Délmagyarország, 2010. március (100. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-05 / 54. szám
14 2010. MÁRCIUS 5., PÉNTEK MEGKERDEZTÜK SZEGEDI OLVASÓINKAT - KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSUNK A 3. OLDALON Milyen kenyeret vásárol? ^ BÓKA JÁNOS asztalos: - Mindig magvas rozskenyeret szoktunk vásárolni, azért, mert lényegesen egészségesebb, mint a fehér kenyér, és nem kerül sokkal többe. A közelünkben nyílt egy pékség, ahol helyben sütik, és nagyon finom a kenyér. E-MAIL Törött villamossín Néhány héttel ezelőtt számolt be a napilap a szegedi József Attila sugárúton történt villamoskisiklásról. Korábban gyakran jártam a Tisza Lajos körút Takaréktár utca utáni gyalogosátkelőjénél, ahol több mint egy éve lettem figyelmes arra, hogy a belváros felé futó villamossín külső ívén nagy darab rész van letörve a függőleges vasból. Ezt akkor e-mailben jeleztem az SZKT-nak, ahol levelemet ugyan elolvasták (a levelezőprogram visszajelzése szerint), de intézkedés nem történt. Most ismét arra járva láttam, hogy már a belső ív külső oldalán is törött a sín, amely azért veszélyes, mert a kanyarban a kifelé húzó erők miatt bármikor letérhet a jármű a sínről. Aigner Zoltán, Szeged SMS-SZAM: 30/303-0921 KOCSIS GÁBOR fogorvos: - A lényeg, hogy olcsó és jó legyen, szeretem a félbarna és a rozsos kenyeret, de a legfontosabb az ár és a minőség. Kétnaponta szoktam 1 kiló kenyeret venni, amelyet mindig ugyanabban á kisboltban szerzek be, ott mindig friss az áru. \ < DOBÓ ATTILÁNÉ nyugdíjas: - Mindig félkilós szeletelt kenyeret veszek, ez tartósabb, és könynyebben készítek belőle uzsonnát. Ketten vagyunk a férjemmel, nekünk elég ennyi, a fehér kenyér is megfelel, nincsenek más igényeink. Az ár természetesen számít. MEGJÖTTÜNK SZEGED DÓCZI-MARÓTI BÁLINT Március 1., 12 óra 30 perc, 3230 g. Sz.: Maróti Kitti és Dóczi László (Dorozsma). CSEHÓ BARNABÁS Március 3., 10 óra 32 perc, 2990 g. Sz.: dr. Barna Andrea és Csehó Ferenc (Szeged). SZEKERES GERGŐ Március 1., 20 óra 47 perc, 3180 g. Sz.: Gutléber Magdolna és Szekeres Attila (Szeged). HÓDMEZŐVÁSÁRHELY RÁCZ NÓRA Március 3., 16 óra 8 perc, 3400 g. Sz.: Bodrogi Krisztina Alexandra és Rácz Árpád (Mindszent). MAKÓ PAP GÁBOR BRENDON Március 1., 13 óra 58 perc, 3350 g. Sz.: Kiss Anikó és Pap István Gábor (Makó). ELVESZETT, MEGTALÁLTÁK, KÖSZÖNET RENDSZÁM Olvasónk a 20/571-6409-es számról talált egy IIV-623 jelzésű rendszámot Szegeden, a Vásárhelyi Pál utcában. KORREKT ÜGYINTÉZÉS Bár sok panasz érkezett az utóbALLATORVOSI ÜGYELETEK A MEGYEBEN VÁSÁRHELY ÉS KÖRNYÉKE: Bel városi Állatorvosi Rendelő és Állatpatika, rendelés: fél 9-től 11-ig, Bocskai u. 1. Tel.: 62/247-053, 30/346-6539 és 30/262-0105. Dr. Kovács István kisállat-gyógyászati ügyeletet tart szombaton 9-11 óráig, Vásárhely, Simonyi u. 18., tel.: 20/950-9892, Állatorvosi Rendelő. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ÉS MÁRTÉLY TERÜLETÉN: március 6-7-éig: dr. Szabó Dániel, Hódmezővásárhely, Galamb u. 30/A. Tel.: 30/310-0730. A Dózsa Gy. u. 2. szám alatt 8—11-ig dr. Papp Károly tart ügyeletet. Tel.: 62/241-309. SZÉKKUTAS TERÜLETÉN: március 6-7-éig: ifj. dr. Makay Attila, Hódmezővásárhely, Károlyi u. 92. Tel.: 30/499-7645. SZENTES, DEREKEGYHÁZ ÉS NAGYTŐKE: március 6-7-éig: dr. Molnár Sándor, Szentes, Céhház u. 7. Tel.: 30/711-0900. SZEGVÁR ÉS MINDSZENT: március 6-7-éig: dr. Gyovai Tibor, Mindszent, Mátyás k. u. 4. Tel.: 30/436-7401. ÁRPÁDHALOM, EPERJES, FÁBIÁNSEBESTYÉN, NAGYMÁGOCS: március 6-7-éig: dr. Molnár Sándor, Szentes, Céhház u. 7. Tel.: 30/711-0900. MAKÓ, FERENCSZÁLLÁS, FÖLDEÁK, KIRÁLYHEGYES, KISZOMBOR, MAROSLELE, ÓFÖLDEÁK KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN: március 5-én 16 órától március 8-án reggel 6 óráig: dr. Fejes Péter, Makó, Arany j. u. 50. Tel.: 20/470-7535. AMBRÓZFALVA, APÁTFALVA, CSANÁDALBERTI, CSANÁDPALOTA, KÖVEGY, MAGYARCSANÁD, NAGYÉR, NAGYLAK, PITVAROS TERÜLETÉN: március 5-én 16 órától március 8-án reggel 6 óráig: dr. Mikulán Antal, Csanádpalota, Béke u. 1. Tel.: 30/634-9341. CSONGRÁD, BOKROS, FELGYŐ, CSANYTELEK ÉS TÖMÖRKÉNY: március 6-7-éig: dr. Tóth Csaba, Csongrád, Jácint u. 4. Tel.: 30/925-1511. SZEGEDEN ÉS KÖRNYÉKÉN, KISÁLLATÜGYELET: pénteken 20 órától hétfőn 6-ig, hétköznap 20 órától reggel 6 óráig: március 5-8-áig: dr. Kókai Károly, Szeged, Magyar u. 209. Tel.: 30/630-9950. Péntek este 6 órától hétfő reggel 6 óráig SZEGED VÁROS TELJES KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN ÉS ROVÓ IVETT Március 3., 14 óra 50 perc, 3100 g. Sz.: Takács Tímea és Rovó János (Apátfalva). NÉMETH ÁDÁM Március 4., 8 óra 30 perc, 3530 g. Sz.: Szepesi Ágnes és Németh János (Makó). SZENTES TRUCZ ROLAND Március 3., 9 óra 30 perc, 2740 g. Sz.: Bari Nikolett és Trucz Róbert (Kunszentmárton). KISS VIKTOR Március 3., 13 óra 45 perc, 4090 g. Sz.: Takács Rita és Kiss Roland (Nagymágocs). DÉKÁNY DÁVID Március 4., 2 óra 35 perc, 3150 g. Sz.: Debreceni Andrea és Dékány Pál (Szentes). BLASKÓ ZOLTÁN ÁLMOS Március 4., 2 óra 55 perc, 3430 g. Sz.: Tószeczki Izabella Anita és Blaskó Zoltán (Orosháza). GRATULÁLUNK! bi időben a T-Home-ra, Makula Anikó dicsérte a szolgáltatót: neki is voltak gondjai, de egy korrekt vezető nagyon kedvesen segített elintézni a problémáját. Olvasónk ezúton köszöni a segítőkészséget. ALGYŐN, március 5-8-áig: dr. Farkas Attila, Szeged, Negyvennyolcas u. 12. Tel.: 62/311-650 és 30/972-3016. DOMASZÉK, RÖSZKE, MÓRAHALOM, ZÁKÁNYSZÉK: március 5-8-áig: dr. Perényi János, Szeged, Zárda u. 21. Tel.: 62/322-050. BAKS, CSENGELE, DÓC, KISTELEK, PUSZTASZER, ÓPUSZTASZER, BALÁSTYA, SÁNDORFALVA, SZATYMAZ: március 5-8-áig: dr. Kunstár Pál, Kistelek, Tömörkény u. 10. Tel.: 62/597-032 és 30/488-0267. ÁSOTTHALOM, ÖTTÖMÖS, PUSZTAMÉRGES, RÚZSA: március 5-8-áig: dr. Hursán Mihály, Forráskút, Csongrádi u. 10. Tel.: 62/442-924 és 30/998-6139. BORDÁNY, FORRÁSKÚT, ÜLLÉS, ZSOMBÓ: március 5-8-áig: dr. Hursán Mihály, Forráskút, Csongrádi u. 10. Tel.: 62/442-924 és 30/998-6139. DESZK, KLÁRAFALVA, KÜBEKHÁZA, SZŐREG, TISZASZIGET, ÚJSZENTIVÁN: március 5-8-áig: dr. Tóth Tamás, Szeged, Thököly u. 10/B. Tel.: 30/958-3913. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. KECSE NAGY HELGA válogatott fallabdázó: - Teljes kiőrlésű lisztből készült magvas, rozsos kenyeret szoktunk vásárolni, mivel ez egészségesebb, és az alakomra is odafigyelek. Amióta ezt eszem, már nem is ízlik a fehér kenyér, péksüteményeket csak ritkán fogyasztok. ORVOSI ÜGYELETEK SZEGED, BALESETI SEBÉSZET, FELNŐTT: traumatológiai klinika (Semmelweis u. 6.). JÁRÓ BETEGEK: traumatológiai szakrendelés, 7-19 óráig (Tisza L. krt. 97.). SEBÉSZET, NEM BALESETI: sebészeti klinika A részlege (Pécsi u. 4.). UROLÓGIA: sürgősségi betegellátó osztály (Kálvária sgt. 57.). SÜRGŐSSÉGI BETEGELLÁTÁS, FELNŐTT: sürgősségi betegellátó osztály (Kálvária sgt. 57.). BALESETI SEBÉSZET, GYERMEK: gyermekgyógyászati klinika (Korányi fasor 14-15.). SZEMÉSZET: szemészeti klinika (Korányi fasor 10-11.). FELNŐTT SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET: 16 órától reggel 7.30-ig, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (Szilágyi utca felől). Tel.: 62/433-104 vagy 104. SÜRGŐSSÉGI GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET: 16 órától reggel 7.30-ig, Kossuth Lajos sgt. 15-17. Tel.: 62/433-104 vagy 104. S. 0. S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: megyeszerte ingyenes: 80/820-111. GYÓGYSZERTÁR: Kristály Gyógyszertár (József A. sgt. 4., tel.: 552-061), hétfő-szombat 22-7-ig, vasárnap 20-7-ig, munkaszüneti napokon (ünnepnap) 7-7-ig. TÉRÍTÉSES FOGORVOSI ÜGYELET DENTHA FOGÁSZAT Osztrovszky u. 12. • 30/206-9532 H-p. 8-22, szo-v. 9-19 óráig. www.dentha.hu _„ Csörög a telefon Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat ma Kancsár Tímea újságíróval oszthatják meg. Az ügyeletes újságíró hétfőtől péntekig 9 és 21 óra kőzött hívható a 06-30/218-1111-es mobiltelefonszámon. E-maiL kapcsolatok@delmagyar.hu SMS-számunk: 06-30/303-0921 Ha nem kapott újságot: hívja a 62/567-864-et, vagy jelezze a terjesztes@delmagyar.hu e-mail címen! TISZTELT OLVASÓINK! Az országgyűlési választáson induló pártok által elfogadott etikai kódex értelmében a Kapcsolatok oldalon a Postabontás, valamint a Csörög rovatban a kampány ideje alatt nem közlünk olyan olvasói leveleket, SMS-eket, véleményeket, amelyek egy párt vagy jelölt lejáratására irányulnak. PAPI BŰNÖK MÉG EGYSZER A Rákosi-korszakban agyonverték a papokat, apácákat, és nem is biztos, hogy a pedofil esetek megtörténtek, mondta el a hozzászóló a 30/526-8876-os telefonszámról a papi pedofília kapcsán, Sarnyai István hozzászólására reagálva. Sarnyai István viszont úgy véli: azért, mert Magyarországon előfordultak ilyen esetek, még fenntartja a véleményét, miszerint a pap is bűnhődjön, ha bűnt követ el. Ha azért megbocsájtják a pedofil bűnöket, és lehetővé teszik, hogy a papok zaklassák a fiatalokat, mert nálunk bántalmaztak, megöltek egyházi embereket, az is nagy bűn. Ami pedig az olvasó javaslatát illeti, miszerint Sarnyai István látogasson inkább betegeket, időseket: a nyugdíjasok pártjának egykori elnökeként ezt gyakran megtette, még ajándékot is vitt. Elmondta: sok idős gondját-baját segített elintézni. POLITIKUSOK A 30/623-1295-ös számról telefonáló olvasónk véleménye szerint nincs Csongrád megyében olyan józan gondolkodású fideszes politikus, aki valamilyen fontos pozíciót be tudna tölteni. Olvasta lapunkban Botka László nyilatkozatát, úriembernek tartja a szegedi polgármestert: egy szóval sem sértegette a Fideszt, intelligensen foglalta össze, amit el szeretett volna mondani. REGISZTRÁCIÓS JEGY Szegedi olvasónk, Pozsonyi Sándor szerint felesleges volt kidobni 300 millió forintot a regisztrációs jegyre, amellyel a nyugdíjasok és a hat év alattiak ingyen utazhatnak. Szerinte a regisztrációs jegy kiváltása még nem jelenti azt, hogy aki sorba állt érte, el is utazik. Lebetegedhet, alakulhat másképp a programja. Olvasónk javasolja: egy egyszerű kis kézi számlálóval a kalauzok számolják meg az ingyenes utazásra jogosult utasokat, és a nap végén összesítsenek. Ehhez sokkal kevesebb pluszkiadásra lenne szükség. SZTRÁJK? A 30/292-7956-os számról olvasónk felháborítónak tartja, hogy az adóhivatal és a vám- és pénzügyőrség dolgozói sztrájkot helyeztek kilátásba. Szerinte tisztviselőként sok kedvezményt kapnak, ha nem elégedettek a munkájukkal, keressenek maguknak másik állást. Sokan lennének, akik szívesen dolgoznának a helyükön. NYUGDÍJASOK A 30/623-1295-ös számról telefonáló olvasónk február 27-én, a Csörög a telefon rovatunkban megjelent, nyugdíjjal kapcsolatos hozzászólásra reagált. Szerinte nem jogos, hogy a nyugdíjasok állandóan panaszkodnak, minden évben emelnek valamit a nyugdíjon. BOKÁIG ÉR A SÁR Táncos Miklós azért telefonált, mert nem érti, miért nem lehet végre megoldani azt, hogy a Kossuth Lajos sugárút 113-115. között ne bokáig merüljenek a sárba a hazafelé tartó lakók. A járdát ugyanis szinte csak gumicsizmában érdemes megközelíteni. Olvasónk úgy gondolja, nagyon egyszerűen meg tudnák ideiglenesen oldani az építkezés vezetői az áldatlan állapotot: egy munkagéppel eltolnák a sarat, majd egy kis törmelékkel leszórnák az utat. KERESZTREJTVENY - SOK A SZÖVEG Rejtvényünk számozott soraiban a dumagépről szóló aforizma olvasható. Előző rejtvényünk megfejtése: Az emberek nem örökké, csak tovább akarnak élni. •— Zord időszak T Indíték Balatoni vízlevezető Dolgok előzménye Feltéve •— Pokolra kíván Figyel Másnak dolgozik •— Zord időszak T Levelezne Balatoni vízlevezető Dolgok előzménye H.A. •— Pokolra kíván Kenyeret vág Másnak dolgozik •— Zord időszak T Levelezne Balatoni vízlevezető Dolgok előzménye Apró •— Ital Kenyeret vág Másnak dolgozik • • • Y m É ...tiki, tévi Piszkít • • ...tiki, tévi Lócsemege • • • Ez évi Lócsemege • • Élet Hint Alaptétel Ökörjelölt Altatószer Szag löszéivé r Éjfél! • • Névelő • Női név • * r Kerek szám • • Izsák a végén! • Idegen olaj • * Főváros rész Filmes csapat * ? • Francia arany • Farósz Főváros rész Filmes csapat * ? • Francia arany • Túlra zuhan .Viszont Arab állam * ? • Végtag • Túlra zuhan Cipelek • Uralkodó • Holnap előtt • Uralkodó • Holnap előtt • Lassít • l Csuk Nyelet • • Egyes! l Fatörzs Ugráló állat • • önteltség Dara • Fizetség Y Fegyveres sereg Én latinul • Y Hazai város • Fizetség Y Fegyveres sereg Én latinul • Y Hazai város • Lóbaj Y Fegyveres sereg Irtja • Y L Kell népies szóval • Héroszok ^ T L Kell népies szóval • Rep.gép jele ^ T r | Szántóeszköz része • • r | Tempus • • Fentről lentre jutni ^ t o • Tibor .5 T