Délmagyarország, 2009. december (99. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-23 / 300. szám

5 A MEGTÁMADOTT FÉRFI SZÍVROHAMOT KAPOTT Kommandósok fogták el a rablót Kommandósok fogták el teg­nap hajnalban azt a 23 éves mártélyi férfit, aki Mikuláskor a gyanú szerint leütötte és ki­rabolta Jochim Lászlót. A táma­dás másnapján az 50 eszten­dős lakatos szívinfarktussal került kórházba. MÁRTÉLY IMRE PÉTER Akciófilmbe illő jelenet játszó­dott le tegnap hajnalban Már­télyon: kommandósok - a vá­sárhelyi nyomozókkal együtt „Késő este a biciklimet tolva indultam haza, amikor hátulról leütöttek." Jochim László - fogták el azt a 23 éves helyi férfit, akit Jochim László de­cember 6-i leütésével és kirab­lásával gyanúsítanak. A vá­sárhelyi lámpagyárban laka­tosként dolgozó sértett Miku­láskor a község egyik kocsmá­jában iszogatott, majd a fize­tésnél többeknek feltűnhetett, hogy több 10 ezer forint lapult a bukszájában. - Késő este a biciklimet tol­va indultam haza - mesélte Jochim László amikor há­tulról leütöttek. A támadó ar­cát nem láttam, ezért nem is gyanakodhattam senkire, be­jelentésemben sem neveztem meg senkit. Pár másodpercre elájultam, és arra eszméltem, hogy valaki matat a zsebeim­ben. Mindent elvitt: az összes iratot, bankkártyát, és mint­egy 60 ezer forint készpénzt. A kisebb sérüléseket szen­vedett férfi kálváriája másnap folytatódott: szívinfarktussal szállították a szegedi kliniká­ra, ahonnan három nap múl­va átkerült a vásárhelyi Erzsé­bet kórházba. Onnan múlt pénteken engedték haza, de állapota miatt rendszeres fe­lülvizsgálatra szorul. - Kicsit már jobban va­gyok, de azért még mindig na­gyon megviselnek az esemé­nyek, ha visszagondolok rá­juk. Teljesen kikészültem, ar­ról nem is szólva, hogy se pénzem, se papírom, ha meg­állítanának a rendőrök, nem tudnám magam igazolni. Eze­ket az ügyeket már csak az ünnepek után intézhetem el ­mondta érdeklődésünkre teg­nap délután. Míg ő lábadozott, a vásár­helyi rendőrök azonosították a gyanúsítottat. A szálak a már említett 23 éves mártélyi férfihoz vezettek, aki erősza­kos és más, vagyon elleni bűncselekmények miatt már volt büntetve. Jochim László lapunktól tudta meg, hogy feltételezett támadója kézre került. A gyanúsítottat, aki nem tett beismerő vallomást, kihallgatása után őrizetbe vet­ték, a bíróság az ügyészség ja­vaslatára ma dönt előzetes le­tartóztatásáról. Jochim László a támadás másnapján szívinfarktust kapott. A kórház­ból azóta kiengedték. FOTÓ: TÉSIK ATTILA TTi •wubrüó imiiB RÁDIÓ Káoszt okozott a tegnap regge­li ónos eső a 43-as főúton: Apátfalvánál kamionok fordul­tak keresztbe, a palotai keresz­teződésnél egy mentőautó, Nagylak közelében egy furgon csúszott árokba. A mellékuta­kon hóátfúvások akadályozták a közlekedést. MAKÓ, APÁTFALVA, NAGYLAK SZABÓ IMRE Tűzoltók tették járhatóvá az utat tegnap az apátfalvi szá­razár hídjánál reggel fél ki­lencre, ahol az ónos eső miatt síkossá vált aszfalton több, a hídra felhajtani próbáló kami­on csúszott meg és fordult ke­resztbe hajnali fél hat után. A munkával nehezen boldogul­tak a tűzoltók, ezért volt lezár­va csaknem három órán át az út - személyi sérülés azonban szerencsére nem történt. Gondot okozott az is, hogy néhány autó az árokba csú­szott. Kilenc óra után nem sokkal Nagylaktól mintegy 3 kilométerre például egy Peu­geot furgonnal történt ez meg. A baleset a műszaki mentés idejére akadályozta a közlekedést, a palotai elága­zásnál árokba csúszott, egyébként megkülönböztető jelzést is használó, éppen esethez siető mentőkocsi két mentőse könnyebben meg is sérült. A 43-ashoz kapcsolódó mellékutakon eközben a hóát­fúvások okoztak gondot szin­te egész délelőtt. Lehetetlenné vált a közlekedés reggel töb­bek között a Földeákot Óföl­deákkal összekötő, illetve a kövegyi úton is. Az út fenntartója, a Ma­gyar Közút Kht. 12 órás vál­tásban a makói kirendeltség minden emberét és - a hóma­rókat leszámítva - minden kocsiját bevetette már éjsza­kától, az ónos esőzés kezde­tétől - tájékoztatta lapunkat Szpara Zoltán osztályveze­tő-helyettes. összesen nyolc, hókotrásra és szórásra egy­aránt alkalmas járművük van. Az időjárási viszonyok miatt a sózás nem volt elég hatásos, a hóátfúvások pedig amúgy is sziszifuszi munkát jelentenek - kora délelőttre azonban mindenütt sikerült járhatóvá tenni az utakat. LELASSULT A FORGALOM SZEGEDEN Reggel csúszda, déltől dugó Hat panel újult meg Vásárhelyen HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Eddig 6 társasház újult meg a 2008-2009-es panelprogram­ban Vásárhelyen - mondta el tegnap az egyik hódtói épület előtt Lázár János. A polgár­mester hozzátette: összesen 21 társasház pályázott, közü­lük 20 meg is nyerte a támoga­tást, egyét pedig még nem bí­rálták el. A lakók összesen több mint 306 millió forinttal járulnak hozzá otthonuk szi­geteléséhez, a nyílászárók cseréjéhez. Ugyanennyivel támogatja az önkormányzat, valamint az állam a beruhá­zást. A korszerűsítés után jó­val kevesebbe kerül a lakások fűtése, az otthonok piaci érté­ke viszont nő. 5 új Mercedes SZEGED. A Tisza Volán Zrt. újabb 5 Mercedes-Benz Conecto típusú városi alacsonypadlós autóbuszt helyezett forgalom­ba. Ezzel az utolsó 5 busz is megérkezett abból a 25 darabos flottából, amelynek beszerzését a társaság 2009 végéig vállalta. Nagylaknál egy furgon csúszott árokba. FOTÓ: TÉSIK ATTILA Ónos esőben a 43-ason Nem okozott komolyabb fenn­akadást Szegeden a tegnap reggeli ónos eső, délután vi­szont a nagy forgalom miatt dugult be a belváros, az Izabel­la híd, a Szatymazi utca. SZEGED DOMBAI TÜNDE Szegeden tegnap déltől szinte az egész belvárosban csak lé­pésben lehetett haladni, úgy tűnt, mindenki autóval ment bevásárolni. A Kossuth Lajos sugárút rókusi csomópontjá­ban a helyi csúcsforgalomhoz hozzáadódott a román ven­dégmunkások áradata - eldu­gultak az utak. Beállt az l-es villamosvonal építkezése mi­att terelőútnak használt Szatymazi utca; ott és a leszű­kített Izabella híd lábánál a rendőröknek kellett irányíta­niuk a forgalmat, mert az át­kelő nem bírta a rázúduló jár­műáradatot. A forgalmat a Vá­sárhelyi Pál utca felé terelték. A napkezdet sem volt jobb. Ónos esőre váltott hajnalban az időjárás a rendkívüli hideg és a hó után. A járdákra, meg­állókra jégpáncél dermedt, amit folyamatosan szórni kel­lett. Hajnaltól csúszkáltak a gyalogosok délelőttig. Lelas­sult a mellékutcák forgalma, és a parkolókban sem volt egyszerű megközelíteni a jár­műveket. A kerékpárutakat és Enyhe, esős karácsony jön. Eső és enyhébb idő várható, éj­szakai fagyok nélkül, akár 10 fokos tavasz is elképzelhető a meteorológiai előrejelzések szerint. Ma elszórtan zivatarra számíthatunk, mennydörgéssel, villámlással. Karácsony más­napján hűl le a levegő ismét 0 és mínusz 3 fok köré. Vasárnap visszatér a keményebb hideg. az önkormányzathoz tartozó járdákat, mellékutakat hajnali 5 órától takarította a Szegedi Környezetgazdálkodási Non­profit Kft. 132 hómunkása, il­letve 8 nagy- és 9 kisgépe. A fő közlekedési útvona­lakra nem lehetett panasz, a korábban kiszórt sós homok­Gyálaréten a forgácsos só vált be a legjobban. FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA tói nem fagyott le az úttest, össze 4-5 láb- és kartöréshez beigazolódott, amit a közútke- riasztották. Nem volt a szoká­zelők ígértek: a hókásás, só- sósnál több karambol, a koc­nedves utak nem csúsztak. canásokhoz nem kellett rend­A szegedi mentőket mind- • őrt hívni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom