Délmagyarország, 2010. március (100. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-29 / 73. szám
[ AKTUÁLIS Utcafórumok, ösztöndíjak HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Csen geri István, a MSZP országgyűlésiképviselő-jelöltje tart választási fórumot ma délután 4 órától a Mester és a Kisfaludy utca kereszteződésében. - Lázár János, a Fidesz-KDNP országgyűlésiképviselő-jelöltje tart választási fórumot ma délután 5 órától a Széchenyi téren. - 50 diák tanulmányait támogatja 50-50 ezer forintos ösztöndíjjal a Polgári Hódmezővásárhely Alapítvány. A támogatásokat szombaton az Alföldi Galériában rendezett ünnepségen adta át Almási István az alapítvány kuratóriumi elnöke, Lázár János polgármester, az alapítvány alapítója és Krakkó Ákos, a Hír Televízió műsorvezetője. ÚJHELYI ISTVÁN: PÉLDÁTLAN ESET TÖRTÉNT SZEGEDEN A Fidesz nem megy a VTV-be Kocsmán kívül maradt a politika KÖRKÉP Nyert a tehetségház MÓRAHALOM. Közel 16 millió forintot nyert a Móra Ferenc ÁMK Homokháti Tehetségház című pályázatával. A program során pedagógusok továbbképzésére is sor kerül, valamint tehetséges gyerekek mentorálására is lehetőség lesz 25 pedagógus részvételével. A jó gyakorlatok bemutatására konferenciát szerveznek. A programban a Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola 5 pedagógusa is részt vesz. 600 millióból újul meg a Pallavicini-iskola SÁNDORFALVA. Majdnem 500 millió forint uniós támogatást nyert épületfelújításra a Pallavicini Sándor-iskola. Az 595 millió forint összköltségű projekt célja a jelenleg elavult, a településen szétszórtan, négy épületben működő általános iskola központi épületének bővítése és korszerűsítése. Új épületszárnnyal bővül az iskola, 14 új akadálymentes tantermet építenek a hozzá kapcsolódó kiszolgálóhelyiségekkel együtt. Az új, akadálymentes szárnyban helyet kap többek között egy ebédlő/konferenciaterem, tornaterem, korszerű eszközökkel felszerelt kerámiaműhely, nyelvi labor, rajz-, ének-zene terem, humán szaktanterem, kémiai-biológiai előadó és további nyolc tanterem. A közbeszerzés lezajlott, a nyertes kivitelező a STRABAG-MML Magasés Mérnöki Létesítmény Építő Kft. Az építési munkálatokat várhatóan július 15-én fejezik be. Zárva lesz a múzeum, SZIN-bérlet olcsóbban SZEGED. A Móra Ferenc Múzeum március 30-án, kedden technikai okok miatt nem látogatható. A Móra Ferenc Múzeum és összes kiállítóhelye április 4-én, húsvétvasárnap zárva tart. - Március 31-éig még a tavalyi áron, 11 ezer 900 forintért lehet bérletet vásárolni a Szegedi Ifjúsági Napokra. Áprilistól a rendezvény kezdetéig, augusztus 25-éig 14 ezer 900 forint lesz a bérlet, a helyszínen pedig 17 ezer 900. A fesztiválon mindezért 320 különböző programot kínálnak, tehát egy koncertet 37 forintért lehet majd megnézni. Csak 50 milliót szánnak a Petőfire u0z9 SZENTES. Hibásan írtuk szombati számunkban, hogy a szentesi önkormányzat teljes egészében megelőlegezi .a Petőfi Szálló felújítási munkáihoz szükséges kiviteli tervek elkészítésének 150-200 millió forintos költségét. A valóság ezzel szemben az, hogy a képviselő-testület a pénzügyi bizottság módosító javaslatát fogadta el, amely arról szól, hogy tagi kölcsönként legfeljebb 50 millió forintot, legkésőbb 6 hónapra hitelez a város a projektcégnek, a Pendola-Szentes Kft.-nek. Úgy tudjuk, hogy a beruházó és a tervek elkészítésében érdekelt építészstúdió is hajlandó arra, hogy a 3 milliárd forintos forrás előteremtéséig egyenlő arányban megelőlegezze a dokumentáció költségének fennmaradó részét. •••••••••••••••••••••••Mi Új főutca sándorfalva. Közel 96 millió forintos beruházásból újították fel Sándorfalva történelmi városközpontjának főutcáját, az Ady Endrét az Alkotmány körút és a Kolozsvári utca közötti szakaszon. A terület díszburkolatot, új padokat, kerékpártárolót, akadálymentesített parkolót kapott, uniós támogatás segítségével. A főutcát szombaton adta át Kakas Béla polgármester. Újhelyi szerint a Fidesz bujkál a választók elől. FOTÓ: KARNOK CSABA xáSÉfrrn A Fidesz szegedi képviselőjelöltjei nem vesznek részt a városi televízió politikai műsoraiban. A szocialista Újhelyi István szerint azért, mert nincs mit mondaniuk a szegedi választóknak, tehát bujkálnak előlük. szeged GONDA ZSUZSANNA A Fidesz egyéni országgyűlésiképviselő-jelöltjei bujkálnak a választók elől - jelentette ki Újhelyi István MSZP-s parlamenti képviselő vasárnap délelőtt a Városi Televízió Szeged székháza előtt annak kapcsán, hogy a Fidesz jelöltjei nem mentek el a VTV választási műsorának felvételére. Újhelyi hangsúlyozta: még csak nem is vitára hívták őket, hanem a programjukat ismertetni. - Ez példátlan eset, a szegedi lakosok arculcsapása, a demokrácia megcsúfolása, ami miatt szegediként is tiltakozom, hiszen sok százezren nem tudják, hogy mit akar a Fidesz - fogalmazott. Az ellenzéki párt levélben közölte a televízió főszerkesztőjével, hogy nem kívánnak élni a lehetőséggel, nem mennek el politikai műsorokba. A képviselő a sajtótájékoztatón ebből a levélből idézett: „az MSZP szegedi jelöltjei - Botka László, Kozma József, Újhelyi István - Magyarország nemzetközi tekintélyét megtépázták, a Fidesznek nincs ideje hazug és hiteltelen emberekkel vitázni". - Ezt kikérem magamnak, hol voltak a Fidesz képviselői, amikor az autópályáért, a klinika felújításáért megküzdöttünk? - reagált Újhelyi. Szerinte a Fidesznek nincs Szegeddel kapcsolatban érdemi mondanivalója, ezért küldte el az országos választási programot a képviselőjelöltjei helyett, akiknek „el kellene dönteni, hogy csak a Fidesz, vagy Szeged képviselői is szeretnének lenni". Felszólította Bodó Imrét, aki az l-es választókerületben az ellenfele, hogy „ha tiszaszigeti polgármesterként a nagyvárosban idegennek érzi magát", akkor kedden Deszken vegyen részt egy politikai vitán, és ütköztessék ott a programjukat. A Fideszen kívül egyébként a programismertetőre való meghívást a Szegeden induló pártok elfogadták. ÁDER JÁNOS ÉS SZÁJER JÓZSEF SZEGEDEN, VÁSÁRHELYEN ÉS SZENTESEN KAMPÁNYOLT Változásokat sürgetnek Rövid az idő az országgyűlési választásokig, a Poli-hami kocsmát látogatókat mégsem foglalkoztatja a politika. Hétvégén csak egy ember hozta szóba a 4 évenkénti eseményt, de nem akadt beszélgetőtársa. szeged MUNKATÁRSUNKTÓL Utcára nyílik a kocsmaajtó - a nóta első sora a szegedi, József Attila sugárúti Poli-hamira is igaz. A bejárat előtti villanyoszlopon a Jobbik, a néhány méterre lévő óriás hirdetőoszlopon a Fidesz, kicsit távolabb az MSZP hirdeti magát. Az országgyűlési választások közelgő első fordulója mégsem volt beszédtéma a sörért és felesért betérő vendégek között szombat délelőtt. Belehallgattunk a kocsmázók beszélgetéseibe: a mindennapok apróbb dolgai sokkal jobban izgatják, vagy éppen bosszantják őket. - Egész jó áron árultak akciós virslit az ABC-ben, de 10 perccel a nyitás után már nem volt belőle - dohogott ivócimborájának egy bajuszos férfi. Mások az óraállítással voltak elfoglalva: pontosan mikor, és előre vagy hátra kell állítani á mutatókat. - A nejem kér tőled borsót. Kihajtottak már? - kérdezte egy melegítőruhás férfi a másiktól. - Épp most bújtak elő, tisztelegtem is nekik hangzott a felelet. - Kiszolgálnak itt bolondot, és részeget - lépett be érkezésünk után jó fél órával egy kékkabátos férfi az ajtón. - Ja, és még fideszest is - egészítette ki a gondolatsort. - Ne politizáljunk - kérte azonnal a vendégtől a pultos. - De hát két hét múlva választás - értetlenkedett amaz. - Most is, és azután is bal lábbal kelünk fel - replikázott a kiszolgáló. - Én jobb lábbal kelek - próbálta utoljára a választásokra terelni a szót a férfi, de nem talált vitapartnert magának. A politika többet nem került napirendre ezen a délelőttön. A politikánál jobban foglalkoztatják a kocsmálátogatókat a mindennapok apróbb dolgai. FOTÓ: VERÉB SIMON Magyarországnak nagy változásra van szüksége - mondta Áder János és Szájer József. A Fidesz európai parlamenti képviselői a hétvégén Szegeden és Szentesen jártak. szeged, szentes MUNKATÁRSAINKTÓL Videókkal, diagramokkal értékelte az elmúlt 8 év szocialista kormányzását Áder János, a Fidesz európai parlamenti képviselője szombaton Vásárhelyen, majd az újszegedi Rendezvényházban. Ádert Szegeden Magyar Anna, a megyei közgyűlés elnöke, Zakar Péter alelnök, Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke, Hűvös László frakcióvezető, és a párt három szegedi országgyűlésiképviselő-jelöltje, Bodó Imre, Nógrádi Zoltán és Bohács Zsolt is figyelte a mintegy száz érdeklődő mellett. Áder János 5 témakörre osztotta az értékelést. A hazugság című fejezetben Őszöddel és a beváltatlan ígéretekkel foglalkozott. Majd beszélt a munkanélküliségről, államadósságról, euróbevezetésről. Kakaóbiztos számítógépektől a BKV-ig - a korrupcióról szólt a harmadik elem, a negyedikben pedig arra a kérdésre keresett választ: „hoÁder János öt témakörben beszélt az elmúlt 8 évről, FOTÓ: FRANK YVETTE gyan ünnepeltük nemzeti emléknapjainkat?" Áder arról is beszélt, szerinte mi a választások tétje. - Lesz-e olyan párt, amelyik megóvja a munkahelyeket; amelyik csökkenti az államadósságot; ismét növekedési pályára állítja a magyar gazdaságot; amelyik adót csökkent, és visszaszorítja a korrupciót? - kérdezte, majd kijelentette: Magyarországnak nagy változásra van szüksége. - A választások tétje, hogy helyre tudjuk állítani a Magyarország iránti bizalmat - mondta vasárnapi szentesi fórumán Szájer József. A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője szerint nemzetközi megítélésünk romlott, és amíg szomszédaink elhúztak mellettünk, bennünket a válság által leginkább sújtott államokkal együtt emlegetnek. Éppen ezért elsőként tisztázni kell az államháztartás helyzetét, illetve rendet kell tenni számos ágazatban. Szájer úgy véli, új kezdet következhet: kompromisszumok nélküli kormányzással olyan pályázati rendszert kell kialakítani az uniós források felhasználására, amely a kis- és középvállalkozásokat hozza helyzetbe. Engedményekkel is őket kell segíteni, nem a multikat. A presztízsberuházások helyett a munkahelyteremtő fejlesztéseket támogatná a Fidesz, hogy mielőbb megfékezze a munkanélküliséget, amely egyre nagyobb méreteket ölt. Szájer szerint az oktatás, az egészségügy és a vidék esetében is olyan lépésekre van szükség, amelyek segítik az emberek boldogulását.