Délmagyarország, 2009. december (99. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-31 / 305. szám

SPORT 2009. DECEMBER 31., CSÜTÖRTÖK KASZA KÁROLY, MINDENKI ATTILÁJA Neve(zete)s edzőkérdés Az információt legalább két forrásból ellenőrizni kell - tart­ja az újságírók alapszabálya. Ahhoz azonban, hogy ez végleg rögzüljön az emberben, néha kell egy-egy égbekiáltó bakit elkövetni az évek során. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY GYÚRÓS ISTVÁN A történet még megboldogult rádiós koromból származik, és ha nem velem történik, va­lószínűleg én is jót nevetek rajta. Persze ismerőseim nyugtattak, hogy hasonló eset előfordulhat bárkivel, ám ez az ominózus pillanatban nem sokat segített rajtam... Történt ugyanis, hogy Ká­sás Zoltán elfogadta a Szeged Beton megkeresését, így a Hódmezővásárhelyi VSC vízi­labdacsapata edző nélkül ma­radt. Vásárhelyi rádióról lé­vén szó, értelemszerű volt, hogy a következő adásban meg kell szólalnia az új edző­nek, akit azonban ekkor még nem ismertem... Felhívtam hát az egyesü­let elnökét, Tímár Lászlót, aki azonnal segített, elárul­ta, hogy Kasza Attilát kell keresnem, ő kapta meg a megbízást. Az újdonsült tréner egyből fel is vette a telefont. - Szer­vusz, Attila, Gyúrós István va­gyok, a helyi rádió sportszer­kesztője, az edzői munkádról szeretnék egy rövid interjút készíteni veled - mondtam. ­Persze, kérdezzél nyugodtan - válaszolta, mintha csak is­mernénk egymást. Beszélgettünk, majd elkö­szöntünk egymástól, az esti adásban pedig felvételről el­hangzott a hanganyag, amely után megerősítettem, Kasza Attila vállalta el a vezetőedzői feladatot. Másnap azonban, amikor kinyitottam a Délmagyaror­szágot, furcsa módon Kasza Károly állt a HVSC vezető­edzőjeként a lap hasábjain. Nyilván érdekelt, mi lehet en­nek az oka, ezért ismét az el­nököt tárcsáztam. - Persze, Károly a ke­resztneve, de mindenki Atti­lának hívja... - kaptam a magyarázatot, majd fogtam a fejemet. így lett néhány napra Ka­sza Attila, a csapat akkori fia­tal játékosa édesapja, Kasza Károly helyett a HVSC vezető­edzője. Én pedig így jegyez­tem meg a fent említett sza­bályt egy életre. Balsors akit régen tép Lemaradtunk a focivébéről. Már megint. Sokáig állt a zász­ló, mígnem eljött a magyar­svéd meccs. Reményeink akkor foszlottak szerte. SZEGED SZÉLPÁL LÁSZLÓ Ha svédnek születek, olyan hangos röhögés fog el, hogy azt Stockholmtól egészen Mal­mőig hallják. De magyarként a sírás kerülgetett. A jelenetsor a skandinávoknak groteszkbe il­lő volt, nekem, nekünk tragé­dia, sorscsapás. Ahogy a Him­nuszunkban felcsendül: bal­sors akit régen tép. Abban a tíz másodpercben minden ba­junk, szerencsétlenségünk benne foglaltatott. Kivel más­sal, mint velünk, magyarokkal történhet csak meg ilyen! Ki ne tudná, hogy mire gon­dolok. Szeptember 5-én labda­rúgó világbajnoki selejtezőn Magyarország Svédországot fo­gadta a színültig megtelt Pus­kás Ferenc Stadionban. A hely­színen 42 ezren, a tévé előtt ül­ve, fekve, állva, guggolva, tér­depelve további néhány millió­nyian vártuk a mieink diadalát. Lelki szemeink előtt felsejlett egy kép, amelyen a Dél-afrikai Köztársaságban Gera Zoltán csapatkapitányi minőségében vezeti ki mondjuk az argenti­nok ellen nemzeti gárdánkat. Mert mi aztán tényleg megér­demeljük, hogy ott legyünk a vébén. Hiszen valaha tőlünk tanult a világ futballozni, két­szer játszottunk vb-döntőt, há­romszor nyertünk olimpiát, labdarúgónemzetnek tartottak bennünket. Aztán 1986 nyarán lekerültünk a focitérképről, de most közel negyedszázadnyi • AZ ÉLET NAGY IGAZSÁGA: A FUTBALL-LABDAN KÍVÜL IS VAN VILÁG Ubul barátom és a síelés Az alábbi történetből kiderül. Ubul barátom számára nem minden sízés, ami csúszik, vi­szont minden csúszik, ami sí­zés. SZEGED MÁD! JÓZSEF Barátom, Ubul életét lassan négy évtizede a gömbölyded formák világa vonzza. Kilenc­évesen kezdett el futballozni még a szegedi Textil-pályán. Kamaszéveiben már nem csak a labda érdekelte - ekkor rá­talált a női nemre, annak min­den domborulatára is. Sport­pályafutása gigászi magassá­gokba emelkedett, hiszen ját­szott a megyeháromtól a me­gyenégyig. Feljutó csapatban viszont csak akkor szerepelt, ha nem volt elég nevező, és a két osztályt összevonták. LÉC, BOT, BAKANCS. A harma­dik iksz felé közeledve aztán megismerkedett egy olyan sportággal, amelyről igen ke­veset tudott: a síeléssel. Ad­dig azt hitte, a síparadicsom téli gyümölcs. Ám ekkor rá­döbbent, a lécek nem arra va­lók, hogy otthon a kabátot tartsa rajtuk, a botok nem ar­ra, hogy felszúrja rájuk a Szé­chenyi téren az elhagyott pa­pírgalacsinokat, a bakancs pedig nem arra, hogy gyerme­kének a Mikulás-ajándékot el­dugja benne. Ubul tehát rájött, a labdán kívül is van világ. Fehér, hi­deg, magas, hegy, felvonó, sí­bérlet - memorizálta az új szavakat. Eljött az első utazás Ausztriába, Murauba. Ám sok élménye nem maradt: az első nap után feladta. Kormány nélkül kanyarodni? Bottal egyensúlyozni? És miért ra­gad bele a bakancs a lécbe? Élményei nagyjából ezekben a megválaszolatlan kérdések­ben ki is fulladtak. Ubul gyakran síel. De ő nem Ubul. FOTÓ: MTI Becsületére legyen mond­va, Ubul másodszor is nekifu­tott. Ekkor már bátrabb volt, sőt az egy hetet nagyjából vé­gigsíelte. Versenyt űzött ab­ból, vajon melyik nap mennyi esést regisztrálhat. Huszon­négyről indult, és ezt sikerült leküzdenie napi hétre. ROSSZ FELVONÓ. Az első emlé­kezetes esése akkor történt, amikor egy reggel rossz felvo­nóba ült. Persze ezt csak ké­sőbb vette észre. Akkor, ami­kor a pályaszakasz felénél az iskolázás közepette elfáradt, és megállt. Körbenézett liheg­ve, és a neki kitartóan segítő kedvesének szegezte a kér­dést: - Milyen színű pálya ez? A válasz késett. Ubul nem ér­tette, miért. Aztán megértette, mert megtudta: éhgyomorra egy fekete pályára tévedt. Ad­dig sem Alberto Tómba mód­jára tekergette, dobálta a lé­ceket, onnantól kezdve vi­szont mindent elfelejtett, és csak egyfajta lesiklás létezett: a gatyafékes. NAPI SZLOGENEK. A második sztori már gyakorlottabb síző­ként érte. Bátrabb is volt, ügyesebb is, de még kezdő. Mindez nem zavarta abban, hogy napi szlogenek találjon ki. Ilyen volt az Ess, hogy büszke lehess!, a Gyáva, aki fékez, vagy az Éljen a haza, légy ma laza! A feketét - meg a hegyet is - kerülte, a piros szín viszont nem a tiltást je­lentette számára. Rendszere­sen lesiklott ilyen pályákon. Aztán egyszer besokallt. Túl volt a napi tizenkettedik esé­sen, amikor lecsatolta és vál­lára dobta a léceket, majd a mellette száguldozok legna­gyobb gyönyörűségére gyalog elindult lefelé. Ott, ahol negy­venöt foknál is nagyobb a lej­tő szöge. Két méter után el­csúszott, a lécek leestek, önálló életre keltek, Ubul pe­dig a már ismert gatyafékes megoldással haladt a célja fe­lé. Megérkezvén egy bokor tö­vére, nagy levegőt vett, meg­kereste a léceit, és újból neki­vágott - megint gyalog. A do­log megismétlődött: esés, léc el, gatya kopik, bokor megál­lít. Hogy mi történt vele, nem tudom, de erőt vett magán, felcsatolt, .és iskolázottan le­siklott a többiekhez. Ubul az­óta is szeret síelni. . Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a fenti írás nem a képzelet szüleménye, annak szereplői igenis valós személyek. kínlódás, vegetálás után újra megcsillant a reménysugár. És akkor 1-1-es állásnál, a 92. percben a sárga-kékek el­ső számú csillaga, Zlatan Ib­rahimovic felé szállt a labda. Mellette kamikaze védőnk, Tí­már Krisztián toporgott. Az angol másodosztályú Plymo uth cseréje úgy érezte, eljött az ő nagy pillanata. Bekerül­hetek a történelemkönyvek­be, ki más, csakis én fejelhe­tem el azt az átkozott labdát ­villant át az agyán. Csakhogy a kivitelezésbe jókora bibi csúszott, csúnyán alászaladt, az Ajax, a Juventus, az Inter, napjainkban pedig a Barcelo­na sztárja ettől aztán annyira meglepődött (tán még kajá­nul nevetett is), hogy váloga­tottunk Hollandiában profis­kodó kapusával, Babos Gá­borral szemben állva kissé ügyetlenül hosszút szöktetett. Derék portásunk észlelve a veszélyt kifutott, el is érte ha­marabb a lasztit, azt rúghatta volna balra, jobbra, ehelyett a rá dúvadként rontó svéd óriásba vágta. És a hatalmas testről a golyóbis elindult 16 méteres útjára, az Álmaink szertefoszlása nevezetű su­gárúton. Ha lett volna ott egy kiemelkedő fűcsomó, vagy feltámadt volna a nyugati szél, esetleg arra repül egy óriásmadár, és felkapja a sku­lót, de egyik sem. A labda be­vágódott, mi el. Ennyi volt. Nem jött ki hang a torkunkon, csak könnycsepp a szemünk­ből. Balsors akit régen tép... Slusszpoén: mint tudjuk, legszebb öröm a káröröm, nemcsak mi, a svédek is lema­radtak az Afrika legdélibb or­szágába tartó járatról. Hátulról, ahogy a férje szokta... ARANYKÖPÉSEK. A legtöbb sportesemény egyik legvicce­sebb pillanata, amikor a ri­porterek a mérkőzések hevé­ben elszólják magukat. Ma­gyar kommentátorok örök­zöldjeiből válogattunk. „Az előbb azt mondtam, hogy két jó passzban lévő csa­pat találkozik, hát most nem ártana két jó passz..." (Hajdú B. István egy ZTE-MTK labda­rúgó bajnokin) „Hátulról, ahogy a férje szokta." (Vitár Róbert a Bjelo­va-Bjelov röplabdaházaspár nőtagjáról) „Horváth Ferenc! Jó lövés, bedobás." (Knézy Jenő túlzott lelkesedése) „Délelőtt Kovács Áginak volt a legjobb melle." (Szántó Dávid olimpiai bajnokunkról) „Ez a futó, aki most az olim­piai lánggal fut, nem a szülő­földjén látta meg a napvilágot, oda csak 21 évesen települt vissza." (Csisztu Zsuzsa az öt­karikás játékok megnyitóján) „A négyes pályán a jó nevű görög Szteliosz Bizbasz." (Fü­löp László egy budapesti fedett pályás atlétikaversenyen) „Milyen jól el lehetne adni ezeket a játékosokat, ha gép­kocsik lennének! Az eladónak csak annyit kellene monda­nia: Ezt nézze, uram, alig fu­tott!" (Vass István Zoltán érté­kelése) „Tore André Flo, a Chelsea játékosa egy éve szerződött az Arsenalhoz. Mellesleg házi gólkirály a liverpooli csapat­ban." (Gulyás László zavarban az 1998-as labdarúgó vb-n) „Coulthard a nyolcadik helyről nagyon sokat tud segí­teni az első helyen álló Raik­könennek. Tud neki integetni, szívecskéket rajzolni a levegő­be, rádión üzeneteket küldöz­getni..." (Palik László az egy­kori mclarenes párosról) „De nagy gólt lőttél, Prei­singer! Mondhatnám, hogy ez a Bélák napja, de hát ő nem is Béla, hanem Sándor." (Siklós Erik klasszikusa az MTK-Vla­gyikavkaz UEFA-meccsen) „Deco a tenyerébe temeti az arcát. De lehet, hogy a ke­zét szégyelli, és a fejével ta­karja azt." (Egri Viktor elmél­kedik a portugál sztár lelkiál­lapotáról) Nem tudja a bal kéz A nagy találkozás Ibrával. Babos Gábor sohasem felejti el. FOTÓ: MTI ÍM —— Találós kérdés: egy vagy két ember van a vízben? FOTÓ: KARNOK CSABA

Next

/
Oldalképek
Tartalom