Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-01 / 151. szám

[ AKTUÁLIS AZ ELADOTT, ELCSERÉLT KUTYÁKAT MÁTÓL KÖTELEZŐ MEGJELÖLNI Azonosítás mikrochippel Tanári állások szűnhetnek Flórának, a rövid szőrű magyar vizslának Szalay János ültetett chipet a nyakába. FOTÓ: FRANK YVETTE KÖRKÉP Lovasnap DOMASZÉK. Az immár hagyo­mányosnak mondható, nagy sikerű Equest Sport Lovasna­pot július 17-én, szombaton 9 órától rendezik meg. Díjugrató versenyszámokat, lovasbemu­tatókat, lovastornát, western-, csikós- és fogatbemutatókat élvezhet a közönség. Ezt kö­vetően az Operett Voices Énekegyüttes operettslágerek­ből összeállított műsorát te­kinthetik meg. Ebédre a rösz­kei Paprika csárda várja a ven­dégeit. Vásáros kirakodás, ug­rálóvár és lovas fogatozás is színesíti a programot. Ökofesztivál MÓRAHALOM. A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása kampányrendezvények szerve­zésére nyert közel 4,5 millió fo­rintot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által támogatott programban. A pályázatban vál­lalt második ökofesztivált pén­tektől vasárnapig rendezik az Energia Tanácsadó és Informáci­ós Központban (ETIK, Fesztivál köz 1.). Péntek délelőtt három­negyed 9-kor Nógrádi Zoltán polgármester nyitja meg a szak­mai napokat. A konferencián szó lesz a klímaváltozás hatása­iról, a házi szennyvízkezelési le­hetőségekről és az egyedi vízel­látó rendszerekről. A szombat délelőtt 9 órától kezdődő elő­adásokon a legjobb megoldások kerülnek a fókuszba az épített környezet, a társadalmi és ter­mészeti környezet védelmében. A két témát feldolgozó kiállítás és bemutató vasárnap 14 órától látogatható. Harmonikástalálkozó SZEGED. Pénteken 19 órakor kezdődik az I. Szegedi Harmo­nikástalálkozó a Bálint Sándor Művelődési Házban (Temesvá­ri körút 42.), amelyen részt vesznek a Szeged Linedance Klub harmonikásai és baráta­ik. A belépés díjtalan. Megerősítik a Dugonics téri megállót SZEGED. Felbontották a Reök-palota előtti villamos- és buszmegálló aszfaltburkolatát. A 10. 20. 74. 74A, 83 és 83A jelű buszok kihagyják ezt a megállót, a villamosok to­vábbra is ezt használhatják. Csanádi Zoltán, a Szeged Pó­lus Kft. projektigazgatója el­mondta: tartósabb burkolatot kap a Dugonics téri megálló, a munka 3 hétig tart. A kerámiákkal ismerkednek HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Olasz és portugál delegáció ismerke­dik a város 7000 éves kerámia­történetével, s az iparág mai je­lenlétével a Ceramica-projekt keretében. A vendégek meglá­togatták a helyi cserépkályha­műhelyt, az üvegstúdiót, az Em­lékpontot. találkoztak a város vezetőivel, s ellátogattak a ma is működő kerámiaüzemekbe is. SZEGED FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A mától életbe lépő kormány­rendelet szerint mikrochipet kell az ebekbe ültetni, mielőtt gazdát cserélnek. Vagyis kö­telező a beavatkozás, ha vala­kinél kiskutyák születnek, és azokat el szeretné adni vagy ajándékozni. De a felnőtt ku­tyáknál is ugyanez a helyzet: ha változik a tulajdonos, el­engedhetetlen a chip. Akad­nak olyanok, akik nyűgnek érzik a kormányrendeletet. Ám a felelős állattartók és azok, akik ragaszkodnak házi kedvencükhöz, üdvözlik az ötletet, amelynek egyik leg­pagyobb előnyét a fenti törté­net igazolja. A chip lényege ugyanis éppen a könnyű beazonosít­hatóság lenne. Az elveszett állatok így hazatalálhatnak, és a kóbor kutyák tulajdono­sai is fülön csíphetők. A kor­mányrendelet alkotói azon­ban egyelőre félmunkát vé­geztek: bár a chip beültetése MAKÓ BAKOS ANDRÁS A képviselő-testület ülése gyászszünettel kezdődött, a kö­zelmúltban elhunyt pedagógus­ra, Oros Károlyra, Orosné Spák Hedvig képviselő férjére emlé­keztek a jelenlévők. Eldőlt, hogy a város - így is segítve a jég- és belvízkárt szenvedett gazdálkodókat - nem szedi be idén a mezőőri járulékot, mi­közben a szolgáltatást fönntart­ja, nem rendez tűzijátékot au­gusztus 20-án, közmunkát szer­vez, zárolja a külkapcsolatokra szánt pénzt, amivel együttesen több mint 15 millió forintot lehet megspórolni. Az alapítvány is várhatóan egynaposra sűríti a Hagymafesztivált. Toldi János saját képviselői alapjából is se­gítséget ajánlott, és nyilvánva­SZENTES. A következő tanévtől a szentesi önkormányzati iskolák felső tagozatos osztályainál is bevezetik a mindennapos test­nevelést - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Szirbik Imre. A város képviselő-testülete pén­teki ülésén döntött arról, hogy 2010-ben 2 millió forintot bizto­sít a program bevezetéséhez, 2011-ben pedig további 7 millió forintra lesz szükség, hogy a tel­jes tanévben lehetőség legyen a rendszeres testmozgásra az 5-8. évfolyam tanulói számára. A kötelező, az eb nyilvántar­tásba vétele, vagyis a re­gisztráció a számítógépes rendszerre nem. E nélkül azonban nem sokat ér az lóvá vált: az árvízkárosultak ja­vára összegyűlt adományoknak most itt van helyük. A polgármester arról számolt be, hogy tárgyalt a Bio-Pannó­nia dolgozóival - akikre elbo­csátás vár, miután új cég nyerte el a szemétszállítás feladatát. Először paprikás hangulatban beszélgettek, de mindenkinek segítséget tud nyújtani az állás­keresésben a város a munka­ügyi központtal közösen, bár ez még nem befejezett történet. Tárgyalta a testület a most véget érő ciklusra kitűzött gaz­dasági és munkaprogramot. Búzás Péter azt emelte ki, hogy korábban ilyen értékű, 18,5 milliárdnyi fejlesztési forrás nem érkezett ide, az ellenzék viszont azt vetette fel, hogy a csatornázást, az új fürdőt és az M43-ast még ebben a ciklus­polgármester hozzátette, ez nem csupán tornatermi testne­velést jelent, hiszen a szentesi diákok igénybe vehetik majd a műjégpályát, az uszodát és a hamarosan épülő ligeti futó- és tornapályát. A testnevelésórák keretében az összes szentesi al­só tagozatos tanuló úszásokta­tását is támogatja a település: az önkormányzati intézmények közel 3,9 millió, míg az egyházi fenntartású iskolák 374 ezer fo­rintot kapnak 2010-ben uszoda­használatra. egész, hiszen így csak azt le­het megállapítani a chip le­olvasásakor, hogy ahhoz a kutyához tényleg az az oltási könyv tartozik. Az aprócska, alig 1 centi hosszú és 0,2 centi széles szer­kezetet injekciós tűvel juttat­ják az állat bal lapockája fölé. A chip nem mozdul el, nem ir­ritálja a kutyát. - A leolvasón látott számot kell beírni a nyilvántartási ban akarta befejezni a városve­zetés, ez mégsem sikerült. Orbán Imre nemtetszésének adott hangot amiatt, hogy a képviselő-testületi ülések idő­pontját az önkormányzat nem egyezteti Mágori Józsefné or­szággyűlési képviselővel, pedig sok témában neki frissebb in­formációi lehetnek. A polgár­mester azt felelte, a belvízkárok ügyében tartott fórumok idő­pontját mindig a képviselővel közösen tűzte ki. Gazdag János, aki 1994 és 1998 között volt par­lamenti képviselő, azt mondta, a testületi ülések szerdai idő­pontján nem érdemes változtat­ni, egy hónapban egyszer lehet úgy intézni a pesti elfoglaltsá­got, hogy ideérjen az ember. Az ülés előtt másfél millió forint értékben kapott üzem­anyag-utalványt a Makói Rendőrkapitányság a város­tól. Palicz András kapitány azt mondta, ez a havi 100-120 ezer forinttal több „benzin­pénz" komoly segítség. 480 milliós hálózat CSONGRÁD MEGYL A dél-alföldi régióban kiépül a közoktatás fejlesztését támogató hálózat, erre 480 millió forintot nyert a Békés Megyei Tudásház és Könyvtár - közölte szerdai saj­tótájékoztatóján Závogyán Ju­dit regionális szakmai vezető. A régióban eddig 360 jó gya­korlatot regisztráltak, Csong­rádban 28 intézmény doku­mentálta bevált szakmai gya­korlatait. A régióban 70 intéz­mény jelezte részvételi szándé­kát a minősítési eljárásban. rendszerbe, így megjelennek a képernyőn az eb adatai. A tulajdonos neve, lakcíme, te­lefonszáma, hogy a kutyát be­oltották vagy sem veszettség ellen - mutatta Szalay János állatorvos, aki szerint a talál­mánynak köszönhetően majd csökken a kóbor állatok szá­ma. Igazán hasznos azonban csak akkor lesz a rendelet, ha a nyilvántartásba vételt is kö­telezően előírják. SZEGED. Az MSZP Csongrád me­gyei szervezete aláírásgyűjtés­be kezd azért, hogy Balogh András nagykövet a választ­mány elnökjelöltje legyen - je­lentette be Botka László szege­di polgármester szerdán. Meg­írtuk: a párt Csongrád megyei elnökét is jelölték erre a poszt­ra - de nemrég visszalépett. Szerinte Balogh András - aki meg HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. 12 peda gógus álláshely megszünteté­séről tárgyalnak a vásárhelyi képviselők a ma reggel 8 órakor kezdődő rendkívüli közgyűlé­sen. Az elbocsátás a középisko­lai tanárokat, azaz a Hódmező­vásárhelyi Integrált Szakképző Központ (HISZK) munkatársait érintené. Utóbbihoz négy tag­intézmény tartozik. A tavalyi tanévhez képest összességében 118-cal csökkent a tanulói létszám. Ez azt is je­lenti, hogy hárommal kevesebb középiskolai osztály van. A kö­vetkező években is kevesebb diákkal számolhatnak majd ­derül ki a közgyűlés elé kerülő anyagból. Ezzel összefüggés­ben szeptembertől kevesebb pedagógus munkájára lesz szükség. Az, hogy pontosan hány tanárt küldenek el, ké­sőbb derül ki. A már említett 12 álláshely között ugyanis van olyan, amelyet - feladat hiá­nyában - eleve nem kell betöl­teni. Vásárhelyen egyébként há­rom évvel ezelőtt új közoktatá­si koncepciót dolgoztak ki. Ál­talános iskolákat is összevon­tak, ami szintén összefüggés­ben volt a csökkenő tanulói lét­számmal. Ennek hatása most jelentkezik a középiskolákban. az MSZP államfőjelöltje volt a keddi köztársaságielnök-vá­lasztáson - a legalkalmasabb a testület vezetésére. Botka el­mondta: bár ő kapta a legtöbb jelölést, úgy döntött, nem vál­lal szerepet a tisztújításban, mert polgármesterként Szege­den van dolga. A választmányi elnöki posztra Simon Gábor je­lenlegi elnök az egyetlen jelölt. Kis pénz, kis foci Csongrádon CSONGRÁD BÍRÓ DÁNIEL Hiába végzett az élen a 2009-2010-es szezonban, ma­rad a megyei bajnokságban a csongrádi labdarúgócsapat, miután az önkormányzat teg­napi ülésén csupán félmillió forint plusztámogatást szava­zott meg a Csongrádi Tisza­part SE-nek. A fociklub erre az évre 2,5, hosszabb távon évi 10 milliós támogatást kért a várostól, hogy a felnőtt és a két utánpótláscsapat - feljutó bajnokként - NB Ill-as pont­vadászatban szerepelhessen. Ternai László megjegyezte, ha az egyesület akkora szponzort tudna találni, mint a város, amely évek óta a legnagyobb támogatója a klubnak, oldód­na a helyzet. A megszavazott támogatást új felszerelés vá­sárlására adta az önkormány­zat. A kistérségi társulás ered­ményei megosztották a testü­letet. Szocialista képviselők méltatták a települések példa­értékű együttműködését, ki­emelve a három - két csong­rádi és a csanyteleki - iskola­felújítást. A jobboldalon vi­szont azt emlegették, hogy kormányzati kényszer, a pénz szűke szülte a társulást. - Év­ről évre kopott a méz a ma­dzagról - fogalmazott Forgó Henrik csanyteleki polgármes­ter, aki arra emlékeztetett, hogy a települések kénytele­nek voltak saját forrásaikkal támogatni intézményeiket, mert a kistérségi normatíva nem volt elég a működtetés­hez. A beszámolót végül elfo­gadták a városatyák. A testület elfogadta a Tisza Volán nyári járatszűkítési ter­vét, így július 12-étől az l-es vonalon 5 reggeli, a 3-as vona­lon pedig 22 járatot szüntet­nek meg, illetve a Kéttemető úton sem közlekedik tovább menetrend szerinti járat. Arról is döntöttek, hogy a Hosszú, a Petneházi, a Kinizsi, a Karin­thy, a Kölcsey, az Uzsoki, a Damjanich és a Klapka utcá­ban még idén megkezdődik a csapadékvíz-elvezetők részbe­ni vagy teljes felújítása, össze­sen 47 milliós értékben. SEGÍTENEK MUNKÁT TALALNI A BIO-PANNONIA DOLGOZOINAK Makón elmarad a tűzijáték Nem rendez tűzijátékot, nem fogad testvérvárosi delegációkat, nem szed mezőőri járulékot, s egynaposra sűríti a Hagymafeszti­vált idén a makói önkormányzat. A megspórolt pénzt a jég- és belvízkárt szenvedett gazdák megsegítésére fordítja. Balogh Andrást javasolják Botkáék A behelyezés ára. A mikrochip behelyezése 4-8 ezer forintba kerül, a számítógépes rendszerbe való regisztráció ára pedig további 1500 forint - tudtuk meg Szalay János állatorvostól, aki ősszel számít nagy dömpingre, ugyanis ekkor születik a legtöbb kiskutya. Mindennap lesz testnevelés Szentesen

Next

/
Oldalképek
Tartalom