Délmagyarország, 2010. március (100. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-24 / 69. szám

6 MEGYEI TÜKÖR 2010. MÁRCIUS 24., SZERDA Csontvázak potyognak a szekrényből. Sorozatos bot­rányok rázzák meg a római ka­tolikus egyházat. Tavaly ír pa­pok pedofilügyeire derült fény, idén ausztriai, majd németor­szági visszaélésekről szóltak a hírek. A napokban a legnépe­sebb katolikus országban, Bra­zíliában lepleztek le bűnbe esett papokat, a hétvégén sváj­ci pedofilesetek kerültek nyilvá­nosságra. A megelőzésről egy hónapja Kondé Lajos, a dóm plébánosa úgy nyilatkozott la­punknak, hogy a papok pszi­chológiai vizsgálatát szigoríta­ná. Pakot Géza szegedi jezsuita szerzetes angliai példát emlí­tett: ott előírás, hogy a gyere­kekkel folytatott beszélgetése­ken három pap legyen jelen. Frederico Lombardi, a Szent­szék szóvivője a püspöki konfe­rencia elnökét idézve a megelő­zésről és az áldozatok támoga­tásáról beszélt, valamint arról, hogy a cölibátus kérdése sem­miképp nem keverendő össze a pedofíliával. Szombati, az ír ka­tolikus egyháznak írt levelében XVI. Benedek pápa mélyen el­ítéli az ottani visszaéléseket, és hogy azokat el akarták tussolni. Az egyházvezetők vagy a Vati­kán felelősségére nem utal. A PÁPA MÉLYEN ELÍTÉLI AZ ÍR PAPOK BŰNÉT - FELELŐS A FELNŐTT AZÉRT, HOGY SZABADJÁRA ENGEDI-E AZ ÖSZTÖNEIT Nem a cölibátus okolható Levelében XVI. Benedek elítél­te az ír papok által elkövetett zaklatásokat. Közben tíz svájci pedofil esetre derült fény. Van összefüggés a papi nőtlenség és a pedofília között? Röviden és tömören: nincs - mondja Ónody Sarolta, a szegedi egye­tem pszichiátere. A papok megkülönböztetett helyzete miatt nagyitja fel a közvéle­mény beteg társaik bűnét. „ SZEGED DOMBAI TÜNDE Nem azért fordul elő pedofília a katolikus papok között, mert nőtlenséget fogadnak. Ez a ma­gatartászavar más hivatások­nál és családon belül éppúgy megtalálható, mint az egyedül­állóknál - mondja Ónody Sa­rolta pszichiáter, pszichotera­peuta, a szegedi egyetem főor­vosa. - Az érzéseinkért nem fe­lelünk, azok függetlenek az akaratunktól. Azért viszont fe­lelős a felnőtt, hogy szabadjára engedi-e az ösztöneit, vagy fé­ken tartja. A pedofília ráadásul a szexuális ösztönkésztetés szélsőséges fajtája, hiszen a ki­elégülését gyerekek jelentik. Dupla csavar, ha az elkövető még csak felelősséget sem vál­lal a tettéért, amivel súlyosan sérti az erkölcsi és büntetőjogi normákat - fogalmaz a szak­ember. A hárításnak ez a fajtája ugyanolyan, mint amilyen a cserbenhagyásos gázolás. A felnőtt ember vállalja a felelős­séget, és ha hibázott, változtat­ni akar, segítséget kér egy Sean Brady bíboros, Írország katolikus prímása kiosztja XVI. Benedek pápának a papi pedofíliáról az ír katoli­kus egyházhoz írt pásztorlevelét a híveknek. FOTÓ: (MTL/AP/PETER MORRISON) szakembertől. Hosszú terápiá­val lehet segíteni a pedofilon, de ezt neki is akarnia kell. Ez a szenvedély is az örömszerzés forrása, azért nehéz róla le­mondani, hiszen a helyén tá­madó űrt nincs mivel kitölteni. ff Az egyházat talán úgy védhetnék meg a torz személyiségektől, hogyha érettebb korban köteleznék el magukat a férfiak a papi pálya iránt. A pedofília emberemlékezet óta létező magatartászavar. Védtelen helyzetbe kerül egy gyerek, ha rábízzák egy felnőttre, ezért az többszörös felelősséggel is tartozik érte. A pszichiáter szerint rögtön fel­vetődik a kérdés, hol voltak ezeknél a bűntényeknél a csa­ládok? Egy kiskorú attól válik ugyanis iga­zán kiszolgál­tatottá, ha nem érzi a család védel­mét. így ha zaklatják az iskolában, kollégium­ban, nem kér otthon segítséget. A szakem­ber magánvéleménye szerint nem az számít a pedofil esetek­nél, hogy a katolikus egyház­ban több egyedülálló férfi kon­centrálódik, és emiatt több le­het közülük magatartászava­ros. Ügy látja viszont, hogy sokkal többet vár a közvéle­mény egy paptól, holott ő is ember, aki hibázhat. Ha Isten közvetítője botlik, többszörö­sére nagyítódik a vétke, plusz a híradások megsokszorozzák a hírét. - A cölibátus feloldása nem jelentene megoldást a szexuális visszaélésekre, mert a személyiségzavar nősüléssel nem gyógyítható - hangsú­lyozza Ónody Sarolta. - Az egyházat talán úgy védhetnék meg a torz személyiségektől, hogyha érettebb korban köte­leznék el magukat a férfiak a papi pálya iránt, vagyis alkal­muk lenne akár a szexuális életet is megtapasztalni, mie­lőtt lemondanak róla. Zsido.hu Raj Tamás főrabbi, törté­nész haláláról számol be egy országos napilap inter­netes oldala, kommentálni is lehet a hírt. Az Anonim jelzésű megjegyzéseket olyanok írták, akik fedőne­vet sem választottak, vala­miért mégis hozzá akartak szólni. 17. Anonim: „Na majd ezt is beszámítják a holokamu áldozatai közé! Fizethetünk!" 26. Anonim: „Egy jó zs. vei több van! (Minden jó zs a temetőben nyugszik.)" 66. Anonim: „Nyitok egy pezsgőt! (ma­gyart!)" Elég riasztó ez, de a legtöbb olvasó nyilván nem így gondolkodik, csak viszolyog attól, hogy bele­szóljon egy ilyen diskurzus­ba. És azért akadt olyan Anonim is, aki csak annyit írt: nyugodjék békében. Ám az internetben az a szép, hogy néha nem vesz tudomást a halálról. A zsi­do.hu honlapon még min­dig lehet kérdezni a főrab­bitól. Fönn van az összes eddigi kérdés és válasz, ezeket olvasva egy bölcs ember egyénisége rajzoló­dik ki. Rendíthetetlen jóin­dulattal reagál a kötekedé­sekre is. Egy Anonimnak ezt írta: „A magyar népet egyetlen normális ember sem fasisztázza, nemfa­sisztázhatja le, már csak azért sem, mert például a Yad Vashem Jeruzsálemi Igazak Kertjében a legtöbb zsidómentő megörökített neve éppenséggel magyar." A jó pap holtában is tanít, nevel és vigasztal. BAKOS ANDRÁS Előzetesben a fegyveres támadó SZEGED. A megyei főügyészség indítványára előzetes letartóz­tatásba helyezte a Szegedi Vá­rosi Bíróság azt a 41 éves férfit, aki múlt héten kedd délután egy engedély nélkül tartott fegyverrel kétszer megpróbált rálőni volt élettársára egy vá­sárhelyi parkolóban. Miután a pisztoly nem sült el, a 40 éves asszonyt a földre lökte, és fojto­gatta. V. Jenő megpróbált elme­nekülni a helyszínről, rövid ül­dözés után a rendőrök elfog­ták. Az asszony 8 napon belüli sérüléseket szenvedett. A férfit emberölés kísérletének bűntet­te, valamint lőfegyverrel való visszaélés miatt tartóztatták le. Előbbi 5-15 évig, utóbbi 2-8 évig terjedő szabadságvesztés­sel járhat. A férfival szemben nyomoznak személyi szabad­ság megsértésének bűntette miatt is. A gyanúsítottat a bíró­ság egy hónapra, azaz április 19-éig helyezte előzetes letar­tóztatásba. A bíróság végzése ellen V. Jenő és védője felleb­bezett, így az nem jogerős. SZEGED HEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA \ Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala az 1997. évi LXXVIII. tv. 9. (2) bekezdése értelmében értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy a „Szeged kiemelt gazdasági övezet, Budapesti út - tervezett belterületi határ - külterületen tervezett beépítésre szánt terület határa által közbezárt területre" szabályozási terv készül. A terv megrendelésre került, a tervezési munka megkezdődött. BALTEX BURKOLÓLAPOK | www.baltex.hu TIZENÖT ÉVES A B A LT E X | PHHHHHHHHHI HHHH i l^ff •q í /tji mm L J Kedves ügyfeleinknek kedvezményt adunk burkolólapra 2010. 02. 24-03. 31. között, a készlet erejéig. Szeged, Kálvária sgt. 104. Tel.: 62/444-508 • E-mail: szeged@baltex.hu Nyitva: h-p. 7-17, szo. 8-13 óráig. A nemzetközi autóiparban vezető szerepet betöltő Continental az ön utazását biztonságosabbá és kényelmesebbé teszi. A ContiTech divízió egy folyamatosan megújuló, fejlődő gazdasági szerve­zet, így meghatározó szerepet tölt be a magas színvonalú termékek és rendszerek gyártásában. Kilenc üzleti egységünk több mint harminc cége tartja vezető szerepét a nemzetközi piacon. Ezért kínáljuk fel önnek a lehetőséget a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-nél. A ContiTech Fluid Auto­motive Hungária Kft. két telephelyen, Makón és Vácott tevékenykedik. Alakos hűtő-fűtő csövek gyártásával foglalkozik, melyek túlnyomó részét az európai autóipar részére értékesíti: a cég termékei fontos elemei a legnagyobb márkáknak, mint pl. Audi, BMW, Ford, Daimler-Chrysler, VW, Porsche, Renault, Peugeot, Opel. Honlap: www.contitech.hu S0OR Ön is „auto-motivált"? Akkor üdvözöljük körünkben! A ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. pályázatot hirdet BESZERZÉSI és ÉRTÉKESÍTÉSI DISZPONENS munkakör betöltésére, logisztikai területre (makói telephelyen) az alábbi feltételekkel: • felsőfokú végzettség • német középfokú nyelvismeret (felsőfokú szint előny) • önálló munkavégző képesség • logisztikai területen szerzett szakmai gyakorlat • SAP-ismeret • kommunikációs készség, kreativitás, terhelhetőség • számítástechnikai ismeretek (Lotus N, Excel, Word). ,(i • Előny: pénzügyi, közgazdasági ismeretek. Kész együtt vezetni a Continentallal? Az első lépés, hogy elküldi hozzánk pályázatát 2010. április 6-ig az alábbi címre: ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. Székhely: 6900 Makó, Rákosi út 3. Tel.: 62/511-764 E-mail: eva.vancsik@fluid.contitech.hu ;lllm ÍÖ>I 6 1(19(11 írigqz 1 VSB SZEGEDI 2010 SZABADTÉRI ALAN JAY LERNER - FREDERICK L0EWE ^egyercej Szeged RePíJ www.szlqf MY FAIR LADY MUSICAL - JULIUS 2., 3., 9., 10., 11. z TOMPOS KATYA 1 SZÉLES LÁSZLÓ 1 GÁLVÖLGYI JÁNOS 2 BEZERÉDIZOLTÁN 2 SZABÓ KIMMEL TAMÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom