Délmagyarország, 2010. augusztus (100. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-14 / 189. szám
PÉNTEK 13 - A SZERENCSEJÁTÉK ZRT. ÁLTAL TÁMOGATOTT OLDAL 13 125 éves a pitvarosi posta PITVAROS MUNKATÁRSUNKTÓL _ Kiállítással ünnepli 125. születésnapját a postahivatal Pitvaroson. A tárlatot szombat délelőtt 10 órakor az Erdei Ferenc Művelődési Házban Rácz Tamásné, a Magyar Posta Zrt. Kelet-magyarországi Területi Igazgatóságának vezetője és Marosvári Attila történész, Makó alpolgármestere nyitja meg. A Magyar Posta múltjába és jelenébe is betekintést nyújtó postatörténeti emlékek mellett Kass János Kossuth-díjas grafikusművész bélyegeit és bélyegterveit mutatja be a kiállítás, amely augusztus 23-áig hétfőtől csütörtökig reggel 8 és délután 4 óra között tekinthető meg. A hétvégén nemcsak a kiállításra, hanem a falunapra is várják az érdeklődőket: szombaton hajnali 6 órakor zenés ébresztővel kezdődik a nap, majd pörköltfőző és grillező versennyel folytatódik, továbbá felvonulnak a veterán motorok, este pedig többek között a Megasztár győztesét, Tóth Verát hallhatja a közönség. (Részletes program a 18. oldalon.) A // ovo zaloga „Megszokott, megbízható zálogház az udvarban " hirdeti a reklámtábla Makón, a Szegedi utca járdáján egy ideje. Az, hogy megbízható, rendben van, de az, hogy megszokott, már piszkálja a járókelő önérzetét. Azét például, aki már kénytelen volt bemenni és otthagyni valamit, mert sürgősen pénzre volt szüksége, viszont nem szeretne hozzászokni ehhez az állapothoz. A jóérzésű politikus önérzetét is sérti, hogy minden igyekezete ellenére a szegénység egyelőre biztos üzlet Magyarországon. És az újságíró is azt írja, hogy „egyelőre" mert hisz abban, hogy ez átmeneti állapot. Pedig már jó ideje „megszokott". BAKOS ANDRÁS Elege van, mert egere van? Cégünk vállalja csótány, hangya, svábbogár, szúnyog, kullancs és rágcsáló irtását háziállat-kímélő vegyszerekkel. A HACCP uniós előírásoknak megfelelően. 10% kedvezményt biztattunk! Fedora-Extra Kft. Tel.: 62/548-53130/946-1187 fedora@vnet.hu • fedoraplus@freemail.hu web: www.fedora.hu Érettségizzen a Mórában! Móra Ferenc Felnőttoktatási Szakközépiskola Kétéves nappali rendszerű oktatás • Két-, három-, négyéves esti és levelező Beiratkozas: 2010. 08. 27-én 9-17 óráig. Jelentkezési lap átvehető a portán, illetve letölthető az iskola weblapjáról. Szeged, Kálvária sgt. 84. • Tel.: 20/233-3280 www.mffsz.hu SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA A 2010. AUGUSZTUS 16-A ÉS AUGUSZTUS 20-A KÖZÖTTI MUNKAHÉTEN A KÖVETKEZŐ ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK, FÓRUMOK LESZNEK: AUGUSZTUS 16-ÁN, HÉTFŐN: • Katona Gyula, a 13-as számú választókerület (Móraváros) képviselője logadóórát tart 14-16 óráig a Szegedi Csatornamű Társulat Irodájában (Szeged, Széchenyi tér 5.). AUGUSZTUS 17-ÉN, KEDDEN: • Tóth Károly, a 11-es számú választókerület (Belváros, Alsóváros) képviselője logadóórát tart 16 órától az Alsóvárosi Családsegítő Házban. AUGUSZTUS 18-ÁN, SZERDÁN: • Hekáné dr. Szondi Ildikó a 10-es számú választókerület (Belváros) képviselője fogadóórát tart 14-16 óráig a Klauzál téren. Tel.: 06-30/963-8137. 94668229 Nyári Nyílászáró Piac a Szeplastnál! A SZEPLAST 2010. augusztus 31-ig tartó akciójában, egyedi igényeket egyedi áron válthat valóra! Az akció alatt szombati napokon is várjuk ügyfeleinket 8-12 óráig. ALKUDJON az árból és termékeinkből válasszon AJÁNDÉKOT! Az akció részleteiről érdeklődjön munkatársainknál a 62/549-329 telefonszámon vagy a www.szeplast.hu honlapon! iPSZEPLAST f \ AJTÓ-ABLAK Szeplast - Az ablak partner 2010. AUGUSZTUS 355., PÉNTEK MAR VENDEGEKET IS FOGAD A BEST WESTERN SZALL0DALANC LEGÚJABB TAGJA számok a szállodáról A közel 100 éves Ginkgo biloba fa árnyékában jólesik meginni egy csésze kávét. A zöld, a barna és a sárga különböző árnyalatai dominálnak a szobákban is. FOTÓK: KARNOK CSABA A Best Western Hotel Ginkgo-Sast - a kertmozi elbontása után - 2009. június 2-án kezdték építeni, s a kivitelezők idén július 31-én készültek el a 1,4 milliárd forintos - ebből 377,2 millió uniós támogatás - beruházással. Az építkezésen átlagban 80-100 ember dolgozott naponta, betonacélból 311 tonnát, betonból közel 3000 köbmétert használtak fel. A 90 szobában (55 az utcai, 35 az udvari épületszárnyban) 180 vendég szállhat meg, a mélygarázs 48 férőhelyes. A standard szobák 26, a konyhás apartmanok 40, a nappalis lakosztályok 45 négyzetméteresek, míg az 5. emeleten kialakított úgynevezett privátlakosztály 51 négyzetméteres - azon a szinten csak ez a vendégrész található. lemes pihenőrészeket alakítottak ki. Minden kérdésre választ kaptak az érdeklődők, így az is kiderült, szintenként egy szobát mozgássérülteknek alakítottak ki, és vendégkörként a fog- és sportturizmusra, konferenciák, céges és egyéb rendezvények résztvevőire számítanak. - Zöldszállónak nevezném magunkat: energiatakarékos, termálvizes a fűtés, a melegvízellátás. A helyi értékek, örökség őrzése is fontos számunkra - közölte Szabó Mihály, akitől megtudtuk: az első vendégeket augusztus 5-én fogadták. A Best Western Hotel Ginkgo-Sas ünnepélyes megnyitóját augusztus 18-án, szerdán délután 5 órakor tartják. Ezt követően - információink szerint 20-án és 21-én - első telt házas napjait is lebonyolítja a szálló, az lesz az első igazi kihívás a 25 fős személyzetnek. Elkészült a négycsillagos Ginkgo-Sas Vásárhelyen Egy hete vendégeket fogad, a jövő szerdai megnyitót követően pedig két telt házas napja is lesz Vásárhely új négycsillagos szállodájának, a Best Western Hotel Ginkgo-Sasnak. Tegnap a nagyközönségnek is megmutatták a 180 férőhelyes hotelt. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY IMRE PÉTER - Alaposan megváltozott a kertmozi - jegyezte meg egy középkorú férfi tegnap Vásárhely új, négycsillagos szállodájában, a Best Western Hotel Ginkgo-Sasban, amelynek helyén korábban kertmozi üzemelt. A nosztalgiázóknak maradt emlék: a névadó, közel 100 éves Ginkgo biloba fát megóvták az építtetők, Schleiffer Ervin, Kendi Imre és Mihucz Tibor. Tegnap a kíváncsi helybeliek is megismerkedhettek - a dolgozók „tárlatvezetésével" - a város legfrissebb nevezetességével. sával - Rotary Club, Kiss Lajos és Ilosfalvy Róbert - is a vásárhelyiséget hangsúlyozták. Ehhez a vonulathoz csatlakozik, hogy helyi kerámiákat is láthatunk. Az épületben, a szobák berendezésében (takaró, párna, lámpabura) a zöld és a barna szín, azok különböző árnyalatai dominálnak, s mindenütt ajtókon, szőnyegeken - viszszatérő motívum a Ginkgo biloba jellegzetes levele. Nagy tetszést aratott a szinteket összekötő üveghíd és a panorámalift, míg az udvaron kelAz elegáns recepción már fogadják az első vendégeket. Egy-egy standard szobát, konyhás apartmant és nappalis lakosztályt tekinthettek meg. Egymást érték a csoportok, több százan éltek a lehetőséggel - tudtuk meg Szabó Mihály igazgatótól, aki maga is vállalt kalauzolást. ízlésesen kialakított bár, reggeliző étterem fogadja a betérőt az aulában, a szinteket pedig a városhoz kötődő hírességekről nevezték el. Lentről a negyedikig: Tornyai János, József Attila, Plohn József, Németh László és Bessenyei Ferenc nevét viselik az emeletek. A három konferenciaterem közül kettő összenyitható, ezek névadá-