Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-15 / 163. szám

SPORT 2010. JŰLIUS 15., CSÜTÖRTÖK REFLEKTOR Molnár bajnoksága NYÍREGYHÁZÁN RENDEZTÉK MEG IDÉN a veteránok atlétikai országos bajnokságát, amelyen Molnár Mihály (Napraforgó Futó­klub, Szeged-Gyálarét) 10 ezer méteres síkfutásban aranyérmet szerzett. Ugyanezen a távon a szintén napraforgós Ferencz Fe­renc ezüstérmes lett. míg Mol­nár 5000 méteren bronzos he­lyen ért célba. A Napraforgó Fu­tóklub pénteken 16.30-tól jóté­konysági futóversenyt rendez Gyálaréten: az 1000 forintos ne­vezési díj 75 százalékát felajánl­ják az árvízkárosultaknak, átutal­va az összeget a Magyar Vörös­kereszt aktuális számlájára. A vállalkozó kedvűek három távon (ovimaraton: 100 méter, együtt­futás: 700 méter, gyálai kör: 4 kilométer) mérkőzhetnek meg egymással. Nevezni csakis a helyszínen, a művelődési háznál kialakított versenyközpontnál le­het. Bővebb információ - és majd az esemény részletes eredménylistája - a www.nafuk­lu.hu honlapon olvasható. Nyári focitábor AZ ÚJSZEGEDI KISSTADION­BAN most is megrendezi nyári táborát a Tisza Volán Focisuli, amelynek edzői az 5 éves gyerekektől a 12 esztendősö­kig mindenkit szeretettel vár­nak. A heti turnusokban (hét­főtől péntekig) működő tábor­ban reggel 8 és délután 4 óra között (délben ebéd) tart a foglalkozás. A turnusok: július 19-23. (Lednitzky András ­20/4545-518, Molnár Tiborné - 70/3751-014); augusztus 2-6. (dr. Tóth János ­30/3365-044)); augusztus 23-27. (Molnár Tiborné). Ér­deklődni és jelentkezni az edzőknél lehet. Újdonság, hogy ezen a nyáron a Tisza Volán Focisuli kapustábort is tart: Bagdi Ferenc edző (20/3238-181) július 19-23. között az 1989-1996-ban születettekkel foglalkozik. Szurkolói buszok KÉT LABDARÚGÓ-MÉRKŐ­ZÉSRE INDUL szurkolói busz a Szeged étterem elől a közeljö­vőben; az első augusztus 9-én, reggel 6 órakor az angol-ma­gyar felkészülési találkozóra, a másik pedig augusztus 31-én, 20 órakor a Svédország-Ma­gyarország Európa- bajnoki se­lejtezőre. Érdeklődni a 30/912­2957-es számon lehet. Toborzó Sándorfalván A SÁNDORFALVA UTÁNPÓT­LÁS KÖZHASZNÚ SPORT EGYESÜLET VÁRJA mindazon labdarúgást szerető gyerekek jelentkezését, akik 1992 és 2005 között születtek, és az egyesület különböző korosztá­lyos csapataiban szeretnének játszani. Az egyesület a minő­ségi utánpótlásnevelés mellett nagy hangsúlyt fektet a maga­sabb szintű versenyeztetésre is, ennek biztosítéka a szak­képzett edzők mellett rendel­kezésre álló nagyméretű füves és műfüves pályák. Az U13-as (1998/1999) és U15-ÖS (1996/1997) korosztályok a következő versenyévben is az NB II kiemelt bajnokságában vesznek részt. További infor­mációkért érdeklődni lehet hétfőtől péntekig 18 órától 19.30-ig a sándorfalvi sportpá­lyán, vagy telefonon Gonda László utánpótlás-szakvezető­nél a 20/416-8445-ös és Vágó Mihály edzőnél a 30/261­2544-es telefonszámon. megyeiek az nb i-ben: SCHULTZ ÉS HREPKA VÁLT, A PÁPAI ÉS KECSKEMÉTI KÜLÖNÍTMÉNY MARAD CSAPATÁNÁL Nem divat a nyári vándorlás Pápán és Kecskeméten jó fut­ballozni - legalábbis ezt a vé­leményt erősíti, hogy a két csapatban játszó hat Csongrád megyei kötődésű futballista nem tervezi a váltást a nyáron. Többen viszont még keresgél­nek: Hrepka Ádám és Schultz Levente sorsa sem dőlt el. MAGYARORSZÁG GYÚRÓS ISTVÁN A Csongrád megyei NB l-es labdarúgók többsége nem vált csapatot a nyáron. Igaz ez a pápai különítményre is: Bali Péter, Dlusztus András, Gahwagi Nebil és Gyömbér Gá­bor jelen állás szerint marad a szegedi születésű Véber György irányítása alatt (bár Gyömbér iránt külföldi csapa­tok érdeklődnek). Laczkó Zsolt továbbra is a bajnok Debrecennél játszik, Dénes Zsolt a kevés játéklehetőség ellenére is Nyíregyházán foly­tatja, ahogy a Kecskemétet erősítő Koncz Zsolt és Bagi Ist­ván sem költözik. A Pakson kölcsönben ját­szó Völgyi Dániel viszont vált, vagyis visszatér a Győri I CSONGRÁD MEGYEI FUTBALLISTÁK mui vés-menése az NB l-ben 2010 Hrepka Ádám (balról) nem tudja még, hogy hol folytatja. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA ETO-hoz, ahol Pintér Attila ve­zetőedző számít a játékára. - 99 százalék, hogy az ETO-ban játszom a következő szezonban. Érzem a vezetők bizalmát, ennek bizonyítéka, hogy az FC Nitra elleni Európa Liga-meccsen idegenben már csereként pályára léphettem ­mondta a labdarúgó. Köteles kálváriája. A ferencszállási kötődésű Köteles László átigazo­lási ügye a legkacifántosabb: a Diósgyőrtől a tavalyi szezonban köl­csönbe a belga Genkhez kerülő labdarúgó továbbra is légióskodna, és a Genk is marasztalná, ám magyar klubja igényt tartana szolgálataira, ezért a felek a FIFA-hoz fordultak. Amíg az ügy le nem zárul, Köteles nem léphet pályára hivatalos meccsen. Nem ilyen egyszerű a má­sik kölcsönben szereplő lab­darúgó, Hrepka Ádám esete. A 3-szoros válogatott az MTK tulajdona, tavaly fél évig a Honvéd, majd szintén fél évig a Vasas mezében szerepelt. Azt viszont, hogy a következő szezonban hol játszik, még nem is sejti. - Menedzserem, Filipovics Vladan intézi az ügyeimet. Egyelőre a Vasassal edzek, ám a külföldi edzőtáborba már nem tartok a csapattal. Én is hallottam, hogy néhány együttesnél felmerült a ne­vem, de még semmi biztosat nem tudok - mondta a Fe­Név [Tavalyi kiub|a (zaróielben a tulajdonos) Idei klubja Bagi István Kecskemét Kecskemét Bali Péter Pápa Pápa Búrány Zoltán Diósgyőr Szolnok Dénes Zsott Nyíregyháza Nyíregyháza Dlusztus András Pápa Pápa Gahwagi Nebil Pápa Pápa Gyömbér Gábor Pápa Pápa Hajdú Sándor MTK MTK Hrepka Ádám Vasas (MTK) Ferencvárost?), MTK (?) Kecskés Tamás Pécs Siófok Koncz Zsolt Kecskemét Kecskemét Köteles László Genk Diósgyőr (?) Laczkó Zsolt Debrecen Debrecen Popovics Bertold Újpest Újpest Schultz Levente Zalaegerszeg Pécs (?) Szélpál Tamás Szolnok (Debrecen) Békéscsaba (?) Tandari Tamás Vasas Ausztria (?) Völgyi Dániel Paks (Győr) Győr Forr&DM/DV-gyűjtés DMGRAFIKA rencváros érdeklődésére utal­va Hrepka, aki azt sem tartot­ta elképzelhetetlennek, hogy végül marad az MTK-nál. Schultz Levente viszont biztosan távozik, a Csank Já­nostól Zalaegerszegen kevés játéklehetőséget kapó ruti­nos középpályás legutóbb az NB Il-es Pécsnél járt próbajá­tékon. A Debrecen tulajdoná­ban lévő Szélpál Tamás - bár a Szolnokkal feljutott az él­vonalba - jövőre várhatóan Békéscsabán, az NB Il-ben szerepel. Biacsi ikrek: irány London A Biacsi testvérek indulhatnak a londoni paralimpián. FOTÓ: VERÉB SIMON VARASD. Biacsi Bernadett és Biacsi Ilona is olimpiai kvótát szerzett a horvátországi Varas­don a nemzetközi parasportszö­vetség által megrendezett Euró­pa-bajnokságon. Az ikerpár az 1500 méteres síkfutás verseny­számában harcolta ki a 2012-es londoni indulás jogát, mivel mindketten az első nyolcban végeztek, sőt Bernadett meg­nyerte a versenyszámot, míg testvére hatodik lett. Antal An­dor tanítványai több számban is részt vettek a kontinensviada­lon: Bernadett 800 méteren és a 4x400 méteres váltó tagjaként ezüstérmet szerzett, Ilona 3000 és 500 méteren bronzot nyert, a váltóval pedig ő is ezüstös lett. Pontos szegedi dartsnyilak SZEGED. Huszonnyolc európai ország közel ötszáz sportolójá­nak részvételével rendezték meg a svájci Laukerbachban ­ahol még a nyár ezen szakaszá­ban is hógolyózhattak a ver­senyzők - a dartsozók soft szak­ágának Európa-bajnokságát. A viadalon indultak még kí­nai és amerikai együttesek is, így afféle kisvilágbajnokságnak is nevezhettük az eseményt. Az 501 master out kategóriában huszonnyolc csapat indult, a két szegedit (Venkei Pál, Németh Zoltán) és három budapestit (Kocsis Norbert, Borbély Ri­chárd, Végső János) a soraiban tudó Memphis az igen tekinté­lyes mezőnyben az ötödik he­lyet szerezte meg. Párosban 148 kettős közül a Németh, Venkei duó 25., míg egyéniben Németh a Word Competition elnevezésű versenyben a 13. helyen zárt. A Memphis együttese (állnak, balról: Venkei Pál, Végső János, Németh Zoltán, guggolnak: Borbély Richárd, Kocsis Norbert) ötödik lett az Eb-n. FOTÓ: DM/DV Rekordhalmozás aranyérmekkel ÁSOTTHALOM. Az erőemelők if­júsági és junior magyar baj­nokságát Ásotthalmon ren­dezték meg, amelynek szerve­zésére a Magyar Erőemelő Szö­vetség a szegedi Ducsai Erő­emelő Oskoláját, azaz a DEO-t kérte fel. A szegediek mindkét kor­csoportban magyar csapat­bajnoki címet szereztek, a „bajnokok bajnoka" az ifi lá­nyoknál Kovács Eszter (súly­csoportjában 15 éves rekordot döntött meg 88 kg-os teljesít­ményével), a junior lányok­nál Makrai Éva (új junior és felnőtt magyar rekorddal nyerte kategóriáját), az ifi fiúknál Mikula Norbert, míg a junior fiúknál az orosházi Ko­vács Ferenc lett. A DEO eredményei, ifjúsági lá­nyok, 44 kg: 1. Hopp Bettina. 60 kg: 1. Kovács Eszter, 2. Bartos Blanka. 67,5 kg: 1. Szabó Márta. 90 kg: 1. Vastag Emese. +90 kg: 1. Köteles Márta. Ifjúsági fiúk, 52 kg: 2. Mező Károly. 56 kg: 2. Bácsi Dávid. 67,5 kg: 2. Csontos János. 100 kg: 1. Tóbiás Ákos. 110 kg: 3. Csáki Ádám. 125 kg: 1. Mikula Nor­bert, 2. Zsiga Dávid, 3. Rimavecz Richárd. +125 kg: 1. Balibán Márk. Junior lányok, 44 kg: 1. Somogyi Edina, 2. Hupp Bettina. 48 kg: 1. Markai Éva. 60 kg: 1. Kovács Esz­ter. 67,5 kg: 2. Szabó Márta. +90 kg: 1. Köteles Mária. Junior fiúk, 56 kg: 1. Szabó László, 2. Bácsi Dávid. 75 kg: 1. Dudoma Attila. 82,5 kg: 3. Kanyó Balázs. 110 kg: 3. Zsiga Dávid. 125 kg: 2. Mikula Norbert. +125 kg: 2. Balibán Márk. Taroltak a szentesiek BUDAPEST, SZABADKA. A szen­tesi Delfin ESC szenior úszói nagyszerű szereplésükkel az elmúlt időszakban két verse­nyen is kitetettek magukért. Budapest, a III. Szigetvarázs el­nevezésű viadal szentesi ered­ményei. Dr. Bakacsi Gyula 1. lett 50 m mellen, 2. 50 háton és gyor­son; Lukátsy Katalin 1. lett 50 mellen, 2. 50 pillén, 3. 50 gyorson és háton; dr. Kanyó Ádám pedig 4. helyen végzett 50 háton. Szabadka, Ladóczki János-em­lékverseny. Virágos Éva: 1. 50 háton, gyorson, 100 háton, gyor­son, 200 vegyesen, 400 gyor­son; Melkuhn Dezső: 1. 50 és 100 pillén, 100 mellen és gyor­son, 200 vegyesen, 400 gyor­son; Debreczeni Beáta: 1. 50 há­ton és mellen, 100 háton és mel­len, 200 vegyesen. Pólyáné Téli Éva: 1. 50 mellen és pillén, 100 mellen és pillén, 2. 50 gyorson; Pászti Edit: 1. 50 és 100 háton, 50 és 100 gyorson; dr. Bakacsi Gyula: 1. 50 háton, 2. 50 és 100 mellen, 100 háton és gyorson; Bocskay Zsófia: 1.100 pillén, 2. 50 pillén, 100 gyorson, 200 ve­gyesen, 400 gyorson; Cseuz László: 2. 50 pillén, háton, gyor­son, 200 vegyesen; Bodnár Ist­vánné: 2. 50 mellen és gyorson; dr. Kanyó Ádám: 2.100 háton, 400 gyorson; Ferke Gáborné: 2. 100 mellen, 3. 50 mellen, 100 háton; Kovács László: 2. 400 gyorson, 3.100 gyorson.

Next

/
Oldalképek
Tartalom