértől egészen a körforgalomig, illetve a zöldfás templomnál, ameddig a szem ellát, minden tiszta parlagfű. Az idén nagyon elhanyagolják az illetékesek az irtást. A 20/268-6428-as számról telefonáló olvasónk is hasonló probléma miatt telefonált, csak ő a marostői városrészt említette. Ott él, és elkeseredve látja, hogy a kivirágzott parlagfű már mindenfelé szórja a magját. Megfigyelte: tavaly az önkormányzattól hetente kijártak ellenőrizni és büntetni a hanyag gazdákat, most nem látja ugyanezt a „lelkesedést". Pedig nagyon fontos lenne, hiszen azok a gyomok, amelyek most elszórták a magjaikat, már jövőre is „gondoskodtak" az allergiában szenvedőkről. Olvasónk szomszédjában is két telek üresen áll, tele gazzal, de azért mégsem mehet át gyomot irtani. NYILVÁNOS ILLEMHELY A 30/729-8020-as számról jelentkező szegedi olvasónk elmondta: nagyon szép lett a tarjáni víztorony környéke, de az ott lakók mindvégig hangoztatták - hiányolják a nyilvános illemhelyet. Most, hogy kész lett a felújítáf szomorúan tapasztatják, hog nem lett kiépítve. Olvasónk sí rint rossz döntés volt, hiszen íg környékbeli kocsmák látogató? ezentúl is a lépcsőházakat használják majd toalettnek. HIGIÉNIKUS NAPFÜRDŐZÉS A 20/350-9342-es számról telefonáló olvasónk szerint, ha az egyik oldalon elvesznek a városlakóktól, akkor a másik oldalon adni kellene nekik. Nem az a problémája, hogy a Partfürdőn most a SZIN kap helyet, hanem az, hogy a híd túloldalán a Lapos tiszta szemét, pedig akinek nincs pénze a Napfényfürdőre, az az említett vízparti részen is kellemesen ki tudna kapcsolódni, napozgathatna. ÁTKELÉS AZ ÚTTESTEN A 20/578-4501-es számról telefonáló olvasónk a múlt héten lapunkban megjelent Átkelés másodpercszámlálóval című olvas hozzászólásra reagált. Elmondtcj az öt másodperces idő nem az' átkelést szolgálja, hanem ennyi.. idő van arra, hogy a gyalogos ^Fj induljon. Az átkelésre nem kevesebb, mint tizenegy másodperc jut. Azért ennyi, mert nagyjából 11 méter széles a zebra, amkLátf kell érnie a gyalogosnak. ásói OLVASOINK FIGYELMEBE Tisztelt olvasóink! Szerkesztőségünk továbbra is fenntartja a jogot arra, hogy a beérkezett észrevételeket, olvasói leveleket rövidítve, szerkesztett formában adja közre. Olvasói leveleket csak teljes névvel aláírva, csörögös észrevételeket csak teljes névvel vagy telefonszámmal közlünk. A levelek hossza maximum 1 karakter. Levélcímünk: 6740 Szeged, Pf. 153. E-mail címünk: kapcsolatok@delmagyar.hu ÍJA 219V II E-MAIL CÍMÜNK: KAPCSOLATOK@DELMAGYAR.HU KERESZTREJTVENY - CSENDELET CSATA UTAN Mai rejtvényünk egy dakota közmondást rejt, amely a cseppet sem békés hétköznapok egyik fejleményéről szót. Az előző rejtvény megfejtése: Mindegyiknek fontos az anyag! ÜT EGY DAKOTA KÖZMONDÁS ... kutya: Dali szürrealista filmje primitív népek fegyveres férfija becézett Apor becézett tonald.ill, Veronika megtévesztő (látvány) ipari, röv. angol zenész, színész, szigetlakó európai nep strasse. röv. Zorro névjegye kiejtett betű 0 1 V > V V V V V V V V V V kedvelt bolgár üdülőterület > disz > kedvelt bolgár üdülőterület > ..-Gallen > balkáni folyó > poéma > V félőt! > —jí balkáni folyó > lemez szélei! > V katonás, kimért > —jí matrac vége! > passzol vmihez > V doktrína > V matrac vége! > passzol vmihez > V viszont > V matrac vége! > tépődik > V viszont > V Angeles > V borsodi város > ugyan! > V L.N. > Angeles > V borsodi város > pont belül! ellátó telep > Angeles > V lapp tó > pont belül! ellátó telep > vízi sportot űz > V ind.város > V V vízi sportot űz > V lém.kancellár V. > V V házvég! > /ízi óriáskígyók > V bécsi nagymama! házvég! > minden! > V bécsi nagymama! dél-am. indián fejedelmi cím v. > V O.W. > ol.ffinév > V dél-am. indián fejedelmi cím v. > V a szélein csepeg! > amerícium jele > V szervezetlenség > V V már, latinul > 2 > V V zéró > k1 V