Délmagyarország, 2010. augusztus (100. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-07 / 183. szám
2010. AUGUSZTUS 7., SZOMBAT PROGRAMPONT - NAPI KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ 17 jönnek a Varga fivérek SZEGED. Tegnap sorsoltak a vízilabdakupákban, amelyekben két Csongrád megyei csapat is érdekelt volt. A férfi OB I-ben harmadik Szeged Beton VE már az első selejtezőkörben érdekelt, és a C betűjelű csoport körmeccseinek házigazdájaként a horvát Primőrje Rijekát, a román CSM Oradeát és a francia Montpellier WP együttesét látja vendégül. Az ellenfeleknél több magyar légiós is játszik, közülük a legnevesebbek az olimpiai bajnok Varga fivérek, Dániel és Dénes, akik a Vasastól elszerződve az új idénytől már a rijekai alakulatnál folytatják pályafutásukat. A kvartettből az első kettő kerül tovább a következő körbe, a hátrébb végzettek pedig a második számú európai sorozatban, a LEN-kupában folytathatják. A szegedi tornát szeptember 24-26-án rendezik. A nőknél a LEN-kupában a Hungerit-MetalCom-Szentes egyik rendezőként próbálkozhat, szinte bizonyosan eredményesen, mivel négyeséből a legjobb három jut tovább. Az ellenfelek: ZLV Leiden (holland), Dos Hermanas Sevilla (spanyol), VK Tas 2000 (szerb). A tornát december 10-12. között bonyolítják le. Zárás a vitorlázóknál SZEGED. Az időjárás miatt a tervezett futamok alig több mint felét tudták teljesíteni a vitorlázórepülő-világbajnokságon, amelynek központja a szegedi repülőtér volt. Előzetesen tizenhárom versenynappal számoltak a szervezők, ám a szeszélyes időjárás közbeszólt, így végeredményt tegnap hét - az open kategóriában nyolc - futam után hirdettek. A legjobb magyar pilóta Gulyás György (Malév Aero Club) volt, aki a 15 méteres kategóriában hatodik helyen végzett. Gulyás az utolsó értékelt futamot megnyerte, ezzel pedig olyat tett, mintha például az autós gyorsasági Formula-l-ben győzött volna az egyik futamon. A három Csongrád megyei versenyző közül a 15 méteres kategóriában Tamás Ferenc (Síkvidéki RK, Algyő-Szegedi RE-DAC) a 33., a 18 métereseknél Szabó Péter (Alföld RK, Szeged) a 39., míg az open szakágban Tülkös János (Alföld RK, Szeged) a 29. helyen végzett. Risztovék visszaléptek BUDAPEST, BALATONFÜRED. A görögök nyerték a nyilt vízi úszók pénteki 5 kilométeres csapatversenyét, amelyet a balatonfüredi öbölben rendeztek meg a magyarországi vizes Európa-bajnokság harmadik versenynapján. Az egy női és két férfi hosszútávúszó alkotta együttesek versengésében a hellén gárda 59:03.0 perc alatt ért célba. Az ezüstérem a címvédő Olaszországé, a bronz pedig az orosz trojkáé lett. A görögök annak ellenére nagy fölénnyel végeztek az élen, hogy egy ízben eltévesztették az irányt, de aztán hamar visszataláltak a helyes vízi útra. A szakvezetés a magyar csapatot visszaléptette, miután az egy nappal korábban 10 kilométeren hetedikként végzett Risztov Éva pszichés és fizikai fáradtság miatt nem vállalta a szereplést. A kötelezőhöz hasonlóan a szabadon választott gyakorlatokban is orosz elsőség született a műúszók csapatviadalán. A magyar nyolcas a rövidprogramjához hasonlatosan a kűrjével is a kilencedik helyet érdemelte ki, s összesítésben ugyanez a pozíció jutott neki, azaz a tíz csapatból egyet - a lengyelekét - sikerült megelőznie. XII. Wakeboard-ob a Sun City-pályán A világbajnok Hegedűs Ákos is indul az ob-n. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Vajda Attila is a sárkányhajó-vb-n BUDAPEST. Közel 3000 résztvevőt, több mint ezer külföldit várnak a szervezők az augusztus 27-29-én Szegeden sorra kerülő MKB sárkányhajó-világbajnokságra. A házigazda Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) sajtótájékoztatóján elhangzott: az 55 fős felnőtt hazai csapat kapitánya a kenuban olimpiai bronzérmes Kozmann György, és a válogatottban több olyan versenyző is szerepel majd, aki a két hét múlva rendező poznani síkvizfivb-n is vízre száll. '• - A fellcgszülés kellős közepén vagyunk, Fadd-Domboriban, ideális körülmények között edzőtáborozunk - mondta Kozmann, aki már ebben a sportágban is nyert világbajnoki címet. - Minden a tervek szerint halad, bár azok, akik Poznanban is versenyeznek, például az EDF Démász-Szegedi VE sportolója, Vajda Attila vagy Paksy Tímea, majd csak az utolsó héten, már Szegeden lesznek velünk. Az utóbbi éveket tekintve most a legjobb a felkészülésünk, így remélem, nem okozunk csalódást. SZEGED. A wakeboard az egyik legdinamikusabban fejlődő extrém sport, amelynek hazánkban is egyre többen hódolnak. Csongrád megyében is nagy tábora van, ez nem véletlen, hiszen a Szeged mellett található Sun City wakeboardpályán már rengetegen hódolnak ennek a mozgásformának. A hétvégén rangos esemény házigazdája lesz a sportlétesítmény, a Sun Cityn rendezik meg a XII. kábelpályás országos bajnokságot. A viadalon rajthoz áll a kétszeres világbajnok szegedi Hegedűs Ákos, a junior vb-győztes Szoláth Szebasztián és az Eb-bronzérmes Körmendi Petra. Az országos bajnokság döntői ma 13 órakor kezdődnek, több kategóriában is bajnokot hirdetnek. SKALICZKI LÁSZLÓ: AKI TÁVOLRA NÉZ, AZ MINDIG HASRA ESIK Lépésről lépésre haladnak Bíró André Európa élvonalában A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata eddig két edzőmérkőzést játszott. Előbb döntetlent (32-32) ért el Algéria válogatottja ellen, majd a második meccsen legyőzte (24-20) az afrikai csapatot. A jövő héten Tatán edzőtáborozik a kétszeres magyar bajnok. SZEGED SÜLI RÓBERT Előbb egy 32-32-es döntetlen, majd egy 24-20-ra megnyert mérkőzés. Ez a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának mérlege az Afrika-kupa bronzérmese, Algéria válogatottja ellen. - Egy győztes meccs után illik a pozitív - kezdte a beszélgetést Skaliczki László vezetőedző -, azaz a jó dolgokról szólni. Örömteli volt, hogy Bajorhegyi gólt tudott dobni, hogy a belső védőnégyes már jobban érezte egymást, ennek köszönhetően az első meccshez képest a kapusok is jól védtek. A felkészülés közepén járunk, éppen ezért most még nem működhet minden tökéletesen. Mivel ebben az időszakban kicsit fáradtabbak a játékosok, többet hibáztak, aminek kijavítása sok-sok energiát felemészt. Én minden meccsen nyerni szeretnék, szerencsére a fiúk a szerdai döntetlen után dacból véLépésről lépésre. Skaliczki megelőlegezett bizalomnak tekinti a szurkolói érdeklődést. FOTÓ: KARNOK CSABA gig küzdöttek a második meccsen, és így sikerült az amúgy szervezett és kimondottan jó játékerőt képviselő Algériát legyőznünk. Mindkét összecsapáson szépszámú szurkoló foglalt helyet a lelátón, ez egy megelőlegezett bizalom, ami a srácoknak is fontos. Mindenképpen motivációt jelent. A jövő héten Tatán edzőtáborozunk. A tatabányai tornával egyelőre nem foglalkozom. Lépésről lépésre haladunk, és elvem, hogy aki távolra néz, az mindig hasra esik. Egy biztos: az edzőtábor sem lesz szanatórium, kőkemény hét következik a felkészülésben. A Pick Szeged hétfőn utazik el az edzőtáborba. Kedden csatlakozik a kerethez, és kapcsolódik be a munkába a szerb válogatott - a junior Eb-n szerepelt - Dusán Beocsanin, aki éppen a Bányász által szervezett nemzetközi tornán mutatkozik majd be új csapatában. Bíró André (14), a szegedi Gellért Tenisziskola játékosa remek jdényt tudhat maga mögött. Hajnal István tanítványa jelenleg korosztályában Európa második legjobb játékosa. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Győzelem Kassán, Livornóban, Rijekában, Pöstyénben, ezüstérem Budapesten, bronzérem az egyéni Eb-n és egy csehországi viadalon, valamint három vidékbajnoki cím Szentesen, a Fontana Credit Takarékszövetkezet-kupán. Ez a remek eredménylista Bíró André, a szegedi Gellért Tenisziskola versenyzőjének teljesítménye. - Pedig nem indult jól az idény - kezdte a beszélgetést Hajnal István, André trénere -, a rossz kezdés azonban olyan munkára ösztönözte tanítványomat, aminek meglett az eredménye. A kezdeti kudarcok után nagy elszántsággal és szorgalommal vetette magát az edzésekbe, rengeteget dolgozott. Jelenleg az európai ranglistán a második helyen áll, egy olasz fiú, Gianluigi Quinzi mögött, ez mindenképpen nagy dolog. André legutolsó versenyén, a csehországi Plzenben megrendezett korosztályos Eb-n harmadik lett. Győzni utazott, ám ez nem jött össze. - Mindenképpen sikerként kell elkönyvelni a harmadik helyet. André éppen az Európa-bajnokságra elfáradt, az elődöntőben rossz napot fogott ki. Ez egy egyéni sportágban előfordul. Ha csak végigpillantunk a felsorolt helyszíneken, ahol a győzelmeit elérte, láthatjuk, hogy bizony rengeteget kellett utaznia, és ez a végére rendesen megviselte. André újból edz. Napi négy órát gyakorol mesterével az újszegedi Gellért Szabadidőközpontban. - Az Eb után rögtön pihenőt kapott, a családjával nyaralt. Nagyon ráfért már. Szerettem volna több pihenőt adni neki, de a 14 évesek számára kiírt cseh csapatbajnokságon, majd az országos bajnokságon is rajthoz áll. Ha ennek a két eseménynek vége lesz, akkor egy komoly alapozómunkát kezdünk el. A téli időszakban rangos amerikai versenyeken indul majd, erre szeretnénk felkészülni, hiszen ezek a versenyek keményborításon zajlanak, ezért speciális felkészülést jelent André számára. Harmonikus a kapcsolat az edző, Hajnal és Bíró között. FOTÓ: VERÉB SIMON