Délmagyarország, 2010. május (100. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-04 / 102. szám
2010. MÁJUS 4., SZERDA AKTUALIS KÖZÉPPONTBAN AKI VALASZOL: Fürész Emőke kosárlabdaedző Sorozatunkban aktualitásokkal - sikerekkel, kudarcokkal - foglalkozunk. A posztról távozó Donkó Orsolya helyén egy szintén szegedi szakember, a Szeviépbőt a szezon végén visszavonuló Fürész Emőke (képünkön) lett Székely Norbert segítője a női kosárlabda-válogatott élén. SZEGED GYÚRÓS ISTVÁN - Eddig bírta kosárlabda nélkül? - Azért ez nem ilyen egyszerű. A szezon végén valóban úgy terveztem, egy időre kiszállok a profi kosárlabdából, de már akkor is foglalkoztatott az edzősködés. Egy ekkora lehetőséget semmiképpen sem akartam elszalasztani, hiszen a válogatottnál dolgozni a szakma csúcsát jelenti. Beszéltem a posztról leköszönő Donkó Orsolyával, és mivel rajta kívül a barátok és a család is támogatott, igent mondtam a felkérésre. - Másodedzőként milyen feladatai lesznek? - Székely Norbert a vasárnapi egyeztetés során elárulta, tervei szerint teljesen közösen végeznénk a munkát a lányokkal. Ez tehát azt jelenti, hogy a taktika kidolgozásánál is számít rám, emellett pedig remélhetőleg ezernyi olyan terület akad majd, ahol a csaknem két évtizedes játékosrutinommal segíthetek a csapatnak és a lányoknak. - Meddig szól a megbízása? - Ezzel kapcsolatban még nincsenek konkrétumok, a héten beszélünk majd a részletekről Sterbencz Tamással, a szövetség főtitkárával. Az első számú feladatunk persze egyértelmű: a 2011-es lengyelországi Európa-bajnokságra kvalifikáló selejtezősorozatot idén augusztusban rendezik, ahol a finnek, a montenegróiak, a bolgárok és a törökök ellen kell majd helytállnunk - a továbbjutáshoz az első két hely valamelyikét kell megszereznünk. PÉNTEKEN ÉS SZOMBATON SPORTÁGVÁLASZTÓ Sztárok a Kisstadionban SZEGED. „Közel hatezer résztvevőre számítunk!" - nyilatkozta Csabai Edvin, többszörös maraton-világbajnok kenus, az I. Szegedi Nagy Sportágválasztó egyik főszervezője a nagy készülődés közepette. Hajrá kezdődött meg a várva várt eseménnyel kapcsolatosan, hiszen pénteken és szombaton az újszegedi Kisstadionban közel hatvan sportág mutatkozik be. A klubok nagyon készülnek, szeretnének minél több fiatalt megnyerni maguknak, hogy az általuk képviselt sportágat válasszák, a későbbiekben náluk sportoljanak. Neves sportolókban sem lesz hiány: Vajda Attila (képünkön), dr. Molnár Tamás, Nagy Péter, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata, Susányi Zsófia is részt vesz az ingyenes kétnapos eseményen. Tizenkilencre alsót BUDAPEST. A fővárosában rendezték meg a súlyemelők masters, valamint egyetemi és főiskolai országos bajnokságát. A Szegedi Lelkesedés SK sportolói öt első és négy második hellyel zárták a két, egyenként is igen népes mezőnyt felvonultató viadalt. A masters ob-n kiemelkedett a tizedik aranyát szerző Ábrahám fenő, valamint a zsinórban huszonharmadik(l) elsőséget begyűjtő Ocskó Mihály. A felsőfokúak versenyén a 94 kg-ban ritkán látható, szoros küzdelemben dőlt el az aranyérem sorsa. A szegedi Tóth Péter második érvénytelen lökése után még a negyedik helyen állt, de tizenkilencre alsót húzott, 134 kg-os gyakorlatával minden vetélytársát maga mögé utasította. Mögötte mindössze egyetlen kg-mal maradt le a szolnoki főiskolai hallgató, Túri János. Az ob legjobb teljesítménye a szintén szegedi Nagy Péter nevéhez fűződik. A Szegedi Lelkesedés SK versenyzőinek budapesti eredményei, masters országos bajnokság, 36-40 évesek, 94 kg: 1. Horváth Attila 240 kg (110; 130); 40-44 évesek, 105 kg: 2. Molnár Attila 205 kg (90; 115); 45-49 évesek, 105 kg: 2. Szili István 165 kg (75; 90); 55-59 évesek, 85 kg: 1. Ábrahám Jenő 165 kg (70; 95); 60-64 kg, 94 kg: 1. Ocskó Mihály 185 kg (80; 105). Egyetemi és főiskolai országos bajnokság, 58 kg: 2. Szatmári Erika (SZTE-TTIK) 69 kg (27; 42); 94 kg: 1. Tóth Péter (SZTE-BTK) 219 kg (85; 134); +105 kg: 1. Nagy Péter (SZTE-ÁJTK) 350 kg (160; 190). A SZEGEDI NEMZETKÖZI NAGYMESTER PÉNTEKEN OROSZORSZÁGBA UTAZIK Utolsó állomás: Asztrahány Az év első néhány hónapja csendben és pihenéssel, majd egy komoly felkészüléssel telt Lékó Péter számára. A szegedi sakkozó pénteken Asztrahányba utazik, ahol vasárnap rajtol a GP-sorozat utolsó, hatodik állomása. SZEGED MÁDI JÓZSEF A szegedi nemzetközi sakknagymester, Lékó Péter két hetet Hévízen edzőtáborozott. A felkészülés a Grand Prix zárófordulója miatt volt igazán fontos. - Pénteken utazom az oroszországi Asztrahányba, ahol a GP utolsó fordulója következik - mondta Lékó. - Addig megint lesz egy kis időm pihenni, hiszen Hévízen keményen edzettünk, napi tíz-tizenkét órát foglalkoztunk a sakkal. A világbajnokjelöltek csatája már nem igazán elsődleges számomra, hiszen oda nehezen tudnám kvalifikálni magam. A GP első kettője mehet a vb-címért, ám sajnos három-négy játékos nálam jobb pozícióban van. Akár egy tornagyőzelem sem jelentené azt, hogy bejutok a világbajnokjelöltek közé. A tizennégy sakkozóból tíz megnyerheti az asztrahányi viadalt, ebben én is benne vagyok, de hogy kinek jön ki jól a lépés, azt nem lehet tudni. Olyanok is esélyesek a legjobbak közé kerülni, mint például a kínai Wang, a két azeri, Radzsabov és Gasimov, akik tényleg remek játékosok, de azért Ivancsuk, Szvidler, vagy a bizoDöntősök SZEGVÁR, SZEGED. Csongrád megye volt a házigazdája a kelet-magyarországi felnőtt teke egyéni bajnokságnak. Szegváron a férfiak, Szegeden a nők csatáztak, hogy az első tíz között bejussanak az országos döntőbe. A férfiaknál a szolnoki Molnár László nyert, a Szegedi TE-ből Kovács Péter lett a második, míg a tíz közé a földeáki Veres Zsolt is bekerült a kilencedik helyen. A válogatottaknak így a férfiaknál a Szegedi TE-ből Kakuk Leventének, Karsai Lászlónak és Kiss Norbertnek - nem kellett részt venniük a viadalon, ők már a döntőbe kerültek. A nők újszegedi teke- és bowlingcentrumban rendezett viadalán három fővárosi végzett a dobogón, míg a Szegeden élő Kaszás Krisztina (FTC, 556) negyedik, Tóth Andrea (Kunfehértó, 547) hetedik helyen zárt, így ők szintén finalisták. Eredmények, kelet-magyarországi felnőtt egyéni tekebajnokság, férfiak (Szegvár): 1. Molnár László (Szolnok) 620, 2. Kovács Péter (Szegedi TE) 578 (209), 3. Hacker Dezső (Nyíregyháza) 578 (204), 9. Veres Zsolt (Földeák) 569, 11. Földesi Zsolt (Szegedi TE) 564, 15. Fekete László (Szegedi TE) 550, 16. Hajdú Attila (Földeák) 549, 18. Kecskés Miklós (Szegvár) 546, 23. Iványi László (HFTK) 530, 38. Lázár János (THT) 488 fával. Nők (Szeged): 1. Harcos Ágnes (Rákoshegyi TK) 565, 2. Takács Anita (BKV Előre) 564, 3. Farkas Sándorné (BKV Előre) 557 fával. rx nyitási vágytól fűtött Gelfand jobb náluk, és mégsem állnak jól. A lényeg a jó játék, a minél jobb eredmény elérése, amely a Grand Prix összetettje miatt lényeges. Ha az első hatban végeznék a sorozatban, az már megfelelő eredménynek számítana. Lékó azt is elmondta, számára kicsit hosszúnak tűnik a sorozat. - Talán felesleges elhúzni két évig a Grand Prix-t. A szervezők most azon gondolkodnak, hogyan tegyék dinamikusabbá a versenyt, amelynek első állomása 2008. április 20-án kezdődött az azerbajdzsáni Bakuban, az utolsó pedig 9-én rajtol Asztrahányban, és 25-én ér véget. Szóval hosszú ez a két év - vélte a szegedi sakkozó. Akik nyomon követték Lékó elmúlt éveit, észrevehették, hogy ezúttal talán egy kicsivel nagyobb volt a csend körülötte. - Wijk aan Zee után jól jött a hosszabb pihenés, amelyet követően elkezdtem a munkát. Várom a GP végét, mert felszabadultabbá válik a programom. Az előző év második fele ezért volt túlzsúfolt, amit nem igazán bírtam. Asztrahány után jön a dortmundi verseny, majd a miskolci rapidtorna egyelőre még titkos rivális ellen, aztán az olimpia és a Tal-emlékverseny, szóval az események megint sorjáznak majd - tette hozzá végül Lékó. Lékó Péter Oroszországban zárja a Grand Prix-t. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA A Grand Prix állása. A sakkozók FIDE Grand Prix-jában eddig öt állomás (Baku, Szocsi, Eliszta, Nalcsik, jermuk) volt. Az élmezőny állása (összesen húszan szereztek már pontot, az öt állomásból a legjobb háromnak az eredménye számít): 1. Áronján (örmény) 500 ponttal, 2. Radzsabov (azeri) 363,3, 3. Griscsuk (orosz) 363,3,4. Wang Yue (kínai) 353,3,5. Gasimov (azeri) 328,3,6. LÉKÓ PÉTER 320,7. Jakovenko (orosz) 278,3,8. Ivancsuk (ukrán) 265,9. Gelfand (izraeli) 255,10. Mamedzsarov (azeri) 240 ponttal. A tornagyőzelemért 140+40, a 2. helyért 130+20, a 3. helyért 120+10 pont jár, aztán pedig így következnek a pontok, 4. hely: 110, 5. hely: 100, 6. hely: 90,7. hely: 80,8. hely 70, és így tovább, illetve a 14. helyezett is kap még 10 pontot. Bosch Termotechnika, a megújult „energiaforrás" Mindenki olyan otthonra vágyik, amely biztosítja számára a nyugalmat, a kényelmet, a biztonságot. Hosszas tervezgetés előzi meg az otthon kialakítását, berendezését, képzeletben már elnyújtózunk a kanapén és mosolyogva gondolunk azokra az elmúlt időkre, amikor még bosszúsan tekintettünk a magas gáz- vagy villanyszámlára. Sokszor bele sem gondoltunk, hogy a háztartásokban elhasznált energia mintegy 70%-a a fűtésre, 10%-a pedig a melegvíz-készítésre kerül felhasználásra, az ezzel együtt járó környezetszennyezésről nem is beszélve. Most már azonban tudjuk, hogy ezen köny.nyen lehet változtatni. Mindenki szeretne kevesebbet fizetni a felhasznált energiáért, olcsóbbá tenni a fűtést és melegvíz-készítést. Viszont elgondolkodtak már azon, hogy az a legolcsóbb energia, amit fel sem használunk? Azonban, ha nem használunk fel energiát, akkor hogyan lesz meleg víz, pl. a tusoláshoz? Nos, erre a kérdésre a Bosch csoporthoz tartozó Bosch Termotechnika már megtalálta a választ. A hazai piacon eddig Junkers _ márkanéven forgalmazott kazánok, vízmelegítők, napkollektoros rendszerek mostantól Bosch néven kerülnek forgalomba. A cég több mint 80 év tapasztalattal rendelkezik a fűtéstechnika területén, így természetes, hogy szinte naponta jelentkezik újabb és újabb, a költségmegtakarítást is szem előtt tartó, világszínvonalú termékeivel. A Bosch Termotechnika célja az, hogy energiatakarékosan és környezetbarát módon gondoskodjon a lakások komfortos beltéri klímájáról és a meleg vízről. A napkollektorokkal a napenergiát mint megújuló energiaforrást tudjuk hasznosítani és ezáltal biztosíthatjuk a fent említett tusoláshoz szükséges energiát. A rendszerként működő, összehangolt szabályozásnak köszönhetően a korszerű és takarékos kondenzációs kazánok remekül együttműködnek a napkollektorokkal. A szabadalmaztatott szabályozási eljárás lényege, hogy a kazán működését a napkollektorokkal elérhető szolámyereség optimális módon befolyásolja, így további energiamegtakarítás érhető el. A napkollektorok révén részesülhetünk abból a mérhetetlenül gazdag energiaforrásból, amelyet a nap €M JIOU1S nyújt számunkra. Egyre elterjedtebbek a nagy melegvíz-igényű fürdőszobai berendezések, mint pl. sarokkádak, zuhanypanelek. Ezen a berendezések működéséhez percenként akár több tíz liter meleg vízre is szükség lehet. A nap által sugárzott energiát hővé alakító napkollektorok nagy mértékben hozzájárulhatnak a melegvíz-készítési vagy akár a fűtési költségek csökkentéséhez. A termékválasztékban minden bizonnyal megtaláljuk az Ön igényeinek legjobban megfelelő összeállítást is, legyen az egy egyszerű használaü meleg víz rásegítés vagy akár egy fűtésrásegítéssel kombinált, összetett rendszer. A napkollektorok elhelyezésére számos megoldást nyújtunk az egyszerűen kivitelezhető, tetőre szerelt változattól, a homlokzaton való elhelyezésen keresztül, a kiemelten esztétikus, tetősíkba integrált beépítésig. A magas minőségű Bosch termékekkel megéri számolni. A hosszú élettartamot biztosító technológia már évtizedek óta bizonyít, így nem kérdés a rendszer élettartamon belüli megtérülése. A megtérülési időt jelentősen rövidíthetik azok a pályázatok is, amelyek a megújuló energiafelhasználást célozzák. Viszont ne csak szigorúan az anyagiak kerüljenek előtérbe, amikor napkollektorok alkalmazását fontolgatjuk. Gondoljunk a gyermekeinkre, az unokáinkra, a jövő generációjára, hiszen példát kell mutatnunk a környezettudatos gondolkodásban is. További megfontolandó kérdés a termék mellé nyújtott szolgáltatás. A Bosch nem csupán termékeket árul, hanem megoldást az Önök igényeire szabottan. Megfelelő műszaki tanácsadás, kivitelei zői és szervizháttér nélkül mit sem ér magában a termék. 2009. január l-jétől új építés esetén energiatanúsítványt kell készíttetni. Az energiafelhasználás szerint a tanúsítvány egy skálán energetikai osztályokba sorolja az ingatlanokat. A skála a leghatékonyabb A+ kategóriától a legkedvezőtlenebb I kategóriáig osztályoz. A fent bemutatott Bosch napkollektoros rendszer telepítésével segítheti a legmagasabb besorolás elérését! ...és most álljunk fel képzeletbeli kanapénkról, sétáljunk ki a házból, szippantsunk bele a tiszta, illatos tavaszi levegőbe, csodáljuk meg a kékesen fénylő napkollektorunkat, és legyünk rá büszkék. Mi már tettünk valamit a jövőért. További hasznos információk: wwwiiosch.hu www.bosch-dimate.hu -TUiKoiü