Délmagyarország, 2010. május (100. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-15 / 112. szám
2010. MÁJUS 14., PÉNTEK 5 Virágos az idei expó Makón Kísérőrendezvényekkel már tegnap elkezdődött, de a Makó Expó hivatalos megnyitója ma délelőtt 11-kor lesz az Erdei János Sportcsarnokban. Az ipari és kereskedelmi vásáron negyedévet több a kiállító, mint tavaly - a kínálatot ráadásul virágkertészek bemutatkozásai teszik még látványosabbá. MAKÓ SZABÓ IMRE - Tíz éve vagyunk a piacon, de most először veszünk részt a kiállításon - mondta tegnap délután Rigó István, a bútorokat forgalmazó Er-Wood Kft. első embere, miközben a bútorokat pakolta be standjukra. Tapasztalatuk szerint hiába az egy évtizedes múlt, a városban még mindig nem mindenki hallott róluk. Konkrét, megrendelésekben vagy forgalomnövekedésben mérhető célt nem tűzött ki a vásári jelenléttel kapcsolatban, de nagyon bízik benne, hogy jobban bekerülnek a köztudatba, az utóbbi időben ugyanis mérséklődött a kereslet a bútorok iránt. • Tegnap délután a kiállítók betelepülését figyelve megállapíthattuk, ezúttal is széles a kínálat. Az idei Makó Expó igazi újdonsága ugyanakkor az, hogy színpompásabb, mint a korábbiak voltak, hiszen ezúttal először összevonták a városban már hagyományos tavaszi virágkiállítással - 6 kertészet hozta el az Erdei János Sportcsarnokba szebbnél szebb, illatos növényeit. Amint szokás, kísérőrendezvények is lesznek mindkét napon. Ami például a zenét illeti, szombat délután 5-től Luigi énekel, vasárnap pedig 3-tól Veres Róbert MC DC rappel, majd fellép Mészáros Árpád Zsolt és Janza Kata. Az ipari és kereskedelmi kiállítás szervezője ezúttal is a Marosmenti Vállalkozók Szövetsége volt, amelynek elnöke, Tóth István lapunknak elmondta: biztató jelként értékeli, hogy idén negyedével több a kiállító, mint tavaly, ráadásuk a múlt évben megszokott szerb és román cégek mellé most török és német is társult, öszszesen 53-an kértek standot. Ugyanakkor megjegyezte, a helyi vállalkozók többsége továbbra sem tekinti presztízskérdésnek, hogy jelen legyen az expón. Pedig tavaly volt olyan kiállító - egy kiváló királyhegyesi asztalosmester -, aki a vásárt követően annyi megrendelést kapott, hogy aztán nem győzte tejesíteni. 150 TERMELŐ NEDŰIBŐL VÁLOGATHATUNK Tíz napig a bor a főszereplő a Széchenyi téren Mind a 22 hazai borvidék nedűiből ízelítőt kaphatunk a XVI. Szegedi Borfesztiválon, amely tegnap este a borrendek felvonulásával vette kezdetét. SZEGED BOBKÓ ANNA A borrendek és a Pavane táncegyüttes dobosainak és zászlóforgatóinak felvonulásával kezdődött meg tegnap délután a tíznapos XVI. Szegedi Borfesztivál, amelyen idén csaknem 150 borász vesz részt. A város főterén felállított faházakban mind a 22 hazai borvidék nedűiből kóstolhatnak a vendégek. Bár a hivatalos megnyitó este hatkor volt, sokan már kora délután elfoglalták a padokat, a MÁV-dolgozókból álló vidám társaság is. - Sokunk már nyugdíjas, de még mindig tartjuk a hagyományt: minden évben kilátogatunk együtt a borfesztiválra, sőt nincs olyan szegedi fesztivál, amire ne mennénk el együtt mondta Kónya Zoltán, miközFesztiválidilt: finom borok, gyönyörű nők. FOTÓ: FRANK YVETTE ben szembe ülő kollégája teletöltötte poharát. - Szeged borát majd feltétlenül meg kell kóstolni - emlékeztette barátnőjét egy fiaBajnok nedűk'. Százhúsz benevezett bor közül választották ki a fesztivál legjobbjait a zsűri tagjai a tegnap délelőtti versenyen, amelyet idén is a Novotelben rendeztek. A fesztivál „bajnokának" a Csányi pincészet 2007-es Chateau Teleki villányi cabernet sauvignonját választották, a legszebb fehérbor az Istvándy pincészet 2008-as Badacsonyi Golgota hárslevelű^sárga muskotály házasítása, a legszebb vörösbor pedig a Sauska borászat 2007-es villányi cuvée 7-je lett, míg a zsűri döntése alapján a legszebb desszertbornak járó díjat a Monyok pincészet 1999-es tokaji 6 puttonyos aszújáért érdemelte ki. talember az Újvári pincészet előtt. Újvári Mihály kiskundorozsmai termelő készítette el az ünnepségsorozat tiszteletére a Szeged Cuvée-t, amelyet a hetes pultnál ízlelhetnek meg a fesztiválozók, akik között külföldiekkel is találkoztunk. - Politikusok? - kérdezte a borlovagokra mutatva Melodie McCammonnal, majd elmesélte: Texasból érkezett Szegedre, férje az olajiparban dolgozik. A hétvégén együtt is kinéznek a Széchenyi térre, hogy megkóstolják a magyar borokat. Az idei fesztivált is borverseny előzte meg. A zsűri elnöke a 2009-es év borásza, Lőrincz György lapunknak elmondta: úgy gondolta, hogy fehérborban tapasztal majd káprázatos eredményeket, ezzel szemben a vörösborok lepték meg. - Nagyon szép, igényes, érett gyümölcsből kitermelt borokkal találkoztam hallottuk a szakembertől. ^További FOTÓK l^® aneten www.delmagyar.hu Kifizetetlen alvállalkozók tüntettek Feliratos táblákkal tüntettek tegnap mintegy 20-an az Öthatom lakópark előtt -150 millióval tartoznak nekik. SZEGED SEGESVÁRI CSABA 2008-ban kezdte meg az akkori szántóföld építési telekké alakítását Szeged határában a Telek Kft. A Régiposta utca és a Zsámbokréti sor közötti területen a pesti cég 200 telket alakított ki. Úgy tűnik, az alvállalkozói rendszer most is csődöt mondott: a piramis alján álló, munkát elvégző cégek hoppon maradtak. Tegnap délelőtt a felparcellázott és közművesített terület, az öthalom lakóparknak keresztelt telkek előtt mintegy 20-an tiltakoztak. Jogi képviselőjüktől, Szalma Renáta ügyvédtől megtudtuk, a kisvállalkozók követelései 2009 októberében lejártak, azóta várnak a pénzükre. Munkájukkal a szántóföldből értékes telkeket építettek, al-al-alvállalkozóval, a Sárköz 2001 Kft.-vel szerződtek. Az ügyvédnő elmondta, a cég ellen felszámolást indítottak. A pénzüket kereső kisvállalkozók jogi úton is próbálják érvényesíteni követeléseiket. HIREK Az APEH a könyvtárban CSONGRÁD MEGYE 5 VÁROSÁBAN 5 könyvtárban működtet még a mai napon -10 és 16 óra között - kihelyezett ügyfélszolgálatot az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága - ezt tegnap Tamásné Czinege Csilla igazgató jelentette be a szegedi Somogyi-könyvtárban megrendezett sajtótájékoztatón. Azért költöznek ki minden évben az szja-bevallás idején ezekre a helyszínekre, hogy segítsenek azoknak adózóknak, akik otthon nem rendelkeznek internettel. Az APEH május 20-án, csütörtökön, a bevallások beadásának és az adó befizetésének utolsó napján központi ügyfélszolgálatain tovább tart majd nyitva: 8-18 óráig fogadja az ügyfeleket. Forgalomkorlátozás VASÁRNAP RENDEZIK MEG a 11. Cora utcai futófesztivált Szegeden. A verseny útvonalán szombat délután 6-tól vasárnap délután 3-ig parkolási tilalom érvényes. A keresztirányú autóbuszokat, trolikat és villamosokat a futók haladásától függően engedik át, késésekre kell számítani. A Széchenyi tér városháza előtti részét teljesen lezárják vasárnap 5-től 15 óráig. A verseny további útvonalát - Horváth Mihály utca, Arany János utca, Stefánia, Tisza Lajos körút, rakpart, Tisza Lajos körút, Aradi vértanúk tere, Rerrich tér, Jókai utca, Árpád tér, Toldi utca, Somogyi utca, Kárász utca, Klauzál tér, Kiss Menyhért utca -10 és 13 óra között zárják le. Változás a 71,71A és 51-es buszoknál A GUTENBERG UTCAI REKONSTRUKCIÓ miatt a Tisza Volán Zrt. hétfőtől módosítja a 71-es és 71A jelzésű autóbuszvonalak nyomvonalát: a járatok a Mikszáth Kálmán utcából indulnak. Változik továbbá a 71-es jelzésű autóbuszvonal szabadnapokra érvényes menetrendje is. Az M43-as autópálya építésével összefüggésben pedig módosul az 51-es jelzésű autóbuszvonal útvonala, valamint egyes járatok más időpontokban indulnak. Részletes információ a www.tiszavolan.hu weboldalon és a központi diszpécserszolgálat telefonszámán (62/421-388) kapható. Minden alsós iskolaotthonos lesz a vásárhelyi Vargában HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Szeptem bértől az alsó tagozat mind a négy évfolyamán iskolaotthonos formában tanulhatnak majd a vásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolába járó gyerekek olvasható a szombaton közgyűlés elé kerülő anyagban. A képviselőknek kell dönteni arról, hogy emiatt egy pedagógust felvehessen az oktatási intézmény. - A tapasztalatok azt mutatják, hogy az iskolaotthonba járó gyerekeknek jóval kevesebb megterhelést jelent, ha a nehezebb tantárgyak között gyakorlás vagy éppen játékos foglalkozás is szerepel - mondta el érdeklődésünkre az igazgató, Tóthné Kecskeméti Katalin. Hozzátette: az sem mellékes, hogy otthon már nem kell a tanulásra időt fordítani. Csak hétvégre viszik haza a táskájukat a gyerekek. Úgy véli: az iskolaotthonos osztályokba járók könnyebben veszik majd a felső tagozaton is az akadályokat, hiszen megtanulnak gyakorolni. Vásárhelyen egyébként minden önkormányzati általános iskolában van iskolaotthonos osztály, de több intézményben a hagyományos napközi is működik. FOCIZNI ES MOZIZNI IS LEHET Nyit a szabad strand SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Amennyiben az időjárás is engedi, mától süttethetjük a hasunkat a Partfürdőn kialakított tiszai szabad strandon. A tereprendezéssel az utóbbi napokban végeztek: gépekkel kikotorták, majd búvárokkal vizsgáltatták át a partszakasz előtti medret, és homokot is hozattak a strandra. A megáradt folyó miatt fel kellett újítani a vécét, rendbe hozták a tusolókat és az öltözőkabinokat is. Idén is lehet focizni és röplabdázni a sportpályákon. A Casablanca Green színvonalas kulturális műsorral és filmvetítésekkel várja a vendégeket. A szabad strand előszezonban 10-től 18 óráig, az iskolai szünidőben pedig 9-től este hétig tart nyitva. RADIO Kiemelt partnerein!