Délmagyarország, 2010. május (100. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-21 / 117. szám
Nincs is annál jobb, mint egy kellemesen hűvös helyiségben finom ételeket fogyasztani lassan, komótosan. Nem is olyan nehéz ezt kivitelezni. Erről önök is meggyőződhetnek, ha elolvassák e heti ajánlatunkat. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Új ÉV, Új ARCULAT A BRNOI ÉTTEREMBEN. Kevesen tudják, de idén év eleje óta új vezetője van az egyik legrégibb szegedi étteremnek a Brnoinak. A Kelemen u. 3. szám alatt található vendéglőben a váltáskor az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy az új csapat jobban odafigyeljen a vendégekre - mondta Dudinszky Nóra cégtulajdonos. Azt is elárulta, hogy a megújult étteremben azonban nem csak ez az egyetlen változás: elkészítették a csillagok. falát, ahol olyan művészek fotói láthatók, akik maguk is a Brnoiban étkeznek. így került a falra ff Az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy az új csapat jobban odafigyeljen a vendégekre. Gregor Bernadett, Borovics Tamás és Vajda Juli portréja. - Az étteAz étteremben a hagyományos magyar konyháé a főszerep. FOTÓK: FRANK YVETTE rem ízvilága is változott, bár továbbra is a hagyományos magyar konyháé a főszerep. Napi ajánlatunk, amely levesből és főételből áll, az egyik legnépszerűbb szolgáltatásunk. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy ezért a pénzért ízletes ételt kapnak a vendégek. Ebben rántott csirkemell ugyanúgy megtalálható, mint a töltött hús vagy a sonkával töltött sajt rántva. A köretek is változatosak, hiszen hol párolt rizst, hol pedig hagymás burgonyát vagy főzeléket adunk. Az étlapunk is megújult, így olyan finomságok közül válogathatnak a betérők, mint a roston sült zöldségek, flekkenek, szarvaspörkölt vagy többféleképp töltött húsok. A vegetáriánus vendégek akár kétszemélyes tálról is falatozhatnak - tette hozzá. A cégtulajdonos hozzátette: beválthatók náluk a meleg étkezési jegyek és a Magyar Oktatási Intézet kuponjai, amellyel a vendégeknek 50 százalékkal kevesebbet kell fizetniük egy-egy étkezéskor. Az étterem rendelvény lehetőségeiről, szolgáltatásairól az info@brnoietterem.hu e-mail címen, valamint a 70/2266299-es telefonszámon lehet érdeklődni. DÉL-ALFÖLDI KLÍMA KFT. A 2003 ban alakult cég Szeged és a régió egyik legdinamikusabban fejlődő klímatechnikai vállalkozása. A piacvezető gyártók (LG, MIDEA, SAMSUNG, HITACHI) termékeiből 10-20% kedvezményt biztosít minden hűségkártyás olvasónknak. - Szolgáltatásainkkal a legmagasabb minőségi igényeknek kívánunk megfelelni, ezért megbízható, energiatakarékos és esztétikus klímaés szellőztetőberendezésekkel állunk ügyfeleink és partnereink rendelkezésére. A termékeket mindig megfizethető, versenyképes árakon kínáljuk, és szinte egész évben található nálunk akciós berendezés. Webáruházainknak köszönhetően az ország bármely területéről megrendelhető minden termék, az árut 1, A régió egyik legdinamikusabban fejlődő klímatechnikai vállalkozása. Tornyi Koppány cégtulajdonos maximum 2 munkanapon belül, ingyen házhoz szállítjuk. mondta Tomyi Koppány cégtulajdonos. - Jól felszerelt szervizautóinknak és rugalmas munkabeosztásban dolgozó szerelőinknek köszönhetően szinte bármikor az Ügyfeleink rendelkezésére állunk. Az üzlet elsősorban közép, és felső kategóriás klímaberendezések és szellőzéstechnikai termékek, valamint kondenzációs párátlanító-páramentesítő berendezések forgalmazására és telepítésére szakosodott. A forgalmazott termékeink minden paraméterrel, műszaki adattal, árral megtalálhatók a webáruházainkban. Klíma: delklima.hu, szellőzés: www.szellozesinfo.hu. Várjuk megrendeléseiket a Szeged, Boros József u. 11. sz. alatti irodánkban. A forgalmazott klímaberendezéseink megtekinthetők a Szeged, Bakay Nándor u. 29. sz. alatti irodánkban is, tel.: 62/423 455. Esztétikus klíma- és szellőztetőberendezések. Infóvonal. A kártyával kapcsolatos kérdéseiket, észrevételeiket a 80/821-821-es ingyenes zöldszámon várjuk. A hűségprogram iránt érdeklődő újabb elfogadóhelyek a husegprogram@delmagyar.hu e-mail címen jelentkezhetnek. ALBÉRLETET KÍNÁL • ÚJSZEGEDI lakás (tetőterasz, klíma, kandalló stb. felszerelve) hosszú távra, számlával kiadó. Tel.: 0630/99 5 5-805.(093338541) ÁLLÁST KÍNÁL • AUTÓSZERVIZBE gyakorlattal rendelkező munkafelvevőt keresünk. Előny autószerelői végzettségi Jelentkezéseket „Megbízható 093441185" jeligére Várjuk a Délmagyarország ügyfélszolgálatára (Szeged, Gutenberg u, 5.). J093441185| • MAKÓI gyógyszertár (nem multi) egész vagy Részmunkaidős gyógyszerészt keres, korrekt fizetéssel. Jelentkezés: 62/510296, 06-30/935-5475. (093441034) • MÓRAHALMI vállalat értékesítési munkakörbe keres munkatársakat svéd vagy norvég nyelvtudással. Önéletrajzaikat hok-plastic öhok-plastic.hu címre várjuk. (093338842) • HAGYszakmai gyakorlattal rendelkező pék szakmunkást keresünk Balatonra. 87/580- 168(093441213) ALLAST KINAL BÚTOR • TOLLFELVÁSÁRLÁS! Szeged, Rókusi krt. 25. Tel. +36-30/464-6162. (093134073) EGYÉB • AGYAG, 960 C, pírosra égő, 10 kg-os csomagban 27,50 Ft/kg áfás áron kapható, fazekasok, szobrászok, iskolák, óvodák részére. Tel.: 06-20/58597 1 5.(093441075) ÉKSZER Törtaranyfelvásárlás készpénzért a legmagasabb napi áron j 4000 Ft/g TESCÓ Ékszerüzletek Rókusi krt.-i: 62/459-047 Móravárosi: 62/315-794 Smaragd Ékszerüzlet Kígyó u. 2:62/420-921 Multinacionális cég szegedi telephelyére pályázatot hirdet INFORMATIKUS állás betöltésére. Feladat: * rendszergazdai feladatok ellátása • Windows számítógépek felügyelete • felhasználói támogatás • helpdesk, hibaelhárítás * informatikai eszközök telepítése, karbantartása. Követelmények: • Windows operációs rendszer ismerete • hasonló területen szerzett, legalább 2 éves szakmai gyakorlat • társalgási szintű angolnyelv-tudás * szakirányú felsőfokú végzettség * jó kommunikációs készség és problémamegoldó képesség. Előny: • Linux rendszer ismerete • hálózati ismeretek • Php, SQL programozási ismeret. Az amerikai típusú, magyar és angol nyelvű, fényképes önéletrajzokat motivációs levéllel és a fizetési igény megjelölésével együtt az allas@delmagyar.hu e-mail címre kérjük beküldeni „Informatikus^^ £ 01 Stüszi Vadász Étterem -wifogiaiás: 62/315-640 »* rV** Ahol nem cs.ik vadétel van • Szeged, Maros utca 37. • Http://illespanzio-vadaszetterein.hu NONSTOP TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL: 62/567-835 (üzenetrögzítő is) © Apróbörze EGESZSEGUGY • EL-GOMOPED, 3kerekű, akkumulátoros, garanciás, szinte új állapotban eladó. 135 kg-ig teherbíró. Érd.: 06-30/484-1985, az esti órákban.(093441349) GÉP-SZERSZÁM • 100 KW-OS aggregátor (3x 150A) 20 üzemórával eladó. Tel.: 06-20/480-0199. (093339921) GÉPJÁRMŰVEZETŐ-KÉPZÉS • A1 és személygépkocsi kategóriában akciós tanfolyamoki 06-30/429-5581, www. kovacsautosiskola.hu (093134692) • DIÁKOK! Biztonságos és vagány vezető akarsz lenni? Hlvji 06-20/220-2858. www.kormanyosautosiskola.hu. (093441276) • SZÍNVONALAS, türelmes oktatás, korrekt elszámolás. Folyamatos nyári akciók! www.csillagautosiskola.hu Londoni krt. 10. 62/426433.(093441531) • www.KORMANYOSAUTOSISKOLA.HU. Árak mézesmadzag nélkül! 62/ 471-921, 06-20/22033 35.(093133994) HAZTARTASI GEP • MOSÓGÉP Candy (felültöltős. 1.000 fordulatos, 4 éves) kiváló állapotban: 22.000 Ft-ért, varrógépasztal: 5.000 Ft-ért eladó. Érdeklődés: 06-70/58830 80.(093441388) KÖNYV • A KÖRÚT Antikvárium vásárol használt könyveket, könyvhagyatékokat, magánkönyvtárakat, régi és új kiadású könyveket. Tisza L. krt. 59. Ingyen hívható: 80/8 20-820.(092622941) MEZOGAZD. GEP • KOMBÁJN, dobkosár felújítása. Tel.: +36-30/ 94 7-5 6 72.(093235321) NOVENY Muskátlivásár 250 Ft Tulipánfák 999 Ft Május 25-én, kedden Szentesen, a Művelődési Házban, május 26-án, szerdán ? Csongrádon, az Ifjúsági Házban | (Hunyadi téré.) • DÍSZNÖVÉNYEK, szeged-Kecskéstelep, Gera S. 18. Nyitva: h.-szo. 62/427991 .(093133437) RÉGISÉGEK, ÉKSZEREK • TELJES hagyatékok, antik bútorok, festmények, porcelánok folyamatos készpénzes felvásárlása,' bármilyen régiség azonnali vétele 15 éve egy helyen. Kőrút Régiség Kereskedés, Tisza L. krt. 59. Ingyen hívható: 80/820-820 (092622944) SZOLGÁLTATÁS • CLASSIC ÜVEG. Üvegezés, képkeretezés. Pulz u. 46., 62/499-1 1 1 .(092316260) DUGULASELHÁRiTAS garanciával, mindennap. Érd.: +36-30/945-7577, 62/533999, Szász Péter. (093134095) • DUGULÁSELHÁRÍTÁS, csatornatisztítás azonnal, vidékre is! Kamerás csatornavizsgálat. 06-70/63038 06.(093338835) • KERÍTÉSÉPÍTÉST, térburkolást, betonozási, vakolási munkát vállalunk. 0620/541 -1 1 36. (093339272) • ÉPÜLETEK felújítását átalakítását. építését, hőszigetelését vállaljuk. 06-20/ 467-37 1 7.(093339270) TANFOLYAM önállóan szeretné kiszabni megálmodott ruháit? Szabástanfolyam 3 Szegeden Szentesen és K Hódmezővásárhelyen! „Mert alkotni Varázslatos!" Tel.: 20/97-87-252 www.SzabasVarazs.hu • KÉZ-LÁBÁPOLÓ, műkörömépítő OKJ-s képzés indul Szegeden. Csiszológéppel,- eszközökkel: 149.000 Ft. +36-30/2882092, www.2007kapos.hu Kérje ingyenes tájékoztatónkatl(092724458) TÁRSKÖZVETÍTÉS • MINŐSÉGI TÁRSKERESÉS Szegeden! Tel.: 06-20/ 4 06-92 50. (093133655) TÉGLAÉPÍTÉSŰ LAKÁS Lakást venne? a Hitelből? Intézze | nálunk hitelét és csökkentse velünk az adásvétel költségeit! 70/967-6158 www.icszeged.hu • ALSÓVÁROS szívében, Mátyás tér közelében 2+2 szobás, újszerű lakás sürgősen eladó. 06-30/ 2 2 8-85 94.(093236552) • BUDAPESTI, 31 m2-es, felújított lakás tulajdonostól eladó: 6.900.000 Ft. info: www.kulturabudapest.hu/ Lujza_utca(093339806) • ÚJSZEGEDEN, Fő fasoron 140 m2-es lakás eladó. Tel.: 06-30/9955-805. (093338648) TÉGLAÉPÍTÉSŰ LAKÁS • SZEGED-TÁPÉ frekventált részén 2 szobás, jó állapotú magánház, 790 m2es, gyönyörű, parkosított kerttel eladó. Irányár: 18.000.000 Ft. Ingatlan Cate, Rea Zoltán. 06-70/9676153.(093235562) • SZEGEDEN, a Franciahögyön, a Sík S. utcában földszinti, 58,56 m2-es, 2 szobás lakás azonnal beköltözhetően, konyhabútorral eladó. Ár: 11.800.000 Ft. Tel.: 62/ 555-821, 06-70/3121914.(093339676) TÜZELŐANYAG • TÖLGY-BÜKK-AKÁC! Nyári áron! Kamionos tételnél már 1.450 Ft/mázsától, hasítva is! 06-30/999-7816 (093235483) BÍZZON bennünk át^xl? 80 EREDETISEGVIZSGÁLAT i Szeged, Fonógyári út ll. Tel: 62/458-692 ORTOPEDCIPOKÉSZÍTÉS egészségbiztosítási I térítéssel, s rövid határidőre. Telefonhívásra házhoz megyek. 62/225-227 06-30/362-3003 ÜDÜLÉS • HA eladná üdülésjogát, hívja irodánkat, segítünk. Dobogómajori heteket keresünk. 30/215-0465, 70/ 388-7 2 93.(093133310) • ÜDÜLŐJOGOK (külföldi és belföldi apartmanok) széles választékbanl Vásárolna, cserélne, bérelne? Információs vonalaink: 0670/637-1900, 06-1/7690614, 06-30/246-7553, www.udulesijog.net (093441215) ÜZLETH., MŰHELY, IRODA • HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN belvárosi üzlethelyiség kiadó. 530 m2 eladótér, 290 m2 raktár, 120 m2 tárolóval, parkolási lehetőséggel. 62/242-019, 0620/3 70-82 70. (093336845) SZOLGÁLTATÓK tS SZOLGÁLTATÁSOK A MEGYE EGÉSZ TERÜLETÉRŐL Hirdetését telefonon Is (eladhatja: 62/567-835 Nekünk fontos a véleménye! <5D> ÜZLETHELYISÉG, MŰHELY. IRODA Szegeden, az Etelka soron, aTESCO épületében 170 m2-es, berendezett patika bérbe adó. Érd. 06-70/312-1914vagy62/555-821 telefonon.8 FINOM ÉTELEK KELLEMES HŰVÖSBEN Kedvezmények a Brnoitól és a Dél-Alföldi Klímától A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG MELLÉKLETE