Délmagyarország, 2010. május (100. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-21 / 117. szám
19 Az elmúlt hétvégén fennállása egyik legnagyobb sikerét érte el a bajnoki bronzérem megszerzésével a Szeged Beton férfi vízilabdacsapata. SZEGED SZÉLPÁL LÁSZLÓ Tegnap délben mosolygós, elégedett sportemberek válaszoltak az újságírók kérdéseire a Reök Caféban. A napokban megnyílt kávézóban tartotta a Szeged Beton férfi vízilabdacsapata évad végi sajtótájékoztatóját. A klub elnöke, Körtvélyessy Péter sikerként könyveli el a bajnoki és a magyarkupabronzérmet, ellenben kis hiányérzettel tölti el, hogy címvédőként nem sikerült a LEN-kupában a négy közé jutni. A gárda trénere, Kásás Zoltán ugyanerre a kérdésre válaszolva kifejtette, egy edző sohasem lehet elégedett, de azt is hozzátette, hogy a harmadik hely elérése volt a cél, azt pedig teljesítette a csapat. Az együttes csapatkapitánya, Varga Péter arról beszélt, nem bánja már, hogy vége az évadnak (bár azért egy döntőt még valahogy kibírt volna...), hosszú volt a szezon. A sikerből vastagon kivette részét a háromszoros olimpiai bajnok, Molnár Tamás, aki center létére 69 találatával a gólkirályi címet is elhódította. - Az elmúlt nyáron érkezett el az idő, hogy visszatérjek nevelőegyesületembe - nyilatkozta Papesz. - Jó helyre, motivált csapatba kerültem. Jó eredmény a bronzérem, de azért melózunk majd, hogy egy év múlva fényesebb medált ünnepelhessünk. Rövidesen eldől, hogy Kemény Dénes szövetségi kapitány mely játékosokkal képzeli el az augusztus végén kezdődő Eb magyar válogatottját. Erre két szegedinek, Baksa Lászlónak és Török Bélának is mutatkozik esélye. - Világversenyen még nem szerepelhettem a nemzeti együttesben, minden vágyam, hogy ez idén végre sikerüljön - mondta Baksa, aki kiemelkedő egyénisége volt a Szegednek. - Ha nem is mindig, de azért elég sokszor sikerülne úgy játszanom, mint a Fradi elleni bronzmeccs zárófelvonásán, akkor talán lenne esélyem a zágrábi szereplésre - vette át a szót Török. A Szeged játékosai május végétől szabadságra mennek, a felkészülés augusztus elején kezdődik el. - Tervünk az, hogy megrendezzük a szokásos nívós nemzetközi felkészülési viadalunkat, amely egyben a szeptember második felében elkezdődő Euroliga selejtezőjére történő ráhangolódást is jelentheti majd - magyarázta Juhász György technikai igazgató. Titkosított újak. A klub elnöke, Körtvélyessy Péter elmondta, hogy a keretben nagy változás nem várható, egy-két poszton képzelhető csak el játékoscsere. Azt is megtudtuk, hogy három játékosnak (Vindisch Ferencnek, Juhász Zsoltnak és Kuncz Tamásnak) jár le a szerződése. Velük mindenképpen tárgyalnak a vezetők, de olyanokkal is elbeszélgetnek, akiktől elvárható a jobb teljesítmény. Az esetleges újakról egyelőre nem nyilatkozott a klub első embere. „Ez most még két okból sem ildomos: egyrészt nem akarjuk őket kellemetlen helyzetbe hozni, mert még nem járt le eddigi csapataiknál a szerződésük, másrészt pedig nem lenne szerencsés riválisaink tudtára adni átigazolási terveinket" - mondta Körtvélyessy. Makói győzelem a vásárhelyi versenyen HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Egy nem zetközi mester és öt FIDE-mester is ott volt a mezőnyben a Hódmezővásárhelyen 15. alkalommal megrendezett Máyer-sakkfesztiválon. A kilencfordulós rapidversenyen a játékidő fordulónként 15-15 perc volt, a végső sikert pedig Szalai Kornél szerezte meg. A sakkozó másodszor végzett az élen a viadalon úgy, hogy csupán három döntetlent engedett az ellenfeleinek. Az 1999-es, a 2002-es és a 2005-ös győztes Tatár Kiss Szabolcs nemzetközi mester azonos pontaránnyal a második helyre szorult, harmadik pedig Ádók János lett mindössze fél ponttal lemaradva. Végeredmény: 1. Szalai Kornél (ASS-Makói SVSE) 7,5, 2. Tatár Kiss Szabolcs (Pénzügyőr SE) 7,5, 3. Ádók János (Vásárhelyi Pákozdy SE) 7, 4. Erdős János (Vásárhelyi Pákozdy SE) 7, 5. Andor László (Békési TE) 6,5, 6. Nagy Dániel (ASS-Makói SVSE) 6,5 pont. Különdíjak, legjobb ifjúsági versenyző: Vályi Adél (Maróczy SE). Legjobb vásárhelyi versenyzők: Botka Péter, Ábrahám Zoltán, Borsi Imre (egyaránt 6-6 pont). Legjobb amatőr: Katona Mihály. Az ob-bronz megszerzésével kitettek magukért. Balról: Kásás Zoltán, Baksa László, Török Béla, Varga Péter, Molnár Tamás. FOTÓ: VERÉB SIMON Beton: siker a bronzérem Négyen dupláznak A Szeged-napi rendezvények egyik fontos (sport)eseménye lesz szombat délelőtt a Tisza belvárosi szakaszán tartandó Szeged-Cambridge városok (10.35) és egyetemek (11.35) közti evezősregatta. SZEGED MÁDI jÓZSEF Két hírrel kezdjük: az egyik, hogy Szeged testvérvárosának, Cambridge-nek nagyobb létszámú küldöttsége ma délután öt óra körül már Szegeden lesz, a nap későbbi részében elvégzik a hajóbeállításokat is, majd bejárják a pályát. A másik fontos hír, hogy a szervezők (Szeged városa, SZTE, EDF Démász-Szegedi VE) nagyon készülnek. Mind a technikai háttér megteremtéséért, mind a vízi párharc sikeres megvívásáért. A szombat délelőtt fontos eseménye lesz - amely tökéletesen illeszkedik a Szeged-napi rendezvények sorába - a két városi csapat (10.35), majd a két egyetem (11.35) evezősviadala. - Az angoloknak hozott kölcsönhajókat már szereljük öszsze, a versenybírókkal is egyeztettünk, valamint kiderült, hét motorcsónak biztosítja majd a futamokat a Tiszán - mondta Dani Zsolt, az EDF Démász-Szegedi VE edzője, a szegedi hajók felkészítője. - Ha a víz elöntené a rakpartot, mindez módosíthatja a bírók helyét, ha pedig a rondella is víz alá kerül, akkor a cél az árvízi emlékműhöz közelebb kerül. így sem kell attól tartani, hogy az eredetileg tervezett 1800 méternél kevesebb lesz a táv, mert bár méterben ennyit húznak a fiúk, a sodrás miatt olyan, mintha állóvízen körülbelül 2300 métert lapátolnának. A Maty-éren például hat perc alatt teljesíti a nyolcas a távot, a Tiszán azonban ez már 7 perc 15 másodperc. A szakember elmondta, a szegedi nemzetközi verseny óta, azaz három hete készülnek a viadalra, ebben pedig benne volt a kiválasztás is. A városi és az egyetemi nyolcasban lesznek átfedések: Pozsár Bence, Radics Bence, Kitka Gergely és Lele Máté mindkét futamban hajóba ül (ahogy Dani megjegyezte: összeszokottak, így ők diktálnak majd), a városi hajó a dr. Haller Ákos, Matyasovszki Dániel, Hegyközi Ferenc, Tari János, míg az egyetemi hajó a Molnár Dániel, Csatlós Máté, Fehér Szabolcs, Valkai István kvartettel egészül ki. Érdekesség, hogy valamennyien az EDF Démász-Szegedi VE versenyzői. Molnár két BÉKÉSCSABA. Az ITF tékvandó magyar bajnokságnak Békéscsaba adott otthont. A huszonhat csapat 150 sportolóját felvonultató eseményen a szegedi Club Dynamic SE versenyzői érmekkel térhettek haza: Molnár Zsombor két arany-, Zámbori Csaba egy-egy arany- és bronz-, Fodor Benjámin pedig egy-egy arany- és ezüstérmet szerzett a békési eseményen. aranya Eredmények, Békéscsaba, ITF magyar bajnokság, formagyakorlat, gyermekek: 1. Zámbori Csaba; serdülők: 1. Fodor Benjámin, Boda Tímea és Molnár Zsombor, 3. Tari Lilla. Küzdelem, gyermekek: 3. Zámbori Cs., serdülők, -35 kg: 1. Miklós Alexandra, -40 kg: 2. Fodor B., 3. Kis-Faludy Kende, -45 kg: 1. Molnár Zs., +60 kg: 3. Hajdú Levente. A Club Dynamic csapata. Állnak (balról): Hajdú Levente, Tari Lilla, Molnár Henrietta, Fodor Benjámin, Molnár Zsombor, Gombos Attila; térdelnek: Kis-Faludy Kende, Boda Tímea, Zámbori Csaba, Miklós Alexandra. FOTÓ: DM/DV Városi kitüntetések Futballünnep a Fradival SZEGED. Május 22-én ünnepli 111. születésnapját a szegedi labdarúgás, 1899-ben ezen a napon alakult meg az első szegedi futballcsapat. A mai ünnepségen a fiatalok és a szegedi szeniorcsapatok mellett pályára lép a Ferencváros öregfiúk-együttese is, amelyben egykori BL-résztvevő és válogatott játékosok is pályára léphetnek. A mai program, 14.00: Csongrád megye U15-Grosics-akadémia U15. 15.45: SZVSE Öregfiúk-Szegedi Dózsa Öregfiúk. 16.40: Ünnepélyes díjátadó. 17.00: Szeged Öregfiúk-Ferencvárosi TC Öregfiúk. BONYHÁD. Huszonnyolc mérkő-. zés, huszonnégy győzelem, négy vereség. Ez a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák B csoportos férfi kosárlabda-csapatának mérlege az utolsó két forduló előtt. És ugyanez a Bonyhád mérlege is, amellyel a szegediek pénteken 19 órától sorsdöntő bajnokit vívnak idegenben. A képlet a következő: optimális esetben idegenben nyer a Szedeák, és megnyeri a B csoportot, ezzel kiharcolja az élvonalba jutás jogát. Legrosszabb esetben Nyilasék 14 pontos vagy annál nagyobb arányú vereséget szenvednek (az első meccsen 92-78-ra nyertek), és lecsúsznak a bajnoki címről. Ha pedig 14-nél kevesebbel kapnak ki, az utolsó forduló dönthet, ahol a Dél-Konstrukt hazai pályán fogadja a Nagykanizsát, a Bonyhád pedig Jászberénybe látogat. te okosatobablészünk-i Regisztráljon, és használja a piacon egyedülálló MARK jelöltmenedzsmentet! Ügyfélszolgálatunk örömmel áll rendelkezésére. Hívjon minket a 62/567-835-ös számon, vagy írjon a bodok@delmagyar.hu e-mail címre. workania Tegnap kora délután a szegedi városházán sportolókat és sportvezetőket jutalmaztak. Immár évek óta megszokott dolog, hogy Szeged napja alkalmából kitüntetéseket nyújtanak át a sport területén is kiemelkedő teljesítményt nyújtó embereknek. Szentgyörgyi Pál alpolgármester három versenyzőt és három sportért dolgozót jutalmazott. Szeged sportolója kitüntetést kapott Biatovszki Mira olimpiai bajnok sportlövő, Kecse-Nagy Helga válogatott fallabdás és Lukács Levente első osztályú asztaliteniszező. Szeged sportjáért járó elismerést kapott Markovics Endréné torna- és jégtáncedző, Szalai István labdarúgóedző és Horváth András sportszervező. Karnok Csaba fotóján (balról): Horváth, Markovicsné, Kecse-Nagy, Lukács, Biatovszki és Szalai. Minden eldőlhet Segítünk rendszerezni a pályázatokat! vwvw.workania.hu