Délmagyarország, 2009. december (99. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-31 / 305. szám

SPORT 2009. DECEMBER 31., CSÜTÖRTÖK KASZA KÁROLY, MINDENKI ATTILÁJA Neve(zete)s edzőkérdés Az információt legalább két forrásból ellenőrizni kell - tartja az újságírók alapszabálya. Ahhoz azonban, hogy ez végleg rögzüljön az emberben, néha kell egy-egy égbekiáltó bakit elkövetni az évek során. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY GYÚRÓS ISTVÁN A történet még megboldogult rádiós koromból származik, és ha nem velem történik, valószínűleg én is jót nevetek rajta. Persze ismerőseim nyugtattak, hogy hasonló eset előfordulhat bárkivel, ám ez az ominózus pillanatban nem sokat segített rajtam... Történt ugyanis, hogy Kásás Zoltán elfogadta a Szeged Beton megkeresését, így a Hódmezővásárhelyi VSC vízilabdacsapata edző nélkül maradt. Vásárhelyi rádióról lévén szó, értelemszerű volt, hogy a következő adásban meg kell szólalnia az új edzőnek, akit azonban ekkor még nem ismertem... Felhívtam hát az egyesület elnökét, Tímár Lászlót, aki azonnal segített, elárulta, hogy Kasza Attilát kell keresnem, ő kapta meg a megbízást. Az újdonsült tréner egyből fel is vette a telefont. - Szervusz, Attila, Gyúrós István vagyok, a helyi rádió sportszerkesztője, az edzői munkádról szeretnék egy rövid interjút készíteni veled - mondtam. Persze, kérdezzél nyugodtan - válaszolta, mintha csak ismernénk egymást. Beszélgettünk, majd elköszöntünk egymástól, az esti adásban pedig felvételről elhangzott a hanganyag, amely után megerősítettem, Kasza Attila vállalta el a vezetőedzői feladatot. Másnap azonban, amikor kinyitottam a Délmagyarországot, furcsa módon Kasza Károly állt a HVSC vezetőedzőjeként a lap hasábjain. Nyilván érdekelt, mi lehet ennek az oka, ezért ismét az elnököt tárcsáztam. - Persze, Károly a keresztneve, de mindenki Attilának hívja... - kaptam a magyarázatot, majd fogtam a fejemet. így lett néhány napra Kasza Attila, a csapat akkori fiatal játékosa édesapja, Kasza Károly helyett a HVSC vezetőedzője. Én pedig így jegyeztem meg a fent említett szabályt egy életre. Balsors akit régen tép Lemaradtunk a focivébéről. Már megint. Sokáig állt a zászló, mígnem eljött a magyarsvéd meccs. Reményeink akkor foszlottak szerte. SZEGED SZÉLPÁL LÁSZLÓ Ha svédnek születek, olyan hangos röhögés fog el, hogy azt Stockholmtól egészen Malmőig hallják. De magyarként a sírás kerülgetett. A jelenetsor a skandinávoknak groteszkbe illő volt, nekem, nekünk tragédia, sorscsapás. Ahogy a Himnuszunkban felcsendül: balsors akit régen tép. Abban a tíz másodpercben minden bajunk, szerencsétlenségünk benne foglaltatott. Kivel mással, mint velünk, magyarokkal történhet csak meg ilyen! Ki ne tudná, hogy mire gondolok. Szeptember 5-én labdarúgó világbajnoki selejtezőn Magyarország Svédországot fogadta a színültig megtelt Puskás Ferenc Stadionban. A helyszínen 42 ezren, a tévé előtt ülve, fekve, állva, guggolva, térdepelve további néhány milliónyian vártuk a mieink diadalát. Lelki szemeink előtt felsejlett egy kép, amelyen a Dél-afrikai Köztársaságban Gera Zoltán csapatkapitányi minőségében vezeti ki mondjuk az argentinok ellen nemzeti gárdánkat. Mert mi aztán tényleg megérdemeljük, hogy ott legyünk a vébén. Hiszen valaha tőlünk tanult a világ futballozni, kétszer játszottunk vb-döntőt, háromszor nyertünk olimpiát, labdarúgónemzetnek tartottak bennünket. Aztán 1986 nyarán lekerültünk a focitérképről, de most közel negyedszázadnyi • AZ ÉLET NAGY IGAZSÁGA: A FUTBALL-LABDAN KÍVÜL IS VAN VILÁG Ubul barátom és a síelés Az alábbi történetből kiderül. Ubul barátom számára nem minden sízés, ami csúszik, viszont minden csúszik, ami sízés. SZEGED MÁD! JÓZSEF Barátom, Ubul életét lassan négy évtizede a gömbölyded formák világa vonzza. Kilencévesen kezdett el futballozni még a szegedi Textil-pályán. Kamaszéveiben már nem csak a labda érdekelte - ekkor rátalált a női nemre, annak minden domborulatára is. Sportpályafutása gigászi magasságokba emelkedett, hiszen játszott a megyeháromtól a megyenégyig. Feljutó csapatban viszont csak akkor szerepelt, ha nem volt elég nevező, és a két osztályt összevonták. LÉC, BOT, BAKANCS. A harmadik iksz felé közeledve aztán megismerkedett egy olyan sportággal, amelyről igen keveset tudott: a síeléssel. Addig azt hitte, a síparadicsom téli gyümölcs. Ám ekkor rádöbbent, a lécek nem arra valók, hogy otthon a kabátot tartsa rajtuk, a botok nem arra, hogy felszúrja rájuk a Széchenyi téren az elhagyott papírgalacsinokat, a bakancs pedig nem arra, hogy gyermekének a Mikulás-ajándékot eldugja benne. Ubul tehát rájött, a labdán kívül is van világ. Fehér, hideg, magas, hegy, felvonó, síbérlet - memorizálta az új szavakat. Eljött az első utazás Ausztriába, Murauba. Ám sok élménye nem maradt: az első nap után feladta. Kormány nélkül kanyarodni? Bottal egyensúlyozni? És miért ragad bele a bakancs a lécbe? Élményei nagyjából ezekben a megválaszolatlan kérdésekben ki is fulladtak. Ubul gyakran síel. De ő nem Ubul. FOTÓ: MTI Becsületére legyen mondva, Ubul másodszor is nekifutott. Ekkor már bátrabb volt, sőt az egy hetet nagyjából végigsíelte. Versenyt űzött abból, vajon melyik nap mennyi esést regisztrálhat. Huszonnégyről indult, és ezt sikerült leküzdenie napi hétre. ROSSZ FELVONÓ. Az első emlékezetes esése akkor történt, amikor egy reggel rossz felvonóba ült. Persze ezt csak később vette észre. Akkor, amikor a pályaszakasz felénél az iskolázás közepette elfáradt, és megállt. Körbenézett lihegve, és a neki kitartóan segítő kedvesének szegezte a kérdést: - Milyen színű pálya ez? A válasz késett. Ubul nem értette, miért. Aztán megértette, mert megtudta: éhgyomorra egy fekete pályára tévedt. Addig sem Alberto Tómba módjára tekergette, dobálta a léceket, onnantól kezdve viszont mindent elfelejtett, és csak egyfajta lesiklás létezett: a gatyafékes. NAPI SZLOGENEK. A második sztori már gyakorlottabb sízőként érte. Bátrabb is volt, ügyesebb is, de még kezdő. Mindez nem zavarta abban, hogy napi szlogenek találjon ki. Ilyen volt az Ess, hogy büszke lehess!, a Gyáva, aki fékez, vagy az Éljen a haza, légy ma laza! A feketét - meg a hegyet is - kerülte, a piros szín viszont nem a tiltást jelentette számára. Rendszeresen lesiklott ilyen pályákon. Aztán egyszer besokallt. Túl volt a napi tizenkettedik esésen, amikor lecsatolta és vállára dobta a léceket, majd a mellette száguldozok legnagyobb gyönyörűségére gyalog elindult lefelé. Ott, ahol negyvenöt foknál is nagyobb a lejtő szöge. Két méter után elcsúszott, a lécek leestek, önálló életre keltek, Ubul pedig a már ismert gatyafékes megoldással haladt a célja felé. Megérkezvén egy bokor tövére, nagy levegőt vett, megkereste a léceit, és újból nekivágott - megint gyalog. A dolog megismétlődött: esés, léc el, gatya kopik, bokor megállít. Hogy mi történt vele, nem tudom, de erőt vett magán, felcsatolt, .és iskolázottan lesiklott a többiekhez. Ubul azóta is szeret síelni. . Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a fenti írás nem a képzelet szüleménye, annak szereplői igenis valós személyek. kínlódás, vegetálás után újra megcsillant a reménysugár. És akkor 1-1-es állásnál, a 92. percben a sárga-kékek első számú csillaga, Zlatan Ibrahimovic felé szállt a labda. Mellette kamikaze védőnk, Tímár Krisztián toporgott. Az angol másodosztályú Plymo uth cseréje úgy érezte, eljött az ő nagy pillanata. Bekerülhetek a történelemkönyvekbe, ki más, csakis én fejelhetem el azt az átkozott labdát villant át az agyán. Csakhogy a kivitelezésbe jókora bibi csúszott, csúnyán alászaladt, az Ajax, a Juventus, az Inter, napjainkban pedig a Barcelona sztárja ettől aztán annyira meglepődött (tán még kajánul nevetett is), hogy válogatottunk Hollandiában profiskodó kapusával, Babos Gáborral szemben állva kissé ügyetlenül hosszút szöktetett. Derék portásunk észlelve a veszélyt kifutott, el is érte hamarabb a lasztit, azt rúghatta volna balra, jobbra, ehelyett a rá dúvadként rontó svéd óriásba vágta. És a hatalmas testről a golyóbis elindult 16 méteres útjára, az Álmaink szertefoszlása nevezetű sugárúton. Ha lett volna ott egy kiemelkedő fűcsomó, vagy feltámadt volna a nyugati szél, esetleg arra repül egy óriásmadár, és felkapja a skulót, de egyik sem. A labda bevágódott, mi el. Ennyi volt. Nem jött ki hang a torkunkon, csak könnycsepp a szemünkből. Balsors akit régen tép... Slusszpoén: mint tudjuk, legszebb öröm a káröröm, nemcsak mi, a svédek is lemaradtak az Afrika legdélibb országába tartó járatról. Hátulról, ahogy a férje szokta... ARANYKÖPÉSEK. A legtöbb sportesemény egyik legviccesebb pillanata, amikor a riporterek a mérkőzések hevében elszólják magukat. Magyar kommentátorok örökzöldjeiből válogattunk. „Az előbb azt mondtam, hogy két jó passzban lévő csapat találkozik, hát most nem ártana két jó passz..." (Hajdú B. István egy ZTE-MTK labdarúgó bajnokin) „Hátulról, ahogy a férje szokta." (Vitár Róbert a Bjelova-Bjelov röplabdaházaspár nőtagjáról) „Horváth Ferenc! Jó lövés, bedobás." (Knézy Jenő túlzott lelkesedése) „Délelőtt Kovács Áginak volt a legjobb melle." (Szántó Dávid olimpiai bajnokunkról) „Ez a futó, aki most az olimpiai lánggal fut, nem a szülőföldjén látta meg a napvilágot, oda csak 21 évesen települt vissza." (Csisztu Zsuzsa az ötkarikás játékok megnyitóján) „A négyes pályán a jó nevű görög Szteliosz Bizbasz." (Fülöp László egy budapesti fedett pályás atlétikaversenyen) „Milyen jól el lehetne adni ezeket a játékosokat, ha gépkocsik lennének! Az eladónak csak annyit kellene mondania: Ezt nézze, uram, alig futott!" (Vass István Zoltán értékelése) „Tore André Flo, a Chelsea játékosa egy éve szerződött az Arsenalhoz. Mellesleg házi gólkirály a liverpooli csapatban." (Gulyás László zavarban az 1998-as labdarúgó vb-n) „Coulthard a nyolcadik helyről nagyon sokat tud segíteni az első helyen álló Raikkönennek. Tud neki integetni, szívecskéket rajzolni a levegőbe, rádión üzeneteket küldözgetni..." (Palik László az egykori mclarenes párosról) „De nagy gólt lőttél, Preisinger! Mondhatnám, hogy ez a Bélák napja, de hát ő nem is Béla, hanem Sándor." (Siklós Erik klasszikusa az MTK-Vlagyikavkaz UEFA-meccsen) „Deco a tenyerébe temeti az arcát. De lehet, hogy a kezét szégyelli, és a fejével takarja azt." (Egri Viktor elmélkedik a portugál sztár lelkiállapotáról) Nem tudja a bal kéz A nagy találkozás Ibrával. Babos Gábor sohasem felejti el. FOTÓ: MTI ÍM —— Találós kérdés: egy vagy két ember van a vízben? FOTÓ: KARNOK CSABA