Délmagyarország, 2010. április (100. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-20 / 91. szám
2010. ÁPRILIS 20., KEDD SPORT 19 Győzelem és gyász Győzelemmel emlékezett pár napja elhunyt sakkozójára, a román Butunoi Alexandrura az ASS-Makói SVSE NB l-es sakkcsapata, amely a Dunaharasztit győzte le 7:5 arányban hazai környezetben. MAKÓ MUNKATÁRSUNKTÓL Tragikus hírt kaptak az ASS-Makói SVSE sakkozói a hétvégi, Dunaharaszti elleni NB l-es csapatbajnoki előtt: váratlanul elhunyt a Maros-partiak légiósa, a román Butunoi Alexandru, aki az idei bajnokság küzdelmei során is többször szerepelt makói színekben. A haláleset miatt egyperces gyászszünettel kezdődött a csapatok küzdelme, amelyen a makóiak elhunyt társukért is játszottak. Óriási küzdelmet hozott az öszszecsapás, mindkét klub legerősebb összeállításában ült asztalhoz, és bár a Makóból Kovács Zsolt és Erdős Boglárka is nyerő helyzetből kapott ki, nem forgott veszélyben a hazai siker, amely akár nagyobb arányú is lehetett volna. Sikerével a Makó az ötödik helyen áll a bajnokságban egy fordulóval a vége előtt, az utolsó játéknapon, május 2-án a Maros-partiak Szombathelyen vendégszerepelnek majd. ASS-Makói SVSE-Dunaharaszti 7:5 Sakkcsapat NB I, Makó. Makói győzelmek: Mihók Olivér, Farkas Tibor, Nagy Dániel, Restás Péter, Szalai Kornél. Döntetlen: Erdős Viktor, Mihai Grünberg, Lukács Péter, Csirik András. További eredmények: Nagykanizsa-Mátyásföld 8:4, Pénzügyőr-Szombathely 8,5:3,5, Honvéd-Zalaegerszeg 4:8, Paks-BEAC 9:3, Kazincbarcika-Decs 3:9. Az NB l-es bajnokság állása: 1. Nagykanizsa 85,2. Zalaegerszeg 79,5, 3. Paks 75,4. Pénzügyőr 62,5,5. ASS-Makói SVSE 61,5, 6. Decs 60, 7. Mátyásföld 59. 8. Szombathely 55,9. Honvéd 51,5, 10. Dunaharaszti 46.11. BEAC 43, 12. Kazincbarcika 42. OSZMAJICS A KOPERBE IGAZOLHAT Herbert további 2 évig a Pické A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata tegnap óta szinte teljes kerettel - Krivokapics az egyedüli hiányzó - készül a vasárnapi, Tatabánya elleni bajnoki elődöntőre. A Tisza-parti vezetés megegyezett Herbert Gáborral, a válogatott játékos 2012-ig meghosszabbította szerződését. SZEGED SÜLI RÓBERT Kezdjük a jó hírrel: Herbert Gábor, a Pick Szeged válogatott játékosa megegyezett a klub vezetőivel, a védőspecialista 2012-ig meghosszabbította szerződését. Az idei szezonban remek formában játszó kézilabdást csábították külföldre is, ő azonban mindenképpen Szegeden képzelte el jövőjét, ezért is sikerült gyorsan meggyezniük. A kétszeres magyar bajnok együttes vezetése gőzerővel dolgozik a jövő csapatán. Több kézilabdással is tárgyalnak, akadnak olyanok, akikkel közel állnak a megállapodáshoz. „Egyelőre egyetlen új játékossal sincs aláírt szerződésünk" - nyilatkozta Bella Árpád ügyvezető. A napokban felröppent hírként, hogy a montenegrói válogatott, Vladimír Oszmajics a szlovén Koper csapatába igazol. A jobbátlövő szerződése az idény végén lejár, így szabadon mehet bármelyik csapatba. „Igaz, hogy Oszmajics bárhová igazolhat, azonban a klubvezetést tájékoztatnia kellene arról, ha bármelyik csapattal tárgyal" - foglalta össze Bella az Oszmajics-ügyet. Arra a kérdésre, hogy mi lesz Dragan Djukiccsal, nem tudott még válaszolni a sportvezető, továbbra is tartanak az egyeztetések, a szerb szakember az elmúlt héten Angliában volt, így tovább folytatódnak vele a tárgyalások. Az sem titok, hogy több játékosnak lejár a szerződése (Marjanac, Liszkai, Vadkerti, Andjelkovics), illetve akadnak olyan élő szerződéssel bíró kézilabdások, akiket más, neves csapatok csábítanak. Zvizejt, Nenadicsot emlegetik a legtöbbször. A" Pickkel kapcsolatos hír az is, hogy Krivokapics Milorad továbbra is kórházban van, egyelőre nem tudni, mikor mehet haza a jobbátlövő. A Pick Szeged válogatott játékosai sérülésmentesen tértek haza, Katzirz Dávid is elkezdte a tréningeket, a felkészülést a vasárnapi, idegenbeli, Tatabánya elleni bajnoki elődöntőre. Herbert Gábor (jobbról) nem engedett a csábításnak. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA A válogatottedzés után Baksa visszatért a Szegedbe. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA A BETON A BVSC USZODÁJÁBAN KÉSZÜL AZ ELŐDÖNTŐRE Három napig Pesten BUDAPEST. Az újszegedi sportuszoda sátorbontása miatt a hét első három napját Budapesten tölti a bajnoki elődöntőre készülő Szeged Beton férfi vízilabdacsapata. Kásás Zoltán mesteredző tanítványai hétfőtől szerda délig a Szőnyi úti medencében gyakorolnak a szombaton 18.15-től ugyanott tartandó Vasas elleni elődöntő első felvonására. Az egyik fél tizedik pontjáig tartó párharcba a felek magukkal viszik az alapszakaszban egymás ellen szerzett pontokat. Annak ellenére, hogy a fővárosiak (2.) a Szeged (3.) előtt végeztek a bajnokság első szakaszában, a rájátszást a Beton 4, míg a Vasas csak 1 ponttal (Szegeden 4-4 lett az eredmény, Pesten a Beton 5-4-re nyert) kezdi. A felek a már nyitott újszegedi sportuszodában április 28-án, szerdán (elképzelhető tévés közvetítés, Sport Klub) csapnak össze. A szegediek tegnap még három meghatározó játékosukat nélkülözték: Baksa László kapus és Török Béla a válogatottal Szentendrén hajtotta végre Kemény kapitány utasításait, míg Andrei Busila azért hiányzott, mert a román nemzeti gárdával ma Világliga-találkozót vív. A Beton programjában tegnap kondi- és úszóedzések szerepeltek, ma este viszont már a labda is előkerül, Molnár Tamásék az őket „befogadó" BVSC-vel kétkapuznak. Aranyos tizenegyes SZEGED. Tizenegy aranyérmet nyertek a szegedi Tornádó Team görkorcsolyásai a szezon nyitóversenyén hazai környezetben. Az V. Dóm-kupán Szegedről, Szombathelyről, Tatabányáról, Monorról és Kazincbarcikáról összesen 180 sportoló szállt versenybe. A csapat következő megmérettetése április 23-25-én a németországi Gross Gerauban lesz, amely Európa második legrangosabb versenye. Szegedi eredmények, összetett, junior A, férfi: 1. Dékány Bence, 3. Fürtön Ádám, 4. Pásztor Patrick. Junior B, női: 2. Monostori Eszter, 3. Török Réka. Junior B, férfi: 1. Hülber Dániel, 4. Újvári Ádám. Junior C, női: 2. Gardi Dominika, 4. Sóti Mirella, 5. Deák Dóra, 6. Kopilovic Eleonóra. Junior C, férfi: 2. Fekete András, 6. Forrai Benedek, 7. Bukovec Bence, 8. Zsigmond Tamás. Junior D, női: 6. Hunyadi Panni, 7. Horesnyi Fanni. Junior D, férfi: 7. Forrai Áron, 8. Iványi Tamás, 9. Szögi Tamás. Junior E, női: 2. Molnár Gabi, 3. Újvári Réka, 5. Sajgó Anna. Junior E, férfi: 5. Bernátsky Márton. Junior F, női: 1. Ozsváth Lili, 2. Urbán Bogi, 3. Püspök Fanni, 4. Stájer Panni. Junior F, férfi: 1. Dobos Barnabás, 2. Savanya Brúnó. Váltók, junior E-F, nők: 1. Tornádó Team (Molnár, Újvári, Sajgó). Junior C-D, nők: 1. Tornádó Team (Deák, Gardi, Sóti). Junior A-B, férfi: 1. Tornádó Team (Dékány, Hülber, Fürtön), 2. Tornádó II. (Pásztor, Újvári, Fekete). Junior A-B, női: 1. Tornádó Team (Monostori, Török, Kopilovic). Sprintbajnokság, junior A: 1. Dékány Bence, 3. Fürtön Ádám. Junior B: 1. Hülber Dániel, 3. Újvári Ádám. Junior B: 1. Monostori Eszter, 3. Török Réka. // / / REMEKELTEK A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYIEK TAPIOSAGON Második a Máté-tékvandó TÁPIÓSÁG. A tékvandó formagyakorlat országos bajnokság második legeredményesebb csapata lett a hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo & Hapkido, amely kilenc versenyzővel képviseltette magát a megmérettetésen, és 3 arany-, 6 ezüst-, valamint 3 bronzéremmel zárt. Eredmények, egyéni, gyerek lány, B kategória: 2. Böngyik Dóra. Kadett lány, B: 2. Faragó Vivien. Junior lány, B: 1. Lipcsei Claudia. Junior fiú, A: 1. Szabó András, 2. Kenéz Marcell. Felnőtt nő, A: 3. Asztalos Krisztina. Felnőtt férfi, A: 2. Máté Gergő, 3. Máté Zsolt. Páros, felnőtt A: 2. Máté Gergő, Máté Zsolt, 3. Szabó András, Kenéz Marcell., pH íSMat*®* Csapat, felnőtt AV'rll^t&I Jf Gergő, Máté Zsolt,+Kenéz' Mar- ;" cell, 2. Szabó András, Asztalos Krisztina, Zubánics Mária. ••L Máté Gergő egy arany- és két ezüstérmet nyert az ob-n. FOTÓ: DM/DV MÁSODIK VONAL Legyőzött bányászok SZTE-SZEGED-TATABÁNYA 80-75 (23-26,22-16, 18-18,17-15) Női kosárlabda NB l, B csoport, rájátszás az 5. helyért. Újszegedi sportcsarnok, 50 néző. Vezette: Bogárdi, Mester. SZTE-Szeged: LENGYEL 19/6, K0VÁTS A. 31/9, Tóth C. 9/3, Bencze, Kmézics 5. Csere: Teimel 2, Martonosi 6, Turi 8. Edző: Magyar Gergely. Magyar Gergely: - A sok pontatlanság ellenére sikerült nyernünk. Reméljük, hogy ezt az előnyt meg tudjuk tartani a visszavágón is, és jobb pontarányunknak köszönhetően az ötödik helyért folytathatjuk. Bátrabban kellett volna TATABÁNYA (2.)-SZVPS (6.) 10-8 (1-1,4-2,1-3,4-2) OB l/B-s férfi vízilabda-mérkőzés, rájátszás az 1-9. helyért. Tatabánya, 50 néző. Vezette: Marosvári, Kun. SZVPS: Nagy P. - Katona 2, Nádasdi Z., Major 3, Németh Z„ Tóth D. 1, Nádasdi G. Csere: Tóth Á.. Kurai 1, Szabó G. 1, Boros. Edző: Éles Vilmos. Gót - emberelőnyből 6/2, ÜL 11/3. Ötméteresbőb 3/3, ill. -. Éles Vilmos: - Bátrabb, harcosabb és okosabb játékkal legyőzhettük volna régi, nagy nevekből álló ellenfelünket. Jól hajrázott a Vásárhely HVSC (16.)-BERTÓK SC (18.) 14-12 (1-3,5-4,2-4, 6-1) OB l/B-s férfi vízilabda-mérkőzés, f rájátszás a 10-18. helyért. Hódmezővásárhely, 100 néző. HVSC Frankó - Vigh Sz., VIGH CS. 3, PÁRKÁNYI 4, Kristó 2, Szabó A., Vékony 1. Csere: Galylyas, RÁCZ V. 3, Mérai, Fehér, RÁCZ T. 1, Könyves, Miskotczi. Edző: Török Sándor. Bertók SC ORMAI - Zentai, dr. Bertók, BARNA T. 5, Nagy G. 1, Orosz R. 2, MAKRA 3. Csere: Pölös, Szabó R„ Csuka, Czirok, Juhász T. 1. Játékos-edző: dr. Bertók Gyula. Gól - emberelőnyből 10/4, DL 12/6. ÖtméteresbőL 1/1, ilL 2/2. Mérai Sándor (technikai vezető): - Örülünk a győzelemnek, huszáros hajránknak köszönhetően nyertük meg a megyei derbit. Dr. Bertók Gyula: - A botrányos játékvezetés mellett a 4. negyedbeli dekoncentrált játékunk vezetett a vereséghez. Varga: tízes SZEGED-DOROZSMA-ALGYŐ (9.)-GYULA (10.) 24-27 (10-16) NB l/B-s női kézilabda-mérkőzés, Keleti csoport, 22. forduló. Kiskundorozsma, Orczy-csarnok, 100 néző. Szeged-Dorozsma-Algyő: DOBÓ M. - Vadászi 2, Asztalos 4, Németh, Kozserán 2, Szombati 2. Dobó A. 2. Csere: Márton (kapus), Kormány, VARGA D. 10, Veinpert 1, Dávid 1, Sárkány. Edzők: Nagy Zoltán, Baunok Bernadett. Nagy Zoltán: - Megérdemelt győzelmet aratott a Gyula, amely játékban és koncentráltságban is jobban teljesített. Szoros győzelem MAKÓ KC (2.J-MARTFŰ (8.) 33-32 (18-13) NB ll-es férfi kézilabda-bajnokság, Makó, 100 néző. Vezette: Kopornyik, Kovács. Makó KC: Gera - Dombegyházi, SÁNDOR 8, Szabó P. 1, CSELOVSZKI 6, MADÁR 4, Pusztaszeri. Csere: AVRAMOV (kapus), PAPP 3, Nacsa, CSEH 5, MATICS 6, Zöldy, Csöndes. Edző: Molnár János.