Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-03 / 153. szám
2010. JÚLIUS 3., SZOMBAT AKTUÁLIS 3 Svájci reteszben az önkormányzatok A makói fürdő önereje se lenne meg kötvény híján. FOTÓ: KARNOK CSABA CSONGRÁD MEGYE FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Megyénk nagyvárosai is éltek a lehetőséggel, ám bölcsen bántak vele: fejlesztésekhez használták, az uniós pályázatok önerejét teremtették elő belőle. A szabadon lévő pénzt pedig például Vásárhely bankbetétbe tette, és kamatoztatta. Csakhogy a legtöbb önkormányzat svájcifrank-, illetve euróalapú kötvényt választott. Vásárhely 2006-ban 69 millió 400 ezer svájcifrank-alapú kötvényt bocsátott ki - ennek értéke akkor nagyjából 10 milliárd 500 millió forint volt, 150 forint körüli árfolyammal. Manapság történelmi mélységben a magyar fizetőeszköz a svájcival szemben: tegnap 213 forintot ért egy frank - a kötvényérték így jelenleg több mint 14 milliárd 780 millió forint. - Rövid távon megsínylik a forintgyengülést az önkormányzatok, a hitelt azonban a 2020-as évekre kell visszafizetni, így hoszszú távon jobban járhatnak, mintha forintban adósodtak volna el - hívta fel a figyelmet a HVG-ben Bauer Patrik, az Erste Bank igazgatója. - A gazdasági recesszió ellenére sem kell sajnálni a kötvénykibocsátást. A fejlesztést nem lehet föladni. Egy ilyen, 5+20 évre szóló szerződés hatását tíz-tizenöt év múlva kell megítélni - fogalmazott korábban lapunknak Búzás Péter, Makó polgármestere. A 2,5 milliárd forintos kötvény jelenleg 913 millióval drágább, mint 2008-ban volt - ebből származik azonban az önerő a fürdő megépítéséhez, az ipari park bővítéséhez, a városközpont rehabilitációjához. Szeged helyzete annyiban speciális, hogy 2,5 milliárd forint értékben eurókötvényt bocsátott ki. Virág András, a Szabad Város Egyesület képviselője, az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöke nem tud arról, hogy eddig használta volna a város a 15 éves futamidejű forrást - az összeg számlára került, továbbra is devizában van, így nem áll fenn árfolyamkockázat. 2008 óta fizeti viszont a megyei önkormányzat az 5 milliárd forintnyi értékpapír kamatait - a tőkét csak 2013-tól törleszti, további 14 éven át. Az előre vártnál 3-4 Ráfanyalodtak A PricewaterhouseCoopers elemzése kiemeli: 2006 után az állam az uniós forrásokra és a megszoritásokra hivatkozva csökkentette az intézmények - kórházak, iskolák, hatóságok - működtetésének finanszírozását. A statisztikák szerint a 2005-ben még 540 milliárd forintot elérő normatív támogatások összege 2009-re 338 milliárdra zsugorodott. Sepsey Tamás, az Állami Számvevőszék főigazgató-helyettese hangsúlyozta: az állami források hiányában kényszerültek az önkormányzatok hitelfelvételre és kötvénykibocsátásra. Ezzel eladósodtak, a kötvények visszaváltása nehéz helyzetbe hozza majd őket. Az elmúlt 10 évben 28 önkormányzat ment csődbe. millió forinttal több Szentes kamatterhe, Szirbik Imre polgármester elismerte: két éve nem is kalkuláltak 200 forintnál magasabb árfolyammal. - Teljes egészében felhasználtuk az 5,3 milliárdos keretet, 1000 lakást újítottunk fel a panelprogramban, városrekonstrukciót végeztünk, 2008-ban megnyitottuk a Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthont - mutatta be a kötvény sorsát. A tőkét ők is 2013-tól fizetik vissza - szerinte az árfolyamváltozás ellenére a kötvény még így is „A fejlesztést nem lehet föladni. Egy ilyen, 5+20 évre szóló szerződés hatását tíz-tizenöt év múlva kell megítélni." Búzás Péter makói polgármester „pariban van" a forinthitellel. Cromwellt idézve azért hozzátette: „bízunk Istenben, de szárazon tartjuk a puskaport". Nem játék BAKOS ANDRÁS bakos.andras@delmagyar.hu Önkormányzati szerencsejátéknak nevezte a kötvénykibocsátási divatot nemrég egy pénzügyi tanácsadó vállalkozás elemzője. Arra hivatkozott, hogy míg 2005-ben még csak 5 milliárd forintért bocsátottak ki kötvényt az önkormányzatok, 2007-ben az összérték már meghaladta az 50 milliárdot. Ez a hitelviszony tényleg kedvezőbb, mint a rendes hitel, de sok képviselő-testület korábbi gazdálkodási hibáit próbálta ezzel korrigálni, vagy nem csak olyan beruházásokat valósított meg az így szerzett pénzből, amelyek tervezhető bevételeket hoznak. így pedig végső soron a jövőjükkel játszanak. Lehet, hogy számos konkrét esetre 99 A helyi körülményeken is múlik, hová telepedik le a befektető üzemet építeni. vonatkoztatva ez igaz, az általános erkölcsi ítélet mögött mégsem érződik túl nagy fedezet. Pénzügyi jelenségeket sokkal könnyebb elemezni, mint elvezetni egy önkormányzatot. Hiába, hogy a legfontosabb feladata iskolát, óvodát, bölcsődét működtetni; az emberek húsz éve azt várják el az önkormányzattól mindenütt, hogy jobb életet teremtsen, leginkább munkahelyeket. És az igaz is, hogy nemcsak a szerencsén, hanem a helyi körülményeken is múlik, hová telepedik le a befektető üzemet építeni. Az ezredfordulóra már a legtöbb település megtervezte boldogulását. Az autópálya-építés az államon múlik, ha azonban a helyi önkormányzat sorra írja a pályázatokat, ipari parkot nyit, közművesít, utakat épít, minden intézményt felújít, rendbe tesz, és odafigyel a közösségeire is, megdolgozott a szerencséért.-Mindezt leírni könynyebb, mint végigcsinálni, mert közben csökkenő állami támogatás mellett kellett működtetni a települést. A kérdés sokszor úgy vetődik föl most is, hogy ha átadjuk a megyének működtetésre a középiskoláinkat, vagy elbocsátunk tizenkilenc köztisztviselőt, jut elég önerő építkezésre. Ez a verseny az uniós csatlakozás után élesedett, amikor tudni lehetett, a következő négy-öt évben több pénzt lehet nyerni uniós pályázatokkal, mint majd később. Tehát most vagy soha. Kellett az önerő. Ebből a szempontból nézve igenis reális az az elképzelés, hogy ha sikerül megoldani a legsürgősebb feladatokat, megépíteni, ami a legszükségesebb, később már a működtetés és a kötvény terheinek viselése is könynyebb lesz. Az, hogy mennyire biztonságos szerződéseket kötöttek, a jelek szerint hamarosan ki fog derülni. De általánosságban azért nem érheti szemrehányás az önkormányzatokat, mert - függetlenül attól, milyen vezetés alatt állnak - mindig jobban bíztak magukban, mint a kormány segítségében. Mert ezután is elsősorban magukra számíthatnak. Másfél hónapja zárva a rakpart Szegeden CSONGRÁD MEGYE. Másfél hó napja nélkülözik a szegedi autósok a Huszár Mátyás rakpartot a Tisza elhúzódó árhulláma miatt. Tegnap a délutáni 806 centiméteres vízszint azt jelentette, hogy még több mint két méter magasan áll a víz az úttesten. Idén ez a harmadik és a leghosszabb rakpartzár. Az elsőt, ami egy hónapig tartott, január 4-én rendelték el. Másodszor március 5-én tiltották ki az autósokat, egy hétre. A tapasztalatok szerint egy hónap áradást két hónapos apadás követ, eszerint akár nyár végéig elhúzódhat a kényszerszünet. Az Atikövizig szakemberei csak rövid távú előrejelzést adnak ki, adataik szerint jelentős csapadék-utánpótlás nem várható a Tisza és a Maros vízgyűjtőterületein. A Tisza egyenletes, de nagyon lassú apadása a most hétvégén várható marosi árhullám után jelentősen felgyorsulhat. Emiatt kérik az úszóművek tulajdonosainak fokozott figyelmét, mert elszabadulhatnak a partra kikötött csónakok. Egyelőre az egész megyében másodfokú az árvízi készültség, 340 vízügyes vesz részt a védekezésben. Nagyon lassan javul a belvízhelyzet, az Atikövizig területén 35 ezer hektár áll még víz alatt, 128 emberrel védekeznek. A földek döntő része vetés és legelő. Másodfokú belvízHétvégén kezdődhet a tiszai kérésznásztánc. A júniusi szokatlanul hűvös időjárás és az áradás miatt még mindig hideg a víz, ezért néhány hetet késett a kérészrajzás, várhatóan azonban ezen a hétvégén, de legkésőbb jövő héten már gyönyörködhetünk a rövid életű rovarok násztáncában. A Tiszai „műsor" csak abban az esetben maradhat ei, ha drasztikus lehűlés jön - tudtuk meg Gaskó Béla entomológustól. A tömeges kérészrajzás rendszerint 3-4 napig tart, legjobban az Algyőtől Szegedig tartó folyószakaszon, a tiszai Maros-torkolatnál és a tiszaszigeti telepnél látható. Az utóbbi években viszont még Szeged belvárosában is jól megfigyelhető volt a rovarfelhő késő délutántól alkonyatig. Lassan, de apad a Tisza: ezt mutatja a vízmérce is a szegedi rakparton. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA kár-elhárítási készültséget tart még a makói önkormányzat, első fokon védekezik Apátfalva, Bordány, Domaszék, Királyhegyes, Kiszombor és Kübekháza. A nemzetközi autóiparban vezető szerepet betöltő Continental az ön utazását biztonságosabbá és kényelmesebbé teszi. A ContiTech divízió egy folyamatosan megújuló, fejlődő gazdasági szervezet, így meghatározó szerepet tölt be a magas színvonalú termékek és rendszerek gyártásában. Kilenc üzleti egységünk több mint harminc cége tartja vezető szerepét a nemzetközi piacon. Ezért kínáljuk fel önnek a lehetőséget a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-nél. A ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. két telephelyen, Makón és Vácott tevékenykedik. Alakos hűtő-fűtő csövek gyártásával foglalkozik, melyek túlnyomó részét az európai autóipar részére értékesíti: a cég termékei fontos elemei a legnagyobb márkáknak, mint pl. Audi, BMW, Ford, Daimler-Chrysler, VW, Porsche, Renault, Peugeot, Opel. Honlap: www.contitech.hu Ön is „auto-motivált"? Akkor üdvözöljük körünkben! A ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. pályázatot hirdet IT-MUNKATÁRS/RENDSZERGAZDA munkakör betöltésére az alábbi feltételekkel. Feladatai: • a cég felhasználóinak informatikai támogatása - első szintű „help desk" (számítógép- és rendszerhálózati kérések teljesítése) • munkaállomások, nyomtatók és egyéb eszközök hardver/szoftver telepítése, karbantartása, hibakezelése • IT-rendszer üzemeltetése (szerverek, kliensek telepítése, karbantartása) • hálózat üzemeltetése/építése • a feladatok teljes körű adminisztrálása a cég „help desk" rendszerében. Elvárások: • releváns főiskolai/egyetemi diploma (IT-fejlesztés) • társalgási szintű angolnyelv-tudás •jó problémamegoldó és kommunikációs készség, analitikus, elemző gondolkodás • rendszerszemlélet, pontosság • szabálykövető magatartás. Előny: • Microsoft-vizsga • befejezett/dokumentált szoftverfejlesztési projekt • MS SQL 2005 Reporting Services ismerete • HP hardver ismerete • VMware-ismeret. Munkavégzés helye: MakóA/ác Kész együtt vezetni a Continentallal? Az első lépés, hogy elküldi hozzánk a pályázatát 2010. jűlius 18-ig az alábbi címre: ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. Székhely: 6900 Makó, Rákosi üt 3. Tel.: 62/511-764 E-mail: peter.nagy@fluid.contitech.hu; eva.vancsik@fluid.contitech.hu