Délmagyarország, 2010. március (100. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-13 / 61. szám
2010. MÁRCIUS 13., SZOMBAT AKTUÁLIS 3 •• // BAJNAI GORDON ALAPKÖVET TETT LE, ISKOLABAN JART, ES MEGNEZTE AZ EPULO TISZA-HIDAT Makói példa, szegedi jövő A kormányfő a Ford T-modellel ismerkedik, kormánya mögé is beült a turisztikai kiállításon. FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA Bajnai Gordon szerint a makóiak példamutatóak, Szegedet pedig hamarosan „vastag filctollal" fogják jelölni Európa gazdasági térképén. A miniszterelnök letette a makói fürdő alapkövét, és megnézte az épülő Tisza-hidat. MAKÓ, SZEGED GONDA ZSUZSANNA A Makói Gyógy- és Termálfürdő alapkövének elhelyezésével kezdte Csongrád megyei programját péntek reggel Bajnai Gordon miniszterelnök. Szerinte a makóiak példamutatók abban, hogy közösségként ki tudták találni, és meg tudták valósítani azt az új utat, ami a fejlődést biztosíthatja a városnak. Beszélt arról, hogy Magyarország nehéz éven van túl, mindenki áldozatot hozott, de már érezhető, hogy az ország biztonságosabb vizekre evezett, és jelentős fejlődés előtt áll. Búzás Péter polgármesterrel a fürdő alapköve alá egy „időkapszulát" helyeztek el.benne a Délvilág tegnapi számával, a fürdő alaprajzával, látványtervével, termálvízzel, gyógyiszappal és két 200 forintos érmével. Búzás azt mondta, Makón olyan iparágat kellett meghonosítani, ami munkahelyeket teremt. A fürdőfejlesztés lehet y$ Szeged képes lesz befogadni a jövőt, és a várost Európa gazdasági térképén vastag filccel fogják jelölni. az a beruházás, amely a „foglalkoztatási kátyúból" kihúzhatja a térséget. A miniszterelnök ezután a makói általános iskola épülő szárnyát nézte meg, és beugrott egy rajzórára is. A Korona Szállóban felszólalt egy turisztikai konferencián, ahol arról beszélt, hogy a turizmus Magyarország egyik legfontosabb ágazata, Makónak és térségének pedig lehetőség. - Karinthy azt mondta: a vendéglátás arra jó, hogy megmutassuk, hogyan szeretnénk élni. Azt kérem, élve a lehetőségekkel és példát mutatva megújulóképességből, segítsenek olyan országot építeni, ahol mindnyájan úgy élünk az év minden napján, ahogy szeretnénk mondta a kormányfő. Bajnai Gordon a szegedi városházán ebédelt, majd az M43-as nyomvonalán épülő Tisza-hidat nézte meg Újhelyi István államtitkárral, Kozma József országgyűlési képviselővel és Botka László polgármesterrel. Botka itt bejelentette, hogy a szegediek fognak nevet adni a hídnak. Lapunk honlapján is lehet majd szavazni, az 5 legjobbat egy bizottság választja ki, majd ezeket újra megszavaztatják. Hozzátette: a híd nyárra öszszeér, júniusban a hagyománynak megfelelő-en át lehet gurítani rajta egy söröshordót. A teljes első szakaszt augusztus végére adják át. Bajnai kijelentette: ahol van koncepció, tudás és akarat, ott korábban elképzelhetetlen fejlesztések valósulhatnak meg. Szeged képes lesz befogadni a jövőt, és a várost Európa gazdasági térképén vastag filccel fogják jelölni többek között a lézerközpont, a klinikai fejlesztések miatt is. ^További FOTÓK a neten www.delmngyar.hu NEGY HOMOKHATI TELEPÜLES IS FEJLESZTI KÖZÖSSÉGI TEREIT Megszépül a Déryné művelődési ház Több mint 250 millió forintból - jórészt európai uniós pályázat révén - újítja fel közösségi tereit négy homokháti település. Rúzsán összeköltözik a művelődési ház, a könyvtár, a teleház, a falugazdász és a Tourinform-iroda is. HOMOKHÁTSÁG R. TÓTH GÁBOR Ráncfelvarráson esik át az üllési Déryné: mintegy 100 millió forintos beruházással felújítják és bővítik a kulturális Az üllési művelődési ház látványterve. 2 milliárd forint fejlesztésre Az elmúlt 6 évben közel 2 milliárd forint pályázati forrás jutott a Homokhátságnak. Játszóterek épültek, iskola- és óvodabővítés zajlott, az orvosi rendelőket és a művelődési házakat is felújították. Új utakat, tanyai buszvárókat, buszfordulókat adtak át. központot. Nagy Attila Gyula polgármester elmondta: a május végére átadni tervezett beruházásban teljes akadálymentesítés történik, újjávarázsolják a nagytermet és a központi aulát is. Egy új kiállítóterem épül, valamint bővítik a könyvtárat is. Eszközbeszerzésre további pályázati forrást keresnek. Négy homokháti település is pályázott közösségi terek létrehozására, felújítására. A közművelődést, a településen élőket szolgálja a beruházás - indokolt Matuszka Antal, Zákányszék első embere. Itt a művelődési ház és könyvtár infrastrukturális fejlesztésére költenek - a két intézmény eddig két helyen működött, most egy 100 négyzetméteres bővítéssel összeköltöznek. A művelődési ház rossz állapotú fűtésrendszere megújul, teljes akadálymentesítés lesz, 4-5 millióért számítógépeket, bútorokat vásárolnak. Az 50 millió forintos beruházást augusztus közepén adják át. - Sokkal rugalmasabb, egyszerűbb lesz az ügyintézés. Nem kell a falugazdásztól egy fénymásolás miatt a teleházba rohangálni - csak egy ajtó választja el majd a szolgáltatásokat. Gazdaságosabb is lesz így a település működése - vázolja az előnyöket Sánta Gizella, Rúzsa polgármestere. Az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) pályázaton 40 milliós forrásra kandidáltak - de a település lassan egy éve vár a második fordulós döntésre. Egy helyszínre hozzák össze a művelődési házat, a könyvtárat, a teleházat, a falugazdász- és a Tourinform-irodát is. A tanyavilág élni akar Kissoron és Gátsoron - hirdeti az ásotthalmi pályázat, amelyre 67,8 millió forintot nyert a település - ennél többet csak külterületi útépítésre (80 millió) és e-önkormányzati fejlesztésekre fordítanak (119 millió). Márciusi legendáink GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ garai.szakacs@delmagyar.hu Március 15-e talán az egyik olyan nemzeti ünnepünk, amellyel kapcsolatban nincsenek komoly politikai feszültségek. Persze vannak, akik ilyenkor (is) kifütyülnek, sőt meg is dobálnak bizonyos szónokokat, ám a történelmi tényekkel kapcsolatban nincsenek véleménykülönbségek a politikai oldalak között. Mindenki mindent tud. Többnyire rosszul. Itt van például a legfőbb jelkép, a kokárda. Világéletünkben rosszul hordtuk, mentségünkre legyen mond„ va, a csatába induló yy JÓ Igy honvédeknek is roszvisszagondolni szul varrták fel a gúa márciusi ifjakra. nyájára: Szintía ' nagy márciusi legendáriumba tartozik Petőfi szerepvállalása és szavalatai. Annak ellenére, hogy a Nemzeti Múzeum lépcsőin nem szavalta el egyik leghíresebb költeményét, a Nemzeti dalt, mégis így tanultuk általános és középiskolában is. Mindezt utólag azért is fogadjuk különösen keserűen, mert a tankönyvekben korabeli festményekkel illusztrálták ezt a szavalatot, ki ne hitte volna el, hogy a lánglelkű költő ne állt volna ki a lépcsőre. A12 pont kinyomtatása is egy picit másképp történt, az egyébként titkosrendőri kapcsolatokkal rendelkező Landerer súgta meg a fiataloknak, ha esetleg lennének szívesek lefoglalni egy nyomdagépet, akkor megoldható a röpiratuk sokszorosítása. Mire föl ez a felsorolás? Ma már tudható, nem egészen úgy és nem egészen az történt, amit kisgyerekként megtanultunk, mégis jó szívvel emlékezünk vissza „ferdén" az akkori eseményekre. Tesszük mindezt azért, mert jó így visszagondolni a márciusi ifjakra. Szükségünk van ezekre a márciusi legendákra. Hiszen milyen hérosz az, akiről mindenki tudná, hogy megszeppent, amikor a pesti városházán ülésező tanács képviselői megszidták, mert sáros lábbelivel rontott be hozzájuk? Deutsch EU-irodája SZEGED. Megnyitotta tegnap irodáját Szegeden Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője. A párt minden eurohonatyája felelős Magyarország egy-egy régiójáért, a Dél-Alföld Deutsch Tamáshoz tartozik - ezentúl bárki keresheti őt kérdésével, problémájával a szegedi Fidesz-irodában (Victor H. u. 5.), reggel 7 és este 7 között. Sajtótájékoztatóján a képviselő Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő, Bohács Zsolt országgyűlésiképviselő-jelölt és Gyimesi László szegedi Fidesz-elnök társaságában - kifejtette: a Dél-Alföld az EU 20 legfejletlenebb régiójának egyike, az itt élők az elmúlt 20 év vesztesei voltak - de rövidesen az egyik legdinamikusabban fejlődő térséghez tartozhatnak. Deutsch célja a munkahelyteremtés, a kis- és középvállalkozások támogatása, valamint a magyar föld védelme. A Pingvin Patika hosszú távra, kiemelt bérezéssel munkatársakat keres gyógyszerész és gyógyszertári szakasszisztens munkakörbe, Szegedre és Makóra. Jelentkezni az allas@pingvinpatika.hu e-mail címen lehet. A Hódmezővásárhelyi „Hódagro" Zrt. mezőgazdasági gépészmérnök végzettségű munkatársat keres a növénytermesztés gépi munkáinak irényitáséra. Jelentkezési feltétel: egyetemi vagy főiskolai végzettség. Előnyt jelent: • mezőgazdaság területén szerzett 1-2 éves nagyüzemi gyakorlat • nagyfokú munkabírás • saját gépkocsi Jelentkezni Szabó Lajos elnök-vezérigazgatónál, a társaság szikáncsi központjában, a 62/579-848-as számú telefonon történő előzetes időpont-egyeztetést követően lehet.