Délmagyarország, 2010. április (100. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-02 / 77. szám
2010. ÁPRILIS 3., SZOMBAT MEGYEI TŰK OR Nem akar túlórázni a Szeviép-Szeged SZOLNOK. Idegenben, a Szolnok otthonában ma 18 órától harcolhatja ki az elődöntőbe jutást a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata, amely szerdai sikere után egy győzelemre van a legjobb négy közé kerüléstől. A szegediek már korábban is kijelentették, két meccset terveznek a Szolnok ellen, hiszen így maradna idő pihenni a jövő szerdán kezdődő elődöntő előtt. Nem mindenki tervez azért így, Szolnokon a meglepetést sem tartják elképzelhetetlennek. - Hazai pályán megpróbáljuk megnehezíteni a Szeged dolgát - nyilatkozta a szerdai meccs után Mészáros Zoltán, a Tisza-partiak mestere. A rájátszásban eddig minden a papírforma szerint alakul, szerdán a Sopron, míg tegnap a Pécs és a Győr nyert simán hazai közönség előtt a negyeddöntők első meccsein, így elég valószínű, hogy a négy között megismétlődik a tavalyi szereposztás: a Sopron a Győrrel, a Pécs a Bencze Tamás együttesével meccselhet a döntőért. Negyeddöntők, első mérkőzések: MiZo Pécs 2010Szekszárd 119-70, SEAT Lami Véd Győr-Zalaegerszeg 83-60. CSONGRÁD MEGYE SPORTMŰSORA PÉNTEK KÉZILABDA Budapest Bank férfiliga, elődöntő, első mérkőzés: Pick Szeged-Tatabánya, Szeged, újszegedi sportcsarnok, 18. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Török György veteránbajnokság, Szeged, Kisstadion, 1. forduló, 17 óra: Altax-Tervezők-Charlton (Petőfi-pálya), Lanerossi-Sz. Vízmű (Bástya), Bokafogó-SZAK (SZAK), 18 óra: Fit World-Lokomotív (Petőfi), Együtt Szegedért-Pláza O'Neill (Bástya), Első Beton-Piac Kft. (SZAK), 19 óra: Ficak-Metálpont (Bástya). SZOMBAT KÉZILABDA 25. Gábor Dénes-kupa nemzetközi utánpótlástorna, Szeged, újszegedi sportcsarnok, 9. LABDARÚGÁS Arany Ászok megyei I. osztály, 20. forduló: Mindszent-Mórahalom, Mindszent, játékvezető: Török S., 16.30 (14.30). Csanádpalota-Ásotthalom, Csanádpalota, Orosz K„ 16.30 (14.30). Szentesi Kinizsi-SZVSE-Gyálarét, Szentes, Pálfi, 16.30 (14.30). Arany Ászok megyei II. osztály, Homokháti csoport, 18. forduló: FK 1899 Szeged-Forráskút, Szeged, Felső Tisza-parti stadion, játékvezető: Soós, 16.30 (14.30). Tisza-Maros csoport: Székkutas-Szegvár, Székkutas, ifj. Tóth S., 16.30 (ifik: 14.30). HFC ll.-Bercsényi-Contitech-Makó II., Hódmezővásárhely, Szőllösi, 16.30 (14.30). UTC-Szőreg, Szeged, Kertész utca, Vereska, 16.30 (14.30). Apátfalva-Újszentiván, Apátfalva, Juhász, 16.30 (14.30). Algyő ll.-Fábiánsebestyén, Algyő, Csuka, 16.30. Arany Ászok megyei III. osztály, 23. forduló: Károlyi 11.-Tiszasziget-Öttömös, Tiszasziget, játékvezető: Madácsi, 16.30. Balástya ll.-Ruzsa, Balástya, Széli, 16.30. Zákányszék-HFC lll.-Bercsényi, Zákányszék, Terjéki, 16.30. IKV-Alsóváros-Csongrád II., Szeged, Szabadság tér, Hegyesi, 16.30. Utánpótlás-bajnokságok: Sándorfalvi UKSE-Békéscsaba. Sándorfalva. U15:10, U13: 12. Makó-Szolnok, Makó, U17: 12, U19:14. Legenda-kupa kétmegyés nagypályás torna, 22. forduló: Cartel-Balástya-Gulyás csárda Szeged, Balástya, 13. Sándorfalva ll.-Mórahalom II., Sándorfalva, 16.30. Ópusztaszer-Bütyök csárda Mártély, Ópusztaszer, 16.30. Röszke ll.-Tompa II., Röszke, 16.30. Maroslele-Pázsit-UTC II., Maroslele, 16.30. TEKE U23-as válogatott-mérkőzések: Magyarország-Románia, Szeged, újszegedi teke- és bowlingcentrum, nők: 9, férfiak: 14. VÍZILABDA Vodafone női OB I: Hungerit-MetalCom-Szentes-Eger, Szentes, ligeti uszoda, 16.30. VASÁRNAP KÉZILABDA 25. Gábor Dénes-kupa nemzetközi utánpótlástorna, Szeged, újszegedi sportcsarnok, 9. LABDARÚGÁS NB II, Keleti csoport, 20. forduló: Makó FC-Hajdúböszörmény, Makó, Erdei Ferenc téri sporttelep, 16.30. Arany Ászok megyei I. osztály, 20. forduló: Kiskundorozsma-Csongrád, Kiskundorozsma, játékvezető: Medovarszki, 16.30 (14.30). Balástya-Röszke, Balástya, dr. Hegyi, 16.30 (14.30). Károlyi-Tiszasziget—Kiszombor, Tiszasziget, Takács, 16.30 (14.30). Sándorfalva-Tápé, Sándorfalva, Bács-Kiskun megyei jv„ 16.30 (14.30). Kistelek-Nagymágocs, Kistelek, Jász-Nagykun-Szolnok megyei jv„ 16.30 (14.30). Arany Ászok megyei II. osztály, Homokháti csoport, 18. forduló: Üllés-Baks, Ütlés, játékvezető: Tompái, 16.30 (ifik: 14.30). Szatymaz-Bordány, Szatymaz, Bartucz, 16.30 (14.30). Csanytelek-Universitas, Csanytelek, Szeles, 16.30. Zsombó-Tömörkény, Zsombó, Fazekas, 16.30 (14.30). Arany Ászok megyei III. osztály, 23. forduló: Pusztamérges-Kübekháza, Pusztamérges, játékvezető: Kószó Cs., 16.30. Domaszék-Földeák, Domaszék, Kasza L„ 16.30. Utánpótlás-bajnokságok: Tisza Volán-ESMTK, Szeged. Felső Tisza-parti stadion, U16: 11, U19:13. Legenda-kupa kétmegyés nagypályás torna, 22. forduló: Ambrózfalva-Ferencszállás, Ambrózfalva, 16.30. Gyenes Kft.-Szegvár-Pitvaros, Szegvár, 16.30. Csengele-Derekegyház, Csengele, 16.30. TÁNC Művészeti és tánciskolás verseny, Szeged, Dugonics-iskola, 9. KÖRTVÉLYESSY PÉTER ELNÖK SZERINT A TAVALYINAL EGYSEGESEBB A MOSTANI SZEGED Maga dönt sorsáról a Beton Három fordulóval a férfi vízilabda OB I alapszakaszának zárása előtt kedvező a Szeged Beton pozíciója, a Tisza-partiak az Eger és a Vasas mögött a harmadik helyen helyezkednek el a tabellán. Körtvélyessy Péter klubelnökkel arról is beszélgettünk, hogy a csapat milyen esélyekkel várhatja a rövidesen kezdődő rájátszást. SZEGED SZÉLPÁL LÁSZLÓ - Már csak három forduló van hátra az alapszakaszból. Számolgat? - Ahhoz nem kell fejszámolóművésznek lenni, hogy kapásból mondjam: a jelenlegi harmadik helyünk megtartásához még legalább hat pontot kell szereznünk. Ehhez vagy most hétfőn kell nyernünk a Honvéd vagy egy hétre rá a Vasas otthonában, aztán pedig április 14-én hoznunk kell hazai medencében a BVSC elleni meccset. Ebben az esetben majdnem biztos, hogy a fináléba kerülésért a Vasassal csapunk össze. Itthon ikszeltünk vele, jó lenne Pesten sem kikapni a 10 pontig tartó elődöntő-párharc előtt. Az azért megnyugtató, hogy a sorsunk nem mások, hanem a mi kezünkben van. - Az elmúlt nyáron megfogalmazódott bajnoki cél a négy közé jutás volt. Minden jel szerint ezt teljesítette a csapat. Megjött az étvágy? - Nem most jött meg, a minimumprogram volt, hogy a legutóbbi 5. hely után előrelépve bejussunk a négy közé. De amikor ezt kijelentettük, az is benne volt a pakliban, hogy bronzérmesek legyünk, de az is, hogy esetleg döntőzzünk. Bármelyik verzió él még. - Az őszhöz képest tavasszal jobban, eredményesebben játszik a Szeged. Mi ennek az oka? - A nyáron jelentősen átalakult a keretünk, a csapatépítésnek pedig idő kell, az nem megy egyik pillanatról a másikKörtvélyessy Péter a bajnokság végén a dobogón szeretné látni a Szeged Betont. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA ra. Meg aztán a gárda mentálisan is jobb állapotba került idénre. Elhiszik a játékosok, hogy a legerősebb riválisok ellen is nyerhetnek, arra meg különösen odafigyelnek, hogy az úgynevezett kiscsapatok elleni meccseken is igyekezzenek maximumot nyújtani. Utóbbinak nagyon örülök, mert valljuk be, ez nem volt mindig így. - A listavezető Eger elleni két találkozó miatt nincs hiányérzete? Mindkétszer kétgólos előnyt elherdálva a hajrában kapott ki a Beton, amely azzal a hat ponttal most az első helyen állna... - Természetesen van, azok a mérkőzések a kezünkben voltak, kizárólag magunkat okolhatjuk, dőreség lenne a bírókra vagy a körülményekre hivatkozni. Optimista beállítottsággal értékelve a történteket azt kell magunkban tudatosítani, hogy bárki, még a legjobb, legerősebb együttessel szemben is van esélyünk. - Milyennek tartja csapatát? - Még nem tökéletes, de az is biztos, hogy nagyon jól együtt vannak a fiúk, a mostani gárda egységesebb és egyben tudatosabb, mint a tavalyi. Azt gondolom, ha a srácok az utóbbi időszakban tapasztalt hozzáállást nyújtják, szépen zárhatjuk az évadot. Azzal viszont nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy nincsenek gyenge pontjaink, ezen pedig csak a nyáron lehet és kell is változtatni. Az idényből van még előttünk 8-10 rettenetesen komoly mérkőzés, adva van mindenki előtt a lehetőség, hogy bizonyítson, hogy győzze meg a szakmai vezetőséget. - Molnár Tamásnak már nem kell, legszebb napjait idézően pólózik, még ha nincs is teljesen rendben, akkor is tarthatatlan. Erre mondják: fantasztikus vétel. - Papesz hatalmas nyeresége csapatunknak, az, hogy Nem a Szentes bajnoksága SZENTES. Tizennyolc lejátszott mérkőzést követően a Bodrogi B*au-IOS-Szentes férfi vízilabdacsapata mindöszsze 4 pontot szerezve sereghajtó az OB I-ben. Az előttük álló OSC-nek 11 pontja van... - Bár a 9-11. helyért történő csatározások még majd csak ezután következnek, ettől függetlenül kijelenthető, ez nem a mi bajnokságunk magyarázta a szentesiek mesteredzője, dr. Tóth Gyula (69). Fabregas: hat hét pihenő LONDON. Legkevesebb hathetes pihenőre kényszerül Cesc Fabregas, az angol Arsenal spanyol válogatott labdarúgója, miután tegnap kiderült, hogy jobb szárkapocscsontja eltört. A klasszis a Barcelona elleni BL-negyeddöntőn szenvedte el a sérülést, és a londoni klub hivatalos weboldalán megjelent közlemény szerint a visszavágón, valamint a Premier League-ből hátralévő hat mérkőzésen biztosan nem léphet pályára. yy Nyilván más lenne a helyzet, ha a saját nevelésű játékosok közül még a Kurca partján pólózna Somogyi, Juhász Zsolt, Németh Dániel, Szabó Nándi vagy mondjuk Józsa, nem beszélve arról, ha nem lenne hosszabb ideje sérült Szabó Tamás és Döbrössy. - Pedig keményen dolgoznak a srácok, kondicionálisan és taktikailag is fejlődtek, de azzal nem tudunk mit kezdeni, ha a riválisoknak „hosszabb" a kispadjuk - folytatta a tréner. - Amikor a gárda élére kerültem, tudtam, hogy nagy kihívás előtt állok, éppen ezért csodákat nem vártam ugyan, de bevallom, ennél a bizonyítványnál azért valamivel többre számítottam. A bajnokság végéig még az én irányításommal készülnek fel a fiúk, aztán a helyi női utánpótlásban szeretnék már csak dolgozni. Adó 1%-os felhívás A kóbor kutyák nem jutalomfalatra vágynak. Az életükért küzdenek. 1%-kal több az esélyük. Adója 1%-ával támogassa a kóbor mentő Tappancs ÁllJvédő Alapítványt! visszajött anyaegyesületébe, és az intelligenciáját, szellemiségét csapatunk szolgálatába állította, Szegeden mindenkiben jó érzést kelt. Csattanós választ adott azoknak a kétkedőknek, akik azt gondolták, esetleg ki is mondták, csak levezetni jön haza. Egyrészt bizonyította, hogy abszolút vezéregyénisége az együttesnek, de azt is, hogy a magyar vízilabdázásnak még mindig kiemelkedő alakja. - Egyetért azzat a kijelentéssel, amely szerint a hétfő esti Honvéd elleni a szezon eddigi legfontosabb meccse? - Ha azt veszem, hogy nálam mindig a soron következő az, akkor igen. Egyébként ugyanezt mondanám a Vasas, majd a BVSC elleni előtt is. Visszatérve a Honvédra: amennyiben összeszedetten játszunk, a mostani Dominónál jobbak vagyunk, nyernünk kell. Vébére pályázunk PÉCS. Magyarország megpályázza az U20-as labdarúgó-világbajnokság megrendezését. A 2013-as és a 2015-ös viadalra a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) egyszerre írja ki a pályázatot. Ezt Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottságának elnöke jelentette be Pécsett azon a szakmai fórumon, amelyet a Puskás Napon tartottak meg, az Aranycsapat legendás kapitánya születésének 83. évfordulója alkalmából. Bánki egy újságírói kérdésre felelve megerősítette, hogy Pécsett teret akarnak elnevezni Puskás Ferencről, s erre még ebben a félévben sor kerülhet. Adószám: 18469453-1-06 jwojaf : VARQSI TV PICK SZEGED TATABÁNYA férfi-kézilabdamérkőzés közvetítése felvételről április 2-án, pénteken 21 órától a VTV Szeged műsorán. Ismétlés április 3-án, szombaton 15.30 órától.