Délmagyarország, 2010. március (100. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-04 / 53. szám

10 KAPCSOLATOK 2010. MÁRCIUS 4., CSÜTÖRTÖK MEGKÉRDEZTÜK MAKÓI OLVASÓINKAT - KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSUNK AZ 5. OLDALON Okoz kárt önnek a belvíz? 4 > TÓTH DEZSŐ MÁV-nyugdíjas: - Belvizes területen lakom, de szerencsére magasabban fekvő részen, így korábban, amikor sok volt errefelé a kár, nekem ez ak­kor sem okozott gondot. Az idő­sebbektől viszont azt hallottam, hogy ők korábban sokat szen­vedtek tőle. GONDA MARGIT háztartásbeli: - Az elmúlt években sok kárt okozott, a kertem út felőli részé­ben kipusztította a virágokat. Idén még nem vetettem semmit, mert a februári esőzések után még nagyon saras a föld. Remé­lem, az új csatorna elvezeti a víz nagy részét. HEGEDŰS CSABA karbantartó: - Idén eddig még nem okozott, és mivel csak egy éve van Lesi­ben telkem, korábban sem. Néz­tem a kutat, most másfél méter­nél áll benne a víz, egyelőre bí­zom benne, hogy nem lesz gond. A kérdés az, hogy árad-e majd a Maros. POSTABONTAS A képviselők fizetése Vita van országosan is, helyben is a képviselők fizetéséről és létszámá­ról. Tegyünk különbséget: az or­szággyűlési képviselők számát fe­lére kell csökkenteni; ennyi elég és takarékos. Az önkormányzati kép­viselők létszámát viszont éppen el­lenkezőleg: föl kell emelni. S ez nem járhat költségnöveléssel. Ők ugyanis nem „megélhetési politiku­sok"; nem fő hivatásuk a képvise­lőség még megválasztásuk ideje alatt sem, hanem nobile officium („nemes hivatal"), társadalmi meg­bízatás, amelyet önként, áldozattal, fizetés nélkül kell vállalniuk! Megválasztásának fő szempontját józsef Attila fogalmazta meg köl­tői szavakkal a legpontosabban: „a hozzáértő, dolgozó / nép okos gyülekezetében / hányni-vetni meg száz bajunk..." A közmondás pedig úgy szól: több szem többet lát. Tehát az első szempont sze­rint inkább több képviselőre lenne szükség, mint ma. A rendszerváltoztatásig, 1990-ig mind a városokban, mind a közsé­gekben sokkal több helyi képvise­lő véleményéből születtek a dön­tések, szabályrendeletek. Szege­den a városi törvényhatósági bi­zottságnak a Víz után, 1880-ban, a hetvenezer lakost figyelembe véve 280,1911-ben 276,1927-ben 204,1930-ban 185,1942-ben 159 választott tagja volt. A közgyűlési terem padjait úgy készítették, hogy elférjenek benne! Ma ugyan­ott - több mint kétszer annyi la­kos nevében - 42 önkormányzati képviselő lézeng. 1944 előtt Sző­reg község átlag négy és fél ezer lakosát a községházán 24 fő kép­viselte. Szőreg 1973 óta Szeged városrésze, ötezren fölüli lakos­sággal: a közgyűlésben írd és mondd: 1 (egy) fő képviseli. Volt azonban egy nagy különbség az 1990 előtti és utáni önkormány­zati testület között. 1990 előtt a városatyák, községi képviselők nem kaptak fizetést: önzetlenül, a közösség érdekét szolgálva vettek részt a város- vagy községvezetés­ben. Legföljebb a költségeiket térí­tette meg költségvetéséből a vá­ros, a község. 1500 kistelepülésen ma is tiszteletdíj nélkül dolgoznak a helyi képviselők, jogos ez a hát­rányos megkülönböztetés? Ezt kell ismét általánossá tenni! A rendszerváltoztatáskor elhamar­kodva hozott önkormányzati tör­vény alapos javításra szorul. Vide­ant consules! Az illetékesek fon­tolják meg a teendőiket. Péter László ny. egyetemi tanár, Szeged E-MAIL CÍMÜNK: KAPCSOLATOK@DELMAGYAR.HU HA NEM KAPOTT ÚJSÁGOT: 62/567-864 MEGJÖTTÜNK SZEGED BUZGÁN ÁRON Március 2., 1 óra 27 perc, 3160 g. Sz.: Herczeg Ildikó és Buzgán Ist­ván (Szeged). FARKAS ALEX Március 2., 8 óra 10 perc, 2840 g. Sz.: Fikó Daniella és Farkas Sándor (Bordány). VÉGH MÍRA DOMINIKA Március 2., 11 óra 25 perc, 3840 g. Sz.: Wolf Katalin és Végh Péter (Szeged). DANKÓ REGINA RÓZA Március 2., 14 óra 25 perc, 3300 g. Sz.: Berkó Mónika és Dankó Já­nos (Mórahalom). PETÁK HANNA Március 2., 15 óra 38 perc, 3480 g. Sz.: Németh Szilvia és Peták Csaba (Forráskút). KRAMMER TAMÁS ZOLTÁN Március 2., 9 óra 47 perc, 3370 g. Sz.: Ocskó Szilvia és Krammer Zol­tán (Szeged). DÁRDAI BERNÁT Február 22., 12 óra 20 perc, 3800 g. Sz.: Szűcs Boglárka és Dárdai Balázs (Mohács). KORMÁNY GERGŐ Március 3., 8 óra 7 perc, 3400 g. Sz.: Pálinkás Csilla és Kormány Imre (Szeged). FARAGÓ ZSANETT LAURA Március 3., 7 óra 50 perc, 3310 g. Sz.: Takács Szilvia és Faragó Attila (Szeged). HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KORPONOVICS NOÉMI ANNA Február 26., 15 óra 30 perc, 2800 g. Sz.: Tasi Szabina és Korponovics László (Vásárhely). FODOR BALÁZS Február 26., 21 óra 5 perc, 3800 g. Sz.: Mezei Krisztina és Fodor Jó­zsef (Szegvár). SOMODI BENDE Február 26., 22 óra 35 perc, 2870 g. Sz.: Berecz Andrea és Somodi Csaba (Vásárhely). SZŰCS VIRÁG VIVIEN Március 1., 9 óra 25 perc, 3970 g. Sz.: Kisalaki Ildikó és Szűcs Gábor (Vásárhely). VIDA NÁDIN TÜNDE Március 2., 20 óra 15 perc, 2880 g. Sz.: dr. Sós Tünde és Vida And­rás (Vásárhely). BALOG NORBERT LEVENTE Március 2., 21 óra 12 perc, 3150 g. Sz.: Neller Sarolta és Balog Ferenc (Vásárhely). SZENTES SEBESI LOTTI Március 1., 9 óra 56 perc, 3900 g. Sz.: Dósa Margit és Sebesi István (Szentes). GRATULÁLUNK! POSTABONTAS Röviden Egy aprócska hír a minapi sajtó­ból: „Lemondott a parlament elnö­ke, miután kivételes hóeltakarítás­ban részesítette saját utcáját úgy, hogy közben városa a hó- és jég­fedte utakkal küszködött." Kérem, mindenki maradjon ülve, és őrizze meg a nyugalmát, mert máris közlöm, hogy a hír a hamburgi parla­ment elnökéről szólt. A politikus elő­ször nyilvánosan bocsánatot kért, majd befizetett 1000, azaz egyezer eurót a helyi Vöröskereszt számlájá­ra, aztán lemondott. Az ügy kapcsán napok óta egy tel­jesen őrült - mondhatnám egye­nesen agyament - gondolat gyö­tör, és mára már a kétségbeesés szélére sodródtam: lehet, hogy Németországban a vezető politi­kusok még ismerik az erkölcs, a tisztesség, a megbánás, a jóváté­tel és a bocsánatkérés fogalmát? Itthon jó pár éve nem ehhez va­gyunk szokva. Kosik Dénes, Szeged SMS-SZÁMUNK: 30/303-0921 NAGY GYÖRGY JÓZSEF önkormányzati képviselő, gazdálkodó: - Úgy tapasztalom, Makó földjein nagyrészt még enyhe a belvízhely­zet. Az én földjeim közül nagyon ke­veset érint, az aránya mindössze né­hány százaléknyi. Bízom abban, hogy komoly káraim nem lesznek, a földek nedvessége néhol jól is jöhet. ORVOSI ÜGYELETEK SZAKELLÁTÁSI ÜGYELET SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ: baleseti sebészet, fel­nőtt: traumatológiai klinika (Sem­melweis u. 6.). Járó betegek: tra­umatológiai szakrendelés, 7-19 óráig (Tisza L. krt. 97.). Sebészet, nem baleseti: sebészeti klinika A részlege (Pécsi u. 4.). Urológia: sürgősségi betegellátó osztály (Kálvária sgt. 57.). Sürgősségi be­tegellátás, felnőtt: sürgősségi betegellátó osztály, mindennap 0-24 óráig (Kálvária sgt. 57.). Baleseti sebészet, gyermek: tra­umatológiai klinika (Semmelweis u. 6.). Szemészet: szemészeti kli­nika (Korányi fasor 10-11.). Fel­nőtt orvosi ügyelet: 16 órától reggel 7.30-ig, Kossuth Lajos sgt. 15-17. Tel.: 62/433-104 vagy 104. Sürgősségi gyermekgyógyászati ügyelet: 16 órától reggel 7.30-ig, Kossuth Lajos sgt. 15-17. Tel.: 62/433-104 vagy 104. S. 0. S. Lelkisegély-szolgálat: megye­szerte ingyenes: 80/820-111. Gyógyszertár: Kristály Gyógy­szertár (józsef A. sgt. 4., tel.: 552-061), hétfőtől szombatig este 10 órától reggel 7-ig. TÉRÍTÉSES FOGORVOSI ÜGYELET DENTHA FOGÁSZAT Osztrovszky u. 12. • 30/206-9532 H-p. 8-22, szo-v. 9-19 óráig. www.dentha.hu Csörög a telefon Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat ma Nyemcsok Éva újságíróval oszthatják meg. c l Az ügyeletes újságíró hétfőtől péntekig 9 és 21 óra között hívható a 06-30/218-1111-es mobiltelefonszámon. E-mail: kapcsolatok@delmagyar.hu SMS-számunk: 06-30/303-0921 Ha nem kapott újságot: hívja a 62/567-864-et, vagy jelezze a terjesztes@delmagyar.hu e-mail címen! TISZTELT OLVASÓINK! Az országgyűlési választáson induló pártok által elfogadott eti­kai kódex értelmében a Kapcsolatok oldalon a Postabontás, va­lamint a Csőrög rovatban a kampány ideje alatt nem közlünk olyan olvasói leveleket, SMS-eket, véleményeket, amelyek egy párt vagy jelölt lejáratására irányulnak. ETELKA NÉNI HÁLÁS Lapunk szombati számában megír­tuk: Szentesen a járókerettel köz­lekedő Etelka néni lakásába be­ment egy nő, megtámadta a nénit, és elvette táskáját, amiben három­havi nyugdíja volt. Az idős néni­nek volt annyi lélekjelenléte, hogy megnyomta a jelzőrendszer pánik­gombját. A központban - látva a segélykérést -, szóltak a gondo­zónak, aki a házhoz érve látta az idegent kilépni a kapun. Utána­ment, megnézte, melyik Apponyi téri társasházba megy be, majd szólt a rendőröknek, akik azonnal házkutatást tartottak a nőnél. Nem csak a néni pénzét találták meg nála. Etelka néni lapunkon keresztül mond köszönetet a gon­dozónak és a rendőrségnek a gyors intézkedésért. NEM KÉRNEK A POLITIKUSOK­BÓL A 435-267-es számról olvasónk felháborítónak tartja, hogy Bodó Imre országgyűlési képviselő ma délután a lépcsőházukban akar fó­rumot tartani. A házban idősek, betegek, kisgyerekesek laknak, nem kérnek egyik oldal politikusá­ból sem. Már a saját házában sem hagyják békén az embert? - tette fel a kérdést olvasónk. BÜNTETÉS Koszó Gyula sándorfalvi olvasónk lányát megbüntették a minap a buszon, mert diákbérletet hasz­nált a levelezős diákigazolványá­val. Szerinte nem egyértelmű, hogy a levelezős diákigazolvány­nyal nem érvényes a diákbérlet, jobban kellene tájékoztatni a hallgatókat és a szülőket. A jegy­és bérletárusító bódéknál is fel kellene tüntetni ezt a fontos in­formációt. MÁR ÉLELEMRE SEM JUT A 30/309-3688-as számról telefo­nált nehéz helyzetbe került olvasónk. Kevés pénzből élnek, férje daganatos beteg. Az áramot még nem kapcsol­ták ki a házukban, részletfizetéssel egyenlítheti ki elmaradt számláját ol­vasónk, akinek lassan már élelemre sem futja. Nagyon elszomorodott, hogy emberek manapság ide jutnak önhibájukon kívül. PÜSPÖKI BESZÉD Lapunk szombati számában je­lent meg Róna Mária véleménye a püspöki beszéd kapcsán. Olva­sónk egyetért azokkal a hozzá­szólásokkal, levelekkel, amelyek Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök vásárhelyi be­szédét kifogásolták. Úgy véli, a püspök egyértelműen kampá­nyol, ami rendkívül helytelen. Ha valaki magas pozícióban van, sokkal erősebb hatást gyakorol az emberekre, különösen egy vallási vezető - mondta. Erre a véleményre reagált olvasónk a 20/465-9636-os számról. Ő azt mondta: II. János Pál 500 év táv­latából bocsánatot kért az inkvi­zíció bűneiért. Arról beszélnek, hogy a papok rabszolgákat tar­tottak, azt azonban sokan elfelej­tik, hogy sok hittérítőt meggyil­koltak a bennszülöttek. Másik ol­vasónk a 20/421-6206-os szám­ról azt mondta: a pártállam több püspököt is beszervezett, jelen­teni kellett nekik. A püspöknek igenis az a dolga, hogy kiálljon a kereszténység mellett, miért olyan égbekiáltó bűn ez? - kér­dezte. KERESZTREJTVENY - ÉLETUTAK Rejtvényünk számozott soraiban Feleki László aforizmája olvasható. Előző rejtvényünk megfejtése: Mindenkit érhet szerelem. Sav a háztar­tásban 3 Elvág argó szóval Rész Ber­linben Szilaj • T Tüzet éleszt T Bizony Szláv hármas T Mezei rág­csálók Odú­lakókra vadászó kutyák Sav a háztar­tásban 3 Elvág argó szóval Rész Ber­linben Némán vés! • T Tüzet éleszt T Göndör (tájszó) Szláv hármas T Mezei rág­csálók Odú­lakókra vadászó kutyák Sav a háztar­tásban Elvág argó szóval Rész Ber­linben Némán vés! • T Kutyák T Göndör (tájszó) Energia T Mezei rág­csálók Odú­lakókra vadászó kutyák l T T 1 • • • • • S.L.E. • Dáb iker­szava • Kezdő­pont • Beszéd­hibák • Dáb iker­szava • Kezdő­pont • Beszéd­hibák • BETSTI • Ujjvég • l T Mosó­edény • • Latin kötöszó l T Fortély • • Árvita Áriájá­ról híres opera­hős • Pára Román autó T • Áriájá­ról híres opera­hős • Nehéz munka Román autó T • Áriájá­ról híres opera­hős • Nehéz munka Tolja T • Tele­sport röviden r Vers­kellék • • Kerekes játék T Tele­sport röviden r Menny • • Bátor­kodnak T r ­• • • • Könnyű bor • • • Q ki­ejtve Kelvin Könnyű bor • Állati fegyver Q ki­ejtve Angol nap Nyes • Állati fegyver Föltart Angol nap Hamis • Lop • ? Német tojás • T Viszont • • Házi­állat • Lop • ? Német tojás • T Párat­lanul zúgnil • • Házi­állat • Gallya • ? Hozzá közel • T Párat­lanul zúgnil • • l Ütőlap Tagadó­szó • • Gabona • • l Szem. névmás Tagadó­szó • • Belül ennel • • l Szem. névmás KA. • • Belül ennel • • Húros hang­szer • • • Hozo­mány • Húros hang­szer • • • Nitrogén • 2 ti Tibor v L A • Kálium vegy­jele

Next

/
Oldalképek
Tartalom