Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-08 / 157. szám
SPORT 2010. JÚLIUS 8., CSÜTÖRTÖK 34 EVEN ÁT DOLGOZOTT SIKERESEN SZEGEDEN Bánáti: A jóra törekedtem Bánáti Antal (62), a Szegedi Sport és Fürdők Kft. igazgatója szeptember l-jétől nyugdíjas lesz, befejezi aktív munkásságát. A sokak által csak Tominak szólított cégvezető 34 évet dolgozott Szegeden. SZEGED SÜLI RÓBERT - Hónapokkal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy arról kell beszélgetünk, nyugdíjas lesz. - Ez hosszú folyamat: két és fél éve egyre rosszabb a látásom, ezért úgy döntöttem, hogy nyugdíjba vonulok. Már egy éve felmerült, hogy befejezem, azonban 2009 olyan sikeres év volt, hogy akkor még nem akartam távozni, így idén jött el az idő a váltásra. - Még csak 62 éves, dolgozhatna tovább! - Az elmúlt 34 éves szegedi munkásságomnak a legszebb időszakát töltöttem a sport terén. Rengeteg barátra tettem szert, sok jó embert ismertem meg. Örömmel tudok végigsétálni a Kárász utcán, ahol mindenki kedvesen fogad. Ez a baráti közeg vett körül a 34 év alatt. Sikeres évtizedek vannak mögöttem. - Hogyan tovább? - Ezen is gondolkodtam már, azért sok mindent kihagytam az életemből. Gazdasági szakember vagyok, egykor óraadó tanár voltam, reménykedem, hogy egy tapasztalt gazdasági szakemberre még szükség lehet, így a tanítás most vonz. És ott a jégkorong. - A hoki mindig is nagy szerelme volt... - Régi elkötelezettje vagyok a sportágnak. Most több Bánáti Antal szeptemberben nyugdíjba vonul. FOTÓ: FRANK YVETTE időm marad a jégkorongra, mint elnökségi tag a szövetséggel való kapcsolattartás lesz a legfontosabb feladatom. Szabadkával közös csapatunk lesz az OB I-ben, így ez is komoly feladatot igényel majd. Hamarosan itt az ősz, kezdődik a bajnokság, és ez egyedülálló kihívás lesz, amit Floratom Szeged: Kriston távozott SZEGED. Kisebb meglepetésre távozott a Floratom Szeged Extraligás asztalitenisz-csapatától Kriston Dániel, az egyesület utánpótlás-válogatott játékosa. A 20 éves tehetség a bajnoki címet szerző Celldömölkben szerepel a következő szezonban. - Jó esély volt rá, hogy a következő szezonra együtt marad a csapat, ám a Celldömölk anyagi lehetőségeivel nem versenyezhettünk. Nagy érvágás Kriston távozása, és bár tárgyalunk egy szerbiai magyar játékossal, jelen állás szerint a Dudás Róbert, Erdélyi Szabolcs, Lukács Levente hármassal vágunk neki a szezonnak - mondta Lukács Levente játékos-edző. Természetesen az idén hetedik helyen végző együttesnél ezzel a célok is megváltoztak a következő szezonra. - Csak a bennmaradást tűzhetjük ki magunk elé, a bajnokság első feléhez tartozó csapatok ellen nem sok esélyünk lesz a bravúrpontok megszerzésére. A megváltozott lehetőségeink miatt nem indulunk el az ETTU-kupában, ám az Interliga keretében kilépünk a nemzetközi színtérre - árulta el Lukács Levente, aki hozzátette, némileg változott a bajnokság rendszere is: eddig a győzelemig játszottak a csapatok, ám idéntől hiába szerez az egyik csapat behozhatatlan előnyt, ennek ellenére is végigjátszszák a mérkőzéseket. Erdős Viktor nyert SZEGED. A harmadik fordulót rendezték meg a szegedi férfi sakk országos bajnokságon. Az előző napi veresége után javított a Makói SVSE sakkozója, Erdős Viktor, aki a fehér bábukat vezetve a 30. lépésben feladásra kényszerítette a 14 éves Rapport Richárdot, aki márciusban Magyarország történetének legfiatalabb nemzetközi nagymestere lett. Eredmények, A csoport: Bérezés Dávd-Bánusz Tamás 1:0, Pintér József-Berkes Ferenc 0,5:0,5, Kovács Gábor-Ruck Róbert 0,5-0,5. Az állás: Bánusz 2, Bérezés, Ruck, Pintér, Berkes 1,5-1,5, Kovács 1 pont. B csoport: Medvegy Zoltán-Fodor Tamás 0,5-0,5, Gyimesi Zoltán-Papp Gábor 0,5-0,5, Erdős Viktor-Rapport Richárd 1:0. Az állás: Fodor, Gyimesi 2-2, Erdős, Medvegy 1,5-1,5, Rapport, Papp l-l pont. a vajdasági várossal közösen csinálunk a Tisza Volánnal. - Hogy fogadták a hírt kollégái? - Nem akarták elhinni, hogy „Papi" nyugdíjba vonul. Fizikálisan jól érzem magam, azonban a látásom rengeteget romlott. Nekik csak azt kívánhatom, hogy ők is ilyen sikeres életpályát fussanak be. Majdnem a dobogón EGER. Tegnap Egerben megkezdődtek a 112. felnőtt úszó országos bajnokság versenyei. A szegedi Toyota-Tmax SZUE sportolói az első napon két negyedik helyet (Ambrus Diána 200 m pillangón 2:12.79 perces új egyéni csúccsal és a 4x200 méteres női gyorsváltó (Szél Friderika, Stefán Gréta, Nagyi Barbara, Olasz Anna) 8:32,61-es idővel ért a 4. helyen célba, míg Király Bence 8:37.14 perces eredménnyel hatodikként zárt. Az is a szerdai nap krónikájához tartozik, hogy a mai női 100 m gyors fináléjába jutott Szél Friderika és Stefán Gréta, Lábdy Alexandra pedig a 100 m női hát döntőjében lesz érdekelt. - Nagyon jó kapcsolatot ápolt az újságírókkal is. Ezt is tanítani lehetne! - Sok barátom van a média területéről. Az újságírók végigkísérték a pályafutásom, a munkásságom, éppen ezért engedjék meg, hogy a Délmagyarország hasábjain köszönjem meg a segítségüket. - Mi volt az elve? - A legfontosabb az ember, aki szolgáltatásainkat igénybe veszi. Létesítményeinkben a terhes anyukától a csecsemőkön, az óvodásokon, iskolásokon, élsportolókon át a gyógyulni, pihenni vágyó nyugdíjasokig minden korosztály megfordul. Mi szolgáltatunk, a legfontosabb mindig és mindenkor a vendég, az ő elégedettsége. Mindig arra törekedtem, törekedtünk munkatársaimmal, hogy megfelelő színvonalon működjünk. Persze ez nem mindig valósulhatott meg, de célunk az volt, hogy a legjobbat kapja meg mindenki. Biztos, hogy mindenkinek nem tudtunk örömet szerezni, de a jóra törekedtünk. Ezt a gondolkodásmódot szeretném a kollégákra hagyni. - Mire a legbüszkébb? - A Centrum igazgatójaként végzett 10 éves sikeres munkám mellett a sport területén eltöltött évekre. Sikeresen, zökkenőmentesen bonyolítottam le az elmúlt években több átszervezést. Büszke vagyok a közelmúltban átadott két műfüves pályára a Kisstadionban. Ez régi vágyam volt, az pedig külön öröm, hogy egykori neves szegedi csapatok nevét viseli a pálya. Vadkerti marad a Pickben SZEGED. Vadkerti Attila újabb kétéves szerződést kötött a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatával. A magyar válogatott szélső szerződése június 30-án lejárt, és több csapat is csábította. - Mivel Luka Zvizej elhagyta a csapatot - kezdte a beszélgetést az 1999 óta a Pickben szereplő Vadkerti így gyorsan egymás kezébe csaptunk Bella Árpád ügyvezetővel. Luka remek formában játszott, bízom benne, hogy Törő Szabival pótolni tudjuk, és góljainkkal segítjük a Picket. Dimák csúccsal szerzett vb-bronzot MALLORCA. Remek szegedi sikerrel kezdődött a mallorcai búvárúszó junior világbajnokság. A Muréna Szegedi Úszóés Búvárklub kiválósága, Dimák Dávid 1500 méteres uszonyos úszásban a harmadik helyen fejezte be a versenyt. Dávid teljesítménye minden dicséretet megérdemel, 13:09.95 perces ideje ugyanis új junior országos csúcs. A szegedi sportoló előtt egy görög fiú végzett a második helyen, míg a világbajnoki aranyat egy ukrán fiatalember "nyerte új világcsúccsal. A vb másik szegedi szereplője, Szabó Lujza is kitett magáért, az egyéni csúcsával megközelítően azonos idővel (14:46.44 perc) a 7. helyen végzett. - Mindkét tanítványom jól versenyzett, elégedett vagyok velük, Dávid bronzérme önmagáért beszél - értékelt Kanyó Dénes a szegedi klub vezetőedzője. Szabó Zoltán kalandja Firenzében Szabó Zoltán (15) 2008-ban került ki Olaszországba, a Fiorentina labdarúgócsapatához. Zoli remekül érzi magát a világhírű együttesnél, ahol jelenleg az utánpótláscsapatban készül. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Közel két éve a Tisza Volán Focisuli labdarúgócsapata Olaszországban túrázott. A szegedi együttes többek között a világhírű Fiorentina utánpótláscsapatával is megmérkőzött. A firenzei klub ekkor szemelte ki Szabó Zoltánt, Bóka Ferenc tanítványát, akit szerződtetett. - Nagyon jól érzem magam Olaszországban - kezdte a beszélgetést a 100 éves Délmagyarország világbajnoki klub és a delmagyar.hu közös szervezésében meghirdetett dekázó ügyességi verseny vasárnapi döntőjébe bejutott Szabó Zoltán -, persze nem ment könnyen a beilleszkedés. Anyukám nehezen engedett el, amikor Firenzébe szerződtem, akkor még egyetlen gyermeke voltam, most azonban már van testvérem. Úgy gondolom, hogy minden gyerek álma, hogy egyszer egy nagy csapatban futballozzon. Nekem ez a Fiorentina révén megvalósulhat, csak rajtam múlik, hogy sikerül-e oda kerülnöm a felnőtt csapathoz. Csupa nemzetközi klasszis erősiti a firenzei lila-fehér együttest. Remek futballisták szerepelnek az elmúlt ősszel a Debrecennel egy BL-csoportban szereplő talján alakulatban. - Sokszor összefutunk a nagycsapat játékosaival, mivel egy helyen van a klub ebédlője. Gilardino, Mutu, Frey rendszeresen velünk eszik. Ki a kedvenc? Jovetics. Egy menedzserünk van, így már bemutattak neki, beszélgettem vele, és amellett, hogy jó futballista, remek srác. A még mindig csak 15 éves Tisza Volán-nevelés tagja a magyar utánpótlás-válogatottnak is. A jobboldali támadó jelenleg szabadságát tölti Szegeden. - Egy évben egyszer jövök haza. Tavaly másfél hónapot voltam itthon, idén kevesebbet, mert hamarabb kezdődik a felkészülés. Két éve nagy szerencsém volt, hogy éppen a Fiorentina ellen játszottam életem egyik legjobb formájában, aminek a végeredménye lett a szerződtetésem. Szabónak jovetics a kedvence a Fiorentinában. FOTÓ FRANK YVETTE Javíthat a Naturtex S2EGED, Vereséggel kezdte szereplését a Tíaturtex-Gellért SE OB l-es férfi teniszcsapata. A szegedi együttes az első fordulóban idegenben lépett pályára az egykor a Szuperligában is szereplő Tatár TC otthonában. A hazai csapat nem kegyelmezett, 14-7-re verte a Tisza-partiakat. Az egyesek után még reménykedhettek a naturtexesek, hiszen szoros volt a csata, azonban a párosok küzdelméből a hazaiak két mecscset is megnyertek, így végül övék lett a győzelem. Sokáig nem szomorkodhatnak a Gellért SE játékosai, ma 11 órakor az újszegedi Gellért Szabadidőközpontban a Diego együttesét fogadják. Ajkayéknak mindenképpen nyerniük kell, ha szeretnének a felső házas rájátszásban szerepelni. Erre megvan minden esély, mivel a mai ellenfél az első fordulóban otthon kapott ki a Félegyházától. Tatár TC-Naturtex-Gellért SE 14-7 OB l-es férfi tenisz-csapatbajnokság. Eredmények, egyes: Molnár-Tóth B. 3:6, 3:6, Tatár-Bárány 6:3, 6:2, Máthé-Boros 6:2, 6:3, Tácsik-Ajkay 1:6, 6:1, 6:0, Degrell-Juhászn 6:0, 6:0, Bellért-Sonkodi 6:2, 3:6, 6:7. Párosok: Tatár, Máthé-Tóth B., Bárány 6:2, 6:2, Léka, Degrell-Boros, Ajkay 3:6, 2:6, Molnár, Almási-Juhász, Sonkoid 6:3, 6:1. A csoport másik mecscsén: Diego-Félegyháza 5-16.