Délmagyarország, 2009. december (99. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-08 / 287. szám

2009. DECEMBER 8., KEDD SPORT 19 Az elmúlt egy hónapban nem élt meg sikertörténetet a Sze­ged Beton férfi vízilabdacsapa­ta. Elmaradtak a várt eredmé­nyek, és ami szembetűnő, több találkozón is a záró, negyedik negyedben hagyták a Ti­sza-partiak feljönni az ellenfe­let, amely élt is a lehetőséggel. Molnár Tamás szerint fölösle­ges kongatni a vészharangot. SZEGED SZÉLPÁL LÁSZLÓ _ _ Pedig olyan jól indult a szezon a Beton számára. A bajnokság­ban három sikerrel indított, és a LEN-kupában is magabizto­san vitézkedett. Jól és eredmé­nyesen pólózott a nyáron jelen­tősen átalakult, kicserélődött gárda, elég csak felidézni az egykori olasz sztáralakulat, a Posillipo elleni káprázatos já-' Holnap 17 (magyar idő szerint 15) órától találkozik egymással a Szpartak Moszkva és a Szevi­ép-Szeged a női kosárlabda Eu­roligában. A szegediek jó meccset játszanának az orosz címvédő ellen. SZEGED GYÚRÓS ISTVÁN Három éve zsinórban nyeri az Euroligát, keretében olyan klasszisok játszanak, akik be­férnének a világ bármelyik csa­patába, költségvetésével nem vetekedhetnek a riválisok ­aligha kell tovább boncolgatni, az orosz Szpartak Moszkva egy­értelműen Európa legjobb női kosárlabdacsapata. A Szeviép-Szeged egyedül az oroszokkal nem találkozott még a D csoportban, hiszen a novem­ber 4-ére tervezett szegedi össze­csapást a Kalmanovics-gyilkos­ság miatt elhalasztották. Ma haj­nalban azonban már útra keltek - az indulás előtt jó hírt kapott a csapat: a magyar kosárlabda­szövetség Fürész Emőkét válasz­totta meg a 2009-es év legjobb női játékosának! - a Tisza-parti­ak, hogy Zürich érintésével Moszkvába repüljenek, holnap pedig az eredeti időpontnál ko­rábban, 17 (magyar idő szerint 15) órától végre találkozhatnak Taurasiékkel. - A Szpartak olyan a női ko­sárlabdában, mint a Real Mad­rid a futballban - fogalmazott Bencze Tamás, a Szeviép veze­tőedzője. - Az együttes nagyon bő, 16 fős kerettel gazdálkod­hat, még a második sorában is tékkal elért 14-6-os győzelmet. Aztán jött a Szolnok elleni ha­zai bajnoki, amely 7-4-es sze­gedi vezetés után 7-7-re végző­dött. Azóta - leszámítva a Va­sas elleni 4-4-et, igaz, három­negyednyi játékot követően még 3-0-ra vitt a Beton - nem sok sikerélményben volt ré­szük a Tisza-partiaknak. - Én egyáltalán nem látom ennyire tragikusnak a helyze­tünket - nyilatkozta a Ti­sza-partiak legrutinosabb játé­kosa, vezére, a háromszoros olimpiai bajnok Molnár Ta­más. - Azt gondolom, alapvető félreértés van az egész törté­netben. A célkitűzés a négy kö­zé jutás, nem látom be, miért ne sikerülne teljesítenünk a feladatot. Tény, a Hon­véd-meccs végén Török Béla négyperces kiállítása, majd a hárommeccses eltiltása nem Iva Ciglar (9) Oroszországban is bizonyíthat. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA olyan kosárlabdázók játsza­nak, akik a legtöbb egyesület­ben ünnepelt sztárok lenné­nek. Nincsenek illúzióink, de szeretnénk egy jó meccset ját­szani Moszkvában, a mérkőzés remek tapasztalat lesz a játéko­saim számára - fogalmazott. A szeviépes lányok számá­ra nem sok idő jut a városné­zésre, hiszen este hatra érkez­nek meg Moszkvába, ma este és holnap reggel is edzenek, délután pedig már a mérkő­zésre hangolódnak. Kérdezze a sikeredzőt. De­cember 11-én, pénteken 10 órá­tól a delmagyar.hu online inter­jút készít Bencze Tamással, a Szeviép vezetőedzőjével, és Németh Bernadett játékossal, amelyen ön is kérdezhet az utóbbi hetek szegedi sikercsa­patának tagjaitól. A mindössze 20 percig jól ját­szó magyar női kézilabda-válo­gatott 31-25-re kikapott teg­nap a román csapattól a kínai világbajnokságon. SZUCSOU MUNKATÁRSUNKTÓL 3. forduló, C csoport (Szu­csou): Románia-Magyaror­szág 31-25 (16-7). Gólszer­zők: Lecusanu 12/5, Neagu 6, Stanca 5, Varzaru 4, Puscasu 3, Fiera, ill. Tóth T. 7, Bulath 6/1, Szucsánszki 4, Szabó 4, Vérten 2, Zácsik, Bódi. Mátéfi Eszter, a magyar vá­logatott szövetségi kapitánya: „Szerettünk volna meglepe­tést okozni, nagyon sajnálom, •nnnmnnnnmmnmhnmmnmms9mm EURÓPA. Ma és holnap este ren­dezik a labdarúgó Bajnokok Li­gája csoportmérkőzéseinek utolsó fordulóját. A mai prog­ramból kiemelkedik a Juven­tus-Bayern összecsapás. Ma délelőtt indul Lyonba, az utolsó Bajnokok Ligája­csoportmérkőzésének hely­színére a Debrecen labdarú­gócsapata. A klub hivatalos honlapja szerint az együttes repülőgépe 10 órakor száll fel a hajdúsági városban, s várhatóan délben landol majd. Rossz hír, hogy három MAKÓ. Harmadik mérkőzésén második győzelmét aratta a Makói SVSE az NB l-es sakkcsa­patbajnokságban. A Ma­ros-partiak szoros mérkőzésen, l,5:3,5-es állásról fordítva tud­tak nyerni, ezzel a BEAC után a Decs együttesét is felülmúlták. hogy nem sikerült. Az elején a nyitott védekezésünk nem jött be, nagyon jó játékosok vol­tak a túloldalon, akik rögtön tudtak a mi játékunkhoz al­kalmazkodni. Vezetésünk után, amikor láttuk, hogy semmi sem jön össze, sajnos, hitehagyottá vált az együttes, elillant az önbizalom. A szü­netben sikerült valamennyire rendezni a sorokat, ezt bizo­nyította a második félidő is, ahol 20—11-ről 20-18-ra tud­tunk felzárkózni, ám ez na­gyon sok erőnket felemésztet­te, ezzel együtt nincs szégyen­keznivalónk. Úgy gondolom, amit lehetett, megtettünk. Sajnálom a négy kihagyott büntetőt, ez is benne van a já­meghatározó játékosa nélkül utazik majd Lyonba a Loki: Poleksic kapus bordasérülése miatt marad ki, Rudolf sérült térdszalagjait Magyarorszá­gon kezelik, Leandro pedig nincs játékra megfelelő álla­potban. A szerdán 20.45-kor (Digi Sport) kezdődő össze­csapáson a német Flórian Meyer fújja majd a sípot. A Lyon már továbbjutott a né­gyesből, míg a Debrecen minden meccsét elveszítette eddig, így biztosan a kvartett utolsó helyén végez. Makói SVSE-Decs 7,5:4,4 A makói győzelmeket sze­rezték: Grünberg, Mihók, Csi­rik, Restás, Szalai, Erdős B. Döntetlent játszottak: Erdős V., Volosin, Farkas. További eredmények a bajnokságból: Szombat­Interliga Kásás Zoltán együttese hol­nap 18.30-kor a Vojvodinát fogadja az először kiírt Inter­liga-sorozatban. A szerb ala­kulatról jó emléket őriznek Baksa Lászlóék, hiszen a leg­utóbbi LEN-kupa-kiírás ne­gyeddöntőjében a későbbi győztes Tisza-partiak bú­csúztatták az újvidékieket, idegenben 10-10-es döntet­lent értek el, a szegedi visz­szavágón 9-8-ra nyertek. tékban. Az elején rengeteget kellett emberhátrányban vé­dekeznünk, a játékvezetők ta­lán kissé szigorúan osztották a kiállításokat. Jót fog tenni a szünnap, a norvégok ellen sem szeretnénk feladni, de igazából - ahogyan azt előre sejteni lehetett - a japánok el­leni meccs lesz a sorsdöntő. Továbbra is az a célunk, hogy jussunk tovább a csoportból." A csoport további ered­ményei: Norvégia-Chile 44-15 (21-7), Japán-Tunézia 31-31 (16-14). Az állás: 1. Nor­végia 6 pont (114-59), 2. Ro­mánia 6 (119-70), 3. MAGYAR­ORSZÁG 4, 4. Tunézia 1 (81-100), 5. Japán 1 (78-102), 6. Chile 0. Mai BL-program. A csoport Juventus (olasz)-Bayern Mün­chen (német), Maccabi Haifa (iz­raeli)-Bordeaux (francia). B cso­port: Wolfsburg (német)-Man­chester United (angol), Besiktas (török)-CSZKA Moszkva (orosz). C csoport Zürich (svájci)-Milan (olasz), Marseille (francia)-Real Madrid (spanyol). D csoport Chelsea (angol)-APOEL Nicosia (ciprusi), Atlético Madrid (spa­nyol)-Porto (portugál). Az ösz­szes meccs 20.45-kor kezdődik. hely-Zalaegerszeg 3,8:8,5, Paks-Nagykanizsa 5,5:6,5, Dunaharaszti-BEAC 5:7, Pénzügyőr-MLTC 7,5:4,5, HA­SE-Kazincbarcika 5,5:6,5. Az állás: 1. Nagykanizsa 27, 2. HASE 21, 3. Pénzügyőr 21, 7. Makói SVSE 17 ponttal. Tabellák Budapest Bank férfi kézilabdaliga 1 Veszprém 12 12 0 0 451-300 24 2. Pick Szeged 1310 1 2 444-387 21 3. Dunaferr 13 9 1 3 354-343 19 4 Tatabánya 14 8 0 6 393- 378 16 5 Csurgó 11 6 1 4 308-307 13 6 Kecskemét 12 5 3 4 322-323 13 1 Mezőkövesd 14 5 2 7 366-405 12 8 PLER 12 4 0 8 330-323 8 9 Balatonfüred 11 3 2 6 275-296 8 10 FTC 13 3 1 9 337-377 7 11 Gyöngyös 13 2 2 9 332-407 6 12 Debrecen 14 2 1 11 374-440 5 Női kosárlabda NB 1. A csoport 1 Pécs 11 10 11014- 621 0.95 2 Szeviép 11 10 1 889- 628 0.95 3 Sopron 12 10 2 1093- 688 0.92 4 Győr 12 10 2 1027- 758 0.92 5ZTE 11 6 5 834- 761 0.77 6 BSE 10 5 5 711- 683 0.75 7 Szekszárd 11 5 6 835- 914 0.73 8 Vasas-Csata 10 4 6 691- 767 0.70 9 Szolnok 12 4 8 768- 895 0.67 10 Baja 12 2 10 676-1008 0.58 11 BEAC 11 1 10 592- 947 0.55 12 Cegléd 11 0 11 589-1047 0.50 A férfi vízilabda OBI állása 1 FTC 9 8 1 - 92-60 25 2 Vasas 8 6 1 1111-5019 3 Eger 8 6 1 1 78-56 19 4 Szolnok 8 4 3 1 77-54 15 5 Szeged 8 4 2 2 70-52 14 6 Honvéd 8 4 1 3 70-60 13 7 Pécs 9 2 3 4 58-79 9 8 Újpest 8 1 1 6 57-91 4 9 BVSC 8 1 1 6 51-97 4 10 Szentes 9 1 1 7 58-115 4 11 OSC 8 1 - 7 65-81 3 A női vízilabda OB 1 állása 1 Szentes 8 7 1 -106-35 22 2 Dunaújváros 8 6 2 -122-40 20 3 BVSC 8 6 - 2 90-56 18 4 Újpest 8 5 2 1 90-61 17 5 Eger 8 4 1 3 88-64 13 6 Héraklészt 7 3 - 4 60-75 9 7 Honvéd ELTE 8 2 - 6 57-122 6 8. U. Szeged 8 1 1 6 61-94 4 9 ASI 8 1 1 6 36-89 4 10 Héraklész II. 7 - - 7 27-101 0 •••BBHBmBMHOR Döntetlen A férfi futsal NB l-ben hazai pályán háromgólos hátrányból egyenlítve szerzett pontot a Legrand-MetalCom-Szentes. SZENTES MUNKATÁRSUNKTÓL Abban a tudatban fogadta a legutóbbi két találkozóját megnyerő szentesi csapat az FTC-t, ha nyer, helyet cserél riválisával a tabellán. A leen­dő siker érdekében még a másfél év után visszatérő Koncz Zsoltot is csatasorba ál­lította. Ez jó húzásnak bizonyult, ugyanis a Kecskemét nagypá­lyás labdarúgója a vége előtt három perccel szerzett góllal 4-4-re alakította az eredményt. Különösen annak tükrében számít bravúrnak, hogy a Fradi már 3-0-ra és 4-l-re is vezetett. Némethy László: - A máso­dik félidőben küzdeni tudásból jelesre vizsgázott csapatom. Legrand-MetalCom-Szentes­FTC-Goldball 4-4 (1-3) Futsal NB 1,11. forduló, Szentes, Dr. Papp László Sportcsarnok, 350 néző. Vezette: Iványi, Viczián. Szentes: KOVÁCS K. - Brinszky, KEREPECKY, VARGA R„ KONCZ. Csere: Szabó Á„ Szabó L„ Keller, Szarka, Kazán, Podonyi. Edző: Né­methy László. FTC: Tóth Gy. - Fekete, Temesi, Kun, Kovács N. Csere: Veres, Biczi, Simonyi, Schrancz, Camin, Ország, Nagy T. Edző: Horváth Fe­renc. Gólszerzők: Kerepecky (2), Keller, Koncz, ill. Simonyi (2), Schrancz, Kovács N. Horgászközgyűlés SZEGED. A Szőke Tisza Horgász- 624-es szakközépiskolában egyesület vasárnap (hétfői szá- (Szeged, Kálvária sgt.). munkban tévesen közöltük az Az egyesület vezetői min­időpontot) 8 órakor tartja éves den tagot várnak az összejö­rendes közgyűlését a volt vetelre. Molnár Papesz nem aggódik /W/-/7./// Molnár Tamás is sokat tehet azért, hogy kimásszon a gödörből a Szeged. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Hét meccsen egyetlen győzelem. A Szeged Beton VE férfi vízilabda­csapata egy hónapja, november 8-án a LEN-kupában a német Duisburg gárdáját győzte le 14-9-re. Azóta lejátszott hét találkozót, azokból csak egyet nyert meg, kettőn végzett döntetlenre, négyen pedig kika­pott. Eredményei: -Szolnok 7-7 (bajnoki), -Vasas 4-4 (bajnoki), -Va­sas 13-17 (mk-elődöntő), -Ferencváros 9-10 (LEN-kupa-nyolcaddön­tő, 1. mérkőzés), -Ferencváros 5-9 (bajnoki), -Eger 8-9 (bajnoki), -OSC 7-5 (bajnoki). tett jót csapatunknak, megza­varta, és ez meg is látszott az eredményeinken. De azt gon­dolom, a Vasas elleni 4-4 mi­att nem kell szégyenkeznünk, az mk-elődöntőben a betegsé­gektől, sérülésektől tizedelt csapatunk négygólos veresé­get szenvedett szintén a pi­ros-kékektől, ez is belefér, a LEN-kupában nem úszott el a nyolc közé jutásunk, Egerben pedig kicsit balszerencsések voltunk. Félreértés ne essék: természetesen én is látom, tu­dom, hogy korántsem stimmel minden, akad problémánk, ami megoldásra vár. Egyes já­tékostársaimnál nem a pólótu­dást kell csiszolni, hanem a fe­jükben kell rendet rakni. Elis­merem, néha én sem értem, hogy mi miért történik a víz­ben. Még nem késő orvosolni a bajokat, fogjuk is, muszáj ta­nulnunk az elkövetett hibáink­ból, és ha ezeket megtesszük, egyenesbe jöhetünk. Hosszú út áll még előttünk, nem ma­radtunk le semmiről, nem most kell a négy között lenni, hanem az idény végén. Whmhhmhhhi NEM LESZ IDEJE VÁROST NÉZNI A SZEVIÉPNEK Európa királynői ellen Magyar vereség Romániától Juventus vagy Bayern? Ujabb Makói SVSE-siker

Next

/
Oldalképek
Tartalom