Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-01 / 151. szám

o Móra Ferenc nevét kapta az új sztrádahíd SZEGED, ALGYŐ. Döntött a föld­rajzinév-bizottság: Móra Ferenc (1879-1934) nevét fogja viselni az M43-as sztráda Tisza-hídja. A kiskunfélegyházi születésű, de Szegedhez ezer szállal kötődő író, újságíró és muzeológus sze­mélye azért is jó választás, mert az M43-as most készülő szaka­szának másik végpontján, Ma­kón is gyakran megfordult, szí­vesen látott vendég volt Diósszi­lágyi Sámuelék házában. Ami­kor a közelben ásatást vezetett, a neves orvos házában lakott. Információnk a 3. oldalon KISEBB SZABÁLYSÉRTÉSI ÜGYEKBEN DÖNTHETNÉNEK Bővítenék a bírósági titkárok hatáskörét Az önkormányzatokhoz tartozó tulajdon elleni, azaz az elzárással is sújtható kisebb súlyú szabálysértések ügyében a jövőben a bírósági titkárok járhatnának el. A megyei bíróság vezetése már évek óta ja­vasolja a jogalkotóknak a bírósági titkárok hatáskörének bővítését. CSONGRÁD MEGYE KISS GÁBOR GERGŐ 200 bírósági titkár, 75 tisztvi­selő és 25 leíró felvételére len ne szükség ahhoz, hogy a je­lenleg az önkormányzatokhoz tartozó tulajdon elleni, azaz az elzárással is sújtható kisebb súlyú szabálysértések ügyé­ben a jövőben a bírósági titká­rok járhassanak el. Az elkép­zelésről Baka András főbíró, a Legfelsőbb Bíróság elnöke azt mondta: meg kell fontolni, hogy a 80 ezer ilyen ügyet a bírósági rendszerre kell-e rá­terhelni, ugyanakkor meg kell találni a módját a titkárok sze­repének növelésének. Ennek apropóján érdeklődtünk Cseh Attila elnökhelyettesnél, a Csongrád Megyei Bíróság saj­tószóvivőjénél: milyen beosz­tásban, összesen hányan dol­goznak a megyei bíróságon? Mi az alkalmazottak feladata? Folytatás a 3. oldalon REPEDEZIK A SZOMSZÉDOK HÁZA - JÚLIUS 16-ÁIG ÉPÍTKEZNI KELLENE A TELKEN 20 éve átok a Centrum-gödör Két évtizede tátong az elhanyagolt kráter Szeged belvárosában. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Július 16-áig építkeznie kellene a szegedi Centrum-gödör tulajdo­nosának. ígéri, hogy hozzá is fog, de nem tudja, mikor. Szerinte a nádas szép. Most az a kérdés, a húszéves gödör miatt kezdett-e repedni a szomszédos Püspök utcai ház fala. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL A gödör a Belváros 2001 Kft.-é, az egyik tulajdonos, Vidéki Ist­ván azt felelte kérdésünkre, biztos, hogy be fogják építeni az ingatlant, de azt nem tudja, mikor, és azt sem tudja, mi­lyen ház lesz rajta. Szerinte azonban a nádas, amely ki­nőtt, kifejezetten szép. A me­dencének nemcsak növényze­te, állatvilága is van: szúnyog, vadkacsa, patkány. Ez zavarja a szomszédokat, most mégis azért fordultak az önkormány­zat építési irodájához a Püs­pök utcai ház lakói, mert azt gyanítják, a gödör miatt kez­dett el repedezni a fal az ő lép­csőházi pihenőjükben, és ezért nedvesedik a pincéjük is. Az építési iroda embere a szemle után a helyszínen azt mondta, feletteseivel fogja megbeszélni, hogy ezután mi fog történni. Semmi - ettől tartanak a ház lakói. Cikkünk az 5. oldalon 27 tonna üzemanyaggal az árokban Egy gázolajat és benzint szállító tartálykocsi hátsó kereke csúszott meg tegnap reggel a 47-es főúton, Algyő közelében a két körforgalom között. A 27 tonna üzemanyagot szállító kamion sofőrje eddig tisztázatlan okból rá­hajtott az útpadkára, ahonnan a jármű a laza talaj miatt nem tudott visszatér­ni, s az árokba csúszott - látható Veréb Simon fotóján. A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei megállapították, hogy a tartály­kocsi sehol nem sérült meg, így abból az üzemanyagot biztonságosan át lehet szivattyúzni egy másik járműbe. Az üzemanyag átfejtése háromnegyed 11-től 12 óráig tartott, majd a tűzoltóság darus kocsija mintegy fél óra alatt kiemelte az árokból a megcsúszott kamiont. A kiemelésig a Hódmezővásárhely felé tartó kétsávos út külső sávját lezárták. Mától: új kutyához mikrochipet Eladás, elajándékozás előtt mik­rochipet kell ültetni a kutyák bő­re alá, mától kezdve. A kormány­rendelet azonban a nyilvántar­tásba vételt nem teszi kötelező­vé, és e lépés nélkül nem sokat ér az egész változtatás. SZEGED BOBKÓ ANNA - Idén egy boxer tulajdonosát azonosítottuk a kutyába helye­zett chip alapján - hallottuk Csamangó Évától, a Tappancs alapítvány munkatársától. A ku­tyáról kiderült: eredeti tulajdo­nosa anyagi okok miatt egy is­merősére bízta az ebet, amely el­szökött. Hónapokig bolyongott, mire a Tappancshoz került. A chipnek köszönhetően megta­lálták az eredeti gazdát. Öröm­mel ment a boxerért, és nem vit­te vissza felelőtlen ismerősének. Folytatás a 4. oldalon KISTÉR TÉSZ: NEM ÉRDEK A FELSZÁMOLÁS KISTELEKEN Mentik, ami még menthető KISTELEK FEKETE KLÁRA június 21. óta áll felszámolás alatt a Kistér Tész. Tegnap a 60 tag csaknem fele azért jött ösz­sze a közösségi házban, hogy megbeszéljék, ebből a mély­ségből van-e felfelé vezető út. Első lépésként a közgyűlés ösz­szehívását kezdeményezi a fel­ügyelőbizottság. A tagoknak, termelőknek, beszállítóknak becslések szerint 1 milliárd fo­rinttal tartozik a szövetkezet. Azok közül, akiknek nem fize­tett a kisteleki Kistér Tész, sen­kinek sem érdeke, hogy a szö­vetkezetet felszámolják, hiszen egy fillért sem látnának a pén­zükből - ebben a 60 tag közül 24-en egyetértettek tegnap. Úgy néz ki azonban, kissé későn kapcsoltak, hiszen két hitelező már február 21-én kérte a felszá­molást - ezt az eltelt pár hónap­ban nem akadályozták meg -, a Harmath Sándornak 38 millió forinttal tartozik a cég. FOTÓ: FRANK YVETTE bíróság pedig június 12-én meg­hozta a határozatát, amely 21-én jogerőre emelkedett. Akkor most hogyan to­vább? Ezt akarták eldönteni azok a tagok - ahogy magukat hívják: a tész nyomorultjai -, akik a tegnap délutánra, a kis­teleki közösségi házba hirte­len összehívott megbeszélésre eljöttek. A gyűlést Palotás Fe­renc, a felügyelőbizottság el­nöke kezdeményezte, aki „ci­vilben" a pusztaszeri Hétvezér Szövetkezet vezetője. A pusz­taszeri szövetkezet ugyanis tagja a kisteleki tésznek. Folytatás a 3. oldalon

Next

/
Oldalképek
Tartalom