Délmagyarország, 2010. június (100. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-12 / 135. szám

BELFÖLD-KÜLFÖLD ivlc-vü icciSYüárnúiJé 2010. JÚNIUS 12., SZOMBAT Már a jövő héten áfamentes lehet az adományozás Akár már a jövő héten áfamen­tes lehet a közcélú adományo­zás, ugyanis a tegnap benyúj­tott törvényjavaslat fideszes kezdeményezője házszabálytól eltéréssel már hétfőn elfogad­tatná az Országgyűléssel az er­re vonatkozó indítványát. MAGYARORSZÁG MTI Balog Zoltán társadalmi felzár­kóztatásért felelős államtitkár ITTHON Borsod: kárfelmérés Borsod-Abaúj-Zemplén megye árvíz sújtotta településein megkezdődik a kárfelmérés. Ódor Ferenc, a megyei köz­gyűlés elnöke a lakhatás fel­tételeinek megteremtését ne­vezte elsődlegesnek. A térség­ben közel 200 ház dőlt össze vagy van az összedőlés hatá­rán, több mint háromezer in­gatlan megsérült. Meghosszabbított előzetes és házi őrizet Meghosszabbította a bűnszö­vetségben elkövetett veszte­getéssel és más bűncselekmé­nyekkel gyanúsított Sziebert György volt BKV-s jogi igazga­tó előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság, Rényi-Vá­mos Krisztina, a Budapest Air­port volt jogi igazgatója eseté­ben viszont házi őrizetet ren­delt el. Lemondott az energia­hivatal elnöke A Magyar Energia Hivatal elnö­ke, Matos Zoltán lemondott el­nöki megbízatásáról és egyben közszolgálati jogviszonyáról, le­mondását Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter elfogadta ­közölte a tárca. A posztra a tár­cavezető pályázatot ír ki. A KSH új elnöke A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) korábbi alelnökét, Vu­kovich Gabriellát nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök a KSH új elnökének, megbízatá­sa hat évre szól. A Jobbik államosítaná a magánnyugdíjpénztárakat A Jobbik a magánnyugdíjpénz­tárak állami kezelésbe vételé­vel egészítené ki a kormány bemutatott 29 pontos első akciótervét, mivel a párt sze­rint ezzel a lépéssel nagyobb megtakarítást lehetne elérni, mint az összes többivel együttvéve, (mti) pénzváltó — Szeged, Kölcsey u. 5. • Tel: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. Ptanern irnvségro VÉTEL ELADÁS ]EUR 274,60 282,90 ÍIM'B 225,40 234,90 ]CHF 196,00 204,50 K RON 63,00 69,00 Érvényes: 2010.06.11. Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. a tegnapi kormányszóvivői tá­jékoztatón kifejtette: a köztár­sasági elnöktől a jogszabály sürgős kihirdetését kérik majd, ami öt napot jelent, vagyis ha a Ház hétfőn elfogadja a tör­vényjavaslatot, az akár már a jövő héten hatályba léphet. A parlament honlapján köz­zétett, az általános forgalmi adóról szóló törvényt módosító javaslat kiveszi a termékérté­kesítés fogalmi köréből a köz­célú adományt, így az nem tar­tozik az áfatörvény hatálya alá. Hasonlóképpen a szolgál­tatásnyújtás fogalmi köréből a közcélú adományként nyújtott szolgáltatás szintén nem tarto­zik majd az áfatörvény hatálya alá. A javaslat a kihirdetését követő napon lépne hatályba, rendelkezéseit a* hatálybalé­pését követően juttatott ado­mányokra kell alkalmazni. Balog Zoltán kifejtette: az áfamentes, közcélú adomá­nyozásra 2007 óta nincs lehe­tőség. Emlékeztetett, három­szor nyújtottak be olyan javas­latot az előző Országgyűlés­nek, amelyben kezdeményez­ték az adományozás áfamen­tességének visszaállítását, az akkori kormánypártok azon­ban mind a háromszor meg­akadályozták ennek megvaló­sítását. A sürgősség ebben az eset­ben nagyon fontos - tekintet­tel az árvízi helyzetre -, ezért úgy döntöttek, benyújtják a ja­Gyes: visszamenőleg lesz 3 év MAGYARORSZÁG. Nagy Anna kormányszóvivő tegnapi tájé­koztatóján közölte: azért 2012-től állítanák vissza három évre a gyes időtartamát, mert azok esetében, akiknek most születik vagy ebben az évben született gyermeke, éppen ak­kor jár le az a két év, amelyre a jelenlegi szabályok szerint jo­gosultak. Az új szabály az el­képzelések szerint pedig visz­szamenőlegesen lenne érvé­nyes, így a kisgyermek három­éves koráig otthon tudna ma­radni az édesanya, „függetle­nül attól, hogy most, ebben a kedvezőtlenebb időszakban Összecsapások, rendkívüli állapot A kirgiz ideiglenes kormány ismét rendkívüli állapotot hirdetett pénte­ken Os városában, valamint környékén, és páncélozott katonai járműve­ket küldött a településre, miután tegnapra virradóra újabb zavargások törtek ki. A zavargások halálos áldozatainak száma az egészségügyi mi­nisztérium közlése szerint 37-re, a sebesültek száma 523-ra nőtt. Ez volt a legsúlyosabb zavargás a közép-ázsiai országban azóta, hogy áprilisban elűzték Kurmanbek Bakijev államfőt. Az ország déli részén fekvő Os váro­sában csütörtök este kezdődtek az összetűzések. Több száz fiatal összeve­rekedett, üzleteket fosztogatott, gépkocsikat gyújtott fel. Szemtanúk szerint a helyi kirgiz és üzbég lakosság, illetve a különböző klánok között törtek ki ismét az összecsapások, mint korábban már többször is. Legutóbb május 19-én rendeltek el rendkívüli állapotot az országrészben. A fotón: kiégett gépkocsit néz egy fiatalember a dél-kirgizisztáni Os városában. FOTÓ: MTI/EPA/NTV (AZ OROSZ NTV TELEVÍZIÓ ADÁSÁRÓL RÖGZÍTETT FELVÉTEL) Átalakuló médiafelügyelet MAGYARORSZÁG. Gyökeresen átalakulhat a médiafelügyelet és a közszolgálati média szerve­zetrendszere a médiát és a hír­közlést szabályozó egyes törvé­nyek módosításáról szóló, Cser-Palkovics András és Rogán Antal fideszes képviselők által jegyzett javaslatok nyomán, amelyek létrehozzák többi kö­zött a Nemzeti Média- és Hírköz­lési Hatóságot, annak médiata­nácsát, a hírközlési és médiabiz­tos tisztségét, a Közszolgálati kódexet és az annak betartását ellenőrző Közszolgálati Testüle­tet, továbbá a Közszolgálati Köz­alapítványt és a négy közmédi­um különálló, egyszemélyes nonprofit részvénytársaságait. Az MSZP közleménye szerint ma a Fidesz újabb hazugsága bizonyosodott be. Noha a vá­lasztás előtt tagadta, a most be­nyújtott jogszabályokban még­iscsak einstandolja, kizárólagos hatalma alá vonja a közszolgá­lati médiumokat és az MTI-t. Miniszterelnöki megbízottak MAGYARORSZÁG. Orbán Viktor kormányfő két miniszterelnöki megbízottat nevezett ki tegnapi hatállyal. Balsai István miniszter­elnöki megbízottként vizsgálja a 2006. októberi rendőri brutalitást, Budai Gyula pedig „az állami föl­dek jogellenes elherdálását". Utóbbi arra hívta fel a figyelmet, hogy Sukoró és Bábolna mellett több más ügyben is szeretne vizs­gálatot folytatni. Mindketten úgy nyüatkoztak, hogy megbízatásuk addig tart, amíg el nem végzik a feladatukat; díjazásra egyikük sem tart igényt, (mti) született a kisgyermek" ­mondta. Soltész Miklós szociálpoliti­káért felelős államtitkár az MTI-nek adott interjújában el­mondta: a kormány intézkedé­sei között szerepel majd a gyes három évre való visszaállítása 2012-től. Közmunka MAGYARORSZÁG. A meghirdetett kétezer helyett 2300 munkanélkü­li vehet részt az árvízi védekezés­sel és helyreállítással kapcsolat­ban meghirdetett közmunkaprog­ramban - közölte Czomba Sándor államtitkár. A program keretében kizárólag hátrányos helyzetű em­bereket foglalkoztatnak, akik re­gisztrált álláskeresők és tartósan munkanélküliek, (mti) vaslatot, ami azonnali hatály­lyal eltörölné a közcélú ado- < mányok utáni áfafizetési köte­lezettséget - ismertette. Balog Zoltán kiemelte: ami­kor nagy a baj, nem büntetni kell azokat, akik adni akarnak, hanem segíteni. Orbán Viktor kormányfő kedden, a 29 pontból álló gaz­dasági akcióterv ismertetése­kor jelentette be, hogy újra áfamentessé teszik az adomá­nyozást. Génkezelt növények EU. Nem támogatják egyöntetű­en az uniós tagországok az Euró­pai Bizottság nemrégiben isme­retessé vált elképzeléseit a gén­kezelt növények engedélyezésé­nek tagállami illetékességbe he­lyezéséről - derült ki a környe­zetvédelmi miniszterek tegnapi találkozóján Luxembourgban. A tanácskozáson Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszter elmondta, hogy a ge­netikailag módosított szerveze­tek (GMO-k) uniós engedélyezé­se körül sajnos továbbra is sú­lyos aggályok merülnek fel. Ma­gyarország azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy amíg a kocká­zatértékelés nem válik körülte­kintőbbé, addig az EU ne enge­délyezze újabb génmódosított fajták köztermesztését, (mti) KÜLFÖLD Orbán Viktor Bécsben AUSZTRIA. Munkamegbeszé­lésen fogadta tegnap Bécsben Orbán Viktor miniszterelnököt Werner Faymann osztrák kan­cellár. A két kormányfő négy­szemközti megbeszélésén ér­tesülések szerint elsősorban kétoldalú és európai uniós kérdésekről tárgyalt. A mint­egy félórás találkozó után nem tartottak sajtótájékozta­tót. A magyar miniszterelnök érkezésénél jelen lévő újság­írók egyikének angolul bekia­bált kérdésére, hogy valóban államcsőd van-e Magyarorszá­gon, Orbán tréfálkozva azt fe­lelte: „az az osztrákoktól függ". (Az osztrák nagyban­kok jelentős szerepet töltenek be a magyar hitelpiacon.) „Járuljanak hozzá a tehetősebbek..." BRÜSSZEL. Magyarország amellett van, hogy a tehetősebb NATO-partnerek járuljanak hoz­zá a katonai képességek fejlesz­tését célzó költséges projektek megvalósításához - mondta Hende Csaba honvédelmi mi­niszter tegnap Brüsszelben ma­gyar újságíróknak a NATO-or­szágok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozása után. Utalt arra, hogy a gazdasági helyzet romlása nyomán egyes - eddig donorként fellépő - or­szágok most kevesebb hajlan­dóságot mutatnak a közös fi­nanszírozásra. (mti) nm ingatlanbazar.hu * A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a június 11-i kenószámok: 1, 5, 7,13, 23, 29, 31. 32, 35, 37, 45, 50, 53. 54, 56, 63, 67. 71, 73. 77. ingatlanbazar.hu -Több mint 200.000 ingatlan ingatlanbazar.hu - Ingyenes fotós hirdetés ingatlanbazar.hu - Kulcs az otthonodhoz NYERJ egy kétéjszakás •• i. » • # L4 K»J IVllöl az antik világ szépségeit bemutató, zalakarosi Hotel Venus*** """''"-ba, ahol saját kertjükből főznek! A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Központi főszerkesztő: NYERGES CSABA • Főszerkesztő-helyettes (Délmagyarország, Délvilág): SULYOK ERZSEBET • Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Vezető szerkesztő: V FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, TOMBÁCZ RÓBERT • Képszerkesztő: jACOB GÁBOR • Rovatvezetők: R. TÓTH GÁBOR (információ, DM), SZABÓ C. SZILÁRD (információ, DV), SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged. Pf. 153 Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808 Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 627242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.. 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198 6600 Szentes. Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADjA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KOTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864 Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2095 Ft (Délmagyarország), 1995 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)

Next

/
Oldalképek
Tartalom