Délmagyarország, 2010. augusztus (100. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-09 / 184. szám

2010. AUGUSZTUS 9., HÉTFŐ MEGYEI TŰKOR 19 MILLIÓ UTÁN FIZETTE A CSALÁD A DÍJAT - MIUTÁN BEDŐLT A FAL, 462 EZRET KAPOTT Biztosítók csatája Fodorék pénzéért CSANYTELEK FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Fodorék papírok és kétségek között az óvodában. A jobb oldali képen Fodor József a Nagy Imre utcai háznál. Támogatást kerestek - és találtak. A SZERZŐ FELVÉTELE Nyilván ezért vállalta ilyen feltételekkel a biztosítást a zrt.: aki ilyen rizikós helyen lakik, fizessen többet. Általá­ban nem vagyonosok élnek az ilyen házakban. Azért elége­dett volt mindkét fél, és nem gondoltak arra, hogy baj is le­het. Májusban aztán csak a fa­lu területén 176 milliméternyi eső hullott, s június 3-án éjjel az előszoba előtti közfal egy­szerűen összeomlott, és a kül­ső falból is kiszakadt egy nagy darab. - Azonnal bejelentettük a kárt, az önkormányzat és For­gó Henrik polgármester rögtön segített, azóta is mindenben támogat minket, ide költöz­hettünk ideiglenesen. A bizto­sító által felkért kft. embere viszont másfél hét múlva jött ki - mondja Fodorné. A Dekra-Expert Kft. június 15-i jegyzőkönyve szerint „a ház emberi tartózkodásra al­kalmatlan, azonnali megerő­sítés, átépítés szükséges". Ugyanezt mondta a statikus is. Félméteres betonalap kell. A kárbecslő pontos ösz­szeget nem mondott, de megnyugtatta őket, hogy sí­nen van az ügy. A család még július 9-én is befi­zette a díjat, aztán érdek­lődtek, ele­inte türelme­sen. Azután nagyon két­ségbeestek, amikor kide­rült, hogy összesen 1 millió 80 ezret fizet a biztosító, amiből csak 462 ezer 620 fo­rint az övék, a többi a taka­rékszövetkezeté. Ennyiből nem lehet lakhatóvá tenni a házat, sőt szakszerűen el­bontatni és a törmeléket el­szállíttatni sem. Miért? A biztosító hivatalos véle­ménye szerint „az árvízben megkárosodott épület építő­anyaga, talajnedvesség elleni szigetelésének hiánya nagy­mértékben hozzájárult a ki­alakult károsodás mértéké­hez, tekintettel arra, hogy a károsodott ingatlan műszaki avultsága elérte a káresemény előtt a 80 százalékot". - Ami­kor szerződést kötöttünk, meg sem nézték, mit biztosítanak, csak a pénzünk kellett. Most is árvizet írtak, pedig a Tisza elég messze van tőlünk. Egy­szerűen lenéztek minket ­mondja Fodor József. Az ügy megviselte egyébként sem tö­kéletes egészségüket. A csa­lád 36-féle recept közül válo­gatja, mit bír kiváltani, mit nem, egyedül az asszony öcs­cse nem szed gyógyszert, de ő meg Down-kóros. Azért nem hagyták annyiban a dolgot, eltelefonáltak egy rakás pénzt. Közben a házat meghir­dették eladásra, de telekáron kelt el, 2Q0 ezer forintért. Ekkoriban találta meg az asszony az újságközleményt, amelyben egy biztosítási szak­értő mobilszámmal hirdette magát. A család meglepve ta­pasztalta, hogy az ár- és bel­vízhelyzetre különös módon reagál a biztosító szakma; egyáltalán nem igaz, hogy holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Az elégedetlen em­berekre is érdemes vállalko­zást építeni, aki méltányta­lanságot tapasztal, fordulhat a konkurenciához, de persze ezért is fizetni kell. A hirdető­ről kiderült, hogy a Genera­li-Providencia üzletkötője. Azt ígérte, segíteni fog, a jogvéde­lemről ideiglenes biztosítási kötvény készült, oda is adtak 4600 forintot. De a munka még havi ugyanennyibe ke­rülne, úgyhogy a família elbi­zonytalanodott. Utóbb a D. A. S. nevű nemzetközi jogvédő szervezetet is megkeresték, amelynek emblémáját kamio­nokon, autókon látni Euró­pa-szerte. Biztosítási szerző­dést kötöttek a jogvédelemre - ez egy évre 40 ezer forint. Viszont, ahogy a férj mondta, most már nagyobb biztonság­ban érzik magukat. Mert ez a szervezet hétvégén, ünnepna­pon is ügyeletet tart, az ügyek 90 százalékát peren kívül old­ja meg, és ha véletlen butasá­got csinál az ember, s beviszik a rendőrök, ez a jogvédő még az óvadékot is leteszi néhány órán belül. Most itt tartanak. A szerve­zet peren kívüli egyezséget ajánl a biztosítójuknak. Fodor József azt mondja: - Szeret­nénk annyi pénzt kapni, amennyiből vehetünk egy új házat a faluban. Hátha az nem dől össze. ff Utóbb a D. A. S. nevű nemzetközi jogvédő szervezetet is megkeresték. Biztosítási szerződést kötöttek a jogvédelemre - ez egy évre 40 ezer forint. 2010/2011 www.nemzetiszinhaz.szeged.hu 128. ÉVAD A DÉL-AFRIKÁBAN ÉLŐ TŐRÖS KÁROLY MOST ALGÉRIAI ÚSZÓKKAL DOLGOZIK Egy olimpiai bajnok hiányzik Már csak egy olimpiai bajnok tanítvány hiányzik Tőrös Ká­roly úszóedzőnek, aki Vásárhe­lyen vendégeskedett. A Dél-Af­rikában élő magyar trénert ez hajtja még mindig az edzői munkában. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TÖRÖK ANITA Minimum 10 évet biztosan le­tagadhat a korából Tőrös Ká­roly világhírű - Debrecenből származó - úszóedző, aki az algériai válogatottal vendé­geskedett Vásárhelyen. Nem véletlen, hogy a 68 éves tréner életkorát - főként a nők - sor­ra találgatták a városban tar­tott évadzáró úszóversenyen. A Dél-Afrikában élő elismert magyar szakember szerényen mosolyogva hallgatta az erről szóló beszámolónkat. - Titok? Nincs ebben semmi titok, legfeljebb a több évtize­des, rendszeres mozgás - je­gyezte meg barátságosan Tőrös Károly. Persze lehet valami a génekben is, hiszen a neves tré­ner igazi sportos családból származik. Édesapja tornász­ként, atlétaként és kézilabdás­ként is jeleskedett. Nagynénje ­aki tornász volt - az 1936-os berlini olimpián bronzérmet szerzett. Károly először torná­ban, majd úszásban és vízilab­dában próbálta ki magát. - 1956-ban édesapám bör­tönbe került. Újságíró anyám pedig feketelistás lett. Akkor már válogatott úszó voltam, de a szüleim miatt nem utaz­hattam világversenyekre. Ké­sőbb viszont pontosan a válo­Törös Károly neves úszóedző csa­ládja hányattatásai miatt disszi­dált 1965-ben. FOTÓ: VERÉB SIMON gatottságomnak köszönhető­en engedték ki apámat a bör­tönből. A családom hányatta­tásai miatt határoztam el, ha kijutok külföldre, nem jövök vissza. 1965-ben kivittek Bel­giumba, ahol profi vízipólós és belga bajnok lettem, majd válogatott úszóedző - mesél­te. 1984-ig élt Belgiumban, vé­gül Dél-Afrikába költözött. - A csapatom a 120. helyen szerepelt az országos ranglis­tán. Néhány év elteltével az el­ső helyre tornáztuk fel magun­kat. Tanítványom, Sarah Poewe világbajnok lett, no és Natalie du Tóit, aki egy balesetben el­vesztette egyik lábát, elsőként indulhatott 2008-b^n a pekingi olimpián az ép sportolók kö­zött, a paralimpián pedig 5 ara­nyat szerzett. Már csak egy olimpiai bajnok tanítvány hi­ányzik. Ez az, ami még előre­visz, és kihívást jelent az edzői munkában - tette hozzá. Károly egyébként büszke arra is, hogy erősítette a magyar-dél-afrikai kapcsolatokat. Ahogy ő fogal­mazott: nem hivatalos magyar nagykövet. Az ottani - mintegy 600 - honfitársát megpróbálta összefogni. Klubot alapított, ahol két szabály volt: politiká­ról és vallásról nem eshet szó. Tőrös Károly a rendszervál­tás után látogatott haza. Né­hány napig úgy gondolta, ma­rad is. Aztán bekapcsolta a té­vét, ami épp parlamenti ülést közvetített. A képviselők so­raiban pedig megpillantotta azt a két embert, aki miatt ap­ját bebörtönözték. - Megbocsátani lehet, de felejteni nem szabad. Úgy gondoltam, ha még mindig azok vannak hatalmon, akik annak idején, akkor nem ma­radok - idézte fel az edző. Szabadságát viszont itthon tölti. Vásárhelyen legutóbb a sportuszoda avatásán járt. A helyi úszósporttal kapcsolat­ban annyit jegyzett meg: nem érti, hogy ilyen jó körülmé­nyek között miért nincs egy si­keresebb csapata a városnak. Mellrák elleni küzdelem Egy gyógytorna-DVD is fűző­dik Törös Károly nevéhez. A tréner elismert stretchingokta­tó. Ez egy különleges meditá­ciós és nyújtó-lazító torna. A Sütő Enikővel és Oroszlán Szonjával készített DVD a testmozgás népszerűsítése mellett a mellműtéten átesett nőknek is tartalmaz gyakorla­tokat. Törös Károly ezt azért is fontosnak tartja, mert húga mellrákban hunyt el. A BERLETERTEKESITES KEZDETE: 2010. AUGUSZTUS 9. Az elmúlt évadi bérletek szeptember 13-ig újíthatok meg. Az első 300 bérletvásárló ajándék jegyet kap a szeptember 10-i Nyitány gálára! Kiemelt kedvezményeink bérletvásárlóinknak: - nyugdíjasoknak, tanároknak, diákoknak 20% - ha új bérletest hoz magával, további 10% - belépők féláron az Operafesztiválra - a Délmagyarország és a Délvilág kedvezményes előfizetési lehetősége - a Virágpaletta kedvezmény kuponja Szabad bérlettel - szabad a választás! Bővebb információ jegyirodánkban, honlapunkon, szórólapjainkon! ^ PORT lm ~ RÁDIÓK! • 53 WS3B m Sr-

Next

/
Oldalképek
Tartalom