Délmagyarország, 2009. december (99. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-24 / 301. szám

| AKTUÁLIS 2009. DECEMBER 98., CSÜTÖRTÖK Nem időpont vagy időszak a karácsony, hanem lelkiállapot. Békességben, jóakaratúan és könyörületesen élni - ez a karácsony igazi szelleme. Calvin Coolidge HELYÜKRE KERÜLTEK A TEMESVÁRI ESEMÉNYEK - ELŐSZÖR EMLÉKEZHETETT TŐKÉS LÁSZLÓ A HIVATALOS ÜNNEPSÉGEN La Maria-szobor, a szabadság Húsz évvel ezelőtt Temesváron egy magyar református lelkész kavicsot dobott a román politika állóvizébe. Tette mindezt akkor, amikor mindenki csak remélni merte, egyszer talán történik valami. Tőkés László megjelenését, szerepvállalását azonban csak két évtizeddel később „vállalták fel hivatalosan" keleti szomszédunknál. TEMESVÁR GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ Volt egy szakállas vicc Romániában, amit mindenki ismert, de mosolyogni se nagyon mertek rajta. „Na, elkezdődött?" - ugratták egymást az emberek, de valódi válasz nem volt a kérdésre. Az „elkezdődés várása" a szomszédos országokban, így nálunk, Magyarországon is, az épp akkor lezajlott politikai változások hatására 1989 novemberére, decemberére egyre jobban felerősödött, de lépni igazából senki sem mert. - Mindenki a szikrára várt, amelyet végül egy fiatal református lelkész, Tőkés László testesített meg - emlékezett vissza Graur János, a temesvári Heti Új Szó című regionális közéleti hetilap főszerkesztője, aki két évtizeddel ezelőtt az akkori .pártlap, a Szabad Szó munkatársa volt. A főszerkesztő szerint maga Tőkés sem gondolta akkor, hogy a református gyülekezet, amely megvédte lelkészét attól, hogy a Securitate egy szilágysági kis faluba deportálja, elindítja azokat az eseményeket, amelyek hatására aztán megdőlt a Ceausescu-rezsim. A hívek húsz éve körülállták a temesvári belvárosi templomot és a lelkész lakását, így próbálták megvédeni Tőkést a kiköltöztetéstől. - Egy általam készített interjúban Tőkés László elmondta, amikor kiállt az emberek elé, és azt mondta nekik, menjenek haza, akkor nagyon félt. Tartott tőle, hogy az érte virrasztóknak, akik akkor már nemcsak református hívők voltak, hanem más vallásúak is, és jó néhány román nemzetiségű is volt közöttük, bajuk eshet szerepvállalásuk miatt - emlékezett vissza Graur János. - Itt, Temesváron akkoriban mindenki tudta, mit lehet, és mit nem engedhet meg magának. Nemcsak mi, újságírók, hanem az átlagemberek is. Ami legalább ilyen érdekes, hogy a Securitate emberei közül is nagyon sokan várták a rendszer bukását. Igaz, nem ilyen változásra számítottak, ennek ellenére nagyon sokan „jól jöttek ki" a forradalomból. Aki nem volt annyira szem előtt, nem viselt túlságosan magas posztot, az ma sikeres, gazdag embernek mondhatja magát. De vissza 1989-be: december 15-én kezdődött a gyülekezés, 16-án, szombaton már jelentős tömeg védte a lelkészt, ekkor már elhangzottak rendMinden a román forradalom 20. évfordulójára emlékeztet Temesváron: múzeummá alakították a villamost. FOTÓK: SEGESVÁRI CSABA Le Ceausescuval! December 16-án az egyik villamoson utazva Graur jános arra lett figyelmes, hogy az egyik ülésnél elég nagy hely van, és senki sem ül le, annak ellenére, hogy viszonylag zsúfolt volt a szerelvény. Kiderült az előtte lévő ülés háttámlájára valaki krétával felírta: Le Ceausescuval! Mindenki azt gondolta, ha leülne, rá terelődne a gyanú, azt gondolnák, ő írta fel a szöveget a háttámlára. Sokan csak félve mertek odanézni, mert tartottak attól, valamilyen érzelem látszódik az arcukon, amit észrevehet egy esetlegesen a villamoson utazó securitatés beépített ember. szerellenes megnyilvánulások, jelszavak. Graur szerint ezek a napok még elsősorban Tőkés védelméről szóltak, de a következő héttől az események már túlmutattak azon, hogy a gyülekezet megvédje lelkipásztorát. - December 17-én, a legnagyobb vérengzés napján egyre több román nemzetiségű lakos is feltűnt a magyarok között. Őket tényleg nem Tőkés' érdekelte, hanem a változás reménye vitte ezeket az embereket az utcára. Ezt jól mutatja az a tény is, hogy az áldozatok jelentős része is román volt - tette hozzá Graur János. A Szabad Szó akkori kulturális rovatának vezetője nem véletlenül használta a vérengzés szót. December 17-étől a Securitate emberei autókkal járták a várost, és ahol gyülekezni láttak embereket, egyszerűA változás reménye vitte utcára az embereket Graur jános szerint. en közéjük lőttek. - Bárki bármelyik pillanatban meghalhatott. Nem lehetett tudni, mikor, honnan jöhet lövés. Ezeket az embereket azóta sem álHivatalos álláspont. A december 17-i vérengzések természetesen nem jelenhettek meg az akkori Szabad Szóban. Pongrácz Mária főszerkesztőt a helyi propagandatitkár magához kérette, s felszólította arra, hogy a másnapi, 18-i lapba írják meg, hogy Temesváron vandálok, huligánok törtek-zúztak a városban. Az újságírók nem voltak hajlandók megírni a kért riportokat, interjúkat, helyette inkább termelési vívmányoktól, ipari sikerektől volt hangos a másnapi lap. - Még ezekért is nagyon szégyelltük magunkat, de a hivatalos direktívákat végképp nem tudtuk teljesíteni. Pedig ez is forradalmi tettnek számított azokban a napokban. Mindenki tudta a városban, mi történt valójában... - emlékezett vissza Graur. 20 EVE HALT MEG A ROMÁN FORRADALOM EGYETLEN MAGYARORSZAGI ALDOZATA Sorozatlövés végzett A romániai forradalom egyetlen magyarországi áldozataként húsz esztendővel ezelőtt, 1989. december 23-án halt meg Aradon Tóth Sándor, aki tehertaxijával a vásárhelyiek által előző este összegyűjtött adományokat próbálta eljuttatni az ostromlott Temesvárra. Indulása előtt azzal búcsúzott feleségétől, hogy siet haza, hogy vért adjon a forradalmároknak. Az aradi Maros-hid lábánál sosem jutott tovább, egy 6 és egy 13 éves fiút hagyott maga után. Tóth Sándor özvegye, férje fotójával. Nem hitte el halálhírét. FOTÓK: TÉSIK ATTILA HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, ARAD KOROM ANDRÁS Ma már szinte elképzelhetetlen az a lelkesedés, amely a romániai forradalom híre hallatán elfogta a vásárhelyieket 1989 decemberében. A Magyar Televízió Panoráma cimű műsora december 11-én bemutatta a Tőkés László temesvári lelkésszel titokban készített interjút, amelyben az beszámolt az őt és családját sújtó hatósági intézkedésekről, bírálta az elnyomó Ceausescu-rezsimet, és kérte a nemzetközi közvélemény támogatását. A forradalom akkor kezdődött, amikor a lelkészt december 16-án megpróbálták kilakoltatni. Hogy megvédjék, egyházközsége tagjai éjjel-nappal őrizték lakását, s a helyszínre érkezett tömeg egy idő után antikommunista jelszavakat skandált. A katonaság és a Securitate egységei még aznap este összecsaptak, a tüntetőkkel. A forradalom napok alatt átterjedt az egész országra. Mindezekről azonban a nemzetközi közvélemény csak késve értesült. Az MDF vásárhelyi szervezete december 22-én délutánra a Kossuth térre hívott össze nagygyűlést, ezen értesültek a résztvevők arról, hogy győzött a forradalom. Azonnal gyűjtés indult „Romániáért, Erdélyért!" címmel a temesváriak megsegítésére. Az adományokból tartós élelmiszereket vásároltak, s az MDF vállalta, hogy a segélyt elszállítja. Levelet is írtak, amelyben Temesvárt Vásárhely testvérvárosává fogadták. Mielőtt azonban útnak indult volna a teherautó, kiderült: sofőrjének nincs érvényes útlevele. Ekkor lépett elő Tóth Sándor (44) tehertaxis azzal, hogy járművével elviszi a segélyt. - Azzal búcsúzott tőlünk mielőtt este 10-kor elindult, hogy csak leteszi Temesváron a szállítmányt, s gyorsan hazajön, hogy vért adjon a forradalmároknak - idézte fel emlékeit a tehertaxis özvegye. - Korábban gyakran mondogatta, hogy tenni kellene valamit, ami miatt szerepelhetne az újságban, de nem így képzelte. Aznap éjszaka sokáig néztem a tévében, mi történik Romániában, mert nem tudtam elaludni. Reggel azonban nem mertem bekapcsolni se a rádiót, se a tévét, mintha csak éreztem volna valamit. Hogy Sanyi meghalt, csak akkor tudtam meg, amikor délelőtt átjöttek hozzám a városházáról. Először fel sem tudtam fogni a hírt. Itt maradtam egyedül a 6 éves Zsoltival és a 13 esztendős Krisztiánnal - mondta elszoruló hangon Nóra asszony.