Délmagyarország, 2010. május (100. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-18 / 114. szám
10 2010. MÁJUS 18., KEDD PROF. DR. DEZSI CSABA ANDRAS Az elállítódott biológiai óra következményei közismertek: állandó késések az iskolából, álmosság, koncentrációs problémák. A szülők kétségbeesnek ettől, a tanárok pedig problémás tizenévest emlegetnek. Csongrád megyében csak f!at?| ,™g azJs,zaka LJ LJ J Sokan a fiatalok - tizenevesek - kozul is elvétve akad új szifiliszes Úgy tűnik, Csongrád megyében nem jellemző a szifiliszes megbetegedések növekedése, pedig az országban 20 év alatt megötszöröződött a számuk. Ez országosan évente több mint 500 új beteget jelent. Megyénkben az idén nem is jelentkezett senki ezzel a betegséggel a gondozókban. CSONGRÁD MEGYE KOROM ANDRÁS Húsz év alatt ötszörösére nőtt hazánkban a szifiliszes betegek száma, ráadásul újra megjelent a későn felismerve visszafordíthatatlan károsodásokat okozó neuroszifilisz - derült ki a napokban a Magyar Tudományos Akadémián rendezett tudományos ülésen. Csohán Ágnes, a fisi 99 A szifiliszt nem könnyű felismerni, hiszen rendkívül sokféle tünetet okozhat, így például érrendszeri panaszokat, sőt akár agyvérzést is. Semmelweis Egyetem Bőr- és Nemikórtani Klinika osztályvezető főorvosa arra hívta fel a figyelmet, hogy a 90-es évek óta újra növekszik a fertőzött betegek száma. A legtöbb páciens 1953-ban regisztrálták, hogy aztán a betegség, a megelőző gyógykezelések eredményeképpen a 70-es évekre szinte teljesen eltűnjön. A szakember szerint a határok megnyitása és a lazább egészségügyi szabályozás, illetve a szovjet utódállamokban fellépő járvány együtt okozták, hogy nálunk évente több mint 500 új beteget regisztrálnak. A kór leginkább a férfiakat támadja meg és Budapesten jellemző. Csongrád megyében szerencsére jónak tűnik a helyzet. Nemhogy nagy számban nincsenek betegek, de úgy tűnik, alig kezelnek szifilisszel valakit. A megye bőr- és nemibeteg-gondozói közül tavaly még Csongrádon és Makón kezeltek egyet-egyet, de újabb páciens ott sem jelentkezett azóta. - Egyetlen beteg sem fordul hozzánk az utóbbi két esztendőben, senki sem kért szifilisz miatt ellátást tőlünk - mondta lapunknak dr. Kovács László, a vásárhelyi Erzsébet kórház bőrgyógyász főorvosa. A korábbi gyakorlat szerint feltérképezték, hogy a szifiliszes beteg kiknek adhatta át a kórt, majd őket is bevonták a kezelésbe. Ha kellett, rendőrrel vezettették elő őket. Ma viszont erre már nincs lehetőség. - Nem tudjuk azonban, A kór leginkább a férfiakat támadja meg. KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ. Mi a szifilisz? A szifilisz, más néven vérbaj a legjelentősebb, idült lefolyású, fertőző nemi betegség. Az elnevezés Girolamo Fracastoro veronai orvostól származik, aki Syphilus pásztor szenvedéseiről költeményt írt. Régi, illetve népies elnevezései még a bujakór és a franc (ez utóbbi a francia betegségből). A korábbi feltételezések szerint Kolumbusz hozhatta be Európába, de egy 2008-as szegedi lelet nyomán kiderült, hogy már a XV. század közepén is létezett Magyarországon. hogy a főutak mellett szolgáltatásaikat kínáló kéjhölgyek kinek mit, milyen nemi betegséget adnak tovább tette hozzá a bőrgyógyász. A szifiliszt nem könnyű felismerni, hiszen rendkívül sokféle tünetet okozhat, így például érrendszeri panaszokat, sőt akár agyvérzést is. E betegséget ráadásul már régóta nem kell bejelenteni a tisztiorvosi szolgálatnál sem. Mint azt Tombácz Zsuzsannától, a régiós ÁNTSZ járványügyi osztályvezetőjétől megtudtuk, a betegeket a bőr- és nemibeteg-gondozók tartják nyilván. Híres betegek. Ady Endre Mihály Rozáliától kapta el a szifiliszt, bár nem ebbe halt bele. Tüdőgyulladást kapott, mert a kór legyengítette a szervezetét. Munkácsy Mihály fiatalon kapta el a kórt, és ebben is halt meg. Vlagyimir Iljics Lenin - a halál okának a hivatalos jelentés agyvérzést állapított meg, de szifiliszről szóló pletykák is szárnyra kaptak. Sokan a fiatalok - tizenévesek - közül is szenvednek az alváshiánytól. A hatás azonnal érzékelhető: tanulmányi eredményekben, hangulatukban és vezetési stílusukon is rögtön meglátszik. Ebben az időszakban kell összehangolni a belső biológiai órát a külsővel. EGÉSZSÉG MUNKATÁRSUNKTÓL Fiatalkor, sweet sixteen? Életünk legszebb évei vagy horrorfilm? Attól függ, mennyire voltunk népszerűek ebben az időszakban. A fiatalok élete zsúfolt a tevékenységektől: leckék, vizsgák, házibulik, intenzív társadalmi élet. Vannak, akik dolgoznak már, de vannak olyanok is, akik tovább tanulnak. Érthető, hogy többségük alváshiányban szenved, hiszen ebben a korban még mindig 9-10 óra az alvásigényük. Az alváshiány jelei a következők: nehezen kelnek fel reggelente, este ingerültek, délutánonként alszanak, és hétvégenként próbálják pótolni a hét során kimaradt alvást. A TANULMÁNYI EREDMÉNYEK LEROMLÁSA Ha ez bekövetkezik, érdemes megbeszélni gyermekünkkel, hogyan hozza összhangba alvási szükségleteit másfajta szükségleteivel. Az alváshiány hatásai azonnal érezhetők. Kutatások bebizonyították, hogy azok a fiatalok, akik alváshiányban szenvednek, nehézségbe ütköznek, amikor koncentrálni kell, és tanulmányi eredményeik is drámaian leromlanak azokhoz a társaikhoz képest, akik odafigyelnek alvási szükségleteik kielégítésére, így a sikerélmény hatására motivációjuk is megmarad. A VESZÉLYEK MEGELŐZÉSE Az alváshiány egy másik veszélye a vezetés közbeni elalvás, ha a fiatalok a szórakozóhelyre vagy hazafelé mennek autóval. Sajnos az alváshiány és a fáradtság már rengeteg fiatal áldozatot követelt magának. Az alvásidő lerövidítése akár depresszióig is fajulhat. Azért, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő, biztassuk tinédzser gyermekünket arra, hogy mindig aludja ki magát. Alakítsunk ki számára kellemes és csendes alvási környezetet, és beszéljük le az esti kávéfogyasztásról. A BIOLÓGIAI ÓRA SZINKRONIZÁLÁSA Gyermekünk későn fekszik le, és reggel későn ébred, amikor már mindenki felkelt? Bizony egy tipikus tizenévessel van dolgunk. Győződjünk meg róla, hogy a késői kelést valóban a biológiai óra késése okozza-e. - Előfordulhat, hogy a tinédzser biológiai órája elállítódott mondja Sivan professzor. - Számára az éjjel 2 óra olyan, mint számunkra az este 11 óra, nekik a reggel 7 óra nekünk hajnali 4 órai időpontnak felel meg. Nem feltétlenül jelent ez preferenciát, lehet, hogy pszichológiai problémával állunk szemben. Az elállítódott biológiai óra következményei közismertek: állandó késések az iskolából, álmosság, koncentrációs problémák. A szülők kétségbeesnek ettől, a tanárok pedig problémás tizenévest emlegetnek. - A gyermek kezelhetősége a motivációjától függ - állítja Sivan professzor. Ha a fiatal együttműködik, és elősegíti a kezelést, sikeresen visszaállítható a biológiai órája. A kezelési lehetőségek különbözők lehetnek. Melatonin vagy speciális szemüveg alkalmazásával a kezelési idő körülbelül 2 hét. ••••••••••••••••msabmsmi Rohanunk, költünk, gömbölyödünk PR-CIKK TÓTH ANDREA Csörög a vekker, kibotorkálok, előveszem a hűtőből a kisszázalékos cukros üdítőt, iszom egy pohárral: indulhat a nap. A fürdőszobában megpróbálom nővé rendezni magam, közben felteszem a kávét, hogy mire ébred a párom, a kedvében járhassak. Savasít, de imádjuk. A kutya már bökdös az orrával, vinne sétálni, de nekem előbb ki kell készíteni a reggelit. Hú, mit együnk? Majd meglátom, gazdisétáitatás közben úgyis beugrom a kisboltba. Azért kirakom a zsemlét, disznósajtot, ementálit, majd utána eszünk egy kis lekváros kalácsot. A kakaót még sebtében bekeverem, mert a cukor-kakaópor arányt én tudom jól, és a konyha is úszik, ha ők csinálják. Egy pillantás a tükörbe, és futok a kutyával. Pénz van nálam. Miután köszöntöttük minden reggeli két- és négylábú ismerősünket, a kisboltban választok 2-3 friss, meleg, ellenállhatatlan lekváros, csokis, diós, túrós tekercset. Egy kicsi csokist én is elfelezek a kutyával, ha már itt vagyunk, az a falat nem számít reggeli előtt. A tízórainak való szendvicsekbe vajkrémet, felvágottat, krémsajtot teszek, jó gazdagon (sajnos a paprikát nem szeretik), üdítőt majd a büfében ve-., szünk. Ebédre mindenki eszik valamit valahol, a gyerek elhasználja a suliból hazafelé jövet az étkezési jegyet, a gyorséttermekben mindig talál valami fogára való laktató meleg ételt és innivalót. A párom a menzán eszik. Ami engem illet, nem vagyok nagyétkű, tényleg! Nem fizetek be az étkezdében, csak leszaladok a büfébe és bekapok egy sajtos rolót vagy meleg szendvicset, mert ha rendszeresen ebédelnék...! így is hízom, csak nem tudom, mitől... Napközben eszembe jut, hogy az esti kutyás séta után kolbászt sütünk vacsorára, mustárral, tormával, mert isteni fehér kenyeret lehet venni hazafelé menet. Veszek majd sós mogyorót is, hátha iszik a drágám egy sört a kolbászra, és egy tábla csokit, mert egy kocka édes, huncut kis élvezet nekem is jár. Nápolyi és pattogatni való kukorica még van otthon, a gyerek azt szereti, ő mindig külön tévézik, olvasgat a szobájában. Már kezdődik az esti film, mikor a fotelban kicsit nehéznek érzem magam. Egy pillanatra eszembe jut a szomszédból az a csinos kis nő, aki állítólag rendeli az étrendjüket egész napra, és mesélgeti, milyen kiadós és változatos. Pedig állandóan spórol, egyedül neveli a fiát. Még magyarázta volna a lúgosítás meg a méregtelenítés lényegét is, de siettem. Bekapok még egy kakaós nápolyit, és nem megy ki a fejemből: ő is állandóan rohan, spórol, de nemhogy nem gömbölyödik, hanem leadott jó pár kilót. Vidám és jól néz ki! Lehet, hogy egyszer be kellene hívnom őt egy kávéra? Ő biztos azt is tudja, abból hol árulnak lúgosítósat... LUG0SITAS PHINOMAN - KAVEIMADOKNAK! (06-1)278-6730 Rendeld házhoz a fogyást! www.zsiregetoklub.hu pLTRAHANG-DIAGNOSZTI Komplex has, pajzsmirigy, emlők, nyirokrégiók, herék, lágyrészek (térd, váll) ultrahangos vizsgálata, erek áramlási vizsgálata. Rendel: radiológus szakorvos Szeged, Francia u. 4/A. Tel.: ( I Előjegyzés: h-p. 9-16 óráig, www.kamilla.szakorvos.com ERSEBESZET DR. SIPKA RÓBERT klinikai főorvos Rendelési idő: szerda 16.00-18.00 Előjegyzés: 06-20/583-9117 h.-p.: 16-18 óra között VISSZÉRBETEGSÉG. ÉRSZŰKÜLET SZŰRÉSE. KEZELÉSE •• i TERÁPIÁS TANÁCSADÁS Rendelés helye: kuhikcim jb rendelő Szeged, Madách u. 2. www.ersebeszet.info BELVÁROSI ORVOSCENTRUMBAN, Tel.: 06-70/984-8000, 62/439-160. Szemészet Dr. B. Tóth Barbara szemész szakorvos • szürkehályog • zöldhályog • cukorbetegség • látóhártyasorvadás szűrése, gondozása Előjegyzés: munkanapokon Tel.: 06-30/908-2577 Rendelés helye: kliniküm "fi rendelő Szeged, Madách u. 2. 15F Fogorvosi rendelő 2000 • Ultrahangos fogkő-eltávolítás • Tömések és pótlások minden fajtája • Műgyökér-beültetés • Fogfehérítés, panoráma 8 fogröntgen Szeged, Bérkert u. 11. Bejelentkezés, ügyelet: 06-30/945-1975, 62/426-185