Délmagyarország, 2010. augusztus (100. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-18 / 192. szám

2010. AUGUSZTUS 413., CSÜTÖRTÖK MAKÓ ÉS TÉRSÉGE ; Légy-ott SZERKESZTI FARKAS JUDIT sQJ Az Operettszínház más művészei mellett Oszvald Marika (képünkön) is fellép s augusztus 20-án Vásárhelyen: koncertet ad a Kaláka is, Csík János pedig ba­—J rátaival zenél. A többi városban is színes programok várják az ünneplőket. • • Ünnepi programok a megyében CU M Ul TÁRLATVE­ZETÉSEK Augusztus 20-21., pén­tek-szombat Vásárhely, Emlékpont Újabb rendha­gyó tárlatve­zetésekkel várják az ér­deklődőket az Emlékpont­ban. Pénteken 10.30-tót vic­ces, ironikus történetekkel szórakoztatják a látogatókat. Szombaton felcsendülnek a huszadik század máso­dik felének nagy slágerei, elfeledett da­lai. A résztve­vők belehall­gathatnak a kommunista mozgalmi nó­tákba is. SZEGED, SZÉCHENYI TÉR AUGUSZTUS 20., PÉNTEK 10.00-TÓL: Térzene a városháza előtti téren a Fricsay Ferenc Kon­certfúvós-zenekarral, az ország­zászló felvonása a városháza előtt, díszünnepség és koszorú­zás a Szent István- és Gizella-szo­bornál, ünnepi beszédet mond: dr. Botka László, Szeged polgár­mestere, az új kenyeret megáldja: Kondé Lajos, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöki helynöke, 11.15: Fúvószenekari hangver­seny magyaros táncbetétekkel. CSONGRÁD AUGUSZTUS 19-22., CSÜTÖR­TÖK-VASÁRNAP BORFESZTIVÁL ÉS KENYÉRÜNNEP Csütörtökön 9.45-TŐL szakmai nap a Bokrosi Művelődési Házban. Pénteken 9.00-K0R kezdődik az ünnepség a Nagyboldogasz­szony-templomban, 16.00-TÓL lesz látványsütés, fúvószenekari koncert, felvonulás és borlovaga­vatás a Szent Vince Borlovagrend tagjaival, operettslágerek és Fool Moon-koncert. Szombaton és va­sárnap látványsütés, török és bol­gár néptánc, Szabó Leslie Band­és Hooligans-koncert, néptánc és lampionos felvonulás színesíti a programot. Részletek online prog­ramajánlónkban vagy Csongrád weboldalán. KISTELEK AUGUSZTUS 20., PÉNTEK SZENT ISTVÁN TÉR, VÁROSLIGET 9.00-TÓL: Lesz többek között ün­nepi szentmise, Szent István lovas szobrának szentelése, részletek az István, a király című rockoperából, énekel: Vadkerti Imre (A Társulat tagja), fúvózenekarok és mazso­rettcsoportok fesztiválja, fogathaj­HUSZÁR MÁTYÁS RAKPART 16.45: Tánccal, zenével, kenyér­rel - Hóra Színház (Szeged), 17.45: Raffadali Néptáncegyüt­tes (Olaszország), 18.15: Lubelskiej Néptáncegyüt­tes és Dzierzkowiacy Néptánce­gyüttes (Lengyelország), 19.00: Cirkálom Táncegyüttes ­Topolya, kísér a Juhász zenekar, 20.00: Fáklyás felvonulás a Ti­szán (gyülekező: hajóállomás), 20.30: Első Emelet-koncert, 21.00: Tűzijáték (képünkön), 21.15: A koncert folytatása. tóverseny, színielőadás, lovas- és csikósbemutató, este fellép Komár László, 22.00: Tűzijáték, informá­ció: 62/597-420 vagy online prog­ramajánlónkban. MAKÓ AUGUSZTUS 18-22., SZERDA-VASÁRNAP Szerdán 19.00-TÓL Szent Ist­ván-napi nyugdíjas bál lesz az Er­dei. János Sportcsarnokban, csü­törtökön 19.00-TÓL Szent Ist­ván-napi ünnepség a Szent István Katolikus Gimnázium előtti téren, műsorral, a térség Fidesz-jelöltjei­nek bemutatásával. Pénteken lesz többek között kirakodóvásár, bú­csúi szentmise a belvárosi római katolikus templomban, 11.00-TÓL Nemzetközi Budo Gála a Hagyma­házban. 19.00-TÓL ünnepi testüle­ti ülés, az új kenyér szentelése, 21.00-TÓL tűzijáték makói vállal­kozók felajánlásából a Csanád ve­zér téren. A Városépítők Társasá­ga 10 órától a József Attila Könyv­tár előtti téren tart kenyérsütéssel kapcsolatos programokat. Szom­baton orgonakoncert lesz 18.00-TÓL a belvárosi református templomban, vasárnap az újváro­* 1 11 M ^ - FGH • — mm IP m 1 i t i Hl * Sri. * *m• > ­ÓPUSZTASZERI NEMZETI TÖRTÉ­NETI EMLÉKPARK AUGUSZTUS 18-21., SZERDA-SZOMBAT SZERI SZABADEGYETEM 2010 AUGUSZTUS 18., SZERDA HAGYOMÁNYNAP 14.00: Ünnepélyes megnyitó, muzsika, tánc, 15.00-TÓL: Előadások: Gratz An­tal: Élő népi építészet felé (vetí­téssel), Harangozó Imre: Állam­eszménk eleven hagyománya, 18.00: Civil fórum, 19.00: A Magyar Tekerőzenekar koncertje. Egész nap látogatható az élő skanzen. AUGUSZTUS 19., CSÜTÖRTÖK BIONAP 11.00: Megnyitó, biovásár a skanzenben, 12.00-19.00: Előadások, vetíté­sek, asszonykórus és néptánco­sok Fülöpjakabról, 15.00: Aranyszamár Színház: si református templomban 10.00-TÓL ünnepi istentisztelet. Részletes programok: online programajánlónkban. MINDSZENT AUGUSZTUS 20., PÉNTEK 9.00-TÓL: Ünnepi szentmise, meg­emlékezés a Szent István-szobor­nál, hagyományőrző programok a Helytörténeti Gyűjtemény udva­Wass Albert: Erdők könyve ­bábelőadás, 19.00: Vágtázó Csodaszarvas. AUGUSZTUS 20., PÉNTEK NEMZETTUDATNAP A CSONGRÁD MEGYEI ÖNKOR­MÁNYZAT ÉS AZ EMLÉKPARK KÖ­ZÖS SZENT ISTVÁN-NAPI PROG­RAMJAI: 9.00-17.00: Szent István-kupa lovasverseny a lovas pályán - a Csongrád Megyei Lovasbajnok­ság fordulója, 11.00: Aranyszamár Színház: Wass Albert: Erdők könyve ­bábelőadás 12.00-18.00: Játszóház, kirako­dóvásár, nomád lovasbemutató, civil utca, gólyalábas komédiá­sok, harcművészeti bemutatók (képünk az ópusztaszeri Nyílzá­poron készült), 12.30-TÓL AZ ÁRPÁD-EMLÉKMŰ ELŐTTI SZÍNPADON: 12.30-TÓL: Térzene a Makói Álta­lános Iskola és Művészetoktatási ran, 16.00-TÓL a strandon játszó­ház, kézműves-foglalkozások és homokvárépítő verseny gyere­keknek. MÓRAHALOM AUGUSZTUS 20., PÉNTEK KENYÉRÜNNEP ÉS FOGATHAJTÓ­VETÉLKEDŐ 10.00: Üjkenyér-szentelő és ünne­pi mise a Szent László-templom­HÓDMEZŐVÁSÁRHELY AUGUSZTUS 18., SZERDA KOSSUTH TÉR 14.00: Térzene, közreműködik a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely Zenekara, 14.45: Ünnepélyes zászlófelvonás az Alföldi Galériánál, a VI. Hódmezővásárhelyi Bor­fesztivál megnyitója a galéria „Vörös aszúk, ürmösök, sillerek" - Történeti borvidékeink borcímkéken kiállításán, borkóstolás, 17.00: A Best Western Ginkgo-Sas Hotel**** megnyitója a Kossuth téri színpadon, 19.00: Koncertek: Bohém Ragtime Jazz Band, Storyville Jazz Band, Dixie Jam Ses­sion, Promenád Dixiland Band. AUGUSZTUS 19., CSÜTÖRTÖK PÓDIUMSZÍNPAD, GALÉRIAUDVAR 15.00-TÓL: A Kisgömböc - bábjáték, bohóc­parádé, 17 óráig játszóház. KOSSUTH TÉRI NAGYSZÍNPAD 17.00: A Városi Fúvószenekar térzenéje, a Hód-Kristály Rubin Mazsorett Csoport be­mutatójával, 19.00: Király Viktor, majd a Sheket zenekar koncertje. AUGUSZTUS 20., PÉNTEK SZENT ISTVÁN TÉR 9.00: Szentmise a Szent István-templom­ban, celebrálja: dr. Kiss-Rigó László, a Sze­ged-Csanádi Egyházmegye püspöke, 10.00: Városi ünnepség Szent István tisztele­tére, kenyérszentelés és áldás, ünnepi beszé­det tart: dr. Lázár János polgármester, ország­gyűlési képviselő, az új kenyeret megszenteli: dr. Kiss-Rigó László. PÓDIUMSZÍNPAD GALÉRIAUDVAR 15.00: Kenyérkészítés és bemutató. KOSSUTH TÉRI NAGYSZÍNPAD 11.00: Kaláka-koncert, 15.00: Csík János és barátainak koncertje, majd a Kankalin Néptáncegyüttes bemuta­tója, 19.00: Operett- és musicalkoncert a Budapesti Operettszínház szólistáinak, zenekarának és balettegyüttesének előadásában, 21.30: Tűzijáték hódmezővásárhelyi vállal­kozók adományából. AUGUSZTUS 21., SZOMBAT PÓDIUMSZÍNPAD GALÉRIAUDVAR 15.00-TÓL: Mikkamakka és barátai, bohóc­parádé II., 17 óráig játszóház. KOSSUTH TÉRI NAGYSZÍNPAD 11.00: Gólyalábas, mutatványos vásári ko­média a Felhőkarcolók Gólyalábas Kompá­nia előadásában, 16.30: Szép nyári nap - válogatás az operett­színházban bemutatott Neoton-musical legis­mertebb dalaiból a színház szólistáival, tánco­saival, 17.30: A Promenád Tánc-sport Egyesület be­mutatója, 19.00-TÓL: 55 éves a Pozsonyi Ifjú Magyar Szívek Táncegyüttes, a Végletek és a Chilia­sebre zenekarok, majd a Bethlen Jazz Band koncertje. Intézmény Ifjúsági Fúvószeneka­rával, Csikó Szabolcs néptáncos, majd HunKun Dance-produkció, 14.00-14.45: Megemlékezés az Árpád-emlékműnél, 15.00-16.00: A Rotunda turiszti­kai projektjének átadása, köz­ben a nagyszínpadon a makói Maros Táncegyüttes műsora, 16.00-TÓL: Mahó Andrea musi­calműsora, „Hazám, hazám, csendes hazám" - népdalcsokor, majd Balkan Fanatik-koncert. AUGUSZTUS 21., SZOMBAT LEGENDÁS TÖRTÉNELEM NAP 11.00-TÓL: Török néptánccso­port, dr. Zétényi Zsolt: Jogalkotá­sunk, bolgár néptánccsoport elő­adása, dr. Kosza Ida pszichiáter ­A magyarok lelkiállapota Trianon után, 16.00: István, a király (kereszt­metszet A Társulat előadá­sában), részletes program: www.opusztaszer.hu, online programajánlónk. ban, meghívásos amatőr fogat­hajtó-vetélkedő a régi vásártéren, 10.00-12.00: Fogatosok, lovasok felvonulása a városban, 13.30­TÓL akadályhajtás, lovas vetélke­dő, csikósbemutató, 14.00: Kézműves-foglalkozások és kenyérünnep az Aranyszöm Ren­dezvényház udvarán, este utcabál éjfélig a Kősava zenekarral. Infor­máció: www.rendezvenyhaz.mora­halom.hu, 62/280-294. SÁNDORFALVA AUGUSZTUS 19., CSÜTÖRTÖK 19.00: Ünnepi műsor a Szabadság téren: Városi Énekkar, Kurina T. Irén és Kurina Laura nótaénekes, rossz időben a rendezvényt a Bu­dai Sándor Kulturális Központban tartják. Infó: 62/251-291, sfalvakul­tura@gmail.com. SZENTES AUGUSZTUS 19-20., CSÜTÖRTÖK­PÉNTEK Csütörtökön 19.00-TÓL hangver­senyt rendeznek Szent István tisz­teletére a Szent Anna-templom­ban. Pénteken a Kossuth téren 15.00-TÓL lesz zenés mesejáték, tradicionális magyar harcművé­szeti bemutató. 18.00-TÓL az ifjú­sági parkban kenyéráldás, Hun­Kun Dance, Besh o droM-koncert, 22 órakor tűzijáték. Részletes prog­ram online programajánlónkban. ;ten hozta! 1 .41­http://program.delmagyar.hu C

Next

/
Oldalképek
Tartalom