Délmagyarország, 2010. augusztus (100. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-12 / 187. szám

2010. AUGUSZTUS 315., PÉNTEK PÉNTEK 13 - A SZERENCSEJÁTÉK ZRT. ÁLTAL TÁMOGATOTT OLDAL 13 ÖNTÖZŐCSATORNÁKBAN SZAPORODIK, SZÁZMILLIÓS TETEL LENNE ELVITETNI Csak késik a lencse, nem múlik A tiszai árhullámok miatt késik, de hamarosan megérkezik a ka­jakosok, túrázók, fürdőzők, hor­gászok életét megkeserítő bé­kalencse- és rucaöröm-áradat. Zöme a Hortobágy-Berettyóból érkezik. Sok csatornánál ki tud­nák termelni, de az elszállítás százmilliós költségét most senki sem vállalja. CSONGRÁD MEGYE BAKOS ANDRÁS Idén felborult a Tiszán a kilenc­venes évek óta megszokott me­netrend a sok eső és a magas vízállás miatt. Amikor vissza­húzódik a víz nyár derekán a medrébe, a nyárfák pelyhe hul­lik rá, amely elázva ragadós szöszként áramlik. Ahogy ez el­fogy, jön a békalencse és a ru­caoröm, amely már látványo­sabb és rondább. Nem lehet tő­le fürödni, büdös, rárakódik a zsinórra, de a kajakosok és a tú­rázók sem szeretik, mert a zöld szőnyeg alatt sunyító nagyobb uszadékfák ütközéskor el is tör­hetik a könnyű hajókat. A len­cse zöme a Körösből jön, Csongrád fölött nincs vagy csak kevesebb. Ezért él az a feltétele­A büdös zöld szőnyeg zöme a Körösről érkezik a Tiszára. ARCHÍV FOTÓ: SCHMIDT ANDREA zés, hogy a Körös-völgyi rizsföl­deken termelődik. Ez azonban nem így van. A lencse és a rucaöröm nagy része a pangó vizű öntö­zőcsatornákban termelődik. A Körös-vidéki Környezetvédel­mi és Vízügyi Igazgatóság hon­lapján olyan térkép látható, amely a „vízinövény-borított­ságot" tünteti fel a kezelt terü­leten. A mappa a július 20-i ál­lapot szerint azt mutatja, hogy több csatorna felszínét már 75-100 százalékban borítja nö­vényzet. Ugyanez a helyzet a szarvasi holtágon és a Horto­bágy-Berettyót és a Hár­mas-Köröst összekötő érrel. Mivel napsütésben a lencse és a rucaöröm is egy nap alatt „megduplázza magát", a hely­zet gyorsan romlik. A Horto­bágy-Berettyón lévő árvízka­punál pedig nincs lehetőség kiszedni a növényzetet - tájé­koztat Lúczi Gergely, a vízgaz­dálkodási osztály vezetője. A néhány hete itt tapasztalt hal­pusztulás amiatt történt, mert ez nagy vízfelület, a tiszai ár­hullám visszaduzzasztotta, és a földekről beszivattyúzott, nagy tápanyagtartalmú belvíz álló helyében beindította a lencse és a rucaöröm szaporo­dását és a rothadást, amely el­vonta az oxigént. Mi a megol­dás? Az idei év kivételes volt. Általánosságban kevesebb lencse termelődne, ha többen öntöznék a földjeiket, és mo­zogna a víz az öntözőcsator­nákban. Lúczi Gergely szerint a legtöbb csatorna zsilipjénél van „gereb", amellyel össze­gyűjthető lenne a lencse. Soká­ig ez ment is, de mivel ma ez a zöld veszélyes hulladéknak Nem a rizsnek köszönhetjük Rizst a török kor óta termesz­tenek Magyarországon. A szo­cializmus elején fellendült a termelés, ennek az időszak­nak az emlékét például a vá­sárhelyi Zrínyi utca végén ta­lálható kocsmák őrzik a ne­vükben: a Vidám Rizsőr és az Új Vidám Rizsőr. - Ma csak 3000 hektáron termesztik ezt a növényt Magyarországon ­felelte kérdésünkre Jancsó Mi­hály, a szarvasi Halászati és Öntözési Kutatóintézet mun­katársa. A kutató azt is mond­ta, hogy rucaörömöt régen lá­tott ültetvényen, és a lencse is csak akkor szaporodik, ha gondatlan a gazda. Mert ami­kor a rizs elég nagy és sűrű, a zöldje árnyékot tart, nem éri fény a vizet, így nem szapo­rodhat a zöld. minősül, messzire el kell szál­líttatni. Ezt a százmillió forin­tos költséget egy ideje nem vállalja az állam - miközben akadnak gazdálkodók, akik ez­zel trágyáznak, és arra állító­lag elsőrangú. A helyzetnek áz osztályvezető szerint biztosan változnia kell, mert évről évre nagyobb a felháborodás, pél­dául a szarvasi holtágnál, ahol most sem lehet fürödni, és már büdös is van. Diploma után is Árvízkárosultakat segít az árverés a koleszban laknak Diplomázás után is a vásárhelyi kollégiumban maradhatnak az SZTE Mezőgazdasági Karának korábbi hallgatói - a 290 férő­helyből ugyanis csak 100-at fog­lalnak el a diákok. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY IMRE PÉTER - Ne haragudjon, hogy így, munkásruhában fogadom ­szabadkozott Szilágyi László, az SZTE vásárhelyi mezőgazdasá­gi kar kollégiumának vezetője. - Ha kell, karbantartóként dol­gozom, több olyan kisebb javí­tás akad, amit el tudok végezni, illetve a festésben is részt ve­szek. Fokozatosan szépítjük, korszerűsítjük az épületet. A Petőfi utcai négyemeletes kollégium 290 férőhelyes, ebből csupán 100-at foglalnak el a hallgatók. A többi évközben is szabad, ezeket turistaszálló­ként, illetve az első szinten igé­nyesen kialakított vendégszo­baként értékesítik. Edzőtáboro­zó sportolók - úszók, kosara­sok, karatésok visszatérő ven­dégek csapatok is megszán­nak náluk. Van még egy speciá­lis szolgáltatása az intézmé­nyek: mivel van bőven férőhely, a már végzett, diplomás hallga­tók - ha nem találnak más meg­oldást - maradhatnak a kollégi­umban. Most nyolc ilyen lakó­juk van, akadnak párok is. - Óriási segítség ez szá­munkra - közölte a 26 éves No­émi, aki 2007-ben növényter­mesztőként végzett, és párjá­val, Krisztiánnal azóta is - egy kisebb megszakítástól eltekint­ve - a koleszban él. - A szak­mámban nem tudtam elhelyez­kedni. A kollégium jóval ol­csóbb, mint az albérlet lenne, mindketten dolgozunk, és így tudunk gyűjteni, félretenni. Hi­telt nem akarunk felvenni, de az álmunk egy saját otthon. A mélykúti Nagy Endre (23) tavaly végzett mezőgazdasági vállalkozó és környezetgazdász szakon, ő sem költözött ki. Biz­tos bázis, menedék számára, kü­lönösen, hogy az elhelyezkedés­sel neki is akadtak problémái. - Jól érzem magam a kollégi­umban, hallgatóként is több mint 3,5 évig éltem itt. Tetszik a város, szeretnék stabil egzisz­tenciát kialakítani, ennek az el­ső lépcsőfoka lehet a koleszszál­lás. Tudjuk, ez egyedi lehetőség, más városokban, például Szege­den, tanévkezdés előtt „közel­harcot" vívnak a kollégiumi he­lyekért, és sokan albérletbe kényszerülnek. A szobák kultu­ráltak, az ár baráti - az albérleti díj harmada szintenként van konyha. Ha a szabályokat be­tartjuk, nem szólnak bele az éle­tünkbe, de a családalapítást önálló lakásban képzelem el ­mondta el Nagy Endre. Az idő rövidsége miatt nem a Hair premierjére, hanem az au­gusztus 22-i utolsó előadására juthatnak jegyhez azok, akik részt vesznek a szabadtéri igaz­gatósági páholyának hat székére indított árverésen. Székenként 20 ezer forintról indul a licit. Nagy Endre már végzett, de még mindig a kollégium lakója. FOTÓ: FRANK YVETTE SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Mint hírül adtuk, a Szegedi Sza­badtéri Játékok árverésre bo­csátja a Hair pénteki premierjé­re a hatfős igazgatósági pá­holyt. A licit 125 ezer forintról indult volna, de mint Kodácz Csengele, a fesztivál sajtószóvi­vője tegnap elmondta: sokan kérték, hogy ne a teljes páholy­ra, hanem külön-külön székek­re lehessen ajánlatot tenni. Az idő rövidsége miatt az előadási napon is változtattak, így nem a pénteki bemutatóra, hanem a Hair utolsó, augusztus 22-i, va­sárnap esti előadására lehet megszerezni az igazgatósági pá­holyba szóló belépőket. Licitál­ni a fesztivál honlapján, a www.szegediszabadteri.hu por­tálon lehet 21-én délig. A feszti­vált működtető nonprofit kft. az árvízkárosultakat szeretné segí­teni ezzel a gesztussal: a teljes befolyt összeget a szerencsétle­nül járt, otthonukat elvesztő embereknek ajánlják fel. - Min­den olyan szervezetnek, amely a közösségért tevékenykedik, kötelessége a társadalmi sze­repvállalás - vallja Bátyai Edi­na, a szabadtéri igazgatója. 2005-ben 440 ezer jött össze a licitekből. A Rómeó és Júlia Dóm téri előadásaira 2005 augusztusában már hónapokkal a játékok kezdete előtt elfogyott minden jegy. A legjobb helyekre szóló 9500 forintos be­lépőket 20 ezerért is kínálták nepperek. A szabadtéri vezetése három előadásra árverésre bocsátotta a hatszemélyes igazgatói páholy helyeit a gyermekklinika „Szegedi gyermekszívek gyógyulásáért" Alapítványa ja­vára. A jegypárokra 30 ezer forintról indult a licit. Sikerrel zárult a jóté­konysági aukció: a kilenc pár jegy összesen 440 ezer forintért kelt el. Bukowskiék a REÖK-ben A premier utáni napon, szomba­ton 16 órától újra a Hair sztárjai­val találkozhat a közönség a RE­ÖK-ben. A hippimusicalben Bu­kowskit alakító Szemenyei János, az Easy to Be Hardot éneklő Ba­ranyai Annamária, valamint a Berger anyját alakító Náray Erika és az apját játszó Faragó András mesél a próbákon szerzett élmé­nyeiről és arról, hogyan sikerült a péntek esti bemutató. - Ennek szellemében igyek­szem olyan akciókat is szervez­ni, amelyeknek célja, hogy anyagi akadályok miatt senki se maradjon le a kultúráról. Ennek a törekvésnek az eredménye volt minden nyáron a belépő nélkül élvezhető ajándékkon­cert, a Bánk bán nemzeti opera ingyenesen követhető kivetíté­se, vagy a Rómeó és Júlia idején a szegedi gyermekklinika szá­mára felajánlott adomány. Most az árvíz miatt kialakult drámai helyzeten szeretnénk a magunk módján segíteni. A Dóm téren péntektől hatszor látha­tó Hairre szinte az összes jegy elfo­gyott már. FOTÓ: KARNOK CSABA Az SZMJVÖ Óvodák Igazgatósága ezúton értesíti az óvodáiba járó gyermekek szüleit, hogy a Társadalmi Megújulás Operatív Program 3.4.3-08/2 „Iskolai tehetséggondozás" című program keretében támogatást nyert az „Ügyi Manók Hálózat" Tehetséggondozó szakmai műhely kialakítása Szeged Város óvodáiban című pályázata. A pályázat konzorciumi formában kerül megvalósításra. Konzorciumi partnerünk a Petőfi-telepi Művelődési Ház. A pályázat 30 tagóvodában, 700 fő óvodás gyermek bevonásával valósul meg. A pályázat szakmai megvalósítója 60 fő óvodapedagógus. A projekt megvalósításának kezdete: 2010. május hó 01. nap. A projekt megvalósításának befejezése: 2011. év október hó 31. nap. Az elnyert támogatás összege: 19.379.310 Ft. TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0001 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális alap társfinanszírozásával valósul meg. ItMMí ip&t Új fjV/Jéf Égáz-Dégáz FÖLDGÁZELOSZTÓ Gor ivez KOZLEMENY TájékoztatjukTisztelt Ügyfeleinket, hogy az FGSZ Zrt. 2010. augusztus 16-án 8.00 órától augusztus 16-án 12.00 óráig terjedő időszakban Algyő települést érintően az üzemeltetésében lévő földgáz­szállító rendszeren gázszolgáltatási szünettel járó kar­bantartási munkát végez. Kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a veszélyhelyzet meg­előzése és a szolgáltatás zavartalan újraindítása érdekében a fenti időszakban a gázmérő előtti főcsapot zárva tartani és a gázvételezést szüneteltetni szíveskedjenek. Türelmüket és megértésüket köszönjük! Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom