Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-22 / 169. szám
A DÉLMAGYARORSZÁG/DÉLVILÁG MELLÉKLETE » NAPRÓL NAPRA MINDIG MAS M 3 COS M * Hétfő Kalendárium, A hét témája, Lakberendezés Kedd Gyógy-ír II Szerda Légy-ott Csütörtök Bizalmasan ICJ JQI Péntek Délmadár A felnőttek nehezebben oldódnak, de a kicsik, s velük a Szélkiáltók azonnal készek a játékra. Gyerekbűvölő dallamok SZEMVÉDŐ ALVÁS T. Horváth józsef és felesége, Tranta Julianna. valósághűen látjuk a színeket, de aztán napközben változik az érzékelésünk. A szürke szín például enyhe, de mérhető zöldes árnyalattal Ismerik a Szélkiáltó együttest? Megzenésített verseket adnak elő olyan fülbemászóan, hogy a Mackó csoport óvodásaitól kezdve az utcafesztiválok bámész közönségéig bárkit képesek elvarázsolni. Egy egykori taggal arról beszélgettünk, hogyan élték meg a zajos sikereket, s kiderült az is, milyen a jó gyermekdal. SZTÁRHÍREK PÓK VIKTÓRIA - A Szélkiáltó 1974-ben alakult, a Pécsi Tanárképző Főiskola elsőéves magyar-ének szakos hallgatóiból, én 1981-ben csatlakoztam a csapathoz. Megzenésített verseket adtunk elő, a zenét mi írtuk kezdte T. Horváth József. - Az igazi sikert az 1983-as Ki mit tud?-győzelem hozta meg számunkra. Országos ismertségre tettünk szert, nagyon sok hazai és külföldi koncertre hívták a zenekart. A verseken keresztül barátságot kötöttünk a kortárs költők többségével. A sikerek ellenére T. Horváth József 14 év után úgy érezte, a saját zenei útját kell járnia, ezért 1995-ben kilépett a ma is működő zenekarból. Egy évvel később elkészítette első önálló gyermeklemezét, amit minden esztendőben újabb követett. Dolgozott a Piramis tagjaival, Kulka Jánossal, Szvorák Katival, Helyey Lászlóval, Nagy-Kálózy Eszterrel, Rudolf Péterrel, a Kaláka együttessel, Kútvölgyi Erzsébettel, Lukács Sándorral, Hegyi Barbarával. Lemezkiadók felkérésére is írt zenét és nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy Cseh Tamás albumain is játszhatott. - 1999-ben Sopronba költöztünk, itt Sarkady Sándor költő közreműködésével készítettem el az Ez az a hely című CD-t, amelyen a jelenkori soproni költészetet mutatjuk be. 2006-ban feleségem, Tranta Julianna Húsvéti meglepetés című gyermekkönyvének feldolgozása következett, a CD-n Reviczky Gábor és Kováts Adél mesélt és énekelt. 2007-ben Sarkady Sándor Télkergető című verseskötetéből válogatva készítettem el a Télkergető című albumot, melyhez egy Guinness-rekord is kapcsolódik. 2100 óvodás és iskolás énekelt 99 Gyermekkoromban is alkotó emberek vettek körül, olyanok, akik keresik önmagukat, akik meg akarják mutatni, miként lát ják a világunkat. T. Horváth józsef egyszerre Sopron Fő terén és ennek hangfelvétele is rákerült a lemezre. Ez az album a Lapcom segítségével látott napvilágot, a cég a gyártást, az eladást is támogatta és közreműködött a rekord megszervezésében is. A 2009-es Évkergető albumon közel ezer óvodás és iskolás énekel és mond verset - mesélte. T. Horváth József legutóbbi albumán a tündérek a főszereplők. Tranta Julianna és a Kossuth-díjas Rakovszky Zsuzsa versei a hallgatóságot a mese birodalmába repítik. T. Horváth József tanárként dolgozik, így a koncerteken kívül is a kicsik között tölti mindennapjait. Esténként hangfelvételeket készít, gyakorol. Felesége is művész, találkozásukat sorsszerűnek érzi. - Nem hiszek a véletlenekben. Gyermekkoromban is alkotó emberek vettek körül, olyanok, akik keresik önmagukat, akik meg akarják mutatni, miként látják a világunkat. A feleségem képzőművész, nem képes létezni az új alkotás létrehozása nélkül. Talán ez hozott minket össze, így aztán nem lehet véletlen a mi találkozásunk. Gyermekeink valamennyien örökölték az esztétikai érzéket, úgy tűnik, hogy négyük közül a legfiatalabb érdeklődik leginkább a művészetek iránt. Azt mondják, ma nagyon nehéz albumot kiadni s nem is túl gazdaságos. - Nem könyű a dolog, de én újra és újra megpróbálom. Számomra nem az album megírása, elkészítése, kiadása a nehéz, hanem az emberekhez történő eljuttatása. Soha nem tudható, hogy az, amit sok idővel, ráfordítással elkészítettünk, sikeres lesz-e, megszeretik-e az emberek. Nagyon kemény munka az áruházak polcaira eljuttatni egy-egy lemezt annak, akinek nem a kereskedelem a fontos, hanem az alkotás. Én pedig az utóbbi csoportba tartozom... Az éjszakai alvás azonban kitörli ezt a hatást, és reggel újra szürkének látjuk a szürkét. A Szélkiáltó 1974-ben alakult, a Pécsi Tanárképző Főiskola elsőéves magyar-ének szakos hallgatóiból, T. Horváth József 1981-ben csatlakozott a csapathoz (a kép bal oldalán). S hogy jó-e gyerekeknek zenélni, más-e, mint a felnőtteknek? - Számomra minden zenei-irodalmi megnyilvánulás nagyon fontos - mondta T. Horváth József. - Ugyanúgy készülök az óvodásoknak vagy iskolásoknak tartandó koncertem előtt, mint a felnőtt korosztály esetében. A kicsik azonnal készek a játékra, a felnőttek nehezebben oldódnak. Hogy milyen a jó gyermekdal? Talán az, amelyik felkelti a kicsik érdeklődését, amit meg tudnak érteni, amivel könnyen tudnak azonosulni. Ezért egyszerű, világos zenei formákat használok. A gyermekdalaim száma meghaladja a százat, melyek több tízezer óvodáshoz, iskoláshoz eljutottak. Szombat Szieszta ALACSONYAK VESZÉLYBEN Friss kutatási eredmények arra. mutatnak rá: alacsony embereknél nagyobb a szívbetegségek és a szívinfarktus kockázata, mint a magasak körében. Egy átfogó vizsgálatba hárommillió embert vontak be, és kiderült: az alacsonyabb felnőtteknél 50 százalékkal nagyobb a valószínűsége a szívbetegségek kialakulásának és a szívrohamnak. A tanulmány a férfiaknál 1,67 méternél, a nők esetében 1,54 méternél húzta meg a határvonalat a magasak és az alacsonyak között. A kutatási eredményt több mint 52 különböző tanulmány összevetése után adták közre a kutatók. A kutatás következő szakaszában igyekeznek megtalálni azon lehetséges fiziológiai, környezeti és genetikai mechanizmusokat, amelyek megmagyarázzák annak okát, hogy miért hajlamosabbak az alacsony emberek a szívbetegségekre. Ugyanakkor hangsúlyozták: a testmagasság csak az egyik tényező, amely hozzájárulhat a szívbetegségek kialakulásához. Ha valaki dohányzik, gyakran fogyaszt alkoholt, nem sportol és nem étkezik egészségesen, hajlamos lesz arra, hogy megbetegedjen, akár magas, akár alacsony. MÉRGEZŐ ZÖLDSÉGEK összesen 365 különböző növényvédő szer nyomaira bukkantak az európai piacokon árult zöldségekben és gyümölcsökben egy vizsgálat során. A szúrópróbaszerű vizsgálatok 3,5 százalékánál a növényvédő szerek maradványainak mennyisége átlépte a megengedett határértéket. Ez elsősorban a spenótra (6,2 százalék), a narancsra (3), a rizsre, az uborkára, a mandarinra, a sárgarépára és a körtére volt jellemző. A felmérés alapjául a 2008 óta érvényben lévő új európai határértékek szolgáltak. Kiderült: a gyümölcsökben és zöldségekben található növényvédőszer-maradványok aránya lényegesen nagyobb - 7,6 százalékos - az Európai Unión kívül, mint az unión belül, ahol 2,4 százalékban fordulnak elő a termékekben. KEDVENCÜNK IS KAPHAT HŐGUTÁT Hűvös helyre készített kuckóban könnyebben átvészelik a házi kedvencek a nyári kánikulát, és nagyon fontos napjában többször újratölteni vizestálkájukat. Nem szabad az állatot a napon leparkolt autóban hagyni, hiszen annak belseje rövid idő alatt hatvan-hetven Celsius-fokosra is felhevülhet. Ha azt látjuk, hogy az állat intenzíven liheg, a nyelve állandóan kilóg a szájából, színe sötétebb a megszokottnál, a baj oka hőtorlódás vagy hőguta is A gyors folyadékpótlás és az állatorvosi segélyké- • ,-j — rés élet- ^M? • mentő lehet ebben az esetben. A nagyobb testű, sötét színű ku tyák nehezebben viselik a nagy meleget, mint a kisebb testű, világos színűek. Ha módunkban' áll, nedvesítsük be az állat bundáját, úsztassuk, és legfőképp ne kívánjunk tőle „csúcsteljesítményt".,