Délmagyarország, 2010. február (100. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-06 / 31. szám

2010. FEBRUÁR 6., SZOMBAT KULTURA Balázs Mester Díj Székhelyi Józsefnek Balázs Mester Díjat kapott Székhelyi József színművész, a szegedi teátrum korábbi direk­tora. A magyar gasztronómiai kultúra megőrzéséért járó elis­merést a héten adták át Buda­pesten. BUDAPEST, SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL A Magyar Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Múzeum 2003-ban váratlanul elhunyt legendás igazgatója, Draveczky Balázs szellemi örökségének ápolásá­ra 2004-ben alakult meg a Ba­lázs Mester Alapítvány, amely minden évben odaítéli a Balázs Mester Díjakat. Az elismerést azok kaphatják meg, akik a vendéglátás legkülönbözőbb területein élen járnak a hagyo­mányőrzésben. A kitüntetettek között vannak vendéglősök, ét­teremtulajdonosok, muzeoló­gusok, írók, oktatók, egyesüle­tek. Draveczky Balázs pályafu­tása során „morzsalapáttal" gyűjtötte össze a hagyományos magyar gasztronómia gyöngy­szemeit. A tiszteletére alapított díjat a héten immár ötödik al­kalommal osztották ki Buda­pesten, a Petőfi Irodalmi Múze­umban. Az idei kitüntetettek között van Székhelyi József szín­művész , a Szegedi Nemzeti Színház előző főigazgatója is. - A díjat tulajdonképpen a hagyományőrző, hazasze­retet-ápoló tevékenysége­mért, irodalmi megjelenésem és közéleti munkásságom summázataként adták át, ami nagyon jólesett. Boldog vagyok, hogy ezzel az elis­meréssel egy olyan képzelet­beli klubba kerültem, amely­nek többek között Újházy Ede, Csortos Gyula, Blaha Lujza, Tömörkény István és Jókai Mór is tagja. Mindig fontosnak tartottam a kultúr­história és a gasztronómia összekapcsolását. Mániám, hogy a gyermekeimnek a csa­ládi tűzhely régi melegét „új­rafőzöm" - mondta lapunk-' nak Székhelyi József. Székhelyi József egy főzős tévéműsorban, FOTÓ: MISKOLCZI RÓBERT AZ IDEI PÁGER-DÍJAST MÁIG SZÉP EMLÉKEK FŰZIK SZENTESHEZ ÉS KÖRNYÉKÉHEZ Bánsági orvosnak készült Eredetileg orvos akart lenni a Páger-díj idei kitüntetettje, Bánsági Ildikó, csak a felvételi jelentkezési lap leadása előtt gondolta meg magát. A kitün­tetés hire szíven találta, mert nagy tisztelője Téni bácsinak. Ma már lánya színészi karrier­jének kibontakozását figyeli féltékenységgel vegyes aggo­dalommal. MAKÓ SZABÓ IMRE - Miért választotta a színészi pá­lyát? - Majdhogynem véletlenül. Amikor a felvételi jelentkezési lapot kellett kitölteni, én az orvosi pályát jelöltem meg, embereken szerettem volna segíteni, de a leadás előtti es­tén belém villant: színész aka­rok lenni! Maga hülye - je­gyezte meg a tanár, akinek le kellett adni. Jó néhány évvel később egyszer találkoztunk, és mosolyogva köszöntem rá: Jó napot, itt a hülye! A felvéte­li előtti napon meg elmentem a színművészeti épületéhez, és megsimogattam a falát, hogy felvegyenek - és bár nem voltam hajlandó a vizs­gabizottság előtt verset mon­dani, ez bevált. Egyébként amikor felhívtak azzal, hogy én nyertem az idei Páger-dí­jat, a hír szíven talált, és szó szerint megremegtem. Sosem játszottam vele egy színpa­don, de láthattam őt, és ez máig ható élményt jelentett számomra. - Nemrégiben Londonban járt egy szerepre készülve. - Nekem ez nem valami kü­lönleges dolog, csináltam én már máskor is hasonlót, még Bánsági Ildikó ma is örömmel emlékszik a Szentesen, Gáspár Sándorral­töltött nyarakra. FOTÓ: KARNOK CSABA ha nem is kellett hozzá ennyit utaznom. Most a Stuart Mária című darab miatt ültem repü­lőre - Erzsébet királynőt fo­gom alakítani benne. Egyedül utaztam ki úgy, hogy egy picit beszélek angolul... Elmentem a Towerbe, a Westminsterbe, látni, érezni akartam, milyen lehet egy királynőnek. Persze, ha már ott voltam, megnéz­tem a Globe Színházat is! - Makón viszont korábban nem járt, Csongrád megyéhez mégis kötődik. - Csakugyan, új élmény volt látni számomra Makót, ismerős Lovasi András zene­karában, a Lovasi és a Vélet­lenben üti a bőröket. A lá­nyom, Gáspár Kata viszont most indul a színészi pályán, a nemzetiben bontogatja szárnyait. Amikor én a színé­szi pálya mellett döntöttem, édesanyám boldog volt: mindjárt megírta az édesany­jának is, aki egyébként Oroszországban él. Bennem inkább féltés és aggodalom volt, no meg - bevallom ­eleinte némi jó értelemben vett féltékenység is. Nehéz a saját lányomnak tanácsokat, instrukciókat adni... Igazából akkor békéltem meg a hely­zettel, amikor őt figyelve egy­szer csak megfeledkeztem ró­la, hogy a lányomat látom, és az alakítása kötött le. no meg Téni bácsi szülőházát. Szegeden viszont játszottam néhányszor, amikor a pályám indult. És van még egy kötő­désem a megyéhez: volt fér­jem, Gáspár Sándor szentesi születésű, és máig jó szívvel emlékszem azokra a vidám nyarakra, amelyeket itt töltöt­tünk a szüleinél. - Gyerekei követik önt a színpa­don? - Mindkettőjük számára ismerős a színpad - igaz, a fi­am, Gáspár Gergely számára másként: ő dobos. Többek között a Kispál és a Borzból Névjegy A budapesti születésű Bánsági Ildikó a Színiakadémia elvég­zését követően 1972-ben Debrecenbe szerződött, majd 1973-tól a József Attila Szín­háznál, 1976-tól a Vígszínház­nál, 1987-től pedig újból a Jó­zsef Attila Színháznál játszott. 1990 és 1993 között a Nem­zeti Színház, majd 1996-ig a Művész, illetve Thália Színház tagja volt. Ezután a Thália Tár­sulat, a Kelemen László Szín­kör művészeként láthatta a közönség, majd 1998-ban az Új Színházhoz szerződött. Összesen 85 filmben tűnt fel eddig kisebb vagy nagyobb szerepekben - ilyen például a Szindbád, a Mephisto, a Napló szerelmeimnek vagy a Sza­badság, szerelem. Megkapta a Jászai- és Kossuth-díjat. A Hair-jegyek nagy része elkelt A Szegedi Szabadtéri Játékok első Hair-előa­dására már most hetvenhárom százalékban elkeltek a jegyek, ami a szervezők várakozá­sait is felülmúlta. A produkció valamennyi, vagyis hat estéjének látogatottsága is megha­ladta már az ötvenhárom százalékot. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL ji SZEGEDI 2010 zík szabadtéri A jegyek több mint ötven százaléka elkelt már az idei Szegedi Szabadtéri Játékok leg­több előadásszámban műsorra tűzött pro­dukciójára, a Hairre, amelyet Bagó Berta­lan állít színpadra. A rendező igazi látvá­nyos, elsöprő energiáktól duzzadó szuper­produkciót álmodott meg a Dóm térre. Aki­nek a kíváncsiságát felkeltette a musical, annak igyekeznie kell, ha jegyet szeretne venni rá, ugyanis az első előadásnapra már most elkelt a jegyek több mint hetven szá­zaléka. Olyan színes, pörgős, karizmatikus elő­adásra számíthatnak a nézők, amely nem­csak hűen kifejezi a „virággyermekek" kor­szakának szellemét, hanem a mának is érvé­nyes üzeneteket fogalmaz meg. A Hair kife­jezetten az a darab, amely alkalmas arra, hogy az ország legnagyobb, nyolcszáz négy­zetméteres színpadát maradéktalanul kitölt­se, a monumentális, fergeteges táncokkal, átütő erejű zenével. - Jóleső bizalomra utal az, hogy a néző­ink már az előadáscímek alapján, a szerep­osztások februári ismertetése előtt is úgy gondolják: megéri jegyet venni a szabadté­rire, kellemesen és igényesen fognak szóra­kozni idén nyáron is a Dóm téren - mondja Bátyai Edina igazgató. - Nagyon örülök, hogy ilyen jól fogynak a jegyek, hiszen ez bizonyítja azt is, hogy a gazdasági nehéz­ségek ellenére az emberek továbbra is igénylik a kultu­rális ki­kapcso­lódást. Más­részt az is öröm szá­momra, hogy a tudatos műsor­politi­kánkat a nézők vissza­igazol­ják a jegyvásárlásokkal, hiszen ha az idei jegyértékesítési eredményeinket összevet­jük a korábbi évekével, azt mondhatjuk, hogy időarányosan most minden eddiginél nagyobb az érdeklődés az előadások iránt. A Hair augusztus 13-án, 14-én, 15-én, 20-án, 21-én és 22-én kerül színpadra. A be­lépők megvásárolhatók'a REÖK-ben találha­tó jegyirodán - akár üdülési csekkel is -, va­lamint a jegyrendeles@szegediszabadte­ri.hu e-mail címen. (X) Modern love jam a Rómeó és Júliából Valentin-napon, vagyis február 14-én debütál a REÖK beavatószínházi sorozatának újabb kötelező olvasmányt feldolgozó előadása, a Csak Rómeó és Júlia. A Shakespeare klasszi­kusából készült „love jam" a reneszánsz sze­relmet hasonlítja össze a mai kor romantikájá­val. A teljes árú belépő 800, a kedvezményes 500 Ft. A SZEGEDI SZÍNÉSZ BARTULAJDONOST ALAKIT * A Paktum című film Borovics Tamással A Szegedi Nemzeti Színház tár­sulatának népszerű művésze, Borovics Tamás (képünkön) is szerepel a 41. Magyar Filmszem­lén: Nagypál Orsi vizsgafilmjé­ben, a Paktumban egy bártulaj­donost alakít. SZEGED HOLLÓSI ZSOLT - Tavaly februárban ismeret­lenül hívott fel Nagypál Orsi, aki végzős hallgató volt a Lon­don Film School filmmaking szakán, és elmondta: Paktum címmel vizsgafilmet készít. Bodolay Géza ajánlására vette fel velem a kapcsolatot, cas­ting és ruhapróba nélkül men­tem a filmje budapesti forga­tására. A főszerepet alakító Péterfy Borival, valamint Mo­hai Tamással, Schmied Zoltán­nal és másokkal két-három nap alatt vettük fel a jelenete­ket egy Kálvin téri sztriptíz­bárbán - mondja Borovics Ta­más, aki nemrégiben meglep­ve fogadta a hírt: a 41. Magyar Filmszemle versenyprogram­jában vetítik filmjüket. A Paktum főszereplője egy tanárnő (Péterfy Bori), aki ke­resetkiegészítésként egy pesti bárban táncol. Borovics Ta­más játssza a bár tulajdono­sát. Betéved a szórakozóhely­re egy testvérpár: a báty épp igyekszik bevezetni az öccsét az életbe. Az öcs a rúdon vo­nagló táncosnőben ráismer a tanárára - ebből kerekedik a bonyodalom. - Bár filmeztem már koráb­ban is, nagy élvezet volt ez a munka, kellemes hangulatban zajlott a forgatás. Ahhoz ké­pest, hogy egy alacsony költ­ségvetéssel készülő kisjáték­film, high-tech eszközparkkal, hihetetlen professzionalizmus­sal dolgozhattunk - meséli a népszerű szegedi színész, aki azóta nem forgatott újabb fil­met, viszont rengeteg a mun­kája a színházban. Megkapta a Csiszár Imre rendezésében ké­szülő Bolha a fülbe című Fey­deau-bohózat címszerepét. A darabot már gőzerővel próbál­ják - Raymonde Chandebise szerepében Gregor Bernadettet láthatja majd a közönség. A Hal a zacskóban sikerén fel­buzdulva Barnák Lászlóval a Rejtőzködők című egyfelvoná­sos darabra készülnek, amely­nek március közepén tartják a bemutatóját. HÍREK Pál Tamás mesterkurzusa Bolognában A BOLOGNAI OPERA, A TE­ATRO COMUNALE védnöksége alatt új operaakadémia kezdte meg működését tavaly ősszel Bolognában Scuola dell'Opera Italiana, az Olasz Opera Iskolája néven. Az intézmény igazgatója Alberto Triola, a professzorok között olyan neves szakembe­rek találhatók, mint a rendezői fakultáson oktató Róbert Car­sen, a karmester szakon tanító Bruno Bartoletti és James Con­lon. Az akadémia igazgatóságá­tól Pál Tamás, a Szegedi Nem­zeti Színház első karmestere is meghívást kapott, hogy a tanév második felében a karmester­és a rendezőnövendékek szá­mára mesterkurzus keretében előadásokat tartson. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny NEGYEDIK ALKALOMMAL ren­dezik meg a Nemzetközi Bar­tók Béla Zongoraversenyt a Szegedi Tudományegyetem Ze­neművészeti Karának Fricsay Ferenc Hangversenytermében március 23-28. között. A zenei viadal célja, hogy a zongora szakos hallgatók és ifjú művé­szek Bartók Béla szülővárosa, Nagyszentmiklós közelében, Szegeden bemutatkozhassa­nak. A tehetséggondozáson túl a szervezők pódiumlehetőség­hez kívánják juttatni az arra legméltóbb muzsikusokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom