Délmagyarország, 2010. április (100. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-03 / 78. szám

POSTABONTAS Szavazás a villamos színéről KAPCSOLATOK Az ügyvéd válaszol i -X i I I ^ dr. Juhász György rovata iá­Adózás az eladott 2010. ÁPRILIS 3., SZOMBAT E-MAIL Plakát­háború A 2002-es és a 2006-os választáso­kon, valamint a 2010-es választáso­kon a szocialisták kirakták plakátjai­kat, majd másnaptól kezdődően fes­tékkel leöntötték, összefirkálták, eset­leg nemes egyszerűséggel letépték. Biztosan ők voltak, mert az ellenzék ilyet nem csinál. Most 2010-ben óriási előrelépés történt ez ügyben. Meg­pezsdült az élet. A jobboldali pártok is rájöttek, hogy mi a jó, így aztán a kira­kott Fidesz-plakátok kerültek az ösz­szefirkálás, letépés sorsára, majd 2 napra rá a jobbik plakátjai is hasonló­an végezték karrierjüket. Természete­sen mindenki csak a saját plakátját tette tönkre, mert kultúrember a má­sikét nem bántja, és köztudottan tisz­teletben tartja mások véleményét. Tánczos József, Újszeged Citromszüret Megdöbbenve olvasom az újságban, amit eddig is tudtam. A 2-es választó­körzetben megkérdezték a „választó­polgárokat", ismerik-e azokat, akik közül majd „megalapozott" döntés alapján választanak. Az induló hét je­lölt közül a legtöbbet, három főt tu­dott azonosítani az értelmiségi tanár­ember. A megkérdezettek kivétel nél­kül azokat ismerték fel, akiket az óri­ásplakátokon láttak. Véleményem szerint ez egy elanyagiasodott de­mokrácia csődhelyzete, a demokrácia alkonya. Menjünk vissza a kezdetekhez. A rendszerváltók fennen hirdették, az SZERTARTÁSOK MAKÓ, evangélikus templom: hús­vétvasárnap 14.30-kor istentiszte­let. Szent Gellért-templom: hús­vétvasárnap 11-kor mise. Baptista gyülekezet: húsvétvasárnap 9.30-kor imaóra, 14.30-kor isten­tisztelet. Román ortodox temp­lom: húsvétvasárnap 4-kor feltá­madási szertartás, 9.30-kor szent liturgia. Húsvéthétfőn 9.30-kor szent liturgia. MAGYARCSANÁD, református gyülekezet: húsvétva­sárnap és húsvéthétfőn istentiszte­let 8.30-kor. MÁRTÉLY, Szent Adorján-templom: húsvétvasárnap 11-kor ünnepi szent mise. Református gyülekezet: húsvétvasárnap 11-kor istentisztelet, úrvacsora. MIND­SZENT, Mindenszentek-templom: húsvétvasárnap 19-kor ünnepi mi­se, húsvéthétfőn 9-kor mise. Örömmel olvastam a Délmagyar­ország március 25-i számában, hogy lehet szavazni az új villamo­sok színére. Ez jó ötlet, de mi a színek további sorsa? Engedjenek meg ehhez néhány gondolatot. Az új villamos látványterve és for­mája csodálatos, ez is igazi ipar­művészeti alkotás, úgy, mint bár­melyik elődje vagy a vasúti vonta­tásban alkalmazott mozdonyok hi­hetetlen formagazdagsága. Amiért mégis aggódom: lelki sze­meimmel látom, amint az új villa­mosok oldala (legyen az bármi­lyen színű) üzembe helyezésük után rövid idő múlva át lesz má­zolva, és otromba hirdetési felü­letként fog megjelenni. Élő példa erre a most is közlekedő csuklós Tatra, eredetileg sárga, ke­cses, halk járású villamos. Amikor egy párt helyett „virágozzék ezer vi­rág", jöjjön a demokratikus többpárt­rendszer. És valóban, Vásárhelyen ki­lenc jelölt indult. A kampány úgy folyt, hogy a kilenc jelölt együtt járta sorba a körzeteket, és a feltett kérdésekre mindnyájan válaszoltak. A választók ismerték a jelölteket, és a kampány rendszeresen telt házas volt, több esetben a VTV vágatlanul, egyenes­ben közvetítette. Mi van ma? A „nagy" pártok mindent a pénzre bíznak, bérlik és birtokolják a médiát, a választást pénzkérdéssé teszik. Akinek van pén­ze, az hirdet, és ismert, tehát választ­ható, akinek nincs, az meg nem. VÁSÁRHELY ÉS KÖRNYÉKE: Bel városi Állatorvosi Rendelő és Állat­patika, rendelés: fél 9-től 11-ig, Bocskai u. 1. Tel.: 62/247-053, 30/346-6539 és 30/262-0105. Dr. Kovács István kisállat-gyógyászati ügyeletet tart szombaton 9-11 órá­ig: Vásárhely, Simonyi u. 18., tel.: 20/950-9892, Állatorvosi Rendelő. VÁSÁRHELY ÉS MÁRTÉLY TERÜ­LETÉN: április 3-5-éig: dr. Hor­váth Mihály, Hódmezővásárhely, Béla cigány u. 31. Tel.: 30/540-5969. A Dózsa Gy. u. 2. szám alatti állat­orvosi rendelőben szombaton 8 órától 11 óráig dr. Papp Károly tart ügyeletet. Tel.: 62/241-309. SZÉK­KUTAS TERÜLETÉN: április 3-5-éig: ifj. dr. Makay Attila, Hód­mezővásárhely, Károlyi u. 92. Tel.: üzembe helyezték, többször meg­álltam a Kossuth Lajos sugárúton, és gyönyörködve néztem, ahogy suhannak. Nézzék meg, hogyan gázoltak bele a jármű identitásá­ba. Csak egy példa erre: zöldre mázolták az oldalát, valamelyik rádióadó frekvenciáját hirdeti MHz-ben. A kedves utazóközön­ség csak arra vár a megállókban, hogy megtudja, hova kell hangol­nia az otthon felejtett Szokol rá­dióját, hogy az éppen aktuális rá­dióműsort élvezze. Ez éppen olyan ízléstelen „me­rénylet", mint ha valaki a Feszty-körkép alatt futó fényrek­lámtáblát helyezne el, és harcá­szati eszközöket vagy gépkocsi­márkákat kínálna eladásra. Vagy nem tudom, mit szólnának hozzá, ha a Reök-palota falára cipő- vagy Utolsó próbálkozásként a demokrácia alkonyán felhívással fordulok a Csongrád megyei 6. választási körzet­ben induló jelöltekhez. Térjünk vissza a húsz éve hirdetett demokrácia mo­delljéhez! Kampányotjunk együtt! Tiszteljük meg a választót azzal, hogy egyszerre kérdezhet mindnyájunkat! A valódi személyek és programok kö­zül választhasson! Rajtam nem múlik, én vállalom a nyílt vitát, várom jetölt­társaim válaszát. Virágozzék ezer vi­rág, vagy győzzön a gazdagabb? Ez a kérdés, választhatunk! Havránek Ferenc képviselőjelölt, Zöld Baloldal 30/499-7645. SZENTES, DEREK­EGYHÁZ ÉS NAGYTŐKE: április 3-4-éig: dr. Molnár Sándor, Szen­tes, Céhház u. 7. Tel.: 30/711-0900, április 5-én: dr. Molnár Béla, Szen­tes, Nádas sétány 9. Tel.: 30/995-1682. SZEGVÁR ÉS MINDSZENT: április 3-4-éig: dr. Kun Sz. István, Szentes, Árpád u. 7. Tel.: 30/568-8998, április 5-én: dr. Lehoczky János, Szegvár, Kórógy u. 79/C. Tel.: 30/945-3764. ÁRPÁDHALOM, EPERJES, FÁBIÁNSEBESTYÉN, NAGYMÁGOCS: április 3-4-éig: dr. Molnár Sándor, Szentes, Céh­ház u. 7. Tel.: 30/711-0900, április 5-én: dr. Czabarka János, Nagymágocs, Szentesi út 123. Tel.: 30/495-0225. MAKÓ, FERENC­fogkrémhirdetéseket helyeznének el. A mozdonyokra szerencsére még nem mázolnak hirdetéseket. Ezek a járművek éppen olyan (ipar)művészeti alkotások, mint egy festmény vagy egy építészeti remekmű. Kezeljük ezeket rang­jukhoz méltóan. Én úgy gondolom, csak a „min­dent az árbevételért" oltárán nem szabad a jó ízlést feláldozni. Nincs ebben a városban olyan hatáskörű műszaki szakember, aki így gon­dolkozik, és ezt az ízlésficamot megakadályozná? Hogy milyen legyen a villamos szí­ne? Számomra az ég az mindig kék, a fű az mindig zöld, a villa­mos pedig mindig sárga. Kormányos Károly villamos üzemmérnök, minőségügyi szakmérnök MEGJÖTTÜNK SZEGED BORBÉLY PATRÍCIA Április 1., 19 óra 45 perc, 4240 g. Sz.: Kurucsai Gabriella és Borbély Péter (Szeged). MAKÓ VAS KRISTÓF ZOLTÁN Április 1., 16 óra 30 perc, 3130 g. Sz.: Bakos Zsaklin és Vas Zoltán (Földeák). TÓTH KORINA CSENGE Április 1., 21 óra 30 perc, 2850 g. Sz.: Koska Ágnes és Tóth József (Pitvaros). PRIBELSZKI CSENGE Április 2., 5 óra 20 perc, 4100 g. Sz.: Angyal Gyöngyi és Pribelszki László (Pitvaros). SZENTES KORCSMÁROS AMINA SÁRA Április 1., 10 óra 50 perc, 3040 g. Sz.: Faragó Erika Mária és Korcs­máros András (Szentes). GRATULÁLUNK! OLVASÓINKNAK Tisztelt Olvasóink! Szerkesztősé­günk továbbra is fenntartja a jogot arra, hogy a beérkezett észrevéte­leket, olvasói leveleket esetenként rövidítve, szerkesztett formában adja közre. Az írások olvasóink nézeteit tükrö­zik, amelyek nem feltétlenül egyez­nek meg a szerkesztó'ség vélemé­nyével. Olvasói leveleket csak tel­jes névvel aláírva, csörögös észre­vételeket csak teljes névvel vagy telefonszámmal áll módunkban kö­zölni. Az olvasói levelek maximális terjedelme 2200 karakter. SZÁLLÁS, FÖLDEÁK, KIRÁLYHE­GYES, KISZOMBOR, MAROSLELE, ÓFÖLDEÁK KÖZIGAZGATÁSI TE­RÜLETÉN: április 2-án 16 órától április 6-án reggel 6 óráig: dr. Su­ba István, Makó, Kálvária u. 79. Tel.: 62/219-922 és 20/924-8863. AMBRÓZFALVA, APÁTFALVA, CSANÁDALBERTI, CSANÁDPALO­TA, KÖVEGY, MAGYARCSANÁD, NAGYÉR, NAGYLAK, PITVAROS TERÜLETÉN: április 2-án 16 órától április 6-án reggel 6 óráig: dr. He­gyes Tibor, Csanádpalota, Szegfű u. 5. Tel.: 62/263-083 és 30/998-5697 CSONGRÁD, BOK­ROS, FELGYŐ, CSANYTELEK ÉS TÖMÖRKÉNY: április 3-4-én 12 óráig: dr. Gál József, Csongrád, Fő u. 39/A. Tel.: 30/985-2361, április 4-én 12 órától április 5-éig: lakás után Tisztelt ügyvéd úr! Férjem az év elején meghalt. Volt egy közös lakásunk, amely fele-fele arányban van a nevünkön. Gyermekünk nin­csen, így én öröklöm a részét. A lakás nekem túl nagy, egye­dül nem is tudnám fenntartani, így szinte biztos, hogy el fo­gom adni, és egy kisebbet ve­szek. Azt mondták, hogy örö­kösödési illetéket nem, viszont ha eladom a lakást, akkor 25 százalék jövedelemadót kell fi­zetnem. Igaz ez? Mert ha így van, akkor inkább maradok. Számít-e, hogy a lakás árának egy részén másik lakást ve­szek? Lehet-e emiatt kedvez­ményt kérni? Tisztelt olvasó! Az Illetéktörvény 16. § (1) c) pontja értelmében mentes az öröklési illeték alól a házastárs által megszerzett örökrész tiszta értékéből 20 millió forint. Tehát ha más jelentősebb vagyontár­gyuk nem volt, vagy a férje utáni örökség azzal együtt sem haladja meg a húszmillió forintot, akkor valóban nem kell öröklési illeté­ket fizetnie. Az ingatlan értékesítése esetén esetlegesen fizetendő jövedelem­adó kapcsán különbséget kell tenni a már meglévő és a most örökölt tulajdonrésze között. Az eredetileg is saját hányada érté­kesítése után az általános szabá­lyok szerint kell adóznia. Leegy­szerűsítve: a korábbi vételár mint megszerzésre fordított ősz­szeg és a mostani eladási ár mint bevétel közötti különbö­zet mint jövedelem után kell alapesetben 25 százalék adót fi­zetnie. Lakások esetén a szerzést köve­tő második évtől már csak a jö­vedelem 90, a harmadikban 60, a negyedikben pedig csak 30 százaléka után kell adózni. Az ötödik évtől már nincs adófizeté­si kötelezettség. Hangsúlyozom, hogy ez csak a földhivatalban la­kásként vagy lakóházként nyil­vántartott ingatlanokra vonatko­zik. Egyéb ingatlanoknál hasonló, de kedvezőtlenebb a szisztéma. A most öröklés alatt álló hányad­nál viszont nincs korábbi vételár, dr. Lovászi Zsolt, Csongrád, Mus­kátli u. 20. Tel.: 63/484-860 és 30/409-5356. SZEGEDEN ÉS KÖRNYÉKÉN, KIS­ÁLLATÜGYELET: pénteken 20 órá­tól hétfő reggel 6-ig, hétköznap 20 órától reggel 6 óráig április 2-6-áig: dr. Domán Gábor, Szeged, Göndör sor 23/B. Tel.: 30/636-5214. Pénteken 18 órától hétfőn 6-ig SZEGED VÁROS TEL­JES KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN ÉS ALGYŐN, április 2-6-áig: dr. Haraszti Péter, Szeged, Közép fa­sor 40. Tel.: 30/943-3210. DOMA­SZÉK, RÖSZKE, MÓRAHALOM, ZÁKÁNYSZÉK: április 2-6-áig: dr. Perényi János, Szeged, Zárda u. 21. Tel.: 62/322-050. BAKS, CSENGELE, DÓC, KISTELEK, PUSZTASZER, ÓPUSZTASZER, hiszen azt ingyenesen szerzi. Öröklés esetén megszerzésre fordított összegnek azt kell te­kinteni, ami után az öröklési ille­téket kiszabták. Vagyis úgy te­kintik, mintha annyiért vette vol­na. Igen ám, de mint fent írtam, ön illetékmentesen örököl. Szerencsére ebben az esetben is figyelembe veszik, hogy milyen érték után kellene illetéket fizet­nie, ha nem lenne mentessége. Ez alapvetően a hagyatéki eljá­rásban, általában az önkormány­zat által kiadott adó- és értékbi­zonyítványban megjelölt forgalmi érték alapján történik. Adót csak a jövőbeni vételárnak az ezt meghaladó része után kell fi­zetnie. Arra kell tehát ügyelnie, hogy a hagyatéki eljárásban a piaci ár­nak megfelelő értéken vegyék fel a lakást. Ha a fentiek alapján mégis kelet­kezne adófizetési kötelezettsége, akkor elvileg annak mérséklését, akár elengedését is kérheti jöve­delmi, vagyoni és szociális, vala­mint a jövedelem felhasználási körülményeire figyelemmel, külö­nösen, hogy jövedelmét másik lakás vásárlására fordítja. Sajnos az előző mondatban az „elvi­leg"-en van a hangsúly. A gya­korlatban nem igen számíthatunk méltányosságra. Még egy kérdést fontosnak tar­tok érinteni. A vásárolandó lakás után ugyebár majd illetéket kell fizetnie. Ha az eladás és a vétel egy éven belül történik, akkor kérheti, hogy azt csak a különbö­zet után szabják ki. Ez akkor jö­het szóba, ha a vásárolt ingatlan ára eléri az eladott vételárának a felét, ha nem, akkor a normál szabályok szerint terhel illeték­kötelezettség a megszerzett in­gatlan után. Fontos, hogy ez a kedvezmény csak lakások esetén alkalmazha­tó. További lényeges tudnivaló, hogy a különbözetet akkor is le kell illetékeim, ha az negatív, az­az drágábbat adunk el, mint amit veszünk, holott ilyenkor vagyon­szerzésről nem beszélhetünk. De a szabály az szabály. Még ha gyenge is, mert sajnos ez alól nincs kivétel, ami erősítené. BALÁSTYA, SÁNDORFALVA, SZATYMAZ: április 2-6-áig: dr. Szigeti Gábor, Szeged, Fürj u. 110. Tel.: 30/297-4435. ÁSOTTHA­LOM, ÖTTÖMÖS, PUSZTAMÉR­GES, RÚZSA: április 2-6-áig: dr. Szőke Csaba, Ásotthalom, Deli u. 49. Tel.: 62/291-769 és 30/324-5032. BORDÁNY, FOR­RÁSKÚT, ÜLLÉS, ZSOMBÓ: április 2-6-áig: dr. Szőke Csaba, Ásottha­lom, Deli u. 49. Tel.: 62/291-769 és 30/324-5032. DESZK, KLÁRA­FALVA, KÜBEKHÁZA,SZŐREG, TISZASZIGET, ÚJSZENTIVÁN: áp­rilis 2-6-áig: dr. Tóth Tamás, Sze­ged, Thököly u. 10/B. Tel.: 30/958-3913. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. Nem áprilisi tréfa. Tél, tavasz, jön a nyár, citromfa virul Szegeden, a Rendezőtér 6. számú ház udvarán. János bácsi, a hattyastelepi kertbarát 20 éve gondozza ezt a növényt, amely most rekordtermést hozott, több mint 30 darab citromot termett. FOTÓ: KORMÁNYOS KÁROLY A demokrácia hajnala és alkonya E-MAIL CÍMÜNK: KAPCSOLATOK@DELMAGYAR.HU SMS-SZÁMUNK: 30/303-0921 ÁLLATORVOSI ÜGYELETEK A MEGYÉBEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom