Délmagyarország, 2010. június (100. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-26 / 147. szám

12 2010. JÚNIUS 26., SZOMBAT „Használd az eszed, és jótett helyébe jót várj." Závada Pál LEVAY GIZELLA Harminchárom szlovák népmese Sorozatunkban a szegedi Somogyi-könyvtár kínálatából szemezgetünk. Ez alkalommal Závada Pál Harminchárom magyar népmese című kötetét ajánljuk olvasóink figyelmébe. ZÁVADA PÁL HARMINCHÁROM SZLOVÁK NÉPMESE KÖNYVAJÁNLÓ A 81. ünnepi könyvhetet Szegeden megnyitó Záva­da Pál, új kötetében a szlovák népmesekincs legjavát ültette át magyar nyelvre. A Tótkomlóson született író gyerekkorá­ban szlovákul beszélt nagyszüleivel, így a me­sék eredeti archaikus nyelvezete ismerős volt számára. Elmondása sze­rint egy szlovák internetes oldalon bukkant rá arra a 19. századi mesegyűjteményre, amely Pavol Dobsinsky és Sámuel Czambel nevéhez fűződik. Az író művével a szlovák és magyar népme­sék hasonlóságára és különbözőségére kívánta felhívni a figyelmet. Mátyás király Szepes me­gyében is álruhában jár, és leleplezi az urak gonoszságát. Érdekesek azok a mesék, ame­lyekben magyarok és szlovákok találkoznak, ahol is a magyar urak buta tótoknak nézik a szlovákokat, akik persze jól túljárnak az eszü­kön. Závada Pál a könyv budapesti bemutató­ján elmondta, hogy érzése szerint a szlovák mesékben mintha többször szerepelnének fur­fangos nők és okos lányok, akik megoldják a próbatételeket. A két nép mesekincsében a leg­nagyobb különbség a helyszínekben van: a szlovák népmesék többsége hegyvidéken ját­szódik. Az író a közös nyelvi kincs megőrzését és megismertetését is fontosnak tartja. Sok olyan szó van, amely ugyanúgy hangzik szlo­vákul, mint magyarul, például huszár, lovász, kisaszonka (!). A mesékkel az író az olvasó gyermekek szó­kincsét is gazdagítani szeretné, hiszen sok he­lyen meghagyta az eredeti szlovák kifejezést (például gros, drabina, robota, farár, vagyis ga­ras, létra, munka, pap), de természetesen meg is magyarázza a szövegben a szavak jelentését. A kötetet Kun Fruzsina 42 színes, gyönyörű illusztrációja diszíti. A fiatal képzőművész ké­pein szereplő lények álom és valóság határán lebegnek. A mesefordítás-kötet egyaránt szól olvasni tudó és szerető gyereknek és mesélni szerető felnőttnek. Mosonyi Helga könyvtáros Passzióból tanít angolt. Az éneklés, koncertezés mellett Póka Angéla az angoltanítást sem hagyta abba. - Nekem a tanítás egy passzió, az egyetlen szakma, amit szégyenkezés nélkül lehet csinálni. Minimális szinten, heti két alkalommal tanítok, de megtartottam azokat a tanítványaimat, akik akarnak tanulni, mert az akarat fontos. nagyobb jótékonysági ese­ményről, sajnálom, hogy nem hívnak. Nekem kellene jelent­keznem? Azzal sincs semmi baj, csak nem akarok kellemetlen­kedni, hogy azt mondják: na, idejött a Póka nyomulni, mert nem erről van szó. - Mi kell ahhoz, hogy megtalálja azokat a zenészeket, akikkel dol­gozni szeretne? - A pénz nagy úr. Nem tudsz állni egy kétgyermekes családapával szemben, aki húsz éve fog egy basszusgitárt, de rád néz, és azt mondja: a családomat meg kell etetnem. Nem lehet ez az ötödik ingye­nes alkalom, amikor elme­gyünk bratyiból fellépni. Szó­val felkérés és pénz kérdése. A mai napig nekem is görcsben áll a gyomrom, amikor egy szervező keres. Mert tudom, hogy azt fogja mondani: Angé­la, tőled.csak a megasztáros dalokat, jó? A saját számaidat nem kérjük, azok nagyon el­vontak. A zenészek is mindig egy megasztáros mögé kény­szerülnek bújni, hogy legyen munkájuk egy évig. Ők sem tudnak szabadon alkotni, és sokszor nem maradnak meg melletted. Mert aki hívja a jó zenészt, ad neki mondjuk öt­venezer forintot. Te meg ott állsz: nekem nincs ötvenezer forintom, de gyere velem fel­lépni, haverok vagyunk! Har­colni kell, rendesen. Póka Angéla az álmait c7ű ra t^ n q tiszta k°sz dmű 1/ V i V i iv előadás egyik je ^/l—K^l lenetében.FOTÓ: A megasztá­ros Angéla FRANK YVETTE Az 1930-as évek világa elevenedik meg a blueselőadáson, amelyben együtt énekel Póka Angéla és Szabó Győző: remek köztük az együttműködés. A Megasztár 3 harmadik helyezettje öt formációban is dalol, és szívesen vállalna több jótékonysági fellépést. NÉVJEGY Póka Angéla 1974. május 20-án szüle­tett Budapes­ten. Nyolc­éves volt, amikor édes­anyjával és testvérével Németor­szágba. majd az Egyesült Államokba költöztek. Kisgyermek­korától éne­kelt, 14 éves volt, amikor a Los Angeles County Schoolfor the Perfor­ming Arts kö­zépiskolában felvették az intézmény fő­iskolai kará­nak gospel szakára. Vég­legesen 2001-ben költözött vissza Ma­gyarországra. 2005-ben harmadik he­lyezést ért el a Megasztár 3-ban, a Da­lok a döntő­ből című al­buma másfél hónap után aranylemez lett. Énekese többek kö­zött a Fekete Tej és a Chieffounda­tion zenekar­nak. nak nem volt feladata engem szeretni, és ez kölcsönös volt. A műsor szerkesztői rám húz­ták: kell egy lázadó, legyen ő! Jogos, amikor egy PR-os azt mondja: válaszd jól meg, mit akarsz közvetíteni kifelé, mert a média gyarló. Ha nem te­szed, megválasztja helyetted. Amikor tudom, mik mennek a világban, és miről kellene tá­jékoztatni, akkor abszurdum­nak tartom, hogy arról van szó, milyen cipőfűzővel kötöt­tem be a pink cipőmet. - Láttam a honlapján: a toleranciát hirdető Tarka Magyar linkjét is... - A tolerancia nem az erős­ségem, és ezt nagyon nagy alázattal mondom. Még na­gyon kevés vagyok ahhoz, hogy százszázalékosan elér­jem. De szeretnék afelé tarta­ni, és körülvenni magam olyan emberekkel, akik szin­tén ebben hisznek. Olyan kör­nyezetben érzem magam jól, ahol jelen van a hit, és itt nem vallásról beszélek. Ha jó em­berekkel veszem körül ma­gam, jönnek maguktól a jó dolgok, például segíteni egy állatmenhelyen... - Sok sztár énekelt a közelmúlt­ban az árvízkárosultak megsegí­téséért. Ön szívesen vállal jóté­konysági fellépéseket? - Szeretnék többet vállalni, ha lenne ilyen műfaj, hogy jóté­konykodó, azt simán magamra varratnám. Amikor olvasok egy meg, hogy rá írnak egy dara­bot. És ez így történt, mind a hatvan percével. Reméljük, olyan valamit dobtunk most kifelé, ami nagyon sok ember­nek gyógyulást hoz. - Az a zene egyik értelme, hogy gyógyítson? - Zene nélkül az emberek lel­ki sérültek lennének. Amúgy is azok vagyunk, de a muzsika olyan töltőelem, ami egyszerű­egy éves voltam, és nem hu­szonegy, azt gondoltam, nő létemre, gyerek nélkül: az ál­mokat, amelyeket gyerekként álmodtam meg, meg szeret­ném egyszer élni. - A bulvárban nem látni a nevét. Hogyan kerüli el a pletykalapo­kat? - Amúgy sem volt jó a vi­szonyom a bulvárral. A Me­gasztár 3-ban a bulvársajtó­ZENE FARKAS jUDIT - Nagy sikerrel játsszák a Thália Színházban és vidéki előadásokon a Tiszta kosz cimű darabot, amely­ben Szabó Győzővel énekel. Hogy találkoztak össze? - Szerettük volna bevinni a blueszenét színházi környezet­be, de nem úgy, hogy belőlem színésznőt akarjunk csinálni. Én hadd maradjak énekesnő, a prózai részét vigye más a hátán, akinek ez a hivatása. Egy ked­ves közös ismerősünk ötlete volt: mi lenne, ha Szabó Győző szerepelne velem ebben a bluesdarabban? Emlékezett rá, hogy Győző annak idején éne­kelgetett: kerestünk a YouTu­be-on néhány videót, és mond­tam: ezzel nem lesz baj. - Nem féltek a premier előtt? - Rettegtünk. Valljuk be, nem sok emberrel történik en szükséges. Talán észre sem veszik az emberek, mennyire. Csak akkor éreznék a hiányát, ha már elvennék tőlük. - Ötféle formációval dolgozik: sok felkérést kapnak? - Mind az öt formációval élő muzsikát játszunk, de sajnos nem tudjuk betenni a lábunkat fesztiválokra. Nem tudom, ez a megasztáros múltamnak kö­szönhető-e. Nem igazán szere­tik ezeken a helyeken a mega­sztáros arcokat. - Ezek szerint kicsit kétoldalú a megasztáros szereplés: egyrészt megismeri a nevét az ország, másrészt kiszorul dolgokból. - így van, én ezzel teljesen tisztában voltam, amikor oda bementem. De mivel harminc­Kisbeszéd az üres házért A küszöbön álltam, s bár tudtam, hogy hiábavaló, de be kellett köszönnöm. A tes­tes, halványkék kukák még az ajtók mellett álltak. Régi harcosok. Az egyik üveget eszik, a másik mindent beza­bál. A fű él. A ház oldalában a farakás sötétlett, rá fenyők vetik az árnyékot, finoman hajladoznak a fák csúcsai, és aztán az aranyeső bokrok re­megése is. Azt kellett mondanom, jó napot kivánok. Szervusztok. Mást már nem tudtam vol­na mondani. Biztosan vála­szoltak is, onnan, messziről, csak nem hallottam. Mert nem lehet mindent hallani, és nem is kell. A szél átfúj a szíven, a tekinteten, és hogy ne hallj mindent, gépek zúgnak, oda­fönt és a mélyben, gépek zúg­nak a bukszusok túloldalán kanyargó sztrádán, apró, kis halálos gépek zúgnak a zsebe­inkben, és gépek őrzik az üres házat. Jó napot kívánok! Szevasz­tok. És beléptem a falak közé, és tudtam, hogy szemfény­vesztés az egész, mert egy he­te, két hete még ott ültek a ka­napén vagy a szófán, és újsá­gokat lapozgattak, de most már nem fognak ott ülni. So­ha. Én is utoljára vagyok itt, ez egy legutolsó látogatás. Még leng, ide-oda száll a ház illata. Az elfogyott emberi tes­tek illata. A kint felejtett ke­nyerek, húsok, sajtok, a csap­ból csordogáló víz illata. A há­zigazda soha nem engedte, hogy a kávézaccot a lefolyóba öntsem, mert az dugít, csak­hogy én azt tanultam egy ma­gyar vízszerelőtől, a zacc le­szedi a lefolyó belső falára ra­kódott zsírt, ezért, titokban persze, szorgosan leöntöget­tem a zaccot. A kiscsalások il­lata. A könyvespolc illata. De­dikálások Szabó Magdától, Nemes Nagy Ágnestől, Hajnó­czy Pétertől. A ruhák, a padló­szőnyeg, a virágok, a falakra függesztett képek illata, és most már a nincs illata is. An­nak az illata, ami elmúlt. Éle­tek illata. Jó napot kívánok! Szevasz­tok. Érintik a karomat, ahogy a pince felé lépnék, felesle­ges. Az alsó szinten már nin­csen semmi, üres, üresség, oda felesleges leereszkedni. Csak egy üres pince, egy üres dolgozószoba, a garázs a két autóval, ócska gépek, régi gé­pek. Jól szuperáltak. Lent van­nak, és ott sötét van. Majd el­adják őket. A házat is eladják. A nagyszoba déli fala valójá­ban egyetlen hatalmas ablak. Déli, kora délutáni pillanatok­ban ragyogott az egész lakás, látni lehetett a porszemek szi­táló táncát a rézsútosan bedő­lő fényben, és a képek a falon másféle, derűsebb arcokat mutattak, mint aztán délután „Még leng, ide-oda száll a ház illata. Az elfogyott emberi testek illata." vagy este. Most a családi ké­pek helyén fehérebb foltok vi­rítanak. Jó napot kívánok! Szevasz­tok. A konyhában rózsaszínű hűtőszekrény és rózsaszínű konyhaszekrény volt, a hatva­nas évek itteni divatja. Pör­költeket, csirkepaprikásokat, szigorúan egytáltarhonyákat főztem itt. És aztán egyszer lángost is sütöttem, kint méte­res hó paplanozta be a világ didergő hasát, én meg bent küszködtem a sziszegő, csap­kodó zsírral, a lehetetlen, szörny alakú tésztával, amely úgy nézett ki, akár egy retar­dált keleti zsemle, és végül mégis lángosíze lett. Jó napot kívánok, szervusz­tok. Eladják a házat, el kell ad­ni, oda kell adni másnak, az újaknak, akik itt tervezik majd a jövő üveggolyóit, az életet, az új hűtő sörrel, sajttal és fel­vágottal lesz tele, és jönnek a gyerekek is, és nekik ez lesz a pazar, a nagyszerű kezdet. Ők nem gondolnak, nem is gon­dolhatnak arra, hogy előttük akárki fia és lány éppúgy jött és ment, lélegzett, mint ők. Kint, a kertben a növények ne­kik, az újaknak zöldellnek, ne­kik bólogatnak majd a fák, ne­kik aranylik a bukszus, és ne­kik iramodik föl a csavart tör­zsű hársfán a mókus, nekik cserreg az ágak közt a szarka. Jönnek az újak, s mintha könyvből lépnének elő, és akik itt éltek eddig, furcsa, félke­mény kötésű, vászongerinces könyvekbe húzódnak vissza, finom, szomorú, tanácstalan mozdulatokkal. Hát igen. Az a tanácstalanság, ahogy rá kell döbbenni: eltelik. Tudjuk, hogy lesz. Tudjuk, hogy eljön. Tudjuk, hogy normális esetben nem elkerülhető. És mégis. Nyilj ki, élet könyve, elvacko­lódok benned. így kell? Jó he­lyen vagyok? Nem bántok má­sokat? Jó napot kívánok. Szer­vusztok. Aztán ahogy az em­ber behúzza maga után az aj­tót. Nem nyikorog. Ja igen, so­ha nem nyikorgott. Olyan, mintha egy könyvet hajtanál be, rá életekre lelkekre, tekin­tetekre, mozdulatokra. A könyv be van hajtva. A ház üres. Bólogatnak a fenyők. Recseg a gyalogút kavicsa, ahogy az autó felé tartok. Jó napot kívánok. Szevasz­tok, szevasztok. Szív Ernő

Next

/
Oldalképek
Tartalom