Délmagyarország, 2010. augusztus (100. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-24 / 196. szám

16 100 ÉV - 100 IDÉZET VÁLTOZÉKONY IDŐ A júliusban született kölyökhiénák nemét csak genetikai vizsgálattal tudják meghatározni: szőrmintát vettek a kicsiktől. FOTÓ: DM/DV Fiam vagy lányom? SZEGED BOBKÓ ANNA Hiénakölykök születtek a Szegedi Vadasparkban - a kis jövevényekről azonban egyelőre nem tudni, hogy fii^k vagy lányok - nemüket ugyanis kizárólag genetikai vizsgálattal lehet eldönteni. A nőstények és a hímek min­den külső jegyüket tekintve - a nemi szerveket is beleért­ve - teljesen egyformák, VÍZÁLLÁS A TISZA Csongrádnál 153 cm, Mindszentnél 214 cm, Szegednél 237 cm (hőfoka 23,2 °C). A MAROS Makónál 20 cm. ezért a gondozóknak szőr­mintát kellett venniük a kölyköktől. Erre már máso­dik alkalommal volt szük­ség, hiszen tavaly Kianga, a vadaspark nőstény hiénája már világra hozott két utó­dot. ők mindketten nősté­nyek, így szívesen besegíte­nek anyjuknak a gyerekne­velésbe. Helyhiány miatt azonban a tavalyi alomnak hamarosan mennie kell - a vadaspark munkatársai a nemzetközi fajmegmentő UV-B SUGÁRZÁS Az UV-B sugárzás mértéke ma 6.1. erős. A javasolt napozási idő dél­előtt 11 és délután 3 óra kö­zött: 20 perc. A napos oldalról Karcagi Bernadett 29 éves, vállalkozóként dolgozik. Most a kisfiával tölti minden szabadidejét, de szeret a barátaival lenni, internetezni, ze­nét hallgatni és utazni. Példaképe nincs, a fiára a legbüszkébb. Legtöb­bet a saját múltbéli hibáiból tanult. Minden állatot szeret, a rovarok és a pókok kivételével. A nagyképű, link, szenvedélybeteg férfiaknak nincs esélyük nála. FOTÓ: NÉMETH NORBERT program törzskönyvvezetőjé­vel igyekeznek új állatkertet találni nekik. Ha a család együtt marad­hatna, és nem Szegeden, ha­nem az afrikai szavannákon élne, kevesebb mint egy perc alatt képes lenne felfalni egy zebrát. A hiénák rendkívül erős állkapcsukkal a csonto­kat is képesek összeroppan­tam, menekülni sem köny­nyen lehetne előlük: órán­ként 60 kilométeres sebes­séggel futnak. Pompeji pusztulása OLASZORSZÁG. Ezen a napon pusztította el a Vezúv kitörése Pompeji városát időszámítá­sunk szerint 79-ben. Pompeji és környéke a rómaiak egyik ked­venc üdülőhelye volt, virágko­rában kb. 20 ezer lakossal. A Ve­zúv kráterét évezredekig elzáró lávatömítés váratlanul, iszonyú erőtől hajtva dobódott ki au­gusztus 24-én. A tűzhányó kilo­méternyi magasságba lövellte a kőtörmeléket, és felrobbant a hegy csúcsa. Az eget elsötétítet­te a vulkáni hamuból képződött felhő, amely három napig go­molygott a város fölött. Pompe­jit 7-8 méter vastag hamuréteg fedte be, s a borsószemnyitől a mogyorónagyságig terjedő kö­vek zápora temette el. Ezen a napon tartották egyébként a Vulcanaliát, Vul­canus ünnepét. „Nincs nagy irodalom világszélességű látókör, nemzetközi távlatok nél­kül. Nekünk volt már ilyen nemzetközi, ilyen béke­harcos, erős, őszinte és mozgósító irodalmunk. Egy esztendő óta - ahogy mondani szokták - mint­ha elvágták volna! Mintha költőink egysze­rűen megfeledkeznenek a világról. Sok a feladatuk a magyar valóság meg­ismerésében, a nemzet­közi távlatok, a világ­politikai helyzet megis­merésében. Egymás nél­kül egyik sem megy." (1954. július 9.) Méray Tibor író, újságíró 100 éves a DÉLMAGYARORSZÁG Nyugaton és északon többször megnövekszik a felhőzet, ott szórványosan várható zápor, zivatar. Másutta több-kevesebb napsütés mellett időnkénti felhősödés lesz. Szeged te 33° Mórahalom te 32° Hódmező­vásárhely te 33° Mindszent te 33° Szentes te 32° Békés­csaba te 33° Makó te 33° Szolnok te 31° Csongrád te 32° Kecskemét te 32° Kistelek te 31° Orosháza te 33° További kilátások Szerdán a távolodó hidegfront nyomában csökken a felhőzet, fokozatosan megszű­nik a csapadék. Később egy érintőleges front hatására időnkénti felhősödés várható, de csak néhol valószín ű csapadé k. A csúcshőmérséklet végig 30 fok alatt marad. KALENDARIUM A Nap kél: A Nap nyugszik: A Hold kél: A Hold nyugszik: Szerda Csütörtök Péntek Szombat 0 O te 5.51 ííH»VW 19.40 Max:24 Max:26° Max:30 Max:29° 19.13 Min: 18° Mln:14° Mln:15 Mln:17 5.33 Zápor Derűit Napos Változó ISTEN ELTESSE! BERTALAN, JONATÁN A Bertalan arameus, görög, la­tin eredetű bibliai név, jelenté­se: Ptolemaiosz fia. A jonatán héber eredetű név, jelentése: isten ajándéka. Ma ünnepel még: ALIZ. EZT IRTUK 1 ÉVE: Elektromos zárlat miatt lángra kapott, és percek alatt leégett a jobb mint otthon kis­vendéglő. 5 ÉVE: A hirtelen lezúdult eső miatt harmadfokú a belvízvé­delmi készültség Szeged-Tá­pén és Deszken. 10 ÉVE: Tíz iraki menekültet találtak a vámosok Nagylakon egy török kamion rakterében. ORVOSMETEOROLOGIA A magasban zajló gyenge me­legedés miatt fejfájás, rossz közérzet jelentkezhet. A NAP VICCE Keresik a kedvencet MAGYARORSZÁG. Hazánk ked­venc süteményére szavazhat­nak az érdeklődők a www.ked­vencetel.hu oldalon két héten keresztül. A voksoláson negy­ven finomság közül választhat­ják ki az ínyencek Magyaror­szág kedvenc süteményét. Az előzetes felmérésen kö­zel hétezren írták meg, melyik a kedvenc süteményük, így mintegy kétszáz különféle édesség gyűlt össze. A legtöbben az olasz tira­misut mondták kedvencük­nek, amelyet a somlói galuska és a dobostorta követ. A sza­vazás eredménye várhatóan szeptember 9-én kerül nyilvá­nosságra. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! Bevonul a székely legény ka­tonának. Búcsúzóul egy hatal­mas pofont kap az apjától. Az­tán mély komolysággal azt mondja az öreg: - Fiam, ezt soha, senki más­tól. semmilyen körülmények közt el ne tűrd! Ma 22 éves Rupert Alexander Lloyd Grint (képünkön), a Harry Potter-filmek Ron Weas­ley-jének alakítója. Az angliai Stevenage-ben született, és filmbéli karakteréhez hasonló­an neki is sok testvére van: egy öccse és három húga. Egy újabb hasonlóság, hogy Ru­pert nemcsak Ron Weas­ley-ként, hanem a valóságban is retteg a pókoktól. Mielőtt a Potter-filmekben feltűnt, csak a helyi színjátszó csoportban játszott. Harry Potter-rajongóként szeretett volna szerepet kapni a megfil­mesítésben. Bemutatkozás­ként videót küldött magáról, amiben saját drámatanárának öltözve arról rappelt, hogy mennyire szeretné a szerepet - megkapta. Szabadidejében szívesen közlekedik egykerekű bicikli­jén, rajzol és golfozik is. 2006-ban fizetéséből vett egy fagyiskocsit. Ugyanebben az évben megtanult vezetni, bár csak többszöri próbálkozásra sikerült jogosítványt szereznie. HOROSZKOP KOS (III. 21.-IV. 20.): Ne kíván­csiskodjon mások magánéletéről, mert ezzel sok ellenséget szerezhet magának. Korábbi szerelme szeret­ne visszatérni az életébe, de sze­rencsére tudja, mi a teendő vele. BIKA (IV. 21.-V. 20.): Kellemes meglepetés éri, amelynek hatásá­ra némi pénz áll a házhoz. Szerel­mi élete is remekül alakul, miután egy őszinte beszélgetés során végre sikerül tisztáznia egy régi félreértést kedvesével. RÁK (VI. 22.—VII. 22.): Ne kérdő­jelezze meg fiatal kollégája tehet­ségét, mert könnyen ráfázhat. Ré­gi üzleti kapcsolata révén olyan információhoz jut, amely segítsé­gére lehet a megfelelő befektetés kiválasztásában. OROSZLÁN (VII. 23.—VIII. 23.): A mai napon csak akkor ragadhatja meg a kínálkozó lehetőségeket, ha a szokottnál éberebb. Riválisai re­mek formában vannak, ezért önnek is a maximumot kell nyújtania. SZŰZ (VIII. 24.-IX. 23.): Kon­centráljon aktuális munkáira ahe­lyett, hogy a távoli jövő miatt ag­IKREK (V. 21.—VI. 21.): Háztartási feladatai nagyon időigényesek, ezért kérjen segítséget egyik fiatal rokonától, így hamarabb végezhet velük. Az üzleti életb^nöffcfcéggyfiJéW lye érzelmeknek, mert azglfteWiányiteóidlftF^MSlmaz, mint ahogy nagy veszélynek tenné ki magát. azt elsőre gondolta godalmaskodik. Egy hirtelen meg­"iKl&refflrtfflViagyobb lehe­MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.): Hasz­nálja ki az üzleti kapcsolatai által nyújtott lehetőségeket, hisz azok­kal sokkal könnyebben elérheti céljait. Remek tempóban tud dol­gozni, így időre elkészül minden feladatával. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.): Ezen a napon húzódjon meg a háttérben, és ne próbáljon másokkal együtt­működni, ezzel számos vitát elke­rülhet. Régi barátja révén remek befektetési lehetőségre bukkan. NYILAS (XI. 23.—XII. 21.): Kitűnő állásajánlatot kap, ám jól meg kell fontolnia a döntést, hisz jelenlegi munkahelyén remek csapattal dol­gozhat együtt. Kerülje a feltűnést, próbálja a háttérből irányítani ügyeit. BAK (XII. 22.-I. 20.): Valaki min­dent elkövet, hogy megnehezítse a munkáját, és ez sikerül is neki. A fárasztó nap után legszívesebben ágyba bújna, de még el kell végez­nie elmaradt házimunkáit is. VÍZÖNTŐ (1.21.—II. 20.): Ez a nap nem kedvez a vásárlásnak, ugyanis sehol se találja meg azt a terméket, amire igazán vágyott. Barátja, aki hosszú idő után végre hazatér, izgalmas élménybeszámo­lót tart. HALAK (II. 21.—III. 20.): Szeretne személyes ügyeivel foglalkozni, ezért megpróbál gyorsan végezni munkahelyi feladataival. Ne kap­kodjon, mert akkor sok hibát vét­het, és könnyen magára haragít­hatja főnökét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom