Délmagyarország, 2010. április (100. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-01 / 76. szám

6 SIKERT ARATOTT A VESPA CIMU FILM A SZENTESI PREMIEREN Berekhát kicsi sztárja Groó Diána rendező, Tóth Sándor főszereplő, a barátja, Puporka jános és a forgatókönyvíró, Szabó Iván a szentesi díszbemutatón. FOTÓ: KARNOK CSABA Először Szentesen láthatták a vidéki nézők Groó Diána Ves­pa cimű filmjét, amit a város­ban és a környékén forgattak. A tegnapi premieren kiderült, a főszerepet alakító Tóth Sa­nyit is megérintette, hogy ma­gát látta viszont a hatalmas vásznon. SZENTES BÍRÓ DÁNIEL Régóta várt premierre gyűltek a szentesiek a moziban: a vá­rosban és környékén forgatott Vespa című filmet vetítették tegnap. Groó Diána alkotásá­ban többször feltűnnek a be­rekháti romatelep lakói, ezért nem csoda, hogy amint ma­gukra ismertek a szereplők, hangos nevetés tört ki a néző­téren. Ahogy haladt előre, és lett egyre komorabb hangula­tú a történet, úgy halkultak a kacajok, a végén pedig taps­sal köszöntötték az alkotókat. A vetítést követően a ren­dező elárulta, Tóth Sanyi Pető­fi Sándor Alföld című versét szavalta a szereplőválogatá­son, ahol az egyes sorszámot kapta. Hiába nézett meg má­sokat, nem talált nála alkal­masabb jelöltet a főszerepre. Szavalata be is került a film­be, ahogy az. is, amit az édes­anyja mesélt: néha nyúlhaj­tással keresnek pénzt, ha nem akad más munka. A színészi különdíjról, amit az idei film­szemlén ítéltek oda a 12 éves szentesi fiúnak, azt mondta Groó Diána: többet jelent szá­mára, mint egy lottóötös, mert olyan embernek adták, aki előtte soha nem látott kame­rát, de még Budapestet sem, ahol 2 hétig forgattak. A Ves­pát egyébként már meghívták egy kanadai filmfesztiválra, a hazai mozikban szeptember­től vetítik. - Nekem ez megérte. Látni magamat ekkora vásznon ­felelte Tóth Sanyi, amikor ar­ról kérdezték a nézők, mit ho­zott számára ez a filmes ka­land. Töredelmesen bevallotta azt is, hogy már a forgatás előtt kipróbálta a cigarettát, de meg is lett otthon a követ­kezménye. A további esetle­ges felkérésekről azt mondta, ha jön lehetőség, nem utasítja vissza, mert szeretne egyszer filmes lenni. Addig marad a berekháti telep kicsi sztárja ­ahogy ismerősei zrikálják mostanában. Gr ovábbi FOTÓK a neten www.delmagyar.hu Téli álmukból ébrednek a vandálok Makón tavaly két vandált kap­tak el a rendőrök, a bíróság mindkettőt közmunkára ítélte. Ahogy az idő jobbra fordul, megszaporodnak a rongálások. MAKÓ SZABÓ IMRE Sokéves tapasztalat: ahogy enyhül az idő, tavaszodik, megszaporodnak a rongálá­sok. Nincs ez másként Makón sem - az éjszakai pusztítást többek között kitört facseme­ték, összefirkált falak, felborí­tott szemétgyűjtők, elcsúfított köztéri szobrok jelzik. Tavaly a város az efféle kártételek helyreállítására másfél millió forintot fordított. Most a szerkesztőségtől nem messze, a Szegedi utcán egy le­tört háttámlájú padot vettünk észre - biztos, hogy ez az el­múlt néhány nap termése, nemrégiben ugyanis láttunk itt békésen üldögélő időseket, ak­kor még hibátlan volt az ülőal­kalmatosság. A főtéri szökőkút közelében a dísztéglával borí­tott mellvédet tették tönkre egy helyen, egész sornyi vörös tég­la hiányzik. Ez is friss rongálás: ezt az épp ott dolgozó közmun­kások erősítették meg, akik nap mint nap látják a mellvé­det. És hasonlóképp dísztéglá­kat szedtek fel a Petőfi parki játszótér egyik járdájából ­igaz, erről nem tudtuk megál­lapítani, új kártétel-e. Ugyanez volt a helyzet a legtöbb falfir­kával. A rendőrségen arról érdek® lődtünk, az elmúlt egy évben volt-e rá példa, hogy elkaptak rongálási ügyben valakit Ma­kón. Pál János, a megyei főka­pitányság szóvivője két esetről számolt be. Az egyik igen em­lékezetes volt, akkor ugyanis Kecskeméti Ármin főrabbi em­léktábláját verték le, és az újjá­avatásra Sólyom László köztár­sasági elnök is eljött. A másik hétköznapibb: a tettes a főút­vonal mentén több oszlopról vett le közlekedési táblákat, egyet ráadásul ki is döntött a helyéről. Mindkét rongálót közmunkára ítélte a bíróság. hhbhhhhhhhhhte A vandálok keze nyoma már látható a makói belvárosban. A SZERZŐ FELVÉTELE 2009/2010 ínhungána zöp3r0s szered www.nemzetiszinhaz.szeged.hu A csongrádi partnerség eredményre vezetett Már 58 partner csatlakozott a Csongrádi Kis­térség Foglalkoztatási Paktumhoz, amely a tér­ségi munkaerőpiac koordinálására jött létre 2007-ben. A partnerség keretében vállalkozói fórumokat és gyárlátogatásokat is szerveztek ­eddig 40 fő helyezkedhetett el az összefogásnak köszönhetően. Májusban lesz három éve, hogy 49 partner aláírta a Csongrádi Kistérség Foglalkoztatási Paktumát, amit a keresletvezérelt munkaerő­piaci képzés előmozdítása érdekében hívtak életre. Időközben kilenc új taggal bővült az összefogás: egy kecskeméti képzőintézmény, hét helyi vállalkozás és egy civil szervezet is alá­írta a csatlakozási nyilatkozatot. A folyamatos tájékoztatás és a személyes kapcsolatfelvé­telek eredményeként több területen is javult a foglalkoztatás. A homokhátsági hulladékgazdálkodási rend­szer beindításával 22 munkahely jött létre, 2008 őszétől startolt a kistérség közmunka­programja is, ami 7 fő 12 hónapig tartó foglal­koztatását tette lehetővé. A fiatalabb és az idő­sebb korosztály számára egy olyan programot indítottak el, amely a munkanélküli nőknek teremt képzési és munkalehetőséget. Itt 18-25 év közötti, illetve 45 év feletti álláskeresők vehettek részt szociális gondozó és ápoló, továbbá falu- és tanyagondnoki képzésben. A programban 20-an vettek részt, közülük tizenegyen el is helyezkedhettek a csongrádi Szociális Ellátások Intézményénél. Az iskolásokra és a pályakezdőkre is gondol­tak a paktum aláírói. A partnerek lehetőséget biztosítottak, hogy minden általános iskola 7-8. osztályos tanulója részt vehessen gyárlá­togatásokon. így a gyerekek szélesebb körben is megismerhették a szakmák sajátosságait. Tavaly megnyílt a CSIP1 (Csongrád Ifjúsági Tanácsadó és Pályaorientációs Irodája), amely­nek feladata, hogy azokat a 16 és 25 év közötti fiatalokat segítse, akik szociális okok miatt hátrányt szenvednek a munkaerőpiacon. 2009-ben több foglalkoztatási és vállalko­zói fórumot szerveztek a csongrádi partnerség résztvevőinek. Ezeken szó volt a munkaerő­piaci és a munkahelyteremtést segítő támoga­tásokról, a munkahelymegtartó programokról, illetve a helyi beruházásokról, valamint a folyamatban lévő pályázatokról is. Legutóbb az ország különböző pontjain működő fog­lalkoztatási paktumok számolhattak be Csongrádon ötleteikről, eddigi eredményeik­ről és tapasztalataikról. (X) 92724391

Next

/
Oldalképek
Tartalom